Hídlap, 2006. április (4. évfolyam, 64–84. szám)
2006-04-15 / 74. szám
HÍDLAP • 2006. április 15., szombat magazin Egyszuszra Duray Miklós rovata Nemsokára a Felvidéken is választás lesz! A z önálló Szlovákia rövid, tizennégy éves történelmében most 2006. június 17-én - lesz másodszor előrehozott általános képviselő-választás. Hónapokon, sőt négy éven keresztül érlelődött Szlovákiában a kormányválság, de Dzurinda miniszterelnök a közvagyonból és a juttatható köztisztségek révén mindig kielégített annyi ellenzéki vagy pártoktól független parlamenti képviselőt, hogy életképes maradhasson a kormánya. A kulcsot az adta be, hogy 2006. február 7-én a kereszténydemokraták (KDH) bejelentették: elhagyják a kormányt. Pedig három olyan tárcát - belügy, igazságügy, oktatásügy - uraltak, amit helyükben egyetlen párt sem adott volna fel. Ok mégis megtették. Arra hivatkoztak, hogy a Vatikánnal a lelkiismeret szabadságáról megkötött szerződést - amit a kormány megbízásából az igazságügy miniszter készített elő - a miniszterelnök és a pártja nem támogatja. Ezért kilépnek a kormányból. E mondvacsinált okkal nem érdemes foglalkozni, ugyanis a lelkiismeret szabadságát semmilyen törvény sem korlátozza Szlovákiában - ezen túl ez inkább filozófiai kérdés, vagy a vállalásé. Talán figyelemre méltóbb az a tény, hogy a kereszténydemokraták társadalmi támogatottsága ez idő tájt 7százalék körül mozgott. A november végi megyei képviselő-választáson csak Pozsonyban és Kassán értek el önállóan mérhető eredményt. Kormányból való kilépésük után nem egész két hónappal azonban országos viszonylatban 10 százalék fölé emelkedett a népszerűségük. Az csupán a politikai kultúra kérdése, hogy lemondott minisztereik, midőn visszatértek a parlamenti padsorokba, ontani kezdték azokat a képviselői javaslatokat, amiket miniszterként dolgoztattak ki, de nem terjesztettek elő. A lényeg az, hogy a kormányból való kilépésük után keletkezett politikai válságot ezúttal nem lehetett másként kezelni, mint a parlamenti választás időpontjának előre hozásával. Ez a döntés két hónappal a Magyar Koalíció Pártja számára is kiábrándító eredményt hozó megyei képviselő választások után történt. Most tehát azzal kell szembenéznünk, hogy a felvidéki magyar politikának és pártjának mivel kell megküzdenie a június közepére kitűzött választáson. Az első gondot az jelenti, hogy a tömbben lakó magyarság területén már 2002-ben kezdett fogyni a Magyar Koalíció Pártját választók száma. A másik gond, hogy az európai parlamenti képviselő-választás alkalmával a lehetséges kb. 430 ezer magyar választóból csak 92 ezret tudott az urnákhoz szólítani a párt. A harmadik gond a 2005. évi megyei képviselő választás alkalmával jelent meg. Kiderült, hogy a korábbiakhoz képest sokkal kisebb arányban mozgósíthatók a magyar választók. A Csallóközben és a határos mátyusföldi területen mintegy negyven százalékkal kevesebben vettek részt a megyei képviselő-választáson mint az országos átlag, a Garam vidékén pedig legkevesebb egyharmaddal maradt el az MKP eredménye a négy évvel korábbitól. A kishonti és a bodrogközi térségben szétesőben van a magyar politikai szerkezet. Az MKP-nak az adott térségekért felelős tisztségviselői illetve, testületéi által leírt vélemények szerint ennek az volt az oka, hogy a magyarok kiábrándultak a politikából és megcsalatva érzik magukat pártjuk által is. Nem sokkal korábban, 2005. novemberében a pártok támogatottságára vonatkozó felmérést végzett a Közügyi Kérdések Intézete (IVÓ). Eszerint az MKP a felvidéki magyar lakosságnak csak az ötvennégy százalékát tudja megszólítani - ez hozzávetőlegesen 220-230 ezer személy. Ez már a társadalmi legitimitás határát súrolja. A 2002. évi parlamenti választáson az MKP még ugyan 320 ezer szavazatot szerzett, de ezzel egy időben elvesztett mintegy 12 ezer magyar szavazót. A hagyományos magyar szavazói tábor tehát fogyóban, pontosabban: lemorzsolódóban van. A megyei választásokkal kapcsolatban szerzett tapasztalatok egyértelműen arra utalnak, hogy a felvidéki magyarok körében a csalódottság érzése kezd elhatalmasodni az MKP-val szemben, ami fokozatosan felülírja az eddigi összetartozás érzést. Az említett intézet vizsgálata szerint is az MKP-t választó embereknek csak mintegy ötven százaléka van azon a véleményen, hogy a párt tisztségviselői tisztességesek, nem megvesztegethetők. Ez a felnőtt magyar lakosságnak mintegy egynegyede csupán. Viszont - ellentétben más pártok választóival - olyan véleményt, hogy megfelelően képviselné a magyarok érdekeit, a megkérdezettek nem fogalmaztak meg. A felvidéki magyarok körében ez az eluralkodó szemlélet okozhatja azt, hogy a fiatal magyar választók között - az idősebbekhez mérten - kevésbé népszerű az MKP Az MKP-nak a magyarok részéről élvezett korábbi népszerűsége csökkenésével azonban párhuzamosan növekedett a párt elfogadottsága a szlovák körökben! Mindemellett az tapasztalható, hogy Szlovákiában eluralkodóban van a politikából való kiábrándultság, és nem csak a magyarok között. Mintegy két és fél hónappal az előrehozott választás időpontja előtt a Median SK által végzett felmérés szerint a felnőtt lakosságnak kevesebb mint a hatvan százaléka járulna az urnákhoz. Ehhez hasonló adatot mért egy hónappal korábban a Focus is. A parlamenti választásokra vonatkozóan tehát most várható a rendszerváltozás óta a legkisebb részvétel. Ez a helyzet azonban leginkább az MKP-nak kedvezhet, mert a párt a csökkenő támogatottsága ellenére negtarthatja viszonylagos súlyát. A Median SK felmérése is azt mutatta ki, hogy a választani szándékozók körében az MKP támogatottsága 10,6 százalék noha tudjuk, hogy mintegy egyharmaddal szűkült a párt választói háttere. Hiba lenne, ha csak ezt az utóbbi, kedvezőnek látszó adatot tartanánk mérvadónak, mégha a pártok mandátumszerző képessége elsősorban ettől függ. Ha egy pártnak lassan, de biztosan elfogy a társadalmi támogatottsága, előbb-utóbb kérdésessé válik létjogosultsága is. Ezért sem tekinthető véletlennek vagy ellenséges megnyilvánulásnak az az egyre többet hallható vélemény, hogy vagy változásra van szükség az MKP-ban, vagy egy új pártra. Szerintem változtatni kell, hogy visszaszerezhessük a felvidéki magyarság bizalmát! Az STB csoport újratölt Az esztergomi avantgarde fotósok új tárlattal jelentkeztek Sipeki, Tamási, Bállá. A nevek monogramjából adódó szójáték akár az alkotóhármas lelkiségét is jelképezheti, hiszen a STB csoport megmozdulásaival a 70-es, 80-as évek hazai és esztergomi képzőművészet állóvizébe hajigálta azokat a bizonyos kavicsokat. Ennek lassan 30 éve, a három művész, nem ürügyként, de idén, amikor mind hármójuk 60. születésnapját ünnepelheti, ismét tárlaton mutatta be, hogy mit gondol a szépség világáról. A fricskázók elánjával nyílt meg április 1-jén, a STB L\ csoport kiállítása az esztergomi Pöttyös téren lévő új E ^galériában. Az alkotóhármashoz Bangó Miidós festőművész is társult alkotásaival. Négy nappal a tárlat indulása előtt sikerült az Esztergomi Fotó Klub heti rendszeres találkozóján a hírhedt STB betűk viselőit diktafonvégre kapni.- Nem túlzás azt mondani, hogy a 20-30 évvel ezelőtti hazai képzőművészeti életben ti voltatok az avantgarde fotózás képviselői? Tamási Péter: Annyira nem, hogy én még azzal toldanám meg, hogy az akkori kifejezéssel is élhetünk, miszerint a Lajtán túl is annak számítottunk. Bállá András: És vegyük hozzá azt is, hogy olyanok állítják a mai napig magukról, hogy nívódíjas művészek, akik valójában sem nem nívósak, sem nem művészek. Az, hogy mi akkor avantgarde-ok voltunk, az legalább igaz.- Tulajdonképpen miért alakult ez a képzőművészeti csoport? Bállá András: Most sok mindent lehetne mondani, akár az akkor elkészült munkáink bemutatója kapcsán kitalált performance-ekről, de ezt sem gegnek, sem valami hasonlónak nem mondanám. A STB csoport a fotózás öröméért jött létre, ilyen egyszerű. A képek vezérmotívuma volt, hogy egymást fényképeztük egy-egy szokatlan, előre megírt többnyire meghökkentő történet szereplőjeként. Kétségtelen, hogy egyfajta vadság is társult ehhez a dramaturgiához, de nem valami ellen tüntettünk, hanem valamiért. Például így volt ez egy prágai akciónk alkalmával is, amikor Henri Rousseau, közismertebb nevén Rousseau, a vámos egyik híres képénél leültünk és lefotóztuk magunkat... Sipeki Gyula: Igen, a múzeum dolgozói egyszerűen nem hittek a szemüknek, hogy ez a három gyanús alak miért nem a híres festmény kapja le inkább, miért magukat fényképezik. Az ilyen és ehhez hasonló különös dolgaink miatt aztán behívott minket a megyei KISZ bizottság a tatabányai központjukba. Láttuk, hogy nem igazán értették, hogy mit miért csinálunk, s ezért aztán készítettünk egy meghívót, hogy a STB csoport évi rendes közgyűlését tartja a megyei KISZ irodájában. Ezek után még csodálkoztak a KISZ-esek, hogy, amikor megérkeztünk, egyből az elnökségi asztal mögé ültünk, s ők, akik meg szerették volna kérdezni, hogy valójában mit is akar jelenteni ez pár érdekes fotó, ők ülhettek velünk szemben az első sorban. Bállá András: De a megyei kultúrpolitikai pártvezetés sem hagyta annyiban. A Dolgozók Lapja hasábjain Képtelen képek címmel Cs. Nagy Lajos tolla segítségével keményen dorgáló cikket adtak közre, miszerint: „Régen túlhaladott, haszontalannak bizonyult, csődbe torkollott irányzatok másolása, újra felfedezése nem lehet kiskapuja annak, hogy felkészültség nélkül, esztétikai-etikai magatartás (?) híján profétizálhassanak olyanok, akiknek semmiféle mondanivalójuk nincs a Köz számára.”- Valójában mi okozta a botrányt? Az egyéniségetek vagy az általatok készített képek? Bállá András: Ne túlozzunk. Itt Esztergomban nem volt botrány. A közönség vette a lapot a kiállítás megnyitóinkon. Az akkori politikai vezetés a rá jellemző módon már kevésbé volt fogékony a dolgainkra. Például, az egyik évben kiírtak egy országos pályázatot a „felszabadulás” témakörében. Én lementem a Hortobágyra, lefotóztam egy pusztában álló tankot, vagy a Hősök emlékművét, de mindezt a már említett STB-féle értelmezésben, kellő iróniával. Aztán persze a kiírók annyira nem értették a poént, hogy kaptam egy első díjat a képeimre. Ezt követően a nagykutyák fülébe jutott, hogy valójában mi is a geg a fotókon és, hogy kiröhögtük őket, erre persze visszavonták a díjat és mindent. Mindezekkel a történetekkel együtt azért azt tudni kell, hogy nem polgár- pukkasztásnak vagy politikai botránynak szántuk a képeinket. Bár egyes fotóinkon nem feltétlenül úgy ábrázoltuk az ötágú csillagot és a sarló-kalapács motívumot, ahogy abban az időben egyesek megszokták. A STB csoport tevékenységével csak arra világított rá, hogy ki érti és ki nem a képek üzenetét. Most 2006-ban persze már nem ezért állítunk ki, ma már nem nekünk kell avant- garde-nak lenni, hanem a fiataloknak.- Tamási Pétertől festményeket láttunk az elmúlt évtizedekben. Akkor a STB csoportban, mely egy fotós társaság volt, te is fotóztál? Tamási Péter: Hát, hogy a csudába ne fotóztam volna? Abban az időben, a 1970-es, 80-as években kőkeményen fotografáltam! Az egyik legemlékezetesebb és talán nem túlzás azt mondani, hogy „legesztergomibb” téma, amit fotóztam, a Lőrinc utca, Hévíz utca, Rákóczi tér, Bajcsy-Zsilinszky utca által határolt belvárosi terület teljes szanálása volt. A bontási munka első lépésétől kezdve az utolsóig készítettem a felvételeket, amelyeket aztán egy kiállításon mutattam be, később pedig albumba rendeztem.- A rossz nyelvek szerint ebben az évben ünneplitek mind a hárman a 60. születésnapotokat. Vajon ez volt-e az oka, hogy most újra együtt állítotok ki STB néven? Bállá András: Mondhatjuk véletlennek is a dolgot, de semmiképpen nem a születésnapunk az ok. Erős Miklós a kiállításnak otthont adó TESZ Városi Klub vezetőjének az ötlete volt, az ő meghívásának teszünk szívesen eleget.- Milyen alkotásaitokkal álltok a mostani közönség elé? Láthatunk-e új STB képeket? Sipeki Gyula: Én új felvételeket állítok ki. Az új képeimen főként azok a struktúrák láthatók, melyek a hétköznapi életben mindig a szemünk előtt vannak, de talán mégsem vesszük észre olyan könnyen őket. Ilyenek például a járdák, utak aszfaltjának repedezettségeiből adódó rajzolatok. Bállá András: Részemről többnyire új aktjaimmal szerepelek. Tamási Péter: Én a házi archívumomból egy-két eredeti STB fotót, a régi performance-jainkat őrző felvételt, illetve néhány új olaj- és akvarell képemet mutatom be. • Pöltl ”Oxi” Zoltán
