Hídlap, 2006. február (4. évfolyam, 22–41. szám)

2006-02-02 / 23. szám

www.istergranum.hu SPORT 2006. február 2., csütörtök • HÍDLAP 7 Zrínyi Miklós: jólesett az elismerés Két világbajnok kapta meg a Korányi József-díjat KICK-BOKSZ Zrínyi Miklóst, a magyar kick-box válogatott szövetségi kapitányát meglepte, hogy az esztergomi ön- kormányzat a hagyományos sport­bálon két kiváló versenyzó't is Ko­rányi József-díjjal jutalmazott. A mesteredző' szerint Krempf Réka és Novák Jenő nem érdemtelenül szol­gált rá a kitüntetésre. „Tíz nappal a sportbál előtt tud­tam meg, hogy Novák Jenő és Krempf Réka Korányi József-díjat vehet át” - beszélt versenyzőiről a szakember. „Elmondhatom, hogy nagyon jólesett, hogy gondoltak ránk, nemcsak a versenyzőket, de a kick-boxot is elismerte a város.” A szövetségi kapitány a bál előtt sem pihent, a kick-box országos köz­gyűlésen vett részt, ahol kiderült, hogy marad eddigi pozíciójában. „A vezetőségi tagokkal megbeszél­tük a 2006-os év legfontosabb esemé­nyeit, összeállítottuk a versenynap­Krempf Réka (a dobogón) a világbajnoki győzelemmel több díjat is kiérdemelt tárt, és arról is döntöttünk, hogy Esztergomban rendezzük meg az utánpótlás Magyar Bajnokságot, ami a fiatal versenyzők számára mérföld­kő lesz, hiszen aki ott jól teljesít, az mehet az utánpótlás világbajnokság­ra” - folytatta Zrínyi. Visszatérve a díjazottakra, nem­csak a szövetségi kapitányt, de Krempf Rékát és Novák Jenőt is meglepte a kitüntetés. „Nagyon örültem, hogy gondol­tak rám, és Pruzsinszky Ivett mélta­tó beszéde még könnyeket is csalt a szemembe” - mondta a 2005-ben világbajnoki címet szerző Krempf Réka. „Egy gyűrűt és egy emlékla­pot vehettem át, nem is kell monda­Gyógyulófélben Olasz Attila Olasz Attila, a januárban műtött kick-boxos elkezdte a gyógytornát, az orvosok szerint egyre jobb álla­potba kerül. „Egész jól érzem ma­gam, már nem kell rögzítőt visel­nem és az orvosok is bizakodóak. Természetesen még érzem a műtét helyét, egy kis folyadék is van a tér­demben, de ez vele jár. Szerencsé­re a kínzó fejfájás is már a múlté” - beszélt állapotáról Olasz Attila. nőm, hogy nagy dolognak tartom ezt a díjat.” Hasonlóan vélekedett Novák Jenő is, aki még sohasem vehetett át hason­ló díjat, mint mondta: későn érő típus vagyok. „A megye sportolója díját­adáson is örültem, de az esztergomi elismerés még nagyobb volt” - mond­ta a rutinos sportoló. „Más 20 évesen ér a csúcsra, nekem ez 27 évesen sike­rült. Rossz helyen kezdtem, de Zrínyi Miklós vezetőedzőnél magamra talál­tam, ami meghozta az eredményét.” • (hajdú) Az ESC megkezdte az érdemi munkát Egyelőre senki sem távozik a labdarúgócsapattól LABDARÚGÁS Kedden megkezdte felkészülését a megyei első osztályú bajnokság­ra az Esztergomi SC labdarúgócsa­pata. Holdampf Sándor legénysége heti három alkalommal tréningezik és több edzőmérkőzést is játszik. Az Esztergomi SC labdarúgói ed­dig heti egyszer találkoztak egymás­sal, de kedd óta ez a szám háromra módosul, Holdampf Sándor vezető­edző heti háromszor tart edzést a labdarúgóknak. A tréningek mellett több edzőmérkőzést is játszik a csa­pat, a hét végén az ifikkel találkoznak a felnőttek. „Négyhetes erőltetett menetre számíthatnak a focisták, terveim kö­zött szerepel, hogy érdekes és min­denképp eredményes felkészülést tudhassunk a hátunk mögött” - mondta a vezetőedző. Egyelőre senki nem jelezte, hogy távozni kíván tő­lünk, és új szerzeményekről sem tu­dok beszámolni. Nincs ötletem, hogy ki lenne az a labdarúgó, aki anyagi el­Régi-új játékos Dorogon A hét végén a Lábatlan ellen edző­mérkőzést játszó Dorogi FC egy régi­új játékossal gazdagodott. Az egyko­ri dorogi középpályás, Janetka Zoltán tavasszal az NB III Duna-csoportjá- ban szereplő együttest erősíti majd. A perbáli Nagy Zsolttal még tárgyalá­sokat folytat a klub, a Kispest Flon- védnál próbajátékon lévő Hégli Sán­dor sorsa pedig vasárnapig dől el. lenszolgáltatás nélkül magára öltené az ESC mezét.” Holdampf Sándor elmondta, hogy a játékosok nincsenek rossz állapot­ban, ezt a heti egy találkozó alkalmá­val is bizonyították. Szükség is van a jó formára, hiszen több edzőmérkő­zés is vár a fiúkra. „Pontos ellenfelekkel nem tudok szolgálni, jelenleg is tárgyalunk, hogy kivel mérkőzünk majd meg. Annyi biztos, hogy a Dorogi FC-vel kétszer is találkozunk, most hét vé­gén az ifi gárdával meccselünk az esztergomi salakos pályán. • N.B. Ülésezett a kajak-kenu elnökség KAJAK-KENU A Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnökségi ülésén az elmúlt év költ­ségvetésének ismertetésével, vala­mint az idei évadban elérhető forrá­sokkal, támogatásokkal foglalkozott. Az ülésen Schmidt Gábor főtitkár ismertette a szövetség 2005. évi pénzügyi mérlegét, melyet kiegyen­súlyozottnak, kielégítőnek értékelt. Az elmúlt évi állami támogatások és szponzori bevételek lehetővé tették a szakmai program teljes körű meg­valósítását. A 2006. évi költségvetés fő prioritása a felnőtt válogatott zökkenőmentes felkészülésének biz­tosítása lesz a hazai rendezésű vi­lágbajnokságra. Angyal Zoltán szövetségi kapitány beszámolt arról is, hogy a versenyzők AstraZeneca tréningjét kedvező módon eddig nem nehezítette komolyabb megbetege­dés, s pontosan felépített edzések ke­retében készülnek a kajak-kenusok. Az idei esztendőben a Magyar Kajak-Kenu Szövetség a szegedi vi­lágbajnokságot helyezi a középpont­ba, az idei év legrangosabb hazai ese­ményén az eredményeket az átfogó edzéstervektől, az alapozó táborok­tól, a szervesen egymásra épülő fel­készülési programtól várják. • (kéméndi) EKE: ötödik győzelem zsinórban Legutóbb a Fradi ellen győzött a király városi kosárlabdacsapat KOSÁRLABDA Remekül teljesít az idei eszten­dőben az NB II közép-magyarorszá­gi csoportjában szereplő Esztergo­mi KE, mely eddig csak győzelmek­kel büszkélkedhet. Az együttes legutóbb a Ferencvárost múlta felül hazai pályán. A királyvárosi gárda januárban négy mérkőzést játszott, s nagy meglepetésre mind a négy összecsa­pást győzelemmel zárta. A Net ’54-Hyperteam csapatát tíz (73-63), a Kobak FC-t tizennégy (89-75), a Bu­daörsi DSE-t negyvennyolc (105-57) ponttal múlta felül, míg legutóbb a Ferencvárost oktatta ki, a végered­mény 92-83 lett. A zöld-fehérek elleni csatát meg­előzően Danóczy Richárd csapatve­zető óvatos volt, nem igazán bízott a sikerben. Ennek ellenére a csapat na­gyon jól kezdett, az első negyedben tízpontos előnyre tett szert, amit a találkozó végéig tartani tudott. „Nem volt könnyű meccs, de mos­tanában megy a szekér” - beszélt a Fradi elleni meccsről Danóczy Ri­NB II: Esztergomi KE-Ferenvárosi SzSE 92-83 Következő mérkőzés: 2006. febru­ár 5. (vasárnap), 17 óra: Öreg Ka- szások-Esztergomi KE chárd. „Az első negyedben nagyon jól játszottunk, megtaláltuk az ellenszert, a tízpontos előnyt pedig végig meg­őriztük. Voltak viszont kemény perió­dusok, 14 pont különbségről a Fradi feljött nyolcra, de végig biztos voltam benne, hogy megnyerhetjük az össze­csapást. Igazából nagy veszély nem volt, annak ellenére sem, hogy néha hadilábon álltunk a kosarakkal.” Danóczy Richárd elmondta, hogy átlagos csapattal szerepeltek a Fradi ellen, a győzelem mindenképp siker­nek számít, ezt a formát kell átmen­teni a hét végi összecsapásra is. „Vasárnap az Öreg Kaszások ottho­nába látogatunk, két éve nem kaptunk ki abban a csarnokban, így bizakodó vagyok” - mondta a kosaras. „Van mi­ért visszavágni, hiszen október elején 85-66-ra legyőztek minket hazai pá­lyán. Nehéz lesz, de ezt mondtam a Fradi elleni meccs előtt is.” • (nagy) A csúcson a magyar kosárlabda Kedden este sporttörténeti magyar kosárlabdasiker született: a Sopron és a Pécs is szenzációs győzelmet aratott Európa két sztárcsapata, a Gdynia, illetve a Jekatyerinburg el­len. A soproniak voltak nehezebb helyzetben, hiszen az orosz sztár­klub otthonában kevés csapatnak te­rem babér. A magyar gárda azonban ezen kevesek közé tartozott, és 80-77- re gyűrte le ellenfelét. A pécsiek ha­zai pályán mértek súlyos vereséget a lengyel klubra: 85-55 arányban dia­dalmaskodtak. Az Euroliga visszavá­góit pénteken rendezik, a továbbju­táshoz két győzelem szükséges. Melbourne: rekord, rekord hátán Úgy tűnik, hogy az auszt­rál úszók ha­gyományos, Melbourne- ben zajló selej­tezőjén nem tudnak meg­lenni a részt­vevők világrekord nélkül. A három versenynapon eddig három új csúcs született, legutóbb Leisel Jones úszott fantasztikusan a 200 méter női mellen: 2:20,54-es időeredménye több mint egy egész másodperccel jobb az előző rekordnál (2:21,72). Öt megelőzően Libby Lenton és Jade Edmistone írta át a világcsúcsot saját számában. Kiesett a Milan a kupából A milánói gárda meglepetésre el­búcsúzott az Olasz Kupától, miután súlyos vereséget szenvedett a ne­gyeddöntőben a Palermo gárdájától. A új szakvezetővel debütáló Paler­mo esélyt sem adott a sztárokkal te- litűzdelt AC Milánnak: 2-0-s félidőt követően, magabiztosan, 3-0-ra gyűrte le Olaszország legnépsze­rűbb csapatát. SPORTSZILANKOK Bírókergetés autóval Egy feldühödött spanyol szurkoló megpróbált elgázolni egy játékvezetőt, mivel az - a drukker szerint - tévesen ítélt büntetőt csapata ellen. A szurko­ló a helyszínen próbált elégtételt venni a sérelemért, autójával egyszerűen a pályára hajtott. A játékvezető két al­kalommal is sikeresen elugrott a jármű elől, majd lefújta az amatőr labdarúgó mérkőzést. APROHIRDETESEK A Hídlap ingyen vállalja apróhirdetésének közlését, legfeljebb húsz szóig. A hirdetéseket levélben (Esztergom 2500, Deák F. u. 4.), telefonon (500-750), vagy e-mailen ( hidlap@t-online.hu ) várjuk. Állás Külkereskedelmi, kereskedelmi gyakorlattal, né­met nyelvtudással munkát keresek. Minden megoldás érdekel. Zádor Gyöngyi 2628 Szob, Ipolysági út 4. 41 éves nő (14 év gyakorlat) betegápolást vállal Esztergomban vagy környékén, Párkányban is. Tel: +421 (907) 500 781 Profi kőfaragó bármilyen terméskővel vagy kővel való munkát vállalna. Tel: (+36) 20/435-4923 Ingatlan Eladó családi ház Esztergomban, 5 szoba, 2 für­dőszoba, 2 pince, garázs, központi fűtés, parko­sított kert. Két generációnak is alkalmas. Tel: (+36) 20/362-2392 Aranyhegyen eladó lakást keresek. Tel: Logosánné (+36) 30/330 1028 Piliscséven új építésű kétszintes, két generáció­nak is alkalmas családi ház központi, de csen­des, nyugodt környezetben 1000 négyzetméte­res telken SÜRGŐSEN eladó vagy cserélhető kissebb értékű ingatlanra értékegyeztetéssel. Tel: (+36) 70/201-2815 Jfi-—ff ....................... U nirak 600/B típusú földmunkagép jó műszaki állapotban ELADÓ. Érdeklődni lehet egész nap: (+36) 30/348-4623 2 db 4 m-es 175/150-es eternit cső 10 eFt/db, 4 db eredeti Toyota dísztárcsa 2000 Ft/db áron el­adó. Tel.: (+36) 30/200 0934 CPI OLIVER nagykerekű, nagytestű robogó 2003-as évjáratú, 2 ütemű nagyon jó műszaki és kifogástalan esztétikai állapotbam 180000 Ft-os irányáron ELADÓ. Tel: 0670/201-2815 Egyéb Elcserélném 150 x 250-es bontott bukó-nyíló 2 szárnyas termoplan ablakom vegyes tüzelésű kazánra (kb. 250 légköbméteresre) Tel: (+36) 70/516 7488 Kukorica, búza, rozs eladó. Tel: (+36) 33/470 332 Támfalkövek sima beton és mosott gyöngykavi­csos felülettel szezon előtti kedvezményes áron kaphatók. Érdeklődni lehet: (+36) 33/487-377, (+36) 70/201-2815, (+36) 30/348-4623 Családtörténet kutatás anyakönyvi adatok alap­ján igényes kivitelben. Családi címerek levéltári kutatása, megfestése. Gyűjteményünkből címe­rek eladók. (+36) 30/544 2384, cimerfestes ©freemail.hu Társkereső 27/180/65 Kék szemű, Barna hajú káros szenvedély­től mentes fiatal ember ismerkedne 22-31 éves höl- gy(ekk)el. íelefon:+36 30 515 5913 50/172/62 szokolyai, elvált, káros szenvedélyektől mentes, saját lakással rendelkező gyermektelen fér­fi megismerkedne korban hozzáillő hölgyekkel. Tel.: (+36) 27/375 150

Next

/
Oldalképek
Tartalom