Hídlap, 2006. április (4. évfolyam, 64–84. szám)

2006-04-27 / 82. szám

6 HÍDLAP • 2006. április 27., csütörtök www.istergranum.hu HELYI POSTA Kölcsön tenyér visszajár Most, hogy véget ért a harc, elnyugodtak a pofokon, senki sem köp le sen­kit plakátragasztás közbén (előtt, után), kimerültek az elemek a diktafo­nokban és a diktatrónusokban, most tehát, hogy győzött a jobb (illetve bal) - végre utánanézhetünk annak is, hogy’állunk a flóbert-pisztolyokkal. A választási hercehurca közben ugyanis elsikkadt a kis hír, hogy a becslések szerint mintegy kilencvenezer flóbertpisztoly-tulajdonos kö­zül eddig csak alig hétezer jelentette be fegyverét, s kért hozzá tartá­si engedélyt, hogy ebben is megfeleljen a legmagasabb Európai Unió előírásainak. Igaz, június 30-áig haladékot kaptak a mulasztók is, de utána nincs kegyelem. Akinél e határidő után megtalálják a fegyvert, kettőtől nyolc évig tartó szabadságvesztésre számíthat. Nem légből kapott hír! A légfegyver magasabb osztályba lépett, s máris dörzsölik a tenyerüket a hatóságok: mennyi szép feljelentés ér­kezik hamarosan, győzzék iktatni. Egyszer régen volt már egy ilyen fegyvermizéria, ha még emlékszünk rá (ötvenhat más volt!). Amikor egy Horváth Balázs nevű belügyminisztert félrevezettek azzal, hogy rendszerváltozás van Magyarországon, és (vélet­lenül) beszedette az. önvédelmi fegyvereket az elvtársaktól. No, lett is akko­ra skandalum, hogy még az Alkotmánybíróságnak is közbe kellett lépnie. Mert nem úgy van az! Hogy a derék párttitkárok, munkásőrök (s más szegénylegények) itt maradjanak mindennapi, megszokott lőfegyverük nélkül (munkásőrnek egy baja, egy baja..., hogy csak három élete van, s ha több fegyvert tart otthon, nem jut mindegyiknek külön élet; hiszen - ugye - egyiket a párja kapja, másikat a pártnak adja, s a harmadiknak stb.) Kár, hogy nem légpisztolyok voltak. Mert akkor csak 2004-ig kellett volna várni, hogy érvényesüljenek az uniós paragrafitsok. Nem lett volna annyi macera a fegyverek visszaszolgáltatásával (alkotmányjo­gilag), s a jogállamiság sem ingott volna meg, átmenetileg. Tizenhat évvel ezelőtt, 1990 nyarán kis híján lőttek a demokráciának. De aztán szerencsére kiegyenesedett a görbe. Azóta is úgy áll, ahogy János bácsi koleszterinje. Mint a cövek. Thur O. Rudolf GyerRiekétke2tetÉsi|jln (Aj Adószám il 18049842^ülá GYFA Uj épületben a ciszterci rendelő A pest megyei közútkezelő, a kismarosi önkormányzat valamint a ciszterci monostor tavaly adta be pályázatát a településközpont fejlesztésére. Kismaros sikerrel járt: 350 millió forintból felújítják a Szokolyai utat teljes hosszában, ké­szül az új Művelődési Ház is. A pályázat harmadik tétele a Kismarosi Ciszterci Orvosi Rendelő új épületét a hét végén adták át. A monostorban az intézményt vezető orvos fia, Fejérdy Áron mondott szentmisét. Itt Horváth Olga, ciszter­ci apátnő ezt mondta: „Az éremnek kért fele van. Az egyik oldala nálunk az imádság, a másik a gyógyítás”. Az ünnepség a Köztársaság téren, a ren­delő udvarában folytatódott, ahol az épület felszentelése után bemutatták az érdeklődőknek. A kismarosi moz­gásszervi rendelő orvosi szobája mellett modern felszereltségéi ápoló­helyiségek, röntgengépek, ultrahang segíti a gyógyulást. A kezelésekre munkanapokon 9 és fél hat között le­het jelentkezni. • Kép és szöveg: Hívért Gábor Önértékelés a polgármesteri hivatalban Tatabányán beépítik a munkába az alkalmazottak véleményét Az idei évben ötödik alkalommal vé­geztek hivatali önértékelést a megye- székhely polgármesteri hivatalában. Ennek tapasztalatai jól hasznosíthatók a városháza munkájában. A hivatal vezetője elmondta: a köz- tisztviselők a vizsgálatot végző cég kér­déseire válaszoltak, s ez alapján történt meg az összegzés. A munkatársak úgy értékelték, hogy a hivatalvezetés több­nyire nyitott az új módszerek megisme­résére és alkalmazására, illetve fogé­kony a munkatársi kezdeményezésekre. A szervezeten belüli kommunikációt és a társzervezetekkel való kapcsolattar­tást kedvezőnek ítélték. A megkérdezet­tek szerint a hivatal megfelelően mű­ködteti minőségirányítási rendszerét. Az itt dolgozók úgy érzékelik, hogy ja­vult az ügyintézés színvonala és szak- szerűsége. A vizsgálat megállapította:«^ köztisztviselők a jogszabályok változá­sait naprakészen követik, szakmai ké­pesítésüknek és tudásuknak megfelelő munkakörben dolgoznak. A kérdőív egyebek mellett felmérte a hivatali munkakörülményeket is, amely a köz- tisztviselők szerint folyamatosan javul. „Az előző éves kutatások és a mos­tani összesített tapasztalatok alapján megállapítható, hogy fejlődött a hiva­tal szolgáltatásainak minősége, vala­mint jelentős előrelépés történt az ügyfélközpontú közigazgatás megva­lósításának érdekében” - fogalmazott Bene Magdolna címzetes főjegyző. • -cs -n PROGRAMOK Mazsorett fesztivál Harmadik alkalommal rendezi meg Pilismarót község és a Du­nakanyar Mazsorett Csoport áp­rilis 29-én a Dunakanyar Mazso­rett- és Táncfesztivált a község­ben. A fesztivál délelőtt tíz óra­kor kezdődik Pilismaróton maz- sorettek felvonulásával, majd negyed egykor a Sportcsarnok­nál felállított színpadon folyta­tódik a csoportok fellépésével. Este nyolckor kezdődik a jóté­konysági bál, amelyre jegyek válthatók a pilismaród iskolá­ban, a polgármesteri hivatalban, valamint a helyszínen. Festmények Benkő Viktor festőművész kiállítá­sa nyílik meg április 27-én, dél­után öt órakor Vácon a MIMK- ban. A képek május 17-ig tekint­hetők meg. MOZIMŰSOR Danubius mozi (Párkány, Fő utca, tel.: +0421 36 751 1107) 19.00 Befeje­zetlen élet - amerikai­német filmdráma. Ren­dezte: Lasse Hallström. Szereplők: Robert Red­ford, Jennifer Lopez, Morgan Freeman, Josh Lucas, Damian Lewis, Becca Gardner, Camryn Manheim. Bajor Ágost Kultúrmozgó (Esztergom, Bajcsy-Zsi- linszky u. 4., tel.: 33/313-888) 17.00 Pingvinek vándorlása - francia dokumentumfilm. Ren­dezte: Luc Jacquet. 19.00 Sophie Scholl - Aki szembeszállt Hitlerrel - né­met háborús filmdráma. Rendezte: Marc Rothemund. Szereplők: Julia Jentsch, Fabian Hinrichs, Gerald Alexander Held, Florian Stetter, Johanna Gastdorf, André Hennicke. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Április 27-én, csütörtökön: Esztergom - Szent Anna Gyógyszertár (Terézia u. 25.) Telefon: 411-184. Dorog - Szent Margit Gyógyszertár, (Rákóczi u. 9.) Telefon: 431-191. A NAP VICCE A szőke nő elviszi az autóját a szere­lőhöz:-Kérem, nézze már meg, mi lehet a baja az autómnak!- Rövidzárlat.- Akkor hosszabbítsa meg! NÉVNAP Április 27. napján szeretettel kö­szöntjük Zita és Mariann nevű ol­vasóinkat! Zita: Latin-német eredetű név, je­lentése: sebes, gyors. A magyarba a német nyelvből került, ott a Felicitász becézője, és c-vel ejtik. Az olasz Zita név is c-vel ejtendő, és a hajadon jelentésű zita, citta szóból származik. Mariann: Származhat a Mária név­nek az eredetihez közelebbi görög Mariam vagy középkori angol és francia Marion változatából, illetve a latin eredetű Mariana névből. Ké­sőbb több nyelvben a Mária és az Anna összetételeként értelmezték. TV MŰSOR 05:50 Nap-kelte, 09:00 Cinecitta, 10:00 Híradó, 10:05 Napi mozaik, 11:28 Mit főzzünk ma?, 12:00 Déli harang­szó, 12:01 Híradó délben, 13:00 Rondó, 14:00 Úton, Európa magazin, 14:30 Fogadóóra, 15:00 Szerelmek Saint Tropez-ban, 15:54 Bartók 125, 16:00 Híradó. 16:05 Zselé, 17:00 12+, 17:10 Mit főzzünk ma?, 17:25 A Nagy vita, 18:00 Híradó - Gazda­sági híradó, 18:10 Körzeti híradók, 18:24 Esti mese, 18:50 Szomszédok, 19:30 Híradó este, 19:54 Sporthírek, 20:05 Panoráma, 21:05 Gőg, 22:00 Az este - Csütörtök, 22:45 Kultúr- ház, Kultúra, szórakozás, szabadidő napról napra, 23:00 Lapozó, A hét közéleti eseményei a sajtó tükrében, 23:40 Híradó, 23:45 Sporthírek, 23:55 A Nagy vita, 00:25 A dajka Wk WSm.l ül | 06:55 Mokka, A TV2 reggeli műsora, Utána: ' Stahl konyhája, 09:05 Szóda, 10:05 Teleshop, 11:25 Hajrá skacok!, 12:15 Játékidő, Telefonos vetélkedő, 13:15 A sátán kutyája, 15:00 Anita, a bűbájos bajkeverő, 15:30 Jóbarátok, 16:00 Knight Rid­er, 17:00 Hetedik mennyország, 18:00 Lisa csak egy van, 18:30 Té­nyek, Hírműsor, 19:00 Jóban Rosszban, 19:30 Aktív, 20:10 Áll az alku, Szórakoztató vetélkedő, 21:10 Cool túra. Közben: Kenósor- solás, 23:10 Tények Este, 23:40 Hálószobaablak, 01:50 Aktív (ism.) 06:30 Reggeli - Süss fel nap!, 08:50 Recept B Klub (ism.), 09:00 Top Shop, 10:15 Delelő - Fényes nap, 11:35 Recept Klub, 11:45 06-81 -603- 000, Közben: 12:00 Híradó - Déli ki­adás. 13:30 Dawson és a haverok, 15:05 Disney-rajzfilmsorozat: Kacsa­mesék, 15:30 Csacska angyal, 16:30 Balázs, 17:30 Mónika, 18:30 RTL Klub Híradó, 19:00 Fókusz, 19:40 Legyen Ön is Milliomos!, 20:25 Ba­rátok közt, 21:00 Gálvölgyi-show - Április, 21:45 Kész Átverés!, 23:00 Házon kívül, 23:30 Street Time - Harcos utcák, 00:35 Találkozások, 00:50 Éjjeli randevú 06:00 Reggel, Szolgáltató, . . közéleti és kulturális maga- ztn, Hírek félóránként, 08:00 Kikötő (ism.), 08:30 Élő egy­ház (ism.), Vallási híradó, 09:00 Fe­lelet az életnek, 09:25 A nemzet könyvtárának kincsei, 09:40 Nem­zedékek egymás közt, 10:10 A vi­lágörökség kincsei, 10:30 Bűvölet, 11:30 Kívánságkosár, 11:45 Hír­adó, időjárás-jelentés, 12:00 Déli harangszó, 12:01 Vers, 14:00 Mes­terek köszöntése, 15:00 A fizika vi­lága, 15:30 Egy nomád világutazó nyomában, 16:00 A világörökség kincsei, 16:15 Összefogás földkö­zelben, 16:30 Világunk, 17:30 Ki­kötő, 18:00 Híradó, 18:30 Váltó, 18:40 Mese, 19:00 Derrick, 20:00 Az én városom, 21:00 Jocó, 21:25 Híradó, 21:45 Közbeszéd, 22:10 Odüsszeusz tekintete, 01:00 Him­nusz, műsorismertetés ajk 10:00 Visszapillantó - Messze- látó - Időjárás ism. 10:20 Sza­lon ism. benne: Hobo és Zorán Esztergomban, Eperjes Károly elő­adásából adunk egy részletet, vala­mint Bangó Miklós kiállításán jár­tunk 12:00 Visszapillantó - Mesz- szelátó - Időjárás ism. 14:00 Visz- szapillantó - Messzelátó - Időjárás ism. 15:00 Hírsport, Sportdélután ism. benne: Esztergomi KSE - Solymár SC NB Il-es kézilabda mérkőzés 17:00 Visszapillantó- Messzelátó - Időjárás ism. 17:30 Szalon ism. 19:00 Remustra benne: Eperjes Károly előadása 21:00 Visszapillantó - Messzelátó - Idő­járás ism. 21:20 Szalon ism. Napi hírújság a régió életéről Főszerkesztő: Vaíjú Frigyes Lapszerkesztők: Bukovics Krisztián, Váczy H. István A mai lapszám szerkesztője: Váczy H. István Hídlap Magazin: Ámon Adrienn Munkatársak: B. Szabó Márta (Ipolyság), Berényi Szilvia, Bódi Gergő, Bölcsházi Sándor, Ch. Gáli András, Gábor Éva, Gál Kata, Georg Spöttle (Berlin), Hivert Gábor (Kismaros), Kardos Krisztián (Budapest), Kertész Viktor, Kocsis L. Mihály, Kövesdi Károly (Párkány), Muzslai Ágnes, Nagy Balázs, Oravetz Ferenc, Pálovics Klára, Pöltl „Oxi” Zoltán, Szabó Hajnal, Szép Éva, Vas Gyula (Révkomárom), Varga Péter, Vödrös Attila Tördelőszerkesztők: Ágfalvi Loretta, Latkóczy Béla Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., postacím: 2501 Esztergom, Postafiók 233„ telefon: +36 (33) 500-750, telefax: +36 (33) 500-750, e-mail: hidlap@t-online.hu Lapigazgató: Kiss Tamás Felelős kiadó: dr. Gábor János vezérigazgató Kiadó: Strigonium Rt., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 510-040 Hirdetésfelvétel és előfizetés: Jászberényiné Kárász Krisztina, 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 500-750. A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Kéziratokat, fényképeket nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Terjeszti a Magyar Posta Rt., a Rábahír Rt., valamint az alternatív terjesztők. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a szerkesztőségben. Előfizetés Szlovákiában: Strigonium Slovakia s.r.o. 943 03 Stúrovo, Komenského 21., telefon: 0905 686-514 Előfizetési díj: egy évre 12 900 forint (1 840 korona), fél évre 6 400 forint (980 korona), negyedévre 3 200 forint (490 korona). Nyomdai kivitelezés: A Sprintwork Kft. megbízásából a Magyar Hivatalos Közlönykiadó Lajosmizsei Nyomdája. Felelős vezető: Burján Norbert vezérigazgató-helyettes.

Next

/
Oldalképek
Tartalom