Hídlap, 2006. április (4. évfolyam, 64–84. szám)
2006-04-21 / 78. szám
www.istergranum.hu 2006. április 21., péntek • HÍDLAP 5 Tömeges választási csalás az országban? A választási bizottság még vizsgálja, hogy történt-e jogsértés A Fidesz szerint a kékcédulás időszakot idéző tömeges választási csalást követtek el a szocialisták. Deutsch-Für Tamás szerdán közölte: az ügyben büntető feljelentést tesznek Szigetvári Viktor, az MSZP kampányigazgatója ellen, aki a szórólapot felelős kiadóként jegyzi. A Fidesz szerint az ország egyharmadában a második fordulós értesítő egy borítékban érkezett az MSZP-s kampányanyaggal, míg az ország nagyobbik részén egy másik szórólappal hajtották egybe a szórólapot. „Gyurcsány Ferenc és pártja egyetlen nap alatt ötmillió választási csalást követett el” - fogalmazott Deutsch-Für Tamás. Folytatás az 1. oldalról Az ál-szavazólapokat a második fordulóról szóló hivatalos értesítés kézbesítéséhez időzítette az MSZP, azt á látszatot keltve, hogy szintén hivatalos papírról van szó. A lapon viszont csak a szocialista jelölt neve olvasható, azt a látszatot keltve, mintha a második fordulóban csak rá lehetne szavazni. Ráadásul a választással kapcsolatos praktikus információk közé rejtette kampányüzenetét a szocialista párt, így azt a megtévesztő látszatot kelti, mintha csak az MSZP-re leadott voks lenne érvényes. A szórólap kísértetiesen hasonlít a hivatalos választási értesítőre, tipográfiájában, szerkezetében szinte teljesen megegyezik azzal, így alkalmas lehet a megtévesztésre. A Fidesz-MPSZ esztergomi szervezetének elnöksége azonnal kifogást emelt a Helyi Választási Bizottságnál, mely várhatóan a csütörtöki napon vitatja meg az ügyet. Ameny- nyiben a kifogásnak helyt adnak, úgy eltiltják a jogsértő magatartástól a szórólap kiadóját, vagyis az MSZP országos központját. Az esztergomi választási iroda munkatársa lapunkat úgy tájékoztatta, hogy rengeteg lakossági telefon is érkezett hozzájuk az üggyel kapcsolatban. Sokan nem értik, hogy miért csak egy név szerepel a papíron, amely hivatalos értesítésnek látszik, mások pedig választási csalásról tesznek bejelentést a szórólap miatt. Hivatalos kifogást a Fidesz helyi szervezete és egy magán- személy tett, a választási bizottság ezeket fogja kivizsgálni. A Fidesz esztergomi szervezete tegnap kiadott közleményében felhívja a választópolgárok figyelmét arra, szerintük a csalással egyenértékű, hogy minden lakcímre kipostázták az ál „szavazólap-mintát”, mellyel vélhetően azt akarta elérni az MSZP: aki változást akar, az ne menjen el szavazni, mert úgysincs kire. A Hídlap információi szerint a szórólapot minden olyan körzetben terjesztették, ahol második fordulóra sor kerül, és mindenhol a hivatalos értesítővel egy időben, sőt esetenként egy borítékban (!) kézbesítették. A Fidesz- szervezetek országszerte kifogást emeltek a szerintük választási csalásnak minősülő kiadvány ellen. • Pálovics Klára Lemondott a Fővárosi Választási Bizottság egy tagja Nyílt levélben értesítette Sólyom László köztársasági elnököt Kocsis Máté a Fővárosi Választási Bizottság egyik tagja, hogy lemond e tisztségéről. Döntését azzal indokolta, hogy a választások tisztaságáért és törvényes rendjéért felelős bizottság nem tud hatékonyan fellépni a választási visszaélések ellen és mivel nem kíván legitimálni egy ilyen, véleménye szerint az állampolgárok jogait és a szavazás tisztaságát durván sértő választást, inkább lemondott a tisztségről. Felfüggesztették az orvossztrájkot Másfél hetes haladékot kapott a tüntetőktől a kormány Ma reggel ideiglenesen véget ért az egészségügyi dolgozók sztrájkja Szlovákiában, azonban ha a kormány továbbra sem hajlandó tárgyalni követeléseikről, május másodikától kezdődően a tiltakozásban résztvevők nem biztosítják sem az éjjeli, sem pedig a hétvégi ügyelet el a kórházakban. Szerda délután a mintegy negyvenezer személyt tömörítő Egészségügyi és Szociális Dolgozók Ágazati Szervezetének (SÓZ) és az egyetemi kórházak képviseletének sikerült megegyeznie a kollektív szerződésekkel kapcsolatosan. Az egyeszség értelmében május elsejétől 10 százalékkal, decembertől ugyanilyen arányban emelkedik majd az egyetemi kórházak alkalmazottainak a bére. Szlovákia történelmének első orvos sztrájkját azonban nem emiatt függesztették fel, hanem egyszerűen haladékot adtak az államnak. Az Orvosi Szakszervezet (LOZ) elnöke, Marián Kollár továbbra is hangsúlyozza, hogy ha rákényszerítik őket, akkor május másodikától nagyobb volumenű tüntetésbe kezdenek. A sztrájkolok addig adtak haladékot a szlovák kormánynak arra, hogy készítsen el egy olyan jelentést, amely az egészségügyben felhalmozódott problémák rendezésének tervét mutatja be. A fent említett dátumig a demonstrálok követeléseinek a teljesítésére is sort kellene keríteni. Ha azok május másodikáig sem teljesülnek, újból sztrájkba lépnek az orvosok és a nővérek, akik ezúttal az ügyeleti szolgálatok visszautasításával tiltakoznak majd. Ez esetben azonban nemcsak a hét végi, hanem az éjjeli műszakra is értendő ugyanez. A sztrájk készültség mindemellett továbbra is érvényben marad, ráadásul országos aláírásgyűjtési akció indul a bérkövetelések jogosságának alátámasztása érdekében. A két héttel ezelőtt elkezdődött sztrájk elvileg korlátlan időre szólt, és a tervek szerint csak akkor fejeződött volna be, ha a szlovák kormány eleget tesz az orvosok és nővérek követeléseinek. Míg az orvosok huszonöt százalékos béremelést, a nővérek az átlagbér kétszeresét szeretnék kiharcolni. A LOZ követelései közül egy már teljesedett: a kórházak részvénytársasággá való átalakítása leállít. A szak- szervezet tagjai úgy vélték, hogy az intézmények transzformációja a későbbi privatizáció felé tett első lépés. • Szép Éva Nem ülnek biztonságban a gyerekek Szlovákiában Szlovákiában mindeddig nem volt kötelező a gyerekülés használata, ám egy európai uniós határozattal május kilencedikétől a közösség egész területén azzá válik. A Duna bal partján lévő országnak alig fél hónap áll a rendelkezésére a probléma orvoslására, Magyarországon ez már évek óta nem probléma. Magyarországon minden olyan gyermek esetében, aki még nem érte el a 12 éves korhatárt, vagy 150 centiméternél alacsonyabb, gyerekülést kell használni - hosszú évek óta. Szlovákiában már többször is próbálkoztak egy hasonló törvény elfogadásával, de mindeddig nem sikerült a kezdeményezés. A párkányi rendőrkapitányság munkatársa lapunknak elmondta: Szlovákiában egyedül azt tiltják, hogy 12 évnél fiatalabb gyerek az „anyósülésen” utazzon. Május kilencedikétől azonban egy európai uniós irányelvnek köszönhetően a 150 centinél alacsonyabb, 36 kilónál könnyebb gyermekek számára az unió egész területén kötelezővé válik a gyerekülés használata. A dolog hátulütője, hogy a fentieket a szlovák törvények nem írják elő, így a parlamentnek hamarosan döntenie kellene az ügyben. Míg a közlekedési minisztérium rendelettel oldaná meg a problémát, addig sokan úgy gondolják, hogy a fentieket törvénybe kellene foglalni. • Sz.É. Kétnapos „Föld-ünnep” az erdei iskolában A visegrádi intézmény tizenötödik jubileumát ünnepli a hét végén gógiai programjukban kiemelkedő szerepet kap a környezeti- és természetvédelmi nevelés. Mivel ebben az évben az iskola tizenötödik születésnapjára is emlékeznek, idén kétnaposra nyúlik az ünneplés: április 21-én és 22-én színes programokkal várják az érdeklődőket - tudta meg lapunk Néder Katalintól, az iskola környezeti nevelési programjának koordinátorától. Pénteken délután 16 órakor ünnepi műsorral veszi kezdetét a jubileumi rendezvény, majd Réti Zoltán fotóművész kiállításának megnyitójára kerül sor. 18 órától lehetőség lesz az iskola Erdei varázskuckó nevű interaktív, természetes anyagokból, termésekből készült eszközökkel felszerelt játszóházának megtekintésére, és kipróbálására. A kuckóban ezen kívül az erdő különböző illatait, hangjait, valamint mezítláb a különböző talajtípusokat kell felismerniük a gyerekeknek. A tanintézmény erre az alkalomra jelenteti meg az iskola elmúlt tizenöt évéről összeállított kötetet is. • G. É. A visegrádi Dunakanyar Erdei Iskola, mint az egészséges és a természet közeli életmódra nevelő tanintézmény minden évben megemlékezik a Föld napjáról. Mivel idén az iskola fennállásának tizenötödik évfordulóját is ünnepük, ezúttal kétnapos, színes programokat kínáló rendezvényt tartanak pénteken és szombaton. S S ä Az erdei oktatás létrejöttének kezdetei 1989-re tehetők, amikor szülői kezdeményezésre, egy családi házban egy tanítóval és öt tanulóval megalakult az a kis „iskolai közösség”, amely hamarosan kinőtte a családi házat, és saját épületet kapott a Pilisi Parkerdőtől. Az egyre nagyobb népszerűség és a tanulók növekvő számának köszönhetően rövidesen vadonatúj iskolát kellett építeni, amelyet 1993-ban adtak át az idilli szépségű Apátkúti-völgyben. Az intézmény eddig minden évben megemlékezett a Föld napjáról, hiszen pedaVáltozik a kereskedelmi törvény A kereskedelmi és iparkamara időben tájékoztatta a vállalkozókat Június elsején életbe lép az új, az európai uniós joggal harmonizált kereskedelmi törvény. A változásokról tartott tájékoztató előadást a Komárom- Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szerdán délelőtt Tatabányán. A kereskedelmi törvényt az elmúlt harminc év alatt nem változtatták meg ilyen mértékben, mint ahogyan a júniusban hatályba lépő, új szabályozás teszi. Az új előírások minden kereskedelmi- és vendéglátó-ipari tevékenységre, valamint a kereskedelmi szolgáltatásokra is kiterjednek. Zahorán Tamás, a megyei kamara titkára lapunk kérdésére elmondta, hogy az új jogszabály mindenképpen kihívás elé állítja a vállalkozásokat, mivel számos új gyakorlatot, szokást, sőt szemlélet- módot kell elsajátítaniuk. A tegnapi rendezvény első lépése volt annak a támogató folyamatnak, amit a kamara - mint mindig - a vállalkozások felé minden, a gazdálkodást érintő változás során megtesz. Az előadáson Köncse Tamásné, a gazdasági tárca nyugalmazott főosztályvezetője, kereskedelmi és fogyasztóvédelmi szakértő a törvény megalkotásának indokain, és várható hatásain kívül a legfontosabb új szabályozásokról is beszélt. A vállalkozásokat egyik leginkább érintő változás az lesz, hogy minden kereskedelmi alkalmazott számára előírják a szakképesítés meglétét. Hazánkban ezen a területen elkeserítő a helyzet, számos üzlettulajdonos sem rendelkezik a megfelelő szakirányú végzettséggel. A probléma megoldása érdekében a kamara az Országos Képzési Jegyzékben szereplő ABC-eladó és cukrász tanfolyamokat hirdet, melynek költségeit 80 százalékban a Gazdasági Minisztérium állja. Az új törvény másik lényeges eleme a piaci előnnyel való visszaélés szabályozása, és az egyoldalú szerződések tilalma, amely a kisvállalkozásokat védené a multinacionális vállalatokkal szemben. A jogszabályba a várakozásokkal ellentétben nem került bele az üzletek vasárnapi nyitva tartásának tilalma, azonban a fizetett ünnepnapokon és december 24- én 14 óra után tilos lesz kinyitni. Ugyanakkor az önkormányzatok jogosultságot kaptak a területükön működő üzletek éjszakai nyitva tartásának korlátozására, ha ez zaj- vagy környezetvédelmi szempontból indokolt. A törvény könnyít az engedélyezési procedúra eddigi bonyolult bürokráciáján is: ezentúl a jegyző összehívja az illetékes szakhatóságokat, akik egyazon időpontban bonyolítják le a szükséges eljárást. A törvény ugyan elkészült, ám a minisztérium jelenleg a végrehajtáshoz szükséges rendeletek szövegezésén dolgozik gőzerővel, hogy a júniusi zökkenőmentes bevezetésre lehetőleg minden feltétel meglegyen. • (Gábor)