Hídlap, 2006. február (4. évfolyam, 22–41. szám)
2006-02-18 / 35. szám
• HÍDLAP • 2006. február 18., szombat Egyszuszra Duray Miklós rovata Mint kenyéren a héj... K étszer hangzott el a rendszerváltozás után magyar- országi politikustól a kijelentés, hogy csak 10 millió magyar miniszterelnöke akar lenni. Az egyik Horn Gyula volt, a másik Medgyessy Péter. Az előbbi a kijelentésében egyértelművé tette, hogy nem az egész Kárpát-medencei magyarság érdekében akar dolgozni, az utóbbi pedig azt húzta alá megjegyzésében, hogy nem a kétszer 5 millió nevében kívánja kifejteni a tevékenységét. Gyurcsány Ferencet, ha a nemzetről beszél, egy operettszinész öltözőjének sminkszaga lengedezi körül. Én pedig csak ülök a tévé képernyője előtt, és hallgatom, hogy miről beszélnek ezek az urak, akik nem régen még elvárták, hogy csak egy elv legyen érvényes: az, amelyet ők képviselnek, akár kommunista pártpolitikusként, akár kommunista ifjúsági szervezet politikusaként nyilvánultak meg. Nézem és hallgatom, hogy a számneveket illetően hogyan szállnak alább és alább az értékek, és a nemzetet illetően hogyan alantasulnak el ezek a veszélyes bábfigurák. De az is figyelemre méltó, hogy olyan közjogi tisztséget töltenek be, amelyet nem a számok, hanem a törvény adta keret határoz meg. Antall József még pontosan tudta, hogy e közjogi méltóság a nemzetnek az államhatárokon túli részére csak lélekben terjedhet ki. Orbán Viktor pedig azt is bebizonyította, hogy a 10 millió érdekében kifejtett kormányzati tevékenység akkor hatékonyabb, ha 15 millió érdekeit látja együtt. A bukott rendszerből magukat átmentett méltatlan utódok a bársonyszékben és a szék elfoglalásáért folyó küzdelemben azonban csak azokat szólongatják, akik nem énekelnek népdalokat, nem tudnak tréfálkozni és talán még a papjancsi-vicceket sem ismerik. De a jövőt álmodni nem tudó ember is tud annyit, hogy a tíz kevesebb, mint a tizenöt, és alapiskolai tudás is elég ahhoz, hogy felismerjük: az egy ponton ható erő hatékonyabb, mint a szétaprózott. Miről van szó tehát? Nem többről és nem kevesebbről: kinek érdekében és milyen távlatokban fogalmazza meg a programját és a tevékenységét egy kormány. A kormányt számon kérni csak állampolgári minőségben jogos. Minden más számadás követelése eszmei. Ám képzeljünk el egy olyan helyzetet, amelynek semmi köze az írott joghoz. Tervezzük a tevékenységünket a nemzet keretei között, mint egy erőszakkal szétválasztott család, amelynek tagjai mindvégig a család újraegyesítéséért tervezik a jövőt. Nemzetünk ma úgy létezik e földrajzi térségben, mint melegedésre váró fázós ujjaink a téli hidegben: mások ujjaival fonódnak össze, de emiatt nem válnak mások testrészévé. Nemzetünknek van egy más jelképe is: a kenyér. A kenyér kívülről befelé aszódik. A héj tartja életben a kenyérbelet, mert ahol levágják a héjat, ott rövidesen morzsolódó száradék keletkezik. De a belső nélkül a héjnak sincs értelme. Nézzünk a térképre! A Kárpát-medence láttán mindez sajátos értelmet nyer. A magyar élet, a magyar politika sok évtizedes küzdelem után ismét eljutott a megújuláshoz, illetve megújulási kényszerhelyzetbe került. A magyar modernizmus, a magyar újjászületés először 1849-ben bukott el, másodszor Trianon miatt. A kossuthi és a Széchenyi-féle hagyományt egymásba kapcsoló Orbán-kormány idején alakult ki a magyar újjászületés újabb lehetősége, mely azonban csak az összmagyarság olyan integráns egységében valósítható meg, amelyben a belülről kifelé ható erők és a kívülről befelé irányuló igények összekapcsolódnak. Annak idején a végvárak is elestek volna, ha e két irány nem fonódik össze, - ha elesnek, kétségessé vált volna a három részre szakított nemzet újraegyesítése. A nemzet integráns fejlődése és fejlesztése csak azt sérti, akinek a tervei vagy érdekei ezzel ellentétesek. Ha a nemzetet ma valami megosztja, akkor ez az ellentét a megosztó erő. Ügy látom, hogy 2002 áprilisában nem kettészakadt a nemzet, hanem egy jelentős része már érti és tudatosítja az újjászületés lehetőségét és szükségességét, egy részében azonban még nem tudatosult ennek az esélye. Csak egy töredéke akar mást, mint mindig: mint Szent István idején, mint Mohácsnál, mint a labancszívűek stb. A határmódosítás nélkül újraegyesülő nemzet keretében megfogalmazódó újjászületési jövőprogram győzelme fogja jelenteni az 1989-ben elkezdődött rendszerváltozás csúcspontját. A 2006 tavaszán megtartandó általános képviselő választás ennek az esélynek a temetéséről vagy újrateremtéséről fog szólni és semmi egyébről, mert minden más csak a szükséges vagy bódító felszín. Az irodalom magánélete 111. rész htdlaj magazin A nyelvújításban megfáradott férfiak Teodóra asszony irodalmi szalonjában kapcsolódtak ki. A gazdag görög özvegyasszony háza a Szerb utca és a Zöldfa utca sarkán állt. Teodórát mély érzelmek fűzték Vitkovics Mihályhoz, aki rövidesen be is költözött a mediterrán ízléssel berendezett kis palotába. Attól kezdve egymást érték a vidám poharazgatással egybekötött felolvasások, zenés estek. A legifjabb vendégek között már ott van Kölcsey Ferenc, Himnuszunk majdani költője, és F'áy András, aki irodalmi munkássága mellett az első magyar takarék- pénztár alapításáról valamint a fóti szőlőjében rendezett szüreti mulatságairól lett híres. Fáy kedvefice a társaságnak, remek a humora, ügyesen hegedül és szívesen ad elő pajzán dalokat is az összejöveteleken. Annál különösebb, hogy egyedül őt bot- ránkoztatja meg az a körülmény, hogy Teodóra és Vitkovics nincsenek összeházasodva. Az öreg Virág Benedeket - noha szerzetes volt - ez csöppet sem zavarta. Az első magyar újságírónő: Karacsné Takács Éva erényeit nem kezdhette ki a pletyka . A példás feleség, jó anya és vendégszerető háziasszony már negyvenéves is elmúlt , amikor 1822-ben toliforgatóként a nyilvánosság elé lépett. Színikritikát ír, méghozzá igen éles hangon a Tudományos Gyűjteménybe. „Halmozott Balgaságokénak minősíti egy vidéki író két vígjátékát, és az háborítja fel, hogy a szerző csupa ostoba, csak a sütés - főzésnek élő nőt ábrázol darabjában. A kritikát nagy vita követi a nők szerepéről. A tekintélyes lap szerkesztői az új nőideált látják Takács Évában, védelmére kelnek, és rendszeresen közük írásait. Lányának, Karacs Teréznek már 15 éves korában megjelennek első versei. O később a nőnevelés egyik harcosa lesz. „Egy veterán írónő visszaemlékezései” címmel pedig megörökíti azt a sok érdekes embert, akit házuk vendégeként ismerhetett meg. A Sándor utca és a Szentkirályi - akkor Ősz utca - sarkán álló Karacs - ház az 1810-es, ’20-as években mindig vonzotta a vendégeket. A feleségénél csendesebb szavú Karacs Ferenc egyetemet végzett rézmetsző volt. A tudósok vele rajzoltatják könyveik ábráit, térképeit, avagy ahogyan akkoriban mondták - a földabroszokat. De szívesen járnak hozzá baráti eszmecserére is, csakúgy, mint az írók vagy a szomszédos rajziskola ifjú művészei. A lassan feltámadó magyar színészetnek is otthona a Karacs-ház. A háziasszony legjobb barátnője a híres tragika: Murányiné, Lefévre Teréz. Gyakran hozza magával a kis Schönbach Rózát, aki majd Déryné Széppataki Róza néven lesz a kor ünnepelt primadonnája. A házban egy fiatal jogász bérel szobát, Katona Józsefnek hívják. Épp egy nagy történelmi drámán dolgozik, Bánk bán a címe. Egy másik Róza is nevelkedik a házban, bár akkor még Benke Juditnak hívják. Nevét megváltoztatva ő lesz majd Laborfalvi Róza a színpadon, civilben pedig Jókai Mórné. 1817-ben egy szegény festő érkezik haza Itáliából Pestre. Kisfaludy Károlynak hívják, legifjabb testvére a kor ünnepelt költőjének, Kisfaludy Sándornak. Az anyai örökség reá eső részét elmulatta Bécsben, és most rajzolással, portréfestéssel keresi a kenyerét. Azután tollat ragad és megírja Mohács című nagy romantikus költeményét, amelynek sorai már akkor szállóigévé váltak. Az I. Ferenc nevével fémjelzett kor kellős közepén pozitív jövőképpel zárja versét: „Él magyar, áll Buda még! A múlt csak példa legyen most, / S égve honért bizton nézzen előre szemünk.” Lassan körülötte alakul ki az új triumvirátus. Tagjai Vörösmarty Mihály, Bajza József és Toldy Ferenc. Kazinczy, aki csaknem egy évtizede nem járt már Pesten, ismét ellátogat a fővárosba és ámulattal tölti el az a növekedés, amely a hátramaradt évtizedben lezajlott. „Mely pompás és mely ízlésű házak emelkedtek itt! És mely utcák! Ilyen az, amelyben gróf Széchenyi István lakik, az úgynevezett Duna-ferdő, a Börzével által szemben.” A Duna-parti híres palotasor is akkor kezd kiépülni, már áll és működik s Széchenyi kezdeményezte Casinó, zeneesteket tart palotájában Brunszvik gróf és Batthyány grófné, virágzanak az irodalmi szalonok. Egyletek alakulnak. A jótékonykodók elnöke Teleki grófné, a városszépítőké József nádor és már ülésezik az Akadémiát előkészítő bizottság. 1828. február 19-e Kazinczy és Kisfaludy nevezetes találkozásának dátuma. Szemere Pál lakásán, nagy társaságtól körülvéve fognak kezet, majd az öregedő Kazinczy így szól ifjú utódjához: „Igen tisztelt férfiú! Barátságodat kérem!” Ám a kényes témákat az est folyamán tapintatosan kerülték. Hosszasan beszélgettek, - képzőművészetről. Kisfaludy halálának évében jelenik meg Széchenyi István Hitel című munkája, benne a legendássá vált mondat: „A múlt elesett hatalmunktól, a jövendő urai vagyunk. Sokan azt gondolják: Magyarország - volt, én azt szeretném hinni: lesz.” • Rainer Csúcs 15 éve Feleslegessé vált csúcstalálkozók, eltérő érdekek, a szolidaritás hiánya A volt szovjet zónához tartozó Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Magyarország közötti együttműködés éppen tizenöt éve vette kezdetét, 1991. február 14-én. A KGST piachoz tartozott, volt szocialista országokban történt rendszerváltásokat követően Antall József miniszterelnök hívta életre a XIV. századi kezdeményezést. Az 1335-ben elsőként meghirdetett találkozón a cseh, a lengyel és a magyar király vett részt Visegrádon. Közös céljaiknak, érdekeiknek megfelelően politizálva, együttműködve használták ki a magyar uralkodó kezdeményezése által adatott lehetőségeket. A huszadik század végén, demokratikus átalakulási folyamatok megindulása idején nagy lelkesedést váltott ki az ötlet, hogy a KGST piac felbomlása és a Varsói Szerződésből való kilépést követően Magyarország, Csehszlovákia és Lengyelország megújítsa a Gizella királyné városában megrendezett találkozókat. Ami az ezt az időszakot jellemző közös akaratok, közös célt illeti, a három ország a következőket vélte megvalósíthatónak: „együttes törekvés arra, hogy a nyugateurópai védelmi, gazdasági, politikai intézményrendszerbe országaikat felvegyék, valamint a piacalapú gazdasági együttműködés fejlesztése, a tőke és a munkaerő szabad áramlásnak elősegítésével”. Duray Miklós az MKP ügyvezető alelnökének véleménye szerint, a kezdeti szemmel látható lelkesedést követően a „hármak találkozóinak” kezdeményezése hamar megfeneklett, hiszen Csehszlovákia szétesett. A Szlovák Köztársaság kikiáltását követően a tagok száma négyre bővült, érdekeik pedig megváltoztak. Lengyelország például az észak-déli irányú együttműködés helyett a kelet-nyugatit részesítette előnyben. Úgy tűnt, a Visegrádi Csúcs, mint a térség országainak közös külpolitikai irányvonalát meghatározó tényező lassú halálra van ítélve. Ezt követően a találkozók történetében azonban újabb fordulat következett be. Hiszen megindultak az Európai Unióhoz .való csatlakozást előkészítő tárgyalások, a feltételek tisztázását dokumentáló tanácskozások. A bővítés üteme érintette mind a négy „visegrádi országot”, így az előzetesen - még 1991-ben - rögzített közös célok egy része megvalósulni látszott. A közvetlenül a csatlakozási folyamatot megelőző időszakban felmerült néhány olyan probléma is, mely a visegrádiak kapcsolatában változásokat hozott. 2002. februárjában merült fel az Európai Parlamentben a Benes-dekrétumok ügye. Orbán Viktor miniszterelnök egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy a még érvényben lévő dekrétumok, elnöki rendeletek a kollektív bűnösség elvén alapulnak, s így nem egyeztethetőek össze az unió jogrendjével. Ez volt az a pont, amikor számos kül - és belföldi médium úgy gondolta, befellegzett a visegrádi négyeknek, s lefújják a márciusra tervezett találkozót. A jóslat nem vált be, de a Szlovákiát és Magyarországot is érintő probléma megoldatlan maradt. A dekrétumok léte nem befolyásolta északi szomszédunk csatlakozását. A közel hatszázötven esztendő alatt a három, majd négy országot érintő érdekek értelemszerűen sok mindenben megváltoztak, s a nemzetközi politikai, és gazdasági akarat nagyban befolyásolja az érintett államok kapcsolatát. Duray Miklós elmondta, már nem látja szükségességét a csúcstalálkozóknak, mert azok eredménytelenek, közös nevezőre jutni a tárgyalásokon csak olyan esetekben lehetséges, ahol mind a négy résztvevő érdeke azonos. Kompromisszum, szolidaritás nincs. A határon túli magyarok érdekérvényesítésével szintén ez a helyzet. Ily módon - a politikus megerősítette, hogy a visegrádi négyek találkozóinak haszna az esetleges konfliktusok megelőzésére korlátozódik. • Szabó Anita Éva
