Hídlap, 2006. február (4. évfolyam, 22–41. szám)
2006-02-11 / 30. szám
2006. február 11., szombat A HÍDLAP hétvégi melléklete 6. szám Szerkesztette: Ámon Adrienn A dámák diadala „ Éneklem a Fársáng napjait s Dorottyát, Ki látván a dámák bajos állapotját, Camevál s az ifjak ellen feltámadó, S diódáimat is nyert pártára únt hada. ”- kezdi „ Dorottya, avagy A dámák diadalma a fársángon ” című komikus eposzát Csokonai Vitéz Mihály. Kettős aktualitása is van annak, hogy emlékezzünk a költőre és a műre. Részint épp farsang idejét éljük, részint pedig február 6-a Dorottya napja. C sokonai költészetében - összegezve a felvilágosodás filozófiai és irodalmi törekvéseit - az érzékenységtől a neoklasszicizmusig, az anakreoni daloktól az ódákig, a szórakoztató, alkalmi költeményektől a létösszegző, filozófiai versekig szinte minden poétikai törekvést megtalálunk. Egész élete harmincegy esztendő: 1773. november 17-től 1805. január 28-áig. E rövid idő alatt olyan gazdag, sokszínű és maradandó életművet hagyott hátra, hogy Vörösmartyig, Aranyig és Petőfiig sincs párja. Kazinczy pártfogásával belekapcsolódik a felvilágosodás országos jelentőségű költészetébe. Versei kezdetben csak kéziratban terjedtek, néhány azonban megjelenik Kármán folyóiratában, az Urániában. Eszmevilága is a felvilágosodás haladó szándékait fejezi ki. Hamarosan megszólal kecsesdallamos szerelmi költészete. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a világirodalom legnagyobb szerelmi költői közé tartozik, rangja semmivel sem kisebb, mint Catullusé, Petrarcáé vagy Baudelaire-é. Csurgón írja legnagyszerűbb vígjátékait, köztük legjobb színpadi művét, az Özvegy Kamyónét, ezt a mindmáig hatásos bohózatot. Ott vetette papírra vidám eposzát, a Dorottyát is, amelyben szatíra, burleszkkomikum, népies hangvétel, csevegő elbeszélőkészség mesteri módon egyesül. A felvilágosodás politikai reményeinek vége, magánéletében a Lilla-szerelem elmúltával a szerelem boldogságreményének vége, az is kiderül, hogy túl gyönge a tüdeje, de Csokonai nem hagyja magát: a bánatok közt ugyanolyan kemény lélekkel tart igényt az örömre és az egész emberiség boldogságára, mint ugyanebben az időben az olykor Magyarországon élő Beethoven. A korabeli magyar környezetben játszódó történetet hagyományos eposzi formák m wWß & n m iiií \jL IäM 'péf*' jlp komikus alkalmazásával élénkíti. A Dorottya főszereplői mind nemes urak és hölgyek. Mellettük csak másodsorban jutnak szóhoz a cselédek, köztük Gergő, az urak pajzánkodását talpraesetten bíráló öreg lakáj. Csokonai a nemesek számára írta a Dorottyát, de nem pusztán szórakoztató olvasmánynak, hanem pirongató szatírának is szánta. A szereplők többsége léha, hiú vagy éppen nevetséges, mint Dorottya és agg barátnői. Ők a főszereplők, szerelemre éhes kitaszított vénasszonyok és vénlányok. Hogy milyen korúak, nem tudjuk, de nem is fontos. Lényeg, hogy epekedésükből csúfot űznek az ifjak, és ezzel kivívják a dámák haragját, harci kedvre sarkallva őket. Égi hatalmak, jó szándékú és rosszakaratú istennők avatkoznak bele a cselekmény menetébe. A komolyságától megfosztott mitológia a lélektani ábrázolás szolgálatában áll az eposzban. így, mikor Eris, a harag istennője beférkőzik Dorottya szívébe, alkalmat ad ezzel a költőnek, hogy a vénlány meddő epekedéseit pompás humorú monológgá fejlessze. Csokonai halálakor még kevesen tudták, hogy a legnagyobbak közül való. A börtönből már kilépett Kazinczy sejtette, de például Kölcsey idegenkedett népiességétől. A kortársak Kisfaludy Sándor felszínes költészetéért lelkesedtek. Később a diadalmas romantika elhomályosította emlékezetét, csak Petőfiék kezdték elismerni. De száz évnek kellett elmúlnia a halálától, amíg Ady és a Nyugat költői felfedezték benne a nagy elődöt, a nagy halhatatlant. Azóta neve és életműve már költészetünk első sorában fé- nyeskedik, Dorottyáját pedig méltán a magyar epikus költészet gyöngyszemeként tisztelhetjük. • Varga Péter Dénes Kultúrák harca vagy vallási háború? Mohamed, a próféta kiszól a mennyország kapujában várakozó, enyhén odakozmált öngyilkos merénylőknek: „Álljatok le fiúk, elfogytak a szüzek!” A karikatúra, amelyen mi európaiak két cikk között derülünk egy jót gyilkos indulatokat szabadított el szerte az iszlám világban. Égő követségek, megvert ENSZ-alkalmazottak, meggyalázott skandináv zászlók. Igen norvég, finn és svéd lobogók, mivel a megvadult csőcselék még a nemzetek között sem tud különbséget tenni. Sőt meghallgatva az utca emberét Kairóban vagy Damaszkuszban, kiderül, hogy azt sem tudják mi volt a karikatúrákon, hiszen az arab, afgán vagy indonéz lapok le sem közölték a rajzokat. Az egyiptomi fővárosban az a hír járja, hogy Mohamedet állatokkal közösülve rajzolta le a dán grafikus. Ez persze badarság. Sőt az egész csupán egy „rajzversenyként” indult, amelynek témája - szerencsétlen mód - Mohamed volt. A rajzolók a német tv-k adásában szerda este szinte könnyek között bizonygatták, hogy nem állt szándékukban senkit sem meggyalázni, legkevésbé az iszlám követőit. Több újságíró és politikus bocsánatot kért a rajzokért. A dán kormány viszont igen helyesen a sajtószabadságra hivatkozott. Ez érthető is, hiszen a nyugati demokráciák és a cenzúra összeegyeztethetetlen. Es ha megnézzük a másik oldalt, ott sem jobb a helyzet. Az iráni elnök Ahmedinedzsád Angela Merkel német kancellárt Adolf Hitlerrel hasonlította össze. Minket, európaiakat csak a cionisták segítőinek és kereszteseknek nevez. Hetente üvöltve követeli Izrael elpusztítását, hazugságnak nevezi a holokauszt borzalmait. Teheránban felgyújtották az osztrák követséget, minden ok nélkül, hiszen szomszédainknak semmi köze a karikatúrákhoz. Szíriában a kormány lapjai szítják a feszültséget. Irakban európai és amerikai túszok fejét vágják le kamerák előtt. Londonban megvadult muzulmánok plakátokon istenítették a tavalyi robbantásos merényleteket és az kiáltozták: „a következő négy már készül”. Hogy ez a keresztények oldaláról is ellenérzést sőt gyűlöletet szít, az ugye nem kérdéses. Ki kért elnézést az USA-tól szeptember 11. miatt, ki követte meg a madridi áldozatok hozzátartozóit, vagy a dzserbai (Tunézia) robbantás megnyomorodott túlélőit? A túlzott liberalizmus miatt hajlamosak vagyunk bocsánatért esdekelni terrorista államok előtt és csoportok előtt, akik naponta itt közöttünk hirdetik a dzsihádot, és újabb terrortámadásokra készülnek. Paradox mód sok iszlámista kényszerből él Európában, politikai menekültként kerültek ide, mivel saját hazájukban hasonló cselekményekért akár halálbüntetés is várna rájuk. És ahelyett, hogy élveznék a demokrácia előnyeit, a szólásszabadságot, a személyiség szabad kibontakozását pont ezek ellen a vívmányok ellen emelnek szót, sőt fegyvert. A londoni dán követség előtt 4-5 éves gyermekek „szeretem az al-Kaidát” feliratú sapkát viseltek. Gázában az Európai Unió épülete előtt kisgyermekeket öngyilkos merénylőknek öltöztettek be a HAMASZ-t követő szüleik. Gondoskodnak róla, hogy a gyűlölet a következő generációkban is tovább lobogjon. Nem csoda, ha Brüsszelből már olyan hangok jöttek, hogy a terrorizmust segítő országokkal meg kellene szakítani a diplomáciai kapcsolatokat. Ám, mint az afgán talibánnál vagy Szad- dam Huszeinnél láttuk a politikai és gazdasági izoláció nem vezetett célhoz, csupán a katonai beavatkozás. Végső opcióként nem is marad más ha a kultúrák harca háborúba torkollik. • munkatársunktól Kalendárium, Omladozó sziklatömb és a autóbuszok ősének is beillő automobil-omnibusz tervezett hadrendbe állítása foglalkoztatta Esztergom lakóit száz évvel ezelőtt. Az ekkor megjelenő lapok egyike a csókolózás szokásának végéről is beszámolt. Hogy mióta is közlekedik autóbusz a térségben, arról jól behatárolható információval szolgál az Esztergom február 11-én megjelent írása, természetesen egy századdal ezelőttről. „Automobil-omnibusz Esztergom és Budapest közt. Az utóbbi években többször felmerült azon eszme, hogy Budáról fölfelé a Duna partján levő kies-fekvésű nyaraló-helyeket a fővárossal valamikép érintkezésbe hozzák. Az esztergom- visegrád-szentendrei villamos vasút már annyiszor befagyott, ahányszor szóba jött, keresni kellett hát egy más megoldási módot. A terve már megvan. Párti Lajos budapesti mérnök most arról értesíti a város polgármesterét, hogy egy külföldi cég vállalkoznak arra, hogy hat, 12 és 15 személyes omnibuszt hozna forgalomba a jelzett utvonlon, ha város a 100000 korona befektetési tőkének 25 százalékát jegyezné. A mérnök reméli, hogy az útvonalon fekvő községek és városok szintén ily arányban jegyeznének s a többi részvényt fővárosi pénzemberek okvetlen megtartanák. A további eredményektől függ, hogy a vállalat vezetősége az érdekelteket rövid időn belül egy próba-utra vigye az egyik ilyen automobilon. A terv eredeti és praktikus, azonban hogy mikor valósul meg, az kérdés. ” Reméljük folytatódik az ügy és kiderül, hogy mikortól közlekednek a térségben buszok. Ennél bizonyára jobban foglalkozatta a környéken élőket egy veszélyessé vált sziklatömb, amelyről az Esztergom és Vidéke február 11-i számában olvashatunk. „A lázkereszti sziklatömb omladozik. A lázkereszti bányánál emelkedő hegycsúcson levő sziklatömbön egy idő óta az omladozás jelei mutatkoznak. Ez a veszélyes jelenség mindinkább fenyegetőbb jelleget ölt olyannyira, hogy a bányatulajdonos jelentést tett a központi főszolgabírónak arról, hogy az omladozó szikla immár életveszélyessé kezd válni és a fenyegető veszedelem megelőzésére sürgős praeventiv intézkedések megtételét kérte. A főszolgabíró azonnal jelentette az esetet az alispánnak, ki nyomban megkereste az államépitészeti hivatalt és a város polgármesterét, hogy sürgősen vizsgáltassák meg szakértőkkel az immanens veszélyt rejtő sziklatömböt. Ezzel az intézkedéssel a hires lázkereszti szikla sorsa meg van pecsételve és környékünk eme nevezetességét rövid idő múlva le fogják hordani. ” De hogy valami könnyedebb témáról is szó essék, íme egy riasztó hír a „csók alkonyáról", amely szintén az Esztergom és Vidékében található. „A minden ok, értelem és érzelem nélküli csókolódzás nemsokára letűnik az élet színpadáról. Erre a kezdeményező lépést az angol hölgyek tették meg, akik eddig ugyancsak divatoztak e tekintetben, de most már ott megelégszenek azzal, ha találkozáskor, mint a férfiak - csupán kezet fognak egymással, a csók teljesen elmarad. Az orvosok persze üdvözlik azt az egészségi szempontból örvendetes vállalkozást, s azt hiszik, hogy ez az ő érdemük, pedig, pedig csalódnak, mert a csók elmaradása tisztán a női hiúságra vezethető vissza. Az angol hölgyek nem csókolják meg egymást: 1. mert a csók miatt gyakran hátratolódik a nagy, széles kalap, s esetleg ledönti afrizurát, 2. a fátyol megrongálódik, 3. a csók miatt letörlődik az arcról a finom rizspor, 4. a heves össze- ölelkezés után a gyönyörű új blúz egészen összegyűrődik s elveszti uj formáját. Talán a mi hölgyeink is követhetnék azt a jó szokást, ha nem is annyira hiúságból, mint inkább egészségi szempontból.” Hát idehaza nem lehetett ekkora divatja a kalapnak, vagy kevésbé volt hiúak hölgy elődeink, minden esetre az ilyen ok nélküli csókolózás máig nem ment ki a divatból. • Gál Kata
