Hídlap, 2006. március (4. évfolyam, 42–63. szám)
2006-03-01 / 42. szám
www.istergranum.hu 2006. március 1., szerda • HÍDLAP 5 Kevesebb az elsős a párkányi iskolában Évről évre kevesebb diák kezdi meg általános iskolai tanulmányait a magyar tannyelvű intézményekben Szlovákiában. Ezzel a gonddal küzd a párkányi Ady Endre Általános Iskola is, ahová 94 gyereket írattak be a szülők, de szeptembertől csak 79-en ülnek iskolapadba. Fodor Zsuzsanna, az Ady Endre Általános Iskola igazgatónője elmondta, hogy évről évre kevesebb elsős kezdi meg tanulmányait, rohamosan csökken az első osztályosok száma. „Idén 94 család döntött úgy, hogy gyermekét a mi magyar tannyelvű intézményünkbe íratja, de a halasztások miatt csak 79 diák kezdi meg tanulmányait szeptembertől” - mondta az iskola első embere. „Bevallom, én többre számítottam, de nem lepődöm meg, hiszen a csökkenő tendenciát lehetetlen megakadályozni. Sok a távozó, kilencedik osztályos tanuló, és nem tudjuk őket megfelelően pótolni. Ha a tavalyi évet veszem alapul, akkor nem számottevő a csökkenés, de ha az előtte lévő időszakot figyelem, akkor megközelítőleg 30 gyerekkel számolunk kevesebbet.” • (nagy) Mától mélyen Mostantól fizetni kell az Folytatás az 1. oldalról Szlovákiában több egészségbiztosító működik, és a beteg maga választhatja meg, hogy melyikhez szeretne tartozni. Jelen esetben az egyik legna- gyobbról van szó, így ha a szerződések valóban nem születnek meg, akkor a betegek hetven százalékának ki kell fizetnie az orvosi ellátás teljes összegét. Kafúnová szerint várható, hogy a kamara tanácsa ellenére sokan aláírják majd a szerződést. Az orvosoknak akkor is kötelességük lesz megvizsgálni a beteget, ha az nem a partnerként számon tartott biztosítóval rendelkezik. „Ilyen esetben a páciensnek ki kell fizetnie az ellátást, vagy kérnie kell az egészségbiztosító hozzájárulását. Ahhoz viszont, hogy megtérítsük az összeget, több feltételt is teljesíteni kell: így például a kifizetett pénz nagysága meg kell, hogy haladja az 1000 koronát, azaz a 7000 forintot” - tette hozzá a szóvivő. Eduard Kovác, a Szlovák Orvosi Kamara főtitkára lapunknak elmondta: körülbelül két hét múlva derül ki, hogy a több mint 18 ezer kamarai tag közül ki írja alá a szerzőa zsebükbe nyúlnak a betegek ✓ ellátásért az Általános Egészségbiztosító ügyfeleinek dést. Az első felmérések szerint mindössze az orvosok fele hajlik majd megegyezésre. Azok, akik ezentúl már nem vizsgálják meg költség- térítés nélkül az érintett biztosító betegeit, kötelesek kitenni az ajtójukra egy erre figyelmeztető táblát. Az általunk megkérdezett orvosok nem kívántak nyilatkozni az esetről, ugyanis egyelőre nem kapták meg a szerződéseket és nem tudják, mit fognak tenni. Szabó Mónika párká- nyi gyermek fogorvos elmondta, hogy őket közvetve nem érinti a probléma, mert a kamara az általános orvosokat tömöríti, a fogorvosok a Fogorvosi Kamara alá tartoznak. Ezért kollégái kénytelenek lesznek aláírni a szerződéseket még akkor is, ha az abban foglaltakkal nem értenek teljes mértékben egyet. Ez főleg abban az esetben érvényes, ha sok betegük tartozik az Általános Egészség- biztosítóhoz. Ha viszont valami baj történik az ellátás során, akkor meglehet, hogy a kamara nem áll ki az orvos mellett. A doktornő elmondása szerint a Párkányban és a város környékén élő betegek többsége a Az Általános Egészségbiztosító már több orvosi szervezettel megegyezett: a szerződéskötési javaslatuk elfogadható a Szlovák Kórházak Szövetségének, a Magánorvosok Szövetségének és a Szlovákiai Szakorvosok Uniójának is. Dovera és az Általános Egészségbiztosítóhoz tartozik. Bastrnák Tibor, a szlovák parlament egészségügyi bizottságának tagja, MKP-s képviselő véleménye szerint nem jó megoldást választott a kamara arra, hogy megoldja a jelenlegi helyzetet. Az orvosoknak nem csak magukat, hanem a beteget is védenie kell, márpedig a mostani „incidensből” vesztesként egyelőre a páciens kerül ki. Bastrnák furcsállja azt is, hogy a kamara jelenlegi főtitkára, Eduard Kovác régebben az említett biztosító képviselője volt. Ha az érintett feleknek nem sikerül orvosolnia a problémát, akkor a betegek számára két lehetőség marad: vagy orvost, vagy biztosítót váltanak. • Szép Éva Elérte régiónkat a madárinfluenza A Horány körüli megfigyelési zónába esik Szentendre is Pallos Jenő rajza l cJg>S Folytatás az 1. oldalról A Pest Megyei Védelmi Bizottság rendkívüli ülésen döntött az óvintézkedések bevezetéséről, illetve a széles körű tájékoztatás módjáról, folyamatosan eseményfigyelő és jelzőrendszert működtetnek. A védőkörzeten belül tilos a baromfiszállítás, míg a megfigyelési zónában a szárnyasok, illetve a hús és tojás kiviteléhez kell hatósági engedély, a járműveket a rendőrség ellenőrzi. Az üzletben vásárolt késztermékekre ez a korlátozás nem érvényes, ám a számlát meg kell őrizni a származás igazolására. A kormányszóvivői tájékoztató ugyanakkor hangsúlyozza: emberek és házi- szárnyasok nincsenek veszélyben. Nem úgy, mint az EU egyik legnagyobb baromfiszállítójaként számon tartott Franciaországban, ahol Európában először jutott be a vírus zárt baromfitelepre. Tízezer pulykát pusztítottak el és megkezdték a megelőző oltásokat. A francia baromfira és libamájra ezzel párhuzamosan húsz ország jelentett be importtilalmat. Romániában eközben újabb fertőzött tetemet találtak, negyvenhez közelít az érintett falvak száma. Nagy-Britanniában egyelőre nem találták nyomát a vírusnak, de bármelyik pillanatban megérkezhet, ezért a kormány nem zárta ki, hogy megelőző jelleggel tömeges oltást hajtanak végre a baromfiállományban. • Sz.H. Uránláz a síparadicsom lábánál Arany helyett uránt bányászna egy kanadai cég Kassánál Folytatás az 1. oldalról „Összetett problémáról van szó: nem elég, hogy az illetékes hivatal nem tájékoztatta a várost, az uránérc kitermelésének az elindításával kapcsolatosan sem kaptunk kellő információkat, ezért úgy döntöttünk, hogy nem engedélyezzük a bánya megépítését” - fejtegette a szóvivő, majd hozzátette: ilyen körülmények között nem szándékoznak változtatni az elhatározásukon. A kassai önkormányzat nehezményezi, hogy nem tájékoztatták őket arról, mit hozhat számukra a beruházás, mi történik majd a nagy területű erdőkkel, mennyire szennyezi és károsítja a kitermelés a környezetet, hogyan befolyásolja a közlekedést. Kérdéses az is, hogy ha a bánya valóban megvalósul, mi lesz azzal a rekreációs központtal, amely már kétszáz éve a kassaiak kedA vágsellyei Duslo vegyi üzem területén mérgező hulladékok megsemmisítésére szolgáló égetőművet terveznek építeni. A környezetvédelmi minisztérium a tanulmányok megtekintése után nem támogatja az üzem létrehozását, a környék lakói szintén tiltakozásukat fejezték ki, mivel az égetőben 30 tonna veszélyes hulladékot égetnének el évente. veit üdülőhelye közé tartozik. A régió számára riasztó, hogy az uránbányászat miatt megnövekedhet a radonsugárzás. A kifejtett ércet a védett területeken keresztül szállítanák el, és a bánya területén található a Csermely-patak, valamint két olyan víztározó, amely ivóvízzel látja el Kassát. • -p -a A Selye János Egyetem Királyhel- mecre kihelyezett tagozatát a tavaszi félévtől majdnem megszűntették, de a helyiek kitartásának köszönhetően sikerült egyezséget kötni a komáromi székhelyű intézménnyel. Ennek alapján a városnak kellene biztosítania a tanításhoz szükséges infrastrukturális feltételeket, a napokban viszont éves szinten 800 ezer koronás, azaz 5 millió 600 ezer forintos támogatásról röppentek fel hírek. Ahogy arról már a Hídlap korábban beszámolt, a Selye János Egyetem a rossz feltételekre hivatkozva szerette volna megszüntetni a Királyhelmecen található tagozatát, az itt tanuló diákok számára két alternatíva kínálkozott: vagy a helyi levelezői tagozaton folytatják tovább tanulmányikat, vagy pedig Komáromban. Az intézmény vezetésének és a királyhelmeci önkormányzatnak sikerült egyezséget kötnie, amely alapján a helyi önkormányzatnak kell biztosítania az oktatás infrastrukturális feltételeit. Albert Sándor, az egyetem rektora a lapunknak elpanaszolta, hogy a felmerülő problémák csak részben anyagi jellegűek, mert az oktatás számára sem a műszaki, sem pedig a szakmai feltételek nem voltak biztosítva a városban. A fent említett kompromisszum alapján a város ígéretet tett arra, hogy a Mit szól az egészségügyi válsághoz? A szlovákok és szlovákiai magyarok hetven százaléka az Általános Egészségbiztosítóhoz (PZP) tartozik. Mivel az orvosok keveslik a biztosító által visszatérített pénzt, nem írták alá a céggel a szerződést, így elvileg az embereknek a kezelés teljes költségét magukra kell vállalniuk mától. Álhírek a Selye János Egyetemről Királyhelmecnek mindent megér a felsőoktatási intézmény? közeljövőben rendezni fogja a kialakult helyzetet, és magára vállalja a működtetés anyagi vonzatát, az egyetem ennek fejében garantálta azt, hogy továbbra is megmaradhat a nappali képzés. Síkos T. Tamás, dékán által írt levélben megfogalmazott igények a következők: az önkormányzatnak biztosítania kell két tantermet, előadótermet, internet- és számítógép-hozzáférést, fizetnie kell a tagozat vezetőjének a fizetését, a Királyhelmecre utazó tanárok díját, útját, és szállását, emellett pedig az intézmény működési költségeit. Az önkormányzat ezek nagy részét vállalta, a napokban szárnyra kelt hírek szerint viszont az egyetem ezen kívül 400 ezer koronát is követelne szemeszterenként. Albert Sándor ezt cáfolta, intézményük csak a levélben leírtakhoz ragaszkodik, amely pénzben kifejezve körülbelül 170 ezer koronás összegnek felelne meg. A rektor elmondása szerint a kihelyezett képzést mindenképpen szeretnék biztosítani, de ehhez feltétlenül szükség van a környékbeliek segítségére. Szerkesztőségünk a város polgármesterének a véleményét is ki szerette volna kérni az üggyel kapcsolatban, de sem őt, sem pedig a vezetőség más tagját nem sikerült elérni, így egyelőre nem tudni, hogy ki röppentette fel a fent említett álhírt. • Sz. É. Varga Éva (kozmetikus) Nem vagyok az a felháborodó fajta, de amikor megtudtam, hogy talán feleslegesen fizetek havonta az egészségbiztosítónak, akkor bennem is felment a pumpa. Eleve sokallom azt az összeget, amit elkérnek, de ha cserébe még bizonytalanságban is tartanak, akkor el kell gondolkodnom azon, hogy átjelentkezem egy másik társasághoz. Tóth Mária (gépkezelő) Nagyjából tájékozott vagyok a témát illetően, elkeserítőnek találom, hogy az orvosok és a biztosító vitájának mi vagyunk a kárvallottjai, ez nagy baj. Nem lesz sokáig tartható a helyzet, de azt nem tudom, hogy mit kellene tenni, várjunk még, amíg megegyeznek, vagy álljunk át egy másik biztosítóhoz. Jakubovic Béla (biztonsági őr) Mi is az Általános Egészségbiztosítónak fizetünk, én elégedett vagyok vele, nem pa- naszkodhatom, eddig még rendesen visszatérítették az orvosi ellátásomat. Hallottam a szerződés- kötési problémákról, de nem aggódom, mert manapság gyakori, hogy bolhából elefántot csinálnak. Magyar Tímea (tanár) A férjem a Suzukiban dolgozik, és ő is a többség egészségbiztosítójához tartozik, de abszolút elégedetlenek vagyunk vele. Ősszel kellett volna átiratkozni a férjemnek, sajnos erről lecsúszott, és ezért kénytelen még egy évig hozzájuk fizetni. Én és a gyermekeim egy másik biztosítóhoz tartoztunk, az Általános Egészségbiztosító pedig tisztességtelen és példátlan módon átvett minket anélkül, hogy erről bennünket megkérdeztek volna. jutalom a zenéért Nyergesújfalu. A Duna-parti városban a Szabolcsi Bence Zeneiskola tanárainak hagyományos tavaszi hangversenyét rendezik meg március 9-én, csütörtökön délután fél öttől az Ady Endre Művelődési Ház színháztermében. A hangversenyen a zeneiskola művésztanárai lépnek fel. Az intézmény a hangverseny bevételét a városban később megrendezésre kerülő V Vértes-Duna- zug Regionális Furulyaverseny díjazottjainak jutalmazására szeretné fordítani. Ezért támogatási jegyeket bocsátanak ki háromszáz és ötszáz forint értékben. GYFA