Hídlap, 2006. április (4. évfolyam, 64–84. szám)
2006-04-07 / 68. szám
azm • HIDLAP • 2006. április 7., péntek Változás előtt 2006-ban „Azon bölcs embereknek, akik visszautasítják az állami ügyekben való részvételt, az a büntetése, hogy a buta emberek által kormányzott államban kell élniük. ” Platón pontosan fogalmazott. Gondolatához csak annyit érdemes hozzátenni, hogy azoknak is ugyanez lesz a sorsa, akik érdemtelenekre pazarolják szavazataikat. Sorsfordító időket élünk. A tét nagyobb, mint gondolnánk, mert a 2007-ben kormányzati pozícióban lévők - az európai uniós források segítségével - hosszú távra meghatározhatják Magyarország sorsát, eldönthetik fejlődésének irányát. Útban a kétpártrendszer felé A rendszerváltozást követő tizenöt év alatt hazánkban egy kétpólusú politikai pártstruktúra jött létre. Ennek egyik oldalán találjuk a kádári világ anyagi és szellemi örököseinek tekinthető különböző baloldali pártokat, a kádári struktúrák többszöri megújuláson átesett mutációit. E politikai irányzat meghatározó pártja, a rendszerváltozás igazi nyerteseit tömörítő, a magát szociáldemokrata szervezetként legitimáló Magyar Szocialista Párt. Ebben a szervezetben - és a holdudvarában - találhatjuk a volt kommunistákból, a késő kádári technokratákból és a rendszert kiszolgáló értelmiségiekből álló úgynevezett vörös burzsoáziát. E torz átalakulás következtében ma Magyarország meghatározó baloldali pártját milliárdosok, és egykori apparátusbeliek vezetik. Ok az átalakulás, és a vadkapitalizmus igazi nyertesei. Ezt a társaságot erkölcsileg az a Szabad Demokraták Szövetsége rehabilitálta, amelyik az úgynevezett demokratikus ellenzék utódjaként, 1988- ban radikális antikommunizmusával és rendszerváltó programjával tűnt fel. Az 1991-ben tett gesztusért - a Demokratikus Charta létrehozásáért - cserébe az egyedüli kormányalakításra is jogosult utódpárt 1994-ben kormányzati koalíciós partnerévé emelte a neoliberális és baloldali elveket valló SZDSZ-t. Ugyanezt tette 2002-ben is. E furcsa koalíció mostani négyéves működésének eredményeként a mai Magyarország egyszerre küzd gazdasá- gi-és értékválsággal. Az EU illetékesei, a különböző pénzügyi és befektetői csoportok egyaránt úgy ítélik meg, hogy a magyar gazdaság nem teljesít megfelelően, az államháztartás állapota pedig katasztrofális. Ezzel párhuzamosan zajlik a magyar közoktatási rendszer szétverése, kulturális intézményeink ellehetetlenítése és az életünket szabályozó értékek relativizálása, valamint az erkölcsi normák diszkreditálása. A történelem egyik legnagyobb tanulsága, hogy - óriási áldozatok és rengeteg szenvedés árán - de a gazdaság mindig újjászervezhető, az elpusztult épületek helyébe újak, mások építhetők. A szellemi-intellektuális szférában okozott pusztítás azonban sokszor visszafordíthatatlan - a teljes kulturális leépüléshez vezető - folyamatokat indíthat el. A politikai jobboldalon találjuk, a létező baloldallal szemben álló Fidesz- Magyar Polgári Szövetséget. Ez a párt a rendszerváltoztató szándék egyedüli örököse a magyar parlamentben: egy olyan gyűjtőpárt, amely sikeresen integrálta a különböző jobboldali irányzatokat. A Fideszben szellemi-politikai otthonra leltek a kereszténydemokraták, a kisgazdák, a jobboldali liberálisok, a különböző nemzeti irányzatok képviselői, a polgári demokraták, és a vállalkozók. Csak ennek a történelmi jelentőségű kísérletnek a sikere szabadíthatja meg az országot a létező baloldal mindenre kiterjedő dominanciájától. A Fidesz jobboldali értékei és elvei a többség számára elfogadhatóbbak - sokak szerint magasabb rendűek - a baloldali értékeknél. Könnyű belátni, hogy a pol- gári-nemzeti-keresztény-konzervatív értékrenden alapuló élet mindig elviselhetőbb és emberibb, mint a baloldali értékekre alapozott létformák. A nemzet, a család, a hit, az egyén méltósága, a magántulajdon sérthetetlenségének elve, a munka és a rend megbecsülése valamint a tradíciók vállalása sokkal magától értetődőbbnek tűnik, mint a haladó baloldalra jellemző állandó reformerkedés és újrakezdési vágy, a globa- lizmusból fakadó fogyasztás-centrikus individualizmus, a szabadosságba hajló szabadság preferálása, a nemzettől való idegenkedés, az igazságosság egyéni érdekeket (is) sértő érvényesítése valamint a szociális érzékenység állandó, képmutató és öncélú hangoztatása. Hogy a „demokrácia szélesítésére” irányuló törekvésekről ne is beszéljünk. Felnőtt, stabil nemzeti identitással rendelkező polgárok számára nincs semmi vonzó a nemzetközivé váló világban, ahol a neoliberálisok és az amerikai neokonzervatívok által kiagyalt politikailag korrekt beszédmód - és nem a valóságos társadalmi-gazdasági folyamatok - határozzák meg a tudományos diskurzusok témáját. Belpolitikai életünk további polarizálódásában nagy szerepet játszott a perszonifikáció, aminek következtében a két politikai oldalt ma már egy-egv személy testesíti meg. A most következő választás valódi tétje röviden leírható: a kérdés az, hogy a baloldalt megjelenítő Gyurcsány Ferenc, vagy a jobboldalt képviselő Orbán Viktor lesz-e a miniszterelnök. A választásokat valószínűleg azok fogják eldönteni, akik még sem intellektuálisan, sem érzelmileg nem azonosultak egyik politikai irányzattal sem, de valószínűleg mégis elmennek szavazni. A küszöb alatt Az MSZP-nek alig kell számolnia szavazatveszteséggel, hiszen a kettészakadt Munkáspárt ma már nem tényező, az SZDSZ-szel pedig közösek az érdekeik, ezért kiélezett helyzetben a szabad demokraták számíthatnak a szocialisták támogatására is. Ezzel szemben tényként rögzíthetjük, hogy a Fidesz- Magyar Polgári Párt nem volt képes a lehetetlen megvalósítására: nem sikerült minden jobboldali irányzat és szervezet integrálása, ezért számítani kell arra, hogy néhány jelentéktelen párt összeszedhet annyi szavazatot, amennyi a jelenlegi kormánypártok győzelméhez és hatalmon maradásához szükséges. Az így kialakult helyzetben a történelmi Magyarország sorsa néhány olyan önjelölt pártvezér kezébe kerülhet, akik sem számottevő társadalmi támogatottsággal, sem számszakilag komolyan vehető tagsággal nem rendelkeznek. A parlamenti küszöb alatti legnagyobb jobboldali párt kétségtelenül a Magyar Demokrata Fórum. Az MDF saját jogon legutóbb 1994-ben jutott be a parlamentbe. Ezt követően már csak a Fidesznek köszönhetően maradt parlamenti párt. 1998-ban a Dávid Ibolya vezette MDF mindössze 130 ezer szavazatot kapott, ami 2,8 százalékot ért. A 2002-es országgyűlési választásokon pedig az MDF politikusai vagy a Fidesszel közös listáról vagy Fidesz támogatással jutottak csak be a képviselőházba. Az MDF ennek ellenére külön parlamenti frakciót alakított és önálló politizálásba kezdett. Az elmúlt években az MDF politikai identitása és szövetségi politikája elbizonytalanodott, ezért a vitatható körülmények között létrejött parlamenti frakció egyéni győzelemre is esélyes meghatározó tagjai - Lezsák Sándor, Font Sándor, Medgyasszay László, Horváth Balázs stb. - létrehozták a Nemzeti Fórumot és átültek a Fidesz- frakcióba. Ezek után sokakban felmerült a kérdés: vannak-e az MDF-nek saját, csak rá jellemző értékei? Ha igen, mik azok? Miután Dávid Ibolya és társai rájöttek, hogy a Fidesztől jobbra lévő hely betöltésére az MDF alkalmatlan, a fórum átpozicionálta magát, és elképzeléseikhez igazították a teljes belpolitikai palettát. Az így kialakított mesterséges pártszerkezetben az MDF az egyetlen hiteles konzervatív (jobboldali) párt, amelyik egyszerre lép fel a két populista-kádárista-baloldali ma- mutpárt, az MSZP és a Fidesz ellen. Ezzel párhuzamosan Dávid Ibolya kormányfőjelöltnek nyilvánítana magát és az erőviszonyokat figyelmen kívül hagyva közölte: pártja csak abban az esetben lép koalícióra a Fidesszel, ha ő lehet a miniszterelnök. Az aránytévesztés nem előzmények nélküli: Dávid Ibolyát már 1998 és 2002 között - igaz- ságügy-miniszterként is - érezhetően zavarta Orbán Viktor miniszterelnök elfogadottsága és növekvő népszerűsége. Az MDF esélyeit tovább rontja annak felismerése, hogy a korabeli MDF alkalmatlan volt a rendszerváltoztatás levezénylésére. E vélekedések szerint az MDF 1990 és 1994 között kormánypártként asszisztált a kádári mélystruktúrák tovább éléséhez, a pártnónemklatúra- burzsoázia megszületéséhez, és a késői Kádár-korszak technokráciájának, valamint az agresszív balliberális értelmiségi csoportok zavartalan térfoglalásához. Az MDF holdudvarában található politikusok némelyike tevékenyen részt vett az ország kiárusításában, ezért sokakat meglepett, hogy éppen az MDF próbál a korrupcióellenes harc élére állni. Az MDF esedeges szavazói azt sem tudhatják, hogy Dávid Ibolya mire fordítja majd a polgároktól nyert felhatalmazást? A Normális Magyarországért! programot meghirdető elnök asszony legutóbb már arról beszélt, hogy számukra bizonyos célok elérése érdekében „természetes az együttműködés az SZDSZ-szel és az MSZP-vel.” Az MDF nehéz helyzetére utal, hogy választási megállapodást kötöttek a Tisztelet Társasága nevű abszurd képződménnyel, melynek alapítója a baloldal kalandos előéletű tagja, Schmuck Andor. Az általa szervezett koncerteken több tízezres koncerteken, a kizárólag nyugdíjasokból álló közönség könnyezve és hajladozva nosztalgiázott Korda György, Balázs Klári, és a sok szegfű láttán. A Tisztelet Társasága egyébként minden 55 éven felüli állampolgárt „szépkorúnak” nevez. A két szervezet megállapodása értelmében Schmuck Andorék öt jelöltet indíthatnak az MDF országos listáján. így lesz az MDF a vélhetően baloldali szépkorúak pártja. Érdekes, hogy az SZDSZ közeli - a Hír TV-ben is jelen lévő - Political Capital munkatársai mekkora együttérzéssel kommentálják az MDF lépéseit. A realitásérzék elvesztésére utal az elnök asszony legújabb kijelentése, mely szerint a közelgő választásokon 15-16 százalékos eredményre számít. A jobboldal másik említésre méltó politikai szereplője a MIÉP és a Jobbik választási szövetségével létrehozott Harmadik Út nevű képződmény, amelyhez később csatlakozott néhány kétes legitimitású kisgazda csoportosulás is. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy az ösz- szefogással egyik párt sem erősödött. A MIÉP azt követően, hogy kikerült a parlamentből, lényegében önmagát számolta fel: a botrányos kizárások és kilépések sorozata lényegében szétzilálta a pártot, és rendkívül sokat ártott Csurka István tekintélyének is. Köztudott, hogy a Jobbik létrehozóinak egy jelentős része korábban a MIÉP-ben politizált, és onnan erkölcsi-politikai okokból távozott. Ok korábban nyilvánosan is kritizálták a MIÉP-en belüli áldatlan állapotokat, és azzal vádolták Csurka Istvánt, hogy a párt vezetését élettársára, Papolczay Gizellára bízta. Viszonzásul Csurka István lényegében Moszad-ügynököknek minősítette a kilépőket. A Harmadik Üt olyan, mint két féligazság egyesítése: nem old meg semmit. A választási szövetség vesztese a Kovács Dávid vezette Jobbik, amelyik szinte eltűnt a MIÉP árnyékában. Kovács Dávid alig látható, ugyanakkor Csurka István egy karizmanélküli, kiégett, megfáradt politikus benyomását kelti. A Jobbik utcai poénokkal próbálja észrevétetni magát, de ez nem pótolhatja a valódi politizálást. A pártszövetség megállapodása szerint a nyilvánosságban való részesedés aránya 50-50 százalék. A régi MIÉP-esek által csak „Gizi pártként” emlegetett szervezet jól láthatóan felrúgta a korábbi megállapodásokat. A Jobbik sokszor a MIÉP ifjúsági tagozatának tűnik. Ugyanakkor a Jobbiknak erkölcsileg is nagyon sokat ártott ez az átgondolatlan szövetségkötés, hiszen egy olyan szervezette! kötöttek választási koalíciót, amelyet korábban maguk is megbélyegeztek. ‘Ezzel a Jobbik vezetői elveszítették vélt vagy valós erkölcsi fölényüket, tőkéjüket, és bizonytalanná tették politikai jövőjüket. Nem szabadulhatnak attól a gyanútól sem, hogy ennek az összefogásnak a valódi célja az egyszázaléknyi szavazat elérése, pontosabban az ezzel járó állami támogatás megszerzése. Az sem növelte a Harmadik Út népszerűségét, hogy két országgyűlésiképviselő jelöltjük több száz fénymásolt kopogtatócédula segítségével próbált meg hivatalos jelöltté válni. A Harmadik Út teljesen esélytelen a parlamentbe kerüléshez szükséges öt százalék elérésére. A 2002-es választások után úgy tűnt, hogy éppen a jobboldal megerősítése érdekében célszerű lenne a Fidesztől jobbra álló erők önálló politikai képviseletének megszervezése. A MIÉP válsága, jelentős térvesztése is ebbe az irányba hatott. Az új jobboldali pártok közül kétségkívül a Jobbik Magyarországért Mozgalom alakulását kísérte a legnagyobb érdeklődés, ám e párt vezetői sem tudtak megfelelni az elvárásoknak. Növekvő népszerűségüket hamar eljátszották, jobboldali szimpatizánsaikat pedig elbizonytalanították. Ennek egyik legfőbb oka, hogy — az MSZP és az SZDSZ támadása helyett — a kelleténél többet foglalkoztak az átalakuló Fidesz egyébként meglévő hibáival. A Jobbik helyzetét tovább rontotta az EU választásokra kidolgozott - szinte kommunikálhatatlan - álláspontja melynek lényegi üzenete: a szavazásra jogosultak maradjanak távol a szavazóumáktól, mert csak így teremthető meg egy újbóli csatlakozási tárgyalás esélye... Az Orbán Viktort és a jobboldali pártokat kormányváltásra felszólító nyílt levél közzététele pedig a helyzet teljes félreértésén alapul. Magát komolyan vevő politikai erő hogyan gondolhatott arra, hogy 2004 Magyarországán egy össznépi összejövetel segítségével leváltható a kormány? Akik az utóbbi években forradalmi helyzetet érzékelnek, azoknak finoman szólva is rendkívül hiányosak a politikai és társadalmi ismeretei. A Jobbik, mint egy antiliberális, nemzeti-kereszténydemokrata párt nyilvánvalóan jogos társadalmi igényre koncentrálva szerveződött. Az új párt a Fidesz lelkiismeretének és/vagy ellenőrző szerepének betöltésére is alkalmas lehetett volna. De mire a Jobbik párttá szerveződött, már alapvetően megváltozott a helyzet. Az MSZP és az SZDSZ botrányosan gyenge és nemzetellenes kormányzása következtében a választók jelentős része akkor már csak egyet akart: megszabadulni az MSZP- SZDSZ koalíciótól. Ez a társadalomlélektani fordulat magyarázza, hogy a Fidesz melletti jobboldali formációknak ma már csak elhanyagolható társadalmi támogatottsága van. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a 2006- os választásokon a nem baloldali szavazók már csak egyetlen célért mozgósíthatók: ha azt ígérik nekik, hogy véget ér a múlt. Erre viszont a szavazók egyetlen garanciát látnak: Orbán Viktort, illetve a mögötte álló Fidesz- Magyar-Polgári Szövetséget. Ez nem jelenti azt, hogy a Fidesztől jobbra lévő politikai erők a 2006 utáni időszakban nem számíthatnak majd jelentősebb támogatottságra. De erre csak akkor kerülhet sor, ha a Fidesz esetleg nem teljesíti választási ígéreteit, és ezért nem lesz képes megfelelni a jobboldali szavazók elvárásainak. A Jobbik, illetve a Harmadik Út nemzeti elkötelezettségű, tisztességes támogatóinak ekkor minden erkölcsi alapjuk meglesz a Fidesz elleni fellépéshez. Addig minden jobboldali erőnek be kell látnia, hogy az MSZP-SZDSZ kormány megbuktatásának egyetlen módja a szavazatmaximalizálás, a racionális lehetőségek kihasználása. Ilyen kiélezett helyzetben egy-két százaléknyi elveszett szavazat is dönthet: előfordulhat, hogy ennyi hiányzik a kormányváltáshoz. A kis pártok vezetői között nyilván léteznek olyanok, akiket kizárólag a megélhetésük érdekel. Ha ugyanis egy százaléknál több szavazatot szereznek, akkor jogosultak lesznek az évi 30-80 millió forintnyi párttámogatásra. A négy legnagyobb közvélemény-kutató cég februári felmérései szerint egyetlen kis párt sem érte el a kétszázalékos támogatottságot sem. A teljesen reménytelen helyzetből startoló MDF 2006-ban eljátszhatja azt a szégyenteljes szerepet, amelyet 2002-ben a Centrum Párt alakított. Döntés előtt - kényszerhelyzetben A polgároknak a felelős döntés meghozatalakor tudniuk kell, hogy a jelenlegi választói rendszerben a kis pártokra leadott szavazat nagy valószínűséggel elvész. Minden ilyen voks a másik oldalt erősíti. Ez nem szimpátia kérdése. Ez egyszerű matematika. A bevezetőben említett okok miatt - a dolgok jelenlegi állása és logikája szerint - a jobboldali Magyarországnak hosszú időre ez az utolsó esélye. A kleptokrá- cia győzelme a polgári demokrácia vereségét jelenti. Nyilván akadnak majd olyanok, akik számára nem lesz köny- nyű a Fidesz-Magyar Polgári Szövetségre szavazni, mert úgy érzik, csalódtak, és elszámolnivalójuk van a győzelemre egyedül esélyes jobboldali párttal. Senki nem állíthatja, hogy nem lehet igazuk. A Fidesz sokat hibázott. De a számlákat csak a megnyert választások után célszerű benyújtani. Ellenkező esetben tovább tart a nemzet- ellenes neoliberálisok és a posztkommunista ál-szociáldemokraták uralma. • Tóth Gy. LAszló Megjelent: Magyar Nemzet, 2006. március 29.
