Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)

2005-12-23 / 251. szám

www.istergranum.hu SPORT 2005. december 23., péntek • HÍDLAP 7 Marad az edző a csapatnál LABDARÚGÁS Megnyugodhatnak a párkányi lab­darúgócsapat hívei: Totkovic László marad az együttesnél. A Vietnámban szerencsét próbáló szakember nem tudott meggyezni a kinti vezetőség­gel, és már hazafelé tart Lapár Miroslav, a párkányi klub el­nöke elmondta, hogy az edző két nap­pal ezelőtt e-mailben értesítette a csa­pat vezetőségét, hogy nem tudott meg­egyezni a vietnami csapattal, így Pár­kányban folytatja a szakmai munkát. „Nagy öröm számunkra, hogy to­vábbra is Totkovic Lászlóval folytat­juk a szakmai munkát” - mondta a klub első embere. „A szakember nem járt szerencsével, amit az egyik oldal­ról sajnálunk, de jó, hogy nem hagyja abba a nálunk elkezdett munkát. Mi­vel az edző kontraktusa az év végén le­jár, a tavaszi szezon végéig szeretnénk meghosszabbítani.” • (hajdú) Megnyugodtak a kedélyek az ESC-nél Holdampf Sándor minden lényeges dolgot megbeszélt az elnökkel LABDARÚGÁS Hétfőn került sor az Esztergomi SC labdarúgócsapatának évzárójára, ahol a szakvezetők és játékosok ün­nepélyes keretek között kiértékelték az évet. Az eseményen Holdampf Sándor, a felnőttek vezetőedzője furcsa dolgokat vélt felfedezni. „Remekül megszervezték az egész ünnepséget, ennek ellenére - meg­mondom őszintén - felemás érzése­im voltak, úgy éreztem, mintha vala­mi készülne a hátam mögött” - nyi­latkozott lapunknak az edző, az érte­kezletet követő napon. „Kevésnek tartottam a kommunikációt, az is megfordult a fejemben, hogy nem velem képzelik el a jövőbeli munkát. Nem akarok bilit borogatni, mert nem áll szándékomban. Ha jó a munkám, csinálom tovább, ha nem akkor veszem a kabátom. Puskapo­ros volt a levegő.” Holdampf Sándor azóta négy- szemközti megbeszélést folytatott az ESC elnökével Erős Gyulával, akivel az összes problémát sikerült tisztázni. „Mondhatom, hogy megnyugod­tam és az elnök úrral történt beszél­getés során minden olyan dolgot si­került tisztázni, ami a szívemet nyomta” - mondta el a felnőttek ve­Az ESC idei eredményei Zoltek SE-ESC 2-2, ESC-Ácsi Kinizsi 4-0, Tatai HAC-ESC 0-0, ESC—Bajót 2-0, Tardosi FC-ESC 1-1, ESC- Sárisáp 2-0, Vértesi Erőmű-ESC 0-2, ESC-Nagyigmándi KSK 0-2, Komáro­mi VSE-ESC 2-2, ESC-Tokod SE 1-2, Kecskédi KSK-ESC 1-3, ESC-Naszály SE 3-0, Lábatlani ESE-ESC 0-0, Környe SE-ESC 0-4. zetőedzője. „Végre van egy ütőképes csapatunk, végre egy közös gárdát al­kotnak, akikkel tavasszal tovább lehet építkezni. Jó úton járunk, nincs gond, a szakmai munka folytatódik, hogy milyen körülmények között az más napra dolgozik. Ma Magyaror­szágon nincs könnyű helyzetben egy klubcsapat sem, a megyei bajnokság­ban szereplők meg főleg nem, de ez most mellékes dolog.” • N.B. Urbanics Roxána a legjobbak között CSELGÁNCS Urbanics Roxána, a Leányvári Ju­do SE versenyzője egész éves sport és tanulói teljesítménye nyo­mán a Magyar Köztársaság Jó tanu­lója Jó sportolója címet vehette át Budapesten. A fiatal sportoló a Piliscsévi Álta­lános Iskola kitűnő tanulójának szá­mít, de az iskolapadban produkált teljesítménye mellett a tatamin is ki­emelkedő sikereket ért el a 2005-ös esztendőben. A Leányvári Judo SE Braun Ákos, Urbanics Roxána és Kovács Antal cselgáncsozója kétszeres magyar baj­noknak mondhatja magát, és számos más versenyen is első helyezést ért el az idén. A megtisztelő díjat Magyar Bálint oktatási miniszter adta át Urbanics Roxánának, de a címhez gratulált Kovács Antal olimpia- és világbajnok és Braun Ákos cselgán- csozó, világbajnok, a 2005-ös év leg­jobb magyar sportolója is. Pfluger Antalné, a sportoló edzője elmondta, hogy Urbanics Roxána teljesítménye önmagáért beszél, nagy elismerésnek számít, hogy idén ő kapta meg a díjat. „Kétszeres magyar bajnok volt az idén, a Diákolimpiát is megnyerte, ezenfelül pedig az iskolában is kitett magáért” - mondta az edző. „Nagy reménységnek tartjuk őt, már ilyen fi­atalon is példaképnek számít. Nagy öröm számunkra, hogy a sport mellett a tanulásban is jeleskedik, az iskola pedig teljes mellszélességgel mellette áll. Öt is meglepte a díj, mivel a jó ta­nuló jó sportoló díjat évente Magyar- országon 120 sportoló kapja meg.” Pfluger Antalnál elmondta, hogy mióta a Leányvári Judo SE működik (90-es évek), azóta Urbanics Roxána a negyedik olyan sportoló, aki megkap­ta ezt az elismerést, ami nagy dolog az 1600-as lélekszámú község életében. • (nagy) Ünnepeltek a világbajnokok Az esztergomi Ria Panzió adott otthont a megyei kick-boxosok évzáró találkozójának. Az ünnepségen ott voltak a szakvezetők és a szegedi vi­lágbajnokság sztárjai. A jó hangulatú évzárón Nyíri At­tila, az Esztergomi KBSE elnöke kö­szöntötte a sportolókat, beszédében kiemelte a versenyzők egész éves tel­jesítményét, külön megemlítve a szegedi világbajnokságon elért ered­ményeket. Nyíri Attila után Zrínyi Miklós mesteredző, szövetségi kapi­tány szólt néhány szót az egybe­gyűltekhez, majd az ünnepélyes hangulat végén bejelentette, hogy eredmények ide, sikerek oda, január 3-án kezdődik a következő idényre való felkészülés. Az eseményen ott volt Manga Gyula, az egyesület tikára, Farnadi Endre és Bognár Géza támogató. A versenyzők közül az esztergomi Novák Jenő (verseny miatt igazoltan maradt távol) és a nyergesújfalui Gazdag Brigitta kivételével minden­ki ott volt, aki számít. Együtt ünne­pelt a többiekkel Miskolczi Anett, Molnár Mónika, Sulyok Szilvia, Ko­csis Tünde, Kriszeg Tímea, Pruzsin- szky Ivett, Krempf Réka, Olasz Atti­la, Szántó Sándor és Hirsch Viktor. • Nagy Balázs Elrajtolt az alpesi síszezon A csehországi Spindleruv Mlynben rendezik az idei alpesi sí Világkupa­verseny első állomását. A nyitónapon az óriásműlesiklók között a világbaj­nok svéd Anja Pärsson volt a leggyor­sabb, több mint fél másodpercet verve a horvátok többszörös olimpiai bajno­kára, Janica Kostelicre. Kórházban a gólzsák A brazilok legújabb gólvágója, Adriano súlyos fejsérülést szenve­dett csapata legutóbbi mérkőzésén, ezért kórházba szállították. Az Inter támadója az Empoli elleni bajnokin előbb rúgott egy gólt a harmadik percben, majd nem sokkal később szerencsétlenül összefejelt az ellen­fél játékosával, Andrea Raggival. A brazil hosszú percekre elvesztette eszméletét, de az orvosok szerint ko­molyabb baja nem esett, így egy na­pos megfigyelést követően elhagy­hatta a kórházat. Teljes a létszám a Forma-i-ben Minden csapat belegyezett végül abba, hogy a Super Aguri csapat in­dulhasson a száguldó cirkuszban. Mint ismert, a Forma-1 11. csapata nem tudta időben befizetni a FIA- nak a 48 millió dolláros kauciót, a pótlásra pedig csak a szabályok sze­rint akkor van lehetőség, ha ebbe va­lamennyi istálló beleegyezik. A „ti­zek” végül áldásukat adták a neve­zésre, így minden elhárult az elől, hogy jövőre 22 autó állhasson rajt­rácsra a száguldó cirkusz futamain. SPORTSZILÁNKOK Lekésett sakkparti A sakkozókat tartják a világ legpon­tosabb sportembereinek, ami nem is meglepő a sakkórák és a győzelmet je­lenthető percek , másodpercek világá­ban. Alekszandr Morozevics most rácá­folt erre, az orosz nagymester nemes egyszerűséggel lekéste a Szuperbajnok­ság soros mérkőzését. A szabályok sze­rint egy órán keresztül vártak rá a szervezők, de végül játék nélkül az el­lenfelének adták az egy pontot. A tor­nán egyébként a sakkvilág olyan híres­ségei vesznek részt, mint Kramnyik, Szvidler és Szergej Volkov. A Komárom-Esztergom Megyei Munkaügyi Központ kirendeltségeinek állásajánlatai Esztergomi kirendeltség (Esztergom, Lázár Vilmos u. 74.) Telefon: 33/413-350 • alkalmi munka (gépkezelés 2 hét) • asztalos • benzinkútkezelő • bérszámfejtő • betanított kandallóépítő • betanított munka (megváltozott munkaképességűeknek) • betanított összeszerelő (Komáromba) • börtönőr • cnc forgácsoló • cukrász • csomagolás (am kiskönyvvel) • csomagolóanyag-készítő • eladó (hot-dog árus) • építőhatósági ügyintéző (építészmérnök vagy településmérnök végzettség) • építőipari segédmunkás • építőipari szakmunka (kőműves, ács, festő, gipszkartonszerelő) és segédmunka Esztergomban • felszolgáló • forrasztó (megváltozott munkaképességűeknek) • fuvarszervező (angol nyelvtudás) • gépészmérnök • gyártósori összeszerelő (Suzuki) • hegesztő • hidegburkoló • konyhai kiesegitő • kőműves • könyvelő (költségvetési gyakorlat) • lakatos • lakatos • mérlegképes könyvelő • minőségbiztosítási mérnök (angol nyelv) • műszaki ügyintéző (számítógépes ismeret) • operátor • papíripari gépkezelő • pultos • raktári dolgozó (targonca vizsgával) • részidős kézbesítő (Pilismarótra) • szakács • számítástechnikai programozó (távmunka) • szerszámkészítő • szobafestő-mázoló • szobafestő-mázoló • takarító (állandó éjszaka) • takarító (középfokú végzettség, délutáni munka) • takarítónő (megváltozott munkaképességű nőknek, 4 órás) • tehergépkocsi-vezető (c. kát. jogosítvány) • tehergépkocsi-vezető (e kát. jogosítvány, nemzetközi gyakorlattal) • titkárnő (visegrádi munkahely) • villanyszerelő Dorogi kirendeltség (Dorog, Kálvária u. 18. sz.). Telefon: 33/431-448. • betanított kábelszerelő • betanított összeszerelő • egyéb művészeti foglalkozások • gyártósori összeszerelő • karosszéria lakatos • műszaki eladó • pénztáros+hostess • szakács • személygépkocsi-vezető Komáromi kirendeltség (Komárom, Igmándi u. 45.) Telefon: 34/340-143. • betanított varrónő • gyártósori összeszerelő • pultos-felszolgáló • felszolgáló (cukrászdába) • építőipari segédmunkás • kocsirendező, tolatásvezető • villanyszerelő • géplakatos • rakodó hűtőházba • személy és vagyonőr • festő Hasznos munkaerő-piaci információk és további állásajánlatok ismerhe­tők meg az Állami Foglalkoztatási Szolgálat www.afsz.hu honlapjáról!

Next

/
Oldalképek
Tartalom