Hídlap, 2006. március (4. évfolyam, 42–63. szám)
2006-03-07 / 46. szám
www.istergranum.hu 2006. március 7., kedd • HÍDLAP 5 Bemutatkoztak a sárisápi borászok Folytatás az 1. oldalról A Váradi György, az Aszár- Neszmélyi Borvidék Secretum hegyközségének hegybírója által vezetett zsűri kétszer kétfős csoportokban bírálta el a borokat, minek eredményeképpen 19 bor részesült arany minősítésben. A zsűri további 28 bornak ezüstérmet, 43 bornak pedig bronzérmet ítélt. Az ünnepélyes eredményhirdetésre március harmadikán került sor, ahol a jelenlévők megemlékeztek közelmúltban elhunyt társukról, Üveges Istvánról. Ezt követően Bercsényi László beszámolóját hallgathatták meg az elmúlt évről, kertbarát szemszögből. A díjátadási ceremónia után a hetven résztvevő közösen elénekelte a Bordalt, majd vacsorával és bállal fejezték be a napot. • Gábor Éva Heves Zsolt (hentes) Régen voltam influenzás, ez a betegség hosszú ideje elkerül engem. Talán ezért is hanyagolom a megelőzést, nem különösebben törődöm a járványról szóló híradásokkal. Fiatalabb koromban atlétikáztam, ma is jó a kondícióm, abban bízom, hogy ez megvéd a megbetegedéstől. Választási húzás az egészségügyi káosz? A pénzügyminiszter szerint kampánypolitika a kirobbant botrány Folytatás az 1. oldalról A Markíza kereskedelmi televízió „Rosta” című műsorában Ivan Miklós művileg kreált problémának nevezte az orvosok azon igyekezetét, amely szerint készpénzt óhajtanak kérni szolgáltatásaikért. A politikus a történtek mögött a Smer és az SF választási húzását, és az orvosi kamara saját céljaikra való felhasználását véli felfedezni. A fent említettekre utal az is, hogy a Smer a napokban arra kérte az egészségügyben dolgozókat, hogy a választásokig ne kérjenek pénzt a kezelésekért, és ha a párt bekerül a parlamentbe, orvosolni fogják a kialakult problémát. Miklós rámutatott arra is, hogy a kamara jogásza egyben az SF árnyékminisztere. Bastmák Libor, a parlament egészségügyi bizottságának tagja, MKP-s képviselő pedig azt fedte fel, hogy az orvosi kamara jelenlegi főtitkára, Eduard Kovác régebben az említett biztosító képviselője volt. A HZDS frontembere, Miroslav Maxon szerint az egészségügyben dolgozók a biztosítók túszai lettek és Rudolf Zajac, egészségügyi miniszter az embereket áruként kezeli. „Az orvosok ingyen is kiszolgálhatnák betegeiket” - mondta a pártelnök. Szlovákiában minden egyes vizsgálat után 20 koronát, azaz 140 forintot kérnek el a páciensektől, de a március elsejétől kialakult helyzet miatt abban az esetben, ha a beteg olyan orvoshoz fordul, aki nem áll szerződésben a biztosítóval, ez az összeg jóval nagyobb is lehet. A TASR, állami hírügynökség szerint, régiótól függően az orvosok 5-30 százaléka nem köti meg a biztosító által kínált szerződést, Nyitra megyében ez az arány körülbelül 10 százalék körül fog mozogni. Eduard Kovac, a kamara főtitkára továbbra is azt állítja, hogy szervezetüknek igaza van, és szavai szerint Rudolf Zajac kijelentéseit semmilyen törvény nem támasztja alá. Az egészségügyi miniszter szerint a jogszabályok értelmében minden orvosnak biztosítania kell az egészségügyi ellátást, így azok a doktorok, akik pénzt kérnek olyan kezelésért, amelyet a biztosító térítene, megsértik a törvényt. Rudolf Zajac arra kéri a betegeket, hogy ne fizessenek a vizsgálatokért, aki pedig már fizetett, küldje el a számlát a tárcához. A miniszter továbbá a szavát adta, hogy az ellen, aki megsérti a jogszabályt, a megyei ön- kormányzatokkal és az Egészségügyi Felügyeleti Hivatallal együttműködve azonnal eljárást indítanak, és akár az érintett orvos működési engedélyének a bevonásával is végződhet a történet. A párkányi Poliklinika igazgatója, Czékus András a Hídlapnak elmondta, hogy a Szlovákiában található öt biztosító közül egyelőre egy sem nyújtotta be az idei évre szánt szerződés- tervezetét, sem az intézmény, sem annak orvosai számára. Ezek alapján elvileg egyetlen egy egészségügyi dolgozónak sincs érvényes szerződése az idei évre, ennek ellenére sem a Poliklinika, sem pedig az ott lévő orvosok nem kérnek pénzt a betegektől. • Oravetz - Szép Hogyan védekezik az influenza ellen? A régióban sokan betegedtek meg a napokban az egyre komolyabb méreteket öltő influenza-járványbati. Arról érdeklődtünk, hogy a környéken élők mennyire tartanak a vírustól, és mivel óvják egészségüket? Az ENÉKE virágéneke Nőnapi ünnepség Sárisápon Tárt kapukkal vár mindenkit a művelődési ház A művelődési ház a falu központja. Itt tartják műsoraikat, báljaikat az óvodások és az iskolások, itt gyűlnek össze a különböző helyi szervezetek, itt van a könyvtár és a bányász múzeum is, és itt rendezik holnap délután a nőnapi ünnepséget is. A sárisápi művelődési házban minden hétre jut két-három rendezvény, statisztikánk szerint évente 12-13 ezer látogató fordul meg nálunk - mondta el kérdésünkre Baranyi Péter igazgató. Az egyre szűkülő ön- kormányzati támogatás ellensúlyozásaként rendszeresen bérbe adják a ki- sebb-nagyobb termeket, így bálokat, osztálytalálkozókat, esküvőket, kisebb tanácskozásokat, kiállításokat is gyakran rendeznek a házban. A három állandó művészeti csoport- a vegyes kórus, a szlovák nemzetiségi pávakör és a bányász fúvószenekar- hetente egy alkalommal tart próbát. Most éppen a március 15-i nemzeti ünnepre készülő műsort gyakorolják az iskolásokkal együtt. Szorgalmasan készülnek a sárisápi mazsorett-lányok is, hiszen június 7-én országos mazsorett-találkozóra kerül sor a településen. Holnap délután tartják a házban működő, százötven tagot számláló nyugdíjas klub hagyományos nőnapi ünnepségét, ahol a polgármester részvételével köszöntik a hölgyeket. Szili István (nyugdíjas) Egy cseppet sem aggódom a járvány miatt, inkább a fiatalok vannak veszélyben, mert a mai gyerekek „tápos csirkék”. Mi még kecsketejen nőttünk fel, cigaretta sosem lógott a szánkban, viszont rengeteget mozogtunk, jómagam húsz éven keresztül futballoztam. Ma is megteszek naponta 5-6 kilométert gyalog, nincs félnivalóm a betegségektől. Tajerling György (buszvezető) Egyáltalán nem félek az influenzától, mert ha naponta több tucat utas rám tüsszent, akkor is megúszom egy sima náthával, vagy megfázással. Valószínűleg annak köszönhetem, hogy a napi C-vitamin adagot mindig „betankolom”, sok gyümölcsöt eszem, leginkább grape-fruitot és kiwit. Pusztai Melinda (tanuló) Hallottam, de nem veszem komolyan az influenzáról szóló híreket. Az osztálytársaim közül néhányan már megbetegedtek, de az én immunrendszeremmel nincs baj, ezért nem is tartok attól, hogy ágynak döntene a járvány A családomban van, aki gyógyhatású készítményekkel, van, aki oltással előzi meg a bajt, jómagam a közömbösségemmel tartom távol magamtól. A környék nyugdíjasainak közgyűlése után ünnepi műsorral és virággal köszöntötték a hölgyeket. Tegnap délután tartotta közgyűlését a Megyeháza dísztermében az Esztergom és Környéke Nyugdíjasok Érdekvédelmi Kulturális Egyesülete. Szó esett a 2005. év tartalmi és gazdasági tevékenységéről, és az idei év munkatervéről, a további napirendi pontok közt szerepelt az Alapszabály és Szervezeti Szabályzat módosítása, valamint az etikai bizottság megválasztása. A közgyűlést követően a holnapi nőnapra hangoló zenéshumoros műsor szórakoztatta a közönséget. Erős Miklós, az ENÉKE elnöke az egyesület férfi tagjainak nevében egy-egy cserepes virágot ajándékozott a szervezet nőtagjainak, Meggyes Tamás polgármester pedig, miután elmondta köszöntőjét, egy- egy szál rózsával kedveskedett a jelenlévő hölgyeknek. • Kép és szöveg: Kertész Viktor Támogatott értékteremtés Felújítják a Tatárik strandot Érsekújvár. Felújítják az érsekújvári Emil Tatárik strandot. A fürdőhely üzemeltetői abban bíznak, hogy a tavaly részben már felújított létesítmény nyárra még nagyobb tömegeket fog vonzani. Halálos baleset a komáromi járásban Dorog. A városi hagyományőrzés, a városi közösségek erősítése, az értékteremtés, az értékmegőrzés, valamint az értékek közvetítésének támogatására írt ki pályázatot Dorog Város Képviselő-testülete. A pályázaton dorogi illetőségű, nem önkormányzati fenntartású civil szervezetek és közösségek vehetnek részt. A beadás határideje 2006. április 12., a pályázathoz szükséges űrlapokat a városháza portáján lehet beszerezni. Szombat délután tragikus baleset történt a komáromi járáshoz tartozó településen, Bodzán. Egy 30 éves férfi eddig ismeretlen okból lesodródott az úttestről egy kanyarban, és egy fának ütközött. A sofőr a helyszínen életét vesztette, mellette utazó bátyja pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett. Az elmúlt héten egyébként Nyitra megyében 102 baleset történt, de szerencsére a legtöbb esetben nem volt személyi sérülés. • bk