Hídlap, 2006. április (4. évfolyam, 64–84. szám)
2006-04-05 / 66. szám
8 HÍDLAP • 2006. április 5., szerda BULVÁR www.istergranum.hu Sápszki Márta diplomás asztrológus április 4. kos 03.21-04.20. bika 04.21-05.20. Múlt hét végi, New York-i premierjén Sharon Stone nagyot bukott. A világ bulvársajtójában lassan már fél éve ajnározott új film, az Elemi 5sztön2 nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Az első vetítést követően több amerikai kritikus fanyalogva illette az idén 48 éves filmszínésznő új produkcióját. Pedig a történet ott folytatódik, ahol az előző rész abbamaradt, a jégcsákányos ledér szőkeség újra gyanúba keveredik. Az erotikus jelenetektől hemzsegő, akció-thrillerben minden, az első részből ismert kellék megtalálható, a szép gyilkosba szeretmesedő felügyelő, kivillanó combtövek és pengeéles sikolyok... Úgy tűnik, mindhiába. Megtalálták a Nílus forrását Mindeddig az Uganda Múlt héten jutottak el és Tanzánia határán lévő Victoria-tavat tartották a Nílus forrásának, három brit felfedező azonban úgy vélte, hogy a tóba ömlő Kagera folyó, sőt az utóbbit tápláló Rukarara folyó a világ egyik leghosszabb folyójának az eredete. ahhoz az iszapos lyukhoz, ahonnan egy nagyon vékony patakocska folydogál, hogy aztán innen 6718 kilométerre hatalmas folyamként torkolljon a Földközi-tengerbe. A folyó hossza a felfedezéssel 107 kilométerrel nőtt meg. Észrevette már, hogy amikor elunja magát, saját maga gerjeszt egy kis feszültséget, hogy összemérhesse erejét kedvesével? I Önben az egyik legdominánsabb mozgatórugó a vágy. Bármiért, ami felébreszti érdeklődését, képes egészen szokatlan dolgokat is megtenni. krek 05.21-06.21. Önnel minden olyan könnyed és finom. Még a testi fáradságot is képes feledtetni, amikor elkezd csevegni és sziporkázni. rak 06.22-07,22. Szeret másokat irányítani, többnyire úgy, hogy a környezetében élők észre sem veszik mesterkedését. Befolyását csak pozitív dolgokra használja! oroszlán 07,23-08.23. S Ha valaki elárulja Önt - illetve ha Ön úgy érzi, elárulták - az illető biztos lehet benne, hogy nem kap még egy esélyt, nem fog újra megbízni benne. szűz 08 24-09.23. Nehezen boldogul saját érzékeny énjének megélésével. Fél attól, ► hogy egészen rábízza magát, ugyanakkor megtagadni sem tudja. mérleg 09.24-10.23. Ön annyira szereti a stílusos, egyedi dolgokat, hogy anyagi helyzetének stabilitását is kész kockára tenni hogy megszerezzen egy-egy darabot. csakMár megint az Ön kezében futnak össze a szálak, olyan mintha Ön mozgatná valamennyi bábot. Munkatársai valószínűleg nem örülnek ennek. NYILAS 11.23-12.21. Ha nem akarja kockára tenni egy régi barátságát, akkor ne kérjen kölcsön az illetőtől, mert egy ilyen apróságból is komoly nézeteltérés fakadhat később. bak 12.22-01.20. Hajlamos rá, hogy karrierjét min- denek fölé helyezze és ebben néha T% sajnos kicsit túl messzire is megy. Kedvesénél kezd betelni a pohár. vízöntő 01.21-02.19. *HS:: Hatalmas önfegyelmének most ^#JL> igen nagy hasznát veszi szakmai öü életében, ugyanis soha vissza nem térő lehetőséget kap, amelyet muszáj kihasználnia. halak 02.20-03.20. Annyira tele van a feje gondolatokját» kai és annyira keresi a megoldást, hogy fizikai teste is túlfeszítettséget jelez. Pihenjen többet, mint egyébként. Nemcsak Magyarországon okoznak komoly problémákat a megáradt folyók, szerte Európában már kilenc halálos áldozata van az áradásoknak, a vízbefúltak között pedig három gyermek is van. Csehországban már kihirdették a rendkívüli állapotot, a katonaság ezreket telepít ki a folyók menti városokból. Az árvíz itt hét halálos áldozatot követelt, egy 6 éves kisfiú a megáradt folyóban tűnt el. Nagyon súlyos a helyzet a dél-morvaor- szági Breclav környékén is, itt négyezer lakos kitelepítését rendelték el. Óránként egy cm-rel emelkedik az Elba vízszintje a folyó németországi szakaszán, Drezdában a híres Zwinger-képtárat eddig megkímélte a víz, az Elba völgyében azonban több mint huszonöt gyár leállt. Az áradás nem kíméli a tőlünk délebbre fekvő Izraelt sem. A rendőrök és katonák a vízben rekedt autósok százait mentik Megiddo közelében. Itt egy izraeli nőt és egy palesztin férfit sodort el az utakon zuhatag- szerűen hömpölygő víz. Wfr / Komoly felújításon esik át a közeljövőben a gízai Szfinx. A világ egyik legnagyobb, 73 méter hosszú és 20 méter magas, egy kőből megalkotott szobrát így próbálják megmenteni az erózió okozta károktól. A törött orrú, emberfejű oroszlánszobrot legutóbb 10 éve javítgatták, a restaurátorok azonban most főként a nyakra és a testre koncentrálnak. Mivel ezeknek a részeknek ártott legjobban az erózió és a sivatagi szél, így sürgetővé vált a felújításuk, különben félő, hogy unokáink már csak a különleges szobor fotóit nézegethetik. Az egyiptomi főváros közelében, a gízai piramisok közelében álló óriási szobor régebbi még a piramisoknál is, és építői a mai napig ismeretlenek. Örökbe fogadták a miskolci párducot Egy cég fogadta örökbe Pöttyöt, a Miskolci vadaspark kis párduc- kölykét. A Vadaspark leopárdcsaládjába tavaly augusztusban érkezett a párducbébi. A feketepárduc mama és a foltos papa kölyke a „Pötty” nevet kapta a park dolgozóitól, hiszen „ő” az első pöttyös leopárd, ami itt látta meg a napvilágot. Az előző években született idősebb testvére és féltestvérei mind fekete bundával születtek. Ingyensört osztogattak a rablók Szex, mint Éppen egy kocsma széfjét rámolták ki a tolvajok az ausztriai Amstattban, ami- ■ ■■ rm ■ kor egy részeg tévedt a bárba, leült a székre, és rendelt egy sört. A két mac- ITIZIK0T3KT0r kós nem jött zavarba, közölték az ittas férfival: megvendégelik a kocsma számlájára. A becsicsentett nem fogott gyanút, ehelyett addig itta az ingyen söröket, míg édesdeden elaludt a pulton. Az összeszokott páros ezután folytatta a szórakozóhely kifosztását, és mindent elvittek, ami mozdítható volt. A részeget jóval később a helyszínre kiérkező rendőrök ébresztették fel. Magyar származású lehet az ötödik űrturista íjásztalálkozó Ópusztaszeren Álmos Vezér íjásztalálkozót és Versenyt rendeznek Ópusztaszeren április 8-án. A rendezvény célja: tisztelgés honfoglaló őseink emléke előtt. A találkozón a délkeleti gyepű harcosainak toborzása, válogatása, törzsek viadalán harcba vonuló harcosok kiválasztása zajlik. Érdekes programnak ígérkezik az ország különböző részein élő történelmi íjászok tudásának összemérése, de lesz íjfeszítő és nyílröptető verseny is. Charles Simonyi, a Microsoft Word egyik vezető fejlesztőmérnöke a jövő év tavaszán egy Szojuz orosz űrhajóval a Föld körül 350-400 kilométerre keringő Nemzetközi Űrállomásra utazik, hogy egy hétig élvezze az űrrepülést. Utazásának és kiképzésének ára 20 millió dollár. Simonyi vagyonát a Forbes magazin 2002- ben mintegy 824 millió euróra becsülte, van miből kifizetni hát a borsos repülőjegyet. Az anyagi gondokkal küszködő orosz űrhivatalnak égető szüksége van a 20 millió dolláros viteldíjakra, de ezek kifizetése korántsem elég. Az űrturistajelöl- teknek szigorú orvosi vizsgálaton, illetve űrhajóskiképzésen kell átesniük a Moszkva melletti Csillagvárosban, és jelenleg már az is követelmény, hogy ők is végrehajtsanak valamilyen tudományos programot. Újabb magyar filmsiker Kenyeres Bálint rövidfilmje nyerte a fődíjat a Párizsban megrendezett „Éji Jelek” (Signes de Nuit) filmfesztiválon. A 13 perces rövidfilmnek ez már a 20. külföldi elismerése. Szinte az egész világot bejárój Before Dawn című magyar film a három párizsi belvárosi moziban megrendezett fesztiválon 23 ország 100 filmje közül lett a legjobb. A Before Dawn rövidesen Milánóban, az amerikai Syracusé- ban és a portugál Espinho-ban folytatja világkörüli hódító útját. A szeretkezés közben történt balesetek több millió eurós kárt okoznak a biztosítási cégeknek - derül ki brit orvosok vizsgálataiból. A párok az intim hangulat hevében csak másodpercekre képesek előre gondolkozni, ezért számtalan veszélyes körülménynek teszik ki magukat. A statisztika alapján a legtöbb baleset abból adódik, hogy összetörik a konyhaasztal, amelyen éppen egymásnak esnek a szerelmesek. A biztosítási kockázati tényezők egyik meghatározó eleme a melltartó levétele. A brit tanulmányból ugyanis kiderült, hogy a középkorú férfiak közei 40 százaléka képtelen megszabadítani a hölgyeket melltartójuktól. Megdöbbentően sok baleset történik évente ennek köszönhetően, ugyanis a férfiakat arcon csapja a hirtelen kipattanó melltartó, vagy annak pántja kificamítja ujjúkat. Megsütötte a lopott papagájt Az Egyesült Államokban egy tinédzser betört egy általános iskolába és ellopott egy törpepapagájt, majd halálra mikrózta. A gyereknek már egyáltalán nem nevezhető 18 éves Ashley Daldyt kilenc hónap börtönre ítélték tettéért. Az ifjoncra azért szabtak ki ilyen szigorú büntetést, mert ez á nyolcadik betörése volt, és állatkínzásért is felelőségre vonták már, de eddig pénz- büntetéssel megúszta, amit szülei fizettek ki.