Hídlap, 2006. február (4. évfolyam, 22–41. szám)
2006-02-17 / 34. szám
8 • HÍDLAP • 2006. február 17, péntek BULVÁR www.istergranum.hu A Farkasok völgye két okból is rendszeresen megjelenik a török lapokban. Egyrészt ez az eddigi legnagyobb költségvetéssel készült hazai produkció, másrészt a film egy olyan megtörtént eseményen alapul, mely nem vet épp jó fényt az Egyesült Államokra. Néhány éve Irak északi részén amerikai katonák őrizetbe vettek egy török katonai osztagot, állítólag azért, mert az amerikaiakat zavarta a török katonák jelenléte az övezetben. A film fikciós része több, amerikai katonák által elkövetett visszaélést is bemutat, és feldolgozza a hírhedté vált Abu Graib börtönben elkövetett kínzásokat is. A mozi premierje is éles kritikát váltott ki az amerikai sajtóban, miután kiderült, hogy az eseményen megjelent a török miniszterelnök felesége. A Washington Times például azt is megjegyezte, hogy a török first lady közvetlenül a főszereplő mellett ült az „Amerika- -ellenes” film vetítésén. Amerika-ellenes mozi Törökországban Tíz évet várt a műtétjére A portugáliai jósé Pereira tíz évet várt arra, hogy elvégezzenek rajta egy fül-orr-gégészeti műtétet. A most 6i éves páciens kálváriája akkor kezdődött, amikor 1991- ben kihúzták egy fogát, majd komplikációk léptek fel nála: egy „furcsa folyadékképződés” miatt begyulladt az orra és a szeme, orrürege elzáródott, és látási zavarai lettek. Számos vizsgálat után, 1995- ben felkerült a neve a sebészeti klinika várólistájára, de Pereira megunta a hosz- szas várakozást, és 2001-ben személyesen ment be a kórházba, ahol közölték vele, hogy egyszer már megoperálták. Feltehetőleg számítógépes hiba történt, ezért a neve hat év elteltével újra bekerült a rendszerbe, vagyis minden kezdődött elölről. Négy évvel később kapott egy értesítést, hogy tavaly októberre kitűzték a műtét időpontját. A férfi meg is jelent a kórházban, de kiderült, hogy aznap nincs altatóorvos. Egy hónappal később szintén meghiúsult az operáció egy elengedhetetlen műszer hiányában. Jackie Chan és a tűzoltó magyar kajakosok Túlvilági élmények Ha nem muszáj, senki nem szeret összefutni az öreg kaszással, ezért amit az ember tud, azt általában megteszi, hogy kitolja az - előbb vagy utóbb - elkerülhetetlenné váló találkozást. A halállal való találkozás és az onnan való visszatérés régóta borzolja a kedélyeket. Sok embernek volt már ilyen élménye, de legtöbben nem beszélnek róla, mert félnek, hogy bolondnak nézik őket, így van, aki inkább titokban tartja tapasztalatát. Ezeket a különleges emlékképeket a parapszichológus szerint nem lehet összekeverni a nagy betegségek miatt esetlegesen kialakuló lázálmokkal, ezek ugyanis fikciókra épülnek és zavarosak, a megélt halálközeli élményt viszont valóságosan látja az érintett. És nemcsak képek, hanem érzések is jelentkeznek náluk, és boldogságról, nyugalomról számolnak be azok, akiknek már volt ilyen élményük. A betegség vagy baleset miatt a halálhoz közel kerülők közül nem mindenki tapasztal ilyen élményeket. Azt, hogy ennek átélése mitől függ, egyelőre nem lehet tudni. Az élmények nem mindenben egyformák, és vannak teljesen eltérő beszámolók is. Léteznek azonban azonos jellemzői, ilyen a boldogság érzése, a megnyugvás, a test elhagyása és a körülötte történő események kívülről való figyelése, valamint a fény megjelenése. Az öngyilkosságot elkövetők más érzésekről számolnak be, másként élik ezt át. Náluk nem jelentkezik a fény az alagút végén visszatérés közben, ők a sötétségről mesélnek. Ennek az élménynek jelentős hatása van a további életvitelre, megváltoztatja az ezen átesettek világnézetét. Átalakul az értékrend, kevésbé lesznek fontosak az anyagiak. Erősen megnő az empátiakészségük, segítséggel fordulnak mások felé és lényeges lesz számukra szere- tetet adni. Maradandó értéknek a mások javára fordítandó tudásukat tekintik. Megnő az életszeretetük, és másként tekintenek a halálra, nem félnek tőle. A vécék vize tisztább a jégkockákénál A vécé vize tisztább a jégkockákénál a gyorséttermekben - fedte fel egy 12 éves diáklány az Egyesült Államokban. A gyerek öt floridai étteremben vett mintát a vécék vizéből - természetesen a frissen lehúzott- ból - steril gumikesztyűkben, és jégkockákból, majd pedig bakteriális elemzést végzett az iskolai laborban. Az eredmény pedig döbbenetes: meglepetésre a jégben volt több baktérium. Dolgozatával egyébként a fiatal tehetség első díjat nyert egy tudományos diákversenyen - adta hírül a floridai média. \ \ A hét végén rendezik meg a IX. Tűzoltó Világjátékokat Hong Kongban, melyen két magyar kajak-kenus - Kanyó Ferenc és Bauer Márton - képviseli hazánkat. A kétévente megrendezésre kerülő játékok a sport, a barátság és a tűzoltó szakma iránti elkötelezettség égisze alatt futnak, és 38 országból közel háromezer versenyző szerepel az idei viadalon. A világ szinte minden országából érkező versenyzők 32 sportágban és összesen 63 versenyszámban mérhetik össze erejüket. Kanyó Ferenc tűzoltó őrnagy, többszörös magyar bajnok, a maraton világkupa futam harmadik helyezettje és kétszeres Tűzoltó Világjátékok győztes kajakban. Másik magyar indulónk Bauer Márton tűzoltó őrmester, kajakban háromszoros világbajnoki ezüstérmes, hússzoros magyar bajnok és kétszeres ifjúsági világbajnok. A hír érdekessége még, hogy a verseny fővédnöke jackie Chan lesz, de hogy neki milyen kötődése van a tűzoltókhoz, az sajnos nem ismeretes. Tom Cruise elhaavta állapotos kedvesét Tom Cruise szakított hét hónapos állapotos menyasszonyával, Katie Holmesszal - számolt be a szenzációs hírről az amerikai Life and Style magazin. Cruise eközben szóvivőjén keresztül cáfolta ezt, ám a magazin közleményben erősítette meg: értesülései száz százalékban igazak és hitelesek. Tom Cruise és Katie Holmes közös gyermekük születéséig osztoznak a világsztár Beverly Hills-i házán, de már külön hálószobába költöztek, és a legszükségesebbeken kívül egyáltalán nem beszélnek egymással. A Life and Style magazin úgy tudja: Cruise megállapodott Katie-vel, hogy a színésznő soha nem beszélhet kapcsolatuk részleteiről a nyilvánosságnak, és gyermekük neveléséből mindketten egyforma részt vállalnak majd. - Tom megígérte: a baba születése után vesz egy luxusházat Katie-nek a saját birtoka közelében, hogy könnyen találkozhasson a gyermekével. Tom a gyerek születése után hivatalosan is osztozik Katie-vel a va- gyonán, amiért cserébe mindössze diszkréciót vár el. Tom nagyon félti a magánéletét, és nem akarja, hogy mindenfélét összeírjanak róla - mesélte a lapnak Cruise egyik rokona. A színész állítólag megtiltotta Katie-nek, hogy a baba születéséig bármilyen feladatot is elvállaljon. - Tom egészséges utódot akar, ezért is választotta éppen Katie-t gyermeke anyjának. A kezdetektől fogva csak béranyaként tekintett a lányra, milliókat fizetett neki. Tom több alkalommal kijelentette, hogy esze ágában sincs feleségül venni Katie-t, akit már szó szerint utál, hiszen nem akar még egy Nicole Kidmant az oldalán. Tom máig sem tud beletörődni abba, hogy exneje válásuk után frenetikus sikert ért el Hollywoodban. HOROSZKÓP FEBRUÄR 17. Sápszki Márta diplomás asztrológus kos 03.21-04.20. Engednie kellene már végre önnek is. Ha állandóan csak a másik féltől várja azt, hogy mindenben egyetértsen önnel, önnek sem tesz kellemes egy idő után. Legyen egy kicsit megértőbb. BIKA O4.2i-O5.2O. Vegye sokkal komolyabban a yx partnere figyelmeztetését, hiszen ő jót akar önnek. Ne csak félvállról kezelje, ha mond valamit, hanem fogadja is meg a tanácsait. IKREK O5.2i-06.2i. ÍV Ne arra haragudjon, aki nem te- ít-W het semmirőL Inkább nézzen V' 'A? magába, és kérdezze meg a tükörképétől, hogy vajon valóban mindent megtett-e, hogy egy kapcsolata jól működjön, vagy sem. RÁK 06.22-07.22. * A mai napját elsősorban a mun- '■§r* kában elért sikerek tehetik meg- rf ismételhetetlenné, ön azonban mégis inkább a magánéleti elismerésre vágyik. Ahhoz azonban tennie is kell, hogy megvalósuljon. OROSZLÁN 07.23-08.23. y/yy Igen változó most az ön kedély- T)Úf állapota, ezért még az is előfor- his dúlhat, hogy összevész valakivel. Később persze megbánja, de akkor is inkább másokat okol, mintsem hogy magába szállna. szűz 08.24-09.23. Próbálja meg ügyes-bajos dol- , gait most kimondottan gyakor- 'T latias síkra terelni. Az önvád nem célravezető most az ön helyzetében. Igyekezzen megnyerni magának valakit, hogy megnyugodjon. MÉRLEG O9.24-IO.23. v Ön úgy gondolja, hogy már ép- pen ideje annak, hogy elismerje'" jék, illetve hogy végre az önt jogosan megillető helyre kerüljön. Az érdemeiről azonban egyelőre nem nyilatkozik senki sem. SKORPIÓ 10.24-11.22. jönnek kimondottan szerencséje & lehet a mai nap folyamán. Sike- tJ rül egy olyan ügyben dűlőre jutnia, amely eddig szinte valamennyi ismerősének alaposan feladta a leckét, de önön nem fog ki. NYILAS ll.23-i2.2i. Szeretne már végre pontot tenni egy ügy végére. Előbb azonban s' rendezni kellene a partnerkapcsolatát, amelyet az utóbbi időben sajnos eléggé megtépáztak bizonyos külső körülmények. BAK 12.22-01.20. Elérkezettnek találja az időt ar- JT ra, hogy valakivel tisztázzon egy V>' majdnem végzetessé váló félreértést. Ha sikerül, meg fog nyugodni, és soha többé nem követi majd el ugyanezt a hibát. VÍZÖNTŐ Ol.2i-O2.i9. C Észre kellene vennie, hogy valami nem stimmel mostanában ön körül. Valószínűleg érzi is a lelke mélyén, csak nem akarja elhinni. E struccpolitika azonban csak megnehezíti a helyzetét. HALAK 02.20-03.20. A Halak ma túlságosan leragad- hatnak egy múltbéli probléma boncolgatása közben, és nem veszik észre, hogy elmennek mellettük a lehetőségek. A régi dolgokon már nem érdemes rágódni, a jövővel kell foglalkozni! Tízperces űrtúra 170 ezer euroért Nem is olyan távoli jövő az űrturizmus, hiszen három év múlva, 2009-ben már bárki feljuthat az űrbe. Igaz csak tíz perce, de valakinek ez is megéri, hogy letekinthessen bolygónkra. Annak ellenére, hogy igencsak drága a mulatság, mintegy 170 ezer euróba kerül a röpke kirándulás, máris negyvenezren foglaltak maguknak helyet Space-Ship 2-re. Az űrjárgányt már építik az amerikai New-Mexico államban. A sikló nyolcszemélyes lesz és első utasait 2009-ben repíti fel 110 kilométer magasba.