Hídlap, 2006. március (4. évfolyam, 42–63. szám)
2006-03-25 / 59. szám
www.istergranum.hu SPORT 2006. március 25., szombat • HÍDLAP 7 Berlusconi: Midász király Milánóban EXKLUZÍV Nemrégen volt húsz éve, hogy 1986. február 20-án, egy csütörtöki napon, 22 óra 27 perckor világgá röpítette a hírt az ANSA, a hivatalos olasz hírügynökség: Silvio Berlusconi, a Fininvest tulajdonosa - II Cavaliere, vagyis a Lovag - megvásárolta az AC Milan többségi részvénypakettjét, s ezzel az ekkor negyvenkilenc éves mágnás az egyik legpatinásabb olasz futballklub tulajdonosa lett. Ezzel lezárult egy hetvennapos, szakadatlan tárgyalásokkal tarkított válságperiódus, ugyanakkor megkezdődött egy - a mai napig tartó - sikerkorszak, melynek eddigi húsz éve alatt a milánói piros-feketék annyi dicsőséget halmoztak fel, amennyit egyetlen más csapat sem. S a sikerszéria jövő héten folytatódhat, hiszen a Carlo Ancelotti edző vezette alakulat ott van a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, a francia Olympique Lyon ellenfeleként. „Ma délben a Berlusconi-csoport tulajdonába került a Milan részvényeinek ellenőrző pakettje”, szólt az ANS A közleménye, melyet kitörő örömmel fogadott a „rossonero” család, a piros-fekete szurkolók egész világra kiterjedő közössége. Hetven napig tartottak a tárgyalások a régi tulajdonos, Giuseppe „Giussy” Farina és a klub iránt 1971 óta folyamatosan érdeklődő - amúgy tősgyökeres milánói - Berlusconi között. Első nekifutásra 15 milliárd lírát kínált a vállalkozó a Farina birtokában lévő 510 ezer részvényért, amit a régi tulajdonosnak sikerült feltornásznia 25 milliárdra, amiből 15 a vételár, s a további tíz- milliárd a feltőkésítést szolgálta. A szurkolók szemében az ideális elnök érkezett, aki olyan, mint a mitológiai Midász király. Minden arannyá válik a kezében, amihez hozzányúl: dúsgazdag, bőkezű, rajong a piros-fekete színekért, aki képes szervezettséget, menedzseri szemléletet hozni egy - akkoriban - haldokló klubba, amely a nyolcvanas évek derekán a bundabotrányt követően két alkalommal is megjárta a másodosztály poklát. Sacchi meghódítja Európát Amikor Berlusconi elfoglalta az elnöki széket, az ötvenes évek legendás svéd csillaga, Nils Liedholm irányította a csapatot - nem sok sikerrel, legalábbis az eredményeket tekintve. Ami azonban a csapatépítést illeti: ekkoriban kerültek fel az ifiből vagy érkeztek kisebb csapatoktól olyan, későbbi legendák, mint Franco Barcsi, Filippo Galli, Paolo Maidini, Alberigo Evani, Maurio Tassotti. Az 1996-1997-es szezon végén Berlusconi búcsút vett Liedholmtól, s az új évadnak már a Pannától érkezett Arrigo Sacchi vezérletével vágott neki az együttes. Vele érkezett a Rómát 1983-ban bajnoki címre vezető Carlo Ancelotti - a jelenlegi vezetőedző -, s a holland triumvirátus első két tagja. Marco van Basten az Ajaxból és Ruud Gullit a PSV Eindhovenből. Sacchi filozófiája roppant egyszerű: „Egy mérkőzésen egyetlen játékos sem birtokolja tovább a labdát két percnél. Nektek csak azt kell megtanulnotok, mit kell csinálni a maradék 88 perc alatt...” Elég jól meg is tanulják. A szezon végén bajnoki címet ünnepel a csapat - kilenc év után az elsőt -, 26 hónappal Berlusconi hatalomátvétele után. 1988 nyarán megérkezik a harmadik holland ász, a védekező középpályás Frank Rijkaard, s vele készen van a világverő Milan gerince. A csapat ugyan elveszíti a bajnoki címet, de bemenetel a BEK döntőjébe. Május 24-én, a Nou Camp nyolcvanezer nézője előtt 4-0-ra verik Van Bastenék a Steau Bucuresti csapatát, s húsz év után újra ott van a Milan Európa tetején. Ott is marad: egy évvel később a Benfica az ellenfél a BEK-döntőben, de nem tud ellenállni a címvédőnek, s Rijkaardnak a 68. percben szerzett góljával újra a kontinens legjobbja a Milan. Az 1990-1991-es szezon Sacchi búcsúidénye, két trófeával: az európai Szuperkupával s az Interkontinentális Kupával - utóbbi a paraguayi Olimpia Asunción leküzdésével. A bajnokságban ezüstérem, a BEK-ben búcsú a negyeddöntőben az Olympique Marseille-től. Capello mesternégyese Sacchi átveszi az olasz válogatottat, a Milant pedig Fabio Capello, aki öt év alatt példátlan módon négy olasz bajnoki címet szerez csapatával, s mindehhez 1994-ben a Bajnokok Ligáját is! Felállítja az abszolút bajnoki veretlenségi rekordot, továbbá 72 fordulón át szakadatlanul a táblázat élén áll a Milánnál, ami ugyancsak olasz csúcs. Mindössze 15 gólt kap a Milan az 1993-1994-es bajnokságban, ami szintén rekord, s abban az idényben Sebastiano Rossi hálója 928 percen át marad rezzenéstelen - mondanunk sem kell, ez is csúcs. Miként az 1994. május 18-án, Athénban lejátszott Bajnokok Ligája-döntő is: a Milan 4-0-ra veri Johan Cruyff Barcelonáját, Massaro két, Albertini és Desail- ly egy-egy góljával. 1996-ban lezárul a Capello-éra, a remek edző a Real Madridhoz távozik, érkezik Uruguayból Oscar Washington Tabarez - múló epizód a Milan történetében. Már december 2- án kirúgják a dél-amerikai trénert, s visszatér Sacchi. Nem sok sikerrel: a csapat csak tizenegyedik helyen végez a bajnokságban, majd a következő idény sem sokkal szerencsésebb. Tizedik hely, harminc ponttal lemaradva a Juventus mögött, s az Olasz Kupa döntőjét is sikerül elbukni a Lazióval szemben. A centenárium idényében már Alberto Zaccheroni az edző, aki - minő véletlen - ugyanúgy április elsején született, mint Sacchi. És a „bolondnak” szerencséje van: hét fordulóval a bajnokság vége előtt behozhatatlannak tűnik a hátrány a Lazio mögött, ám a Milan mind a hét meccsét megnyeri 20-5-ös összesített gólkülönbséggel, s megvan a tizenhatodik scudetto! Az 1999-2000-es „hadjárat” két új „katonával” indul: leigazolják az ukrán Andrij Sevcsenkót és a bulldogszívós- ságú védekező középpályást, Gennaro Gattusót. Sevcsenko 24 találattal mindjárt gólkirály, ám a 2003-2004-es szezonig nincsenek trófeák. Zac- cheronit 2001-ben a török Fatih Terim váltja fel a kispadon, majd még idény közben Terimet Carlo Ancelotti. Az egykori remek középpályás 2004 tavaszán duplázásra vezeti a csapatot: megvan a tizenhetedik scudetto, s a BL döntőjében siker a Juve ellen. A 2004-2005-ös szezon a csalódások idénye: a Juve elhalássza a bajnoki címet a Milan orra elől, ami pedig május 25-én történik Isztambulban a BL döntőjében a Liverpool ellen, az minden idők leghihetetlenebb talpra állása: félidőben már 3-0-ra vezet a Milan Paolo Maidini egy és Hemán Crespo két góljával, ám fordulás után hat perc alatt kiegyenlítenek az angolok, és a tizenegyespárbajban megnyerik a meccset. S idén? A csapat harcban áll a bajnokságban a második helyért - sok a sérült, leginkább Maidini, a 38 éves csapatkapitány -, s a BL-ben a Lyon elleni negyeddöntők következnek. S - meglehet - a hetedik Európa Kupa! * Ch. Gall András AC Milan Alapítás éve: 1899 Bajnoki címek: 17 (1901, 1906, 1907, 1950, 1954, 1956, 1958, 1961, 1967, 1978, 1987, 1991, 1992, 1993, 1995, 1999, 2004) Olasz Kupa: 5 (1967,1972,1973, 1977, 2003) BEK, BL: 6 (1963,1969,1989, 1990,1994, 2004) Kupagyőztesek kupája: 2 (1968,1973) Interkontinentális Kupa: 3 (1969,1989,1990) Európai Szuperkupa: 4 (1989,1990,1994, 2003) Csak a Berlusconi-korszakban: Hét bajnoki cím, négy BEK/BL, egy olasz Kupa, két Interkontinentális Kupa, négy európai Szuperkupa. Rajtol a szlovák bajnoki szezon i Labdarúgás __________ A múlt héten elmaradt első forduló után vasárnap már pályára lép a párkányi labdarúgócsapat, mely hazai pályán fogadja a Nővé Mesto nad Váhom együttesét. A találkozó mindenképp rangadónak számít, hiszen a párkányi együttes jelenleg a harmadik, míg ellenfelük a második helyen áll. „A felkészülési időszak bizakodóvá tesz minket, de nem becsüljük le ellenfelünket, hiszen a fiúk tegnapelőtt edzettek az idén először a hazai füves pályán” - mondta Lapár Miroslav klubelnök. „Mindenki egészséges, csak Gavron nem áll rendelkezésünkre, hiszen ő még büntetését tölti a legutóbbi piros lapot követően. • (kéméndi) Sárkányhajó világbajnokság Magyarországon Jelentó's változások lesznek az idei szegedi kajak-kenu vb-n i Kaiak-kenu ___________ S ajtótájékoztatót tartott a budapesti A38 Állóhajón a Magyar Kajak-kenu Szövetség, melyen a vezetők bejelentették, hogy „Állj rajthoz Te is a világ- bajnokságon!” címmel települések közötti Sárkányhajó Bajnokságot indítanak. A rendezvényen jelentős szerepet kapott az idei világbajnokság megváltozott versenystruktúrája is. A tájékoztatón kiemelték, hogy a szövetség nemzetközi elismertségét, szakmai tekintélyét jelzi, hogy az idei világ- bajnokságon túl megnyerte a 2010-ben megrendezésre kerülő Sárkányhajó világbajnokság rendezési jogát is. Az „Állj rajthoz Te is a világbajnokságon!” címen útnak induló Sárkányhajó versenysorozat célja, hogy a kajak-kenu ne csak mint verseny- sport, hanem mint szabadidős, közösségi tevékenység, családi program is jelentkezzen a közgondolkodásban és a mindennapi életben. Schmidt Gábor, a szövetség főtitkára ismertette a verseny lebonyolításának menetét, így beszámolt arról, hogy a verseny a magyarországi települések között két fordulóban kerül megrendezésre, majd a döntőbe került legjobb 8 csapat összemérheti erejét a világbajnokságon 2006. augusztus 19-én. Angyal Zoltán, szövetségi kapitány és Vaskuti István, az MKKSZ szakmai alelnöke a sajtótájékoztató keretében beszámolt azokról a friss és jelentős változásokról, melyek a világbajnokság programját és versenystruktúráját érintik. így az 1000 méteres döntők szombat délelőttről szombat délutánra kerültek át. A „B” döntők minden esetben megelőzik az „A” döntőket, így az 1000 méteres döntők szombat délután 16.00- kor, az 500 méteres döntők vasárnap délelőtt 10.00-kor, a 200 méteres döntők pedig vasárnap délután 15.00-kor kezdődnek. * (hajdú) SP0RTSZILÁNK0K Talmácsi: a dobogó a cél A tavaly a 125 köbcentiméteresek között világbajnoki bronzérmet szerző Talmácsi Gábor a hét végén kezdődő idei szezonban is dobogós helyen szeretne végezni. A Hondával induló magyar sportolónak először Spanyol- országban, a jerezi pályán kell bizonyítania a vasárnap délelőtt 11 órakor kezdődő versenyen. Botrányos rangadó Spanyolországban A spanyol bajnokság hétközi fordulójának legnagyobb visszhangot kiváltó eseménye az Atlético Madrid-Sevilla összecsapás volt. Nemcsak azért, mert csütörtök késő este kezdődött, és a megszakítások miatt csak péntek hajnalban fejeződött be, hanem azért is, mert összesen három játékost állítottak ki. A mérkőzést vezető Angel Ayza Gomeznek több alkalommal kelletj ideiglenesen lefújni a találkozót, mivel a szurkolók folyamatosan whiskys-üveg záport zúdítottak a játékosokra és a játékvezetőkre. Címvédés a műkorcsolya vb-n Stéphane Lam- bielnek sikerült j megvédenie a Calgaryban zajló műkorcsolya világbajnoksá- a gon elsőségét: a T huszonegy éves r svájci verseny- y ző ismét legyőzhetetlennek bizonyult, igaz ezúttal nem indult a tornán az orosz Jevgenyij Pljus- csenko, aki nemrég Torinóban legyőzte svájci riválisát. Érmes tornászremények Megérkezett a cottbusi tornász Világkupára a magyar válogatott, Gál Róbert talajon és ugrásban, Berki Krisztián lólengésben, Hídvégi Vid szintén lovon, míg Király Roland gyűrűn indul. A szövetség több sportolótól is érmet remél, a legesélyesebbnek - akár a végső győzelemre is - Gált és Berkit tartják. LESVONAL Baráti pofonok a jégen t Csúnyán ’ ösz- szeszólalkozott az NHL-ben szereplő Chicago Black- hawks két veterán csatára egymással a csapat edzésén. A két klasszis - Martin Lapointe és Matthew Barnaby - egy darabig csak diskurált egymással, majd, a csapattársak legnagyobb meglepetésére, ököllel ugrottak egymásnak a pályán. A közel egy percig tartó bokszmeccsnek az edző vetett véget. A két játékos nem sokkal később már békésen viccelődött, mint mondták, csak egy apró félreértést tisztáztak ezen a sajátos módon.