Hídlap, 2006. március (4. évfolyam, 42–63. szám)
2006-03-07 / 46. szám
2 HÍDLAP • 2006. március 7., kedd www.esztergom.hu Orbán hadat üzent a bűnözésnek Vasútrendőrség felállítását kezdeményezné a Fidesz Orbán Berlinbe látogat (H) Angela Merkel kancellár meghívására Orbán Viktor, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség elnöke március 7-én, kedden Berlinbe látogat - közölte a nagyobbik ellenzéki párt. Közleményük szerint a Fidesz elnöke és a Német Szövetségi Köztársaság kancellárja - aki a Kereszténydemokrata Unió vezetője is - a találkozó során beszél a közelgő magyarországi választásokról, a két párt Európai Néppárton belüli együttműködéséről, valamint gazdasági kérdésekről - áll a dokumentumban. A Fidesz szerint az EKHO háromszoros teher (H) A Fidesz szerint az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás akár háromszor akkora terhet is jelenthet az evával szemben annak, aki nyártól belekényszerül. Tállai András, az Országgyűlés költségvetési bizottságának fideszes alelnöke azt mondta, hogy míg most az eva-körbe tartozók az áfás bevétel után fizetnek 15 százalék adót, addig az ekho-t választók arra kényszerülnek, hogy a jövedelem 15 százalékát, esetleg az áfát és a munkáltatói 20 százalékot is levonják bérükből. Ezért az árért viszont korlátozottak a szolgáltatások, vagyis nincs táppénz, gyed és csak fele nyugdíjhoz jut - reagált erre a nagyobbik ellenzéki párt szakpolitikusa. Kékesi Tibor, a költségvetési bizottság szocialista alelnöke ezzel szemben azt mondja, hogy az új adózási forma védelmet nyújt az eddigi kényszervállalkozók számára. Felmentették a kivégzett csendőrt (H) A Legfelsőbb Bíróság újratárgyalta és ítéletében felmentette Kristóf László egykori csendőmyomozót, aki még 1944 július 27-én részt vet- t abban az akcióban, amelyben Ságvári Endrét próbálták elfogni. Az illegális kommunistának tartott Ságvári azonban életét vesztette a tűzharcban, ezért Kristófot és három egykori csendőrtársát halálra ítélték és ki is végezték. A hozzátartózok által kezdeményezett felülvizsgálat során most felmentették az 1959-ben kivégzett Kristóf Lászlót. Lezárt futópálya Ferihegyen (H) Hótakarítás közben megsérültek a Ferihegyi repülőtér 1-es futópályájának lámpái, amely miatt lezárták az érintett szakaszt. Ez idő alatt a forgalmat a 2-es futópályára terelték, de a forgalom zavartalan volt. Halálos közúti balesetek (SK) Péntektől vasárnapig 437 közúti baleset történt Szlovákiában, melyben hárman életüket veszítették, 14-en súlyosan, míg 36-an könnyebben sérültek meg. Az anyagi kár meghaladta a 26 millió koronát. A legtöbb baleset a rossz idő miatt vasárnap történt (182), szombaton 110, míg pénteken 145 közúti balesetet regisztráltak a rendőrök. Megszűnt a hajléktalanszálló (SK) Megszüntették a pozsonyi hajléktalanszállót, ahol az utolsó estén 170 hajléktalan aludt. Hétfőn reggel 15 önkéntes segítségével lebontották a 15 sátort és Pezinokba szállították, ahol fertőtlenítik őket. A sátortábort január 19-e után állították fel, miután 18 hajléktalan fagyott meg Pozsonyban. A közbiztonságról és a félelem nélküli életről, a rendőrök létszámának bővítéséről és fizetésük emeléséről beszélt Orbán Viktor vasárnap Veszprémben. A Fidesz elnöke kijelentette: pártja radikálisan vissza szeretné szorítani a bűnözést. Az ellenzéki vezető hangsúlyozta: ami itt van, az még nem az a közbiztonság, amire vágyunk. „A félelem nélküli élet programja keretében, amit meghirdetünk, és amelyet szeretnénk majd megvalósítani, először is a bűnözést Magyarországon radikálisan vissza szeretnénk szorítani” - emelte ki a Fidesz elnöke. Orbán Viktor szerint a bűnmegelőzést kell a középpontba helyezni. Mint mondta, nincs kicsi vagy nagy bűncselekmény, csak egy van: bűncselekmény. „Amivel szemben meg kell védeni az embereket, ez a félelem nélküli élet programjának kiinduló pontja” - tette hozzá. A Fidesz elnöke hangsúlyozta: a rendőröket rendesen meg kell fizetni és emelni kell létszámuÖt minisztert és egy államtitkárt hívott választási vitára vasárnap a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség frakcióvezető-helyettese, ugyanakkor az MSZP programjának bemutatására szólította fel az ellenzéki pártot. Deutsch-Für Tamás Csizmár Gábor, Göncz Kinga, Kolber István, Lamperth Mónika és Rácz Jenő miniszterekhez, valamint Nagy Sándor államtitkárhoz fordult azonos szövegű, nyílt levelekkel, melyekben emlékeztetett rá, hogy a Fidesz „Magyarország 2006” címmel hívta vitára a hivatalban Négy kormányfőjelölt vitázik Az MDF és az SZDSZ miniszterelnökjelöltje is jelezte részvételét a kormányfőjelöltek április 5-ei vitáján. Előzőleg az MSZP szóvivője közölte, hogy Gyurcsány Ferenc nem kifogásolja, ha a Fidesz elnöke mellett a többi parlamenti párt jelöltje is részt vesz a szócsatában. Korábban a Fidesz frakcióvezetőhelyettese azt mondta: helyes lenne, ha a vitán Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor mellett Dávid Ibolya is részt venne, ugyanakkor az SZDSZ-t sem szabad kihagyni a vitából. A Szlovák Televízió vasárnapi vitaműsorában Robert Fico, a Smer elnöke ismét előhúzta a magyar kártyát. Számára elfogadhatatlan, hogy a jövőben az MKP jelöltje töltse be a szlovák parlament elnökének, vagy az oktatási tárca vezetőjének posztját. Szerinte „az MKP túl szoros kapcsolatokat ápol a magyarországi szélsőséges nacionalista politikát folytató Fidesszel”. Bár Fico kifogásolja, hogy a házelnök és az oktatási miniszter az MKP jelöltje, azonban nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a jövőben e posztokat ne tölthetné be magyar nemzetiségű szlovák állampolgár. Vladimír Meciar (HZDS) vetély- társa kijelentésére úgy reagált, hogy Robert Fico egészen más magatartást tanúsít a politikusokkal folytatott kát, mert „az az érdekünk, hogy jól megfizetett, becsületes rendőrök dolgozzanak Magyarországon”. Orbán Viktor azt mondta: a polgári kormány „fel fogja állítani a vasútrend- őrséget”. Utalt rá, hogy a magyar rendőrség több milliárd forintos adósságállománnyal küzd - szerinte 2006 végére ez az összeg elérheti a 35 milliárdot is -, s úgy működik „mint egy csőd szélén álló vállalat, amikor pedig az állam egyik legfontosabb szervéről van szó”. Orbán úgy vélte: Magyarországon a polgárok féltik a testi épségüket és a vagyonukat, mert úgy gondolják, az állam működése nincs úgy megszervezve, hogy „a biztonságérzetet garantálja a magyar emberek számára”. A pártelnök álláspontja szerint sztárügyvédek védik a luxusbűnözőket, akik jobban élnek bent a börtönben is, mint azok, „akik kint munkával próbálják fenntartani magukat, meg a családjukat”. „Ez az állapot elfogadhatatlan” - hangsúlyozta az ellenzéki politikus. Hozzátette: „a bűnlévő kabinet tagjait. „Csalódottan vettük tudomásul, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és kormánya eddig elutasította kezdeményezésünket, csupán egyetlen vita megrendezésébe egyeztek bele” - tette hozzá. A Fidesz továbbra is azt indítványozza, hogy március 8-án Kóka János gazdasági miniszter az energiaárakról és a megélhetés kérdéseiről tartson nyilvános vitát Ader Jánossal. A levelekben megszólított szocialista politikusok pedig, vitázzanak a Fidesz szakpolitikusaival a munkanélküliségről, a családtámogatásról, a nyugdíjasok ügyéről, az otthonteremtésről, a városok jövőjéről, az önkormányzatiság kérdéseiről, a kórházprivatizációról és a gyógyszerárakról, valamint a magyar falvak és kistelepülések helyzetéről. „A Fidesz alig több mint egy hónappal a választások előtt még mindig képtelennek bizonyult arra, hogy bemutassa programját” - írta közleményében az MSZP frakciója, amely szerint jelenleg Gyurcsány Ferencnek van programja, a Fidesznek és Orbán Viktornak nincs. „Felszólítjuk a Fideszt, hogy a vitáról szóló vita helyett mutassa be végre a programját Magyarországnak” - áll az MSZP közleményében. • KONCZ ENDRE tárgyalások kapcsán, mint az újságírók előtt. Amikor arról volt szó, hogy a választási ciklus befejezéséig Bugár Béla az MKP elnöke legyen a házelnök, a Smer frontemberének nem volt ellenvetése. A tévé vitaműsorában, a magyar kártya megjátszá- sával viszont megpróbál voksokat gyűjteni pártja jelöltjeinek. Bugár Béla a Smer vezetőjének kijelentése alapján úgy véli, hogy Robert Fico a szlovákiai magyarok túlnyomó többséget nem tartja alkalmasnak sem a házelnök, sem az oktatási miniszter posztjára. Ezzel diszkriminálja őket, mivel zömük az MKP holdudvarához tartozik, a magyar párt jelöltjeire adja le voksát. Az MKP elnöke szerint a parlamenti választások után ilyen feltételek mellett a Smerrel nehezen tudja elképzelni az együttműködést. • O.F. üldözésnek az a dolga, hogy ennek elejét vegye, s nem lehet tekintettel a jogérvényesítés arra, hogy valaki gazdag”. Szólt arról is, hogy a félelem nélküli élet programja a legvédtelenebbeket próbálja megvédeni, ők pedig az időskorúak és a gyermekek. Mint mondta: bizonyos bűncselekményeknél világossá kell tenni, hogyha ezeket gyermekek és idősek ellen követik el, a büntetési tétel nagyobb lesz és a büntetés végrehajtásánál semmilyen kedvezmény nem illeti meg az elkövetőt. Az MSZP szóvivője erre reagálva hiteltelennek nevezte Orbán Viktor beszédét, miután a Fidesznek, mint mondta, „a kampány nyitó időszakában hetente volt köztörvényes ügye”. „Érteni véljük, miért nem emelte fel szavát a mai fórumon Orbán Viktor a terjedő számítógépes bűnözés” és „a politikai zsarolás” ellen - közölte Nyakó István a szerverügyre, illetve Bagó Zoltán kalocsai fideszes képviselőjelölt esetére utalva. • (koncz) A Fidesz kampányfőnöke bírálta, hogy továbbra sem vették le Pásztor Tibor blogjából a zsidózó megjegyzést. A fővárosi, V. kerületi MSZP- képviselőjelölt internetes naplójában „díszzsidónak” nevezte Deutsch-Für Tamás fideszes politikust. Rogán Antal a köztévében kifogásolta azt is, hogy noha az MDF és a Fidesz között a kampány elején „csendes megállapodás” született arról, közlik egymással a sérelmes ügyeket, neki a sajtóból kellett értesülnie egy demokrata fórumos képviselő megfenyegetéséről. Rogán szerint a szocialista jelölt megfogalmazása miatt Hiller Istvánnak és Gyurcsány Ferencnek „tegnap kellett volna felállítani a helyéről” Pásztor Tibort, „nem ma, nem holnapután, nem védeni még mindig, mert Magyarországon senki nem zsidózhat”. Az MSZP elnöke úgy fogalmazott: rossz és meggondolatTeherán figyelmeztette az Amerikai Egyesült Államokat, az Európai Unió tagállamait és a Nemzetközi Atomenergia Bizottságot, hogy ne merjék az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé terjeszteni az iráni atomprogramot. A Bécsben ülésező iráni delegáció egyik tagja szerint, ha ez megtörténik a helyzet kezelhetetlenné válik. A bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia Bizottság (IAEA) jelenlegi ülése azt a célt szolgálta volna, hogy a teheráni mullah rezsimet eltántorítsák az urándúsítási programjuktól. Teherán nagy erőkkel dolgozik atomprogramján és elutasít minden beleszólást. Ahmadinedzsád iráni elnök hétfői sajtóértekezletén kijelentette: „nem érdekli, hogy a nyugati országok mennyire verik a tamtamot és ha megpróbálnak nyomást gyakorolni ránk, akkor mi is megfelelően fogunk reagálni.” A kemény vonalat képviselik a Bécsben tárgyaló iráni politikusok is. „A Hármas vizit Sólyom László kétnapos látogatásra Rómába utazott, ahol megnyitja a Bartók-évadot. Csütörtökön Lisszabonban részt vesz Aníbal Cavaco Silva elnök beiktatási ceremóniáján, majd munkalátogatást tesz Franciaországban. A magyar államfő kora reggel indult Rómába, ahol tárgyal olasz kollégájával, Carlo Azeglio Ciampival. A találkozó végén a két elnök részt vesz a Bartók évad nyitókoncertjén. Szerdán a köztársasági elnök Rómában koszorút helyez el annál az épületnél, amelyben 1956 után menekült magyar diákok laktak az olasz állam és a Vatikán közös anyagi támogatásával. Este Sólyom László rész vesz a Római Magyar Akadémia által szervezett Bartók-koncer- ten. Csütörtökön az államfő Lisszabonba utazik, ahol részt vesz Aníbal Cavaco Silva elnök beiktatási ceremóniáján. Késő délután érkezik Párizsba, ahol Christian Poncelet szenátusi elnök fogadja. Sólyom László pénteken délelőtt találkozik Jacques Chirac francia elnökkel, majd a Pere Lachaise temetőben megkoszorúzza Nagy Imre emlékművét. *-z.-e. Gyurcsány „kóbor kutyázása” ellen tiltakoztak Több ezren tiltakoztak vasárnap délután a Fidelitas és az 1956 Alapítvány felhívására Budapesten, az MSZP székháza előtt a miniszterelnök Veszprémben tett kijelentése miatt. Balázs Piri László egykori politikai elítélt, az 1956 Alapítvány kurátora azt mondta: azért gyűltek össze a székház előtt, hogy megmutassák, nem félnek. lan volt Pásztor Tibor V kerületi szocialista képviselő Deutsch-Für Tamás fideszes politikusra vonatkozó kijelentése - mondta Hiller István, az MSZP elnöke. Arra a kérdésére, lesznek-e következményei Pásztor Tiborra nézve az esetnek, az MSZP elnöke közölte: „én egyetlen naplónak nem leszek cenzora”. • (vári) Nyugat tisztában van Irán szerepével a Közel-Keleten, legfőképpen Szíriában, Libanonban és Afganisztánban. Ezen országok, sőt a térség nyugalma is rajtunk múlik. Es ha a nyugati országok az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé citálnak minket, akkor mi változtatni fogunk a közel-keleti politikánkon.” A fenyegetés nem légből kapott, hiszen, Irán támogatja komoly dollármilliókkal a palesztin HAMASZT, a libanoni Hiszbollahot és az afgán Gulbudin Hekmatyart, aki síita privát hadseregével Afganisztán egy részét kontrolálja. A térség jelenleg forrong a dán karikatúrák, az amerikaiak Irak politikája és a HAMASZ politikai győzelme miatt, ezért Teheránnak nem lenne nehéz még nyugatellenesebb hangulatot teremteni és újabb terrorcsoportokat létrehozni. John Bolton amerikai ENSZ diplomata kijelentette, amennyiben Irán továbbra is nemzetközileg izolálja magát atomprogramjával, felkészülhet egy fájdalmas konzekvenciára. • Georg Spöttle Továbbra is vitázna a Fidesz Az MSZP az ellenzéki párt programját akarja látni Rogán bírálta Pásztort A „díszzsidózó” MSZP-s visszalépett a jelöltségtől Magyar kártya Fico módra Irán Nyugatot fenyegeti Az urándúsítás kérdése kezd egyre fenyegetőbb méreteket önteni