Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)

2005-12-01 / 235. szám

2 www.esztergom.hu • HÍ DL AP • 2005. december 1., csütörtök 0 R S Z Á G ■ V I LÁG Fidesz: nyilvánosságra kell hozni az áramvásárlási szerződéseket Milliárdokat vonnak el a közoktatástól (H) A büdzsé végső sarokszámaira igennel szavazók olyan törvénysér­téshez asszisztáltak, amely milliár- dokkal csökkenti a közoktatás jövő évi támogatását - közölte a Pedagó­gusok Demokratikus Szakszervezet­ének elnöke szerdán. Kerpen Gábor azt mondta: hozzávetőleg öt száza­lékkal csökkennek az alapnormatí- vák, s ezzel osztályonként, óvodai csoportonként egy gyerek nevelését nem támogatja a büdzsé. Közös munkát sürget Szili (H) Szili Katalin házelnök levélben kérte az EU-intézmények vezetőit, hogy dolgozzák ki a tagállamokban a különböző autonómia-formákra vo­natkozó alapelveket. Azokat az alap­elveket, amelyeket a különböző típu­sú autonómia-formák megvalósítása során figyelembe kell venni az EU tagországaiban. Az uniónak mindent meg kell tennie, hogy érvényre jut­tassa a különböző kisebbségek által képviselt értékeket. A Fidesz azt javasolja, hogy a kormány hozza nyilvánosságra a hosszú távú áramvásárlási szerző­déseket - közölte szerdán a párt alelnöke a Fidesz országos elnök­ségének és a fővárosi Fidesz- MKDSZ-frakció vezetőinek együt­tes ülését követően. Pokorni Zoltán alelnök hozzátette: szintén javasolják egy nyolcfős ország- gyűlési bizottság felállítását, amely felmérné a szerződéseket és az általuk teremtett helyzetet, majd javaslatot tenne az Országgyűlésnek, illetve a kabinetnek arra vonatkozóan, hogy mit tehet Magyarország saját jogi esz­közeivel a megállapodások felülvizsgá­latára. Mint mondta, a vegyes testület, amelynek tagjait a gazdasági, számve­vőszéki, a költségvetési és az európai uniós bizottság adná, arra is javaslatot tenne, hogy Magyarország hogyan ké­szüljön fel az Európai Bizottság dön­tésére az üggyel kapcsolatban. Utalt rá, hogy az Európai Bizottság októ­berben indított vizsgálatot az árampi­accal kapcsolatban, és kifogásolta a fix haszonnal működő áramvásárlási szerződéseket, mert szerinte ez a ver­senyszabályokba ütközik. Az ellenzéki politikus úgy vélte: a magas villamosenergia-árak oka az 1995-ben megkötött hosszú távú áramvásárlási szerződésekben kere­sendő. Az alelnök ugyanakkor elis­merte, hogy az Orbán-kormány sem tudta felbontani ezeket a megállapo­Visszaállítanák a hatósági árszabályozást Az Országgyűlés Gazdasági Bizott­sága a szocialisták voksaival úgy döntött, hogy benyújtja a villamos energiáról szóló törvényhez a ter­melőkre vonatkozó hatósági ársza­bályozás lehetőségét visszaállító módosító javaslatot. A testület fideszes tagjai tartózkodtak a szava­zásnál, mert nem tartják házszabály­szerűnek a módosító javaslatot, mi­vel az szerintük nem a megnyitott törvényi szakaszhoz kapcsolódik. dásokat, mert „igen jó jogászok Suchman miniszter úr közreműkö­désével kötötték őket”. Beszélt arról is, hogy 2001-ben törvényben te­remtették meg a lehetőségét annak, hogy a kormány hatósági árat szab­jon meg a kisfogyasztók számára, azonban a Medgyessy-Gyurcsány kormány nem élt ezzel az eszközzel. • K.E. Három közös jelölt már biztos Három közös jelöltje biztosan lesz az MSZP-nek és az SZDSZ-nek a jö­vő évi választások első fordulójában - közölte a szocialista párt elnöke a köztévé szerda reggeli műsorában. Hiller István arra a kérdésre, hogy három jelölt biztosan lesz-e, először azt válaszolta, hogy annál lényegesen többről van szó, majd megerősítette a három közös indulót. A politikus hozzátette: a két párt között folyama­tos tárgyalások zajlanak a 2006. évi választások első fordulójáról és a je­löltekről különböző választókerüle­tekben, az országban földrajzilag is egymástól távol eső pontokon. Az SZDSZ elnöke még pénteken úgy fogalmazott: úgy tűnik, négy-öt olyan hely lesz, ahol az SZDSZ-el szemben a szocialisták nem indíta­nak parlamenti képviselőjelöltet. Azt már biztosnak lehet tekinteni: Szom­bathelyen, Szegeden és Kecskemé­ten nem indul a parlamenti választá­sokon szocialista jelölt a liberális as­piránsokkal szemben. • (koncze) Barroso óva intette Nagy-Britanniát Az Európai Bizottság elnöke Robin Hood példáját emlegeti El kell számolni a félkész utakkal (H) Az autópálya-törvény módosításá­val az eredetileg tervezett ütemben folytatódhatnak a gyorsforgalmi út- beruházások - jelentette ki a Gazda­sági és Közlekedési Minisztérium politikai államtitkára a parlament­ben, a javaslat általános vitáját köve­tően. Dióssy Gábor hozzátette: a törvényjavaslat átlátható és egységes szabályozást alkot a vagyonkezelés, területszerzés kérdéseire, függetle­nül attól, hogy az adott gyorsforgal­mi út állami beruházásban, koncesz- szióban vagy részben magánfinanszí­rozással épül majd. Együttműködnek az EU keleti határrégiói (H) A jövő héten megalakul az Európai Unió keleti határrégióinak együtt­működési hálózata (NEEBOR) - je­lentette be szerdán Brüsszelben Bra­un Gyula, a Magyarországi Régiók Brüsszeli Képviseletének vezetője. Braun Gyula közölte: tizenegy regi­onális képviselet, hosszabb távon összesen több mint nyolcvan régió hálózatszerű együttműködéséről van szó, cél a régiós érdekérvényesítés is. Óva intette Nagy-Britanniát szerdán az Európai Bizottság elnöke attól, hogy Robin Hood legendáját a feje tetejére állítva, az unió hosszú távú költségvetésében a szegény, új kelet­európai tagoktól vegyen el, hogy a gazdagoknak adhasson többet. A bizottság szóvivője úgy fogalma­zott: Jósé Manuel Barroso hosszú és „nagyon őszinte” eszmecserét folyta­tott hétfőn Tony Blair brit kormány­fővel, aki kompromisszumos javasla­tot igyekszik kidolgozni, hogy de­cember közepén megállapodás szü­lethessen az uniós költségvetésről. „Önök mindannyian ismerik Robin Hood és a nottinghami városbíró ré­gi történetét. Az elnök nagyon egy­értelművé tette: nem azt várja az unió brit elnökségétől, hogy a not­tinghami bíró szerepét vállalja magá­ra, a szegényektől véve el, hogy a gazdagoknak adhasson” - jelentette ki a szóvivő Brüsszelben. Utalt arra, hogy diplomaták beszámolói szerint a soros EU-elnök Nagy-Britannia megnyirbálná az unióhoz tavaly má­jusban csatlakozott tíz országnak szánt támogatásokat, könnyítve ezál­tal a nettó befizető tagállamok pénz­Visegrádi levél Blairnek Levelet írtak Tony Blairnek a viseg­rádi kormányfők a közös uniós költségvetés kapcsán. Az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Nagy-Britannia kormányfője a na­pokban olyan javaslattal állt elő, amely inkább hátrányos az új tag­államoknak. Magyarország, a Cseh Köztársaság, Lengyelország és Szlovákia kormányfői arra figyel­meztetik a politikust, hogy a közös európai költségvetésre vonatkozó megállapodás hiánya alááshatja az EL) bővítésébe vetett bizalmat. A visegrádi országok vezetői pénte­ken személyesen is egyeztetnek majd a brit kormányfővel. ügyi terheit. London tíz százalékkal faragná le a 2007-2013-as költségve­tésben a szegényebb országok felzár­kóztatását szolgáló strukturális és a kohéziós alapok előirányzatát, hogy ezáltal csökkentse Németország, Hollandia és Svédország befizetését, valamint minél többet mentsen meg a Nagy-Britanniának járó költségve­tési visszatérítésből. • Koncz Endre Szarajevóba utazott az államfő' (SK) Kétnapos hivatalos látogatásra uta­zott Bosznia-Hercegovinába Ivan Gasparovic, szlovák köztársasági el­nök. Az államfő találkozik többek kö­zött Ivo Miro Jovic boszniai elnökkel, de tárgyalásokat folytat Adnan Ter- ic, bosnyák miniszterelnökkel is. A második napon a szlovák elnök ellá­togat Jahorinára, az 1984-es téli olim­pia helyszínére is. A Szlovák Rádió a leghallgatottabb (SK) A legfrissebb közvélemény-ku­tatások szerint Szlovákiában a leg­többen a közszolgálati rádiót hall­gatják. A képzeletbeli dobogó máso­dik fokát a Rádió Expres szerezte meg, a harmadik hely pedig a Rádió Reginát illeti meg. A Cargo eladása hazaárulásnak számít Az ellenzéki Robert Fico újra rátámadt a kormányra Gazdasági hazaárulást követ el a kormány, ha eladja a Cargot, a szlovák vasúti teherfuvarozó válla­latot - jelentette ki Robert Fico, a Smer elnöke. Robert Fico, az ellenzéki párt első embere elmondta, hogy a Cargo pri­vatizációjával a kormány nagy hibát követel el. „Az eladás és az eladóso­dás az SKDÚ politikájára jellemző” - szögezte le Fico. A Smer teljes mellszélességgel amellett ál, hogy a szlovák vasúti te­herfuvarozó vállalatot nem szabad el­adni. „Az SDKÜ az egyik oldalon ér­tékesíti a Cargot, ami nyereséges és konkurenciaképes, a másik oldalon pedig cserbenhagyja a személyszállí­tó vállalatot, ami pénzügyi gondokkal küzd” - folytatta Robert Fico. „Érde­kes dolognak tartom, hogy hét év alatt a kormány kihasználta a vasúttársaság nyújtotta politikai lehetőségeket, most, pár hónappal a választások előtt pedig fejetlenül hoz döntéseket.” A Smer elnöke hozzátette, hogy amint hatalomra jutnak, mindent ki­vizsgálnak, ami a Cargo privatizáció­jával kapcsolatos, és ha valahol tör­vénytelenségre bukkannak, akkor az összes aláírt szerződést újraértékelik. • (hajdú) Gyurcsány Ferenc konfliktusveszélyre figyelmeztet Konfliktusveszélyekre hívta fel a figyelmet Gyurcsány Ferenc szer­dán, Londonban megjelent nyilat­kozatában arra az esetre, ha a gaz­dag nyugat-európai EU-tagok nem lesznek nagyvonalúbbak a szegé­nyebb keleti országokkal. A miniszterelnök a brit üzleti napi­lapnak azt mondta, hogy Nagy-Bri­tanniának újra kellene gondolnia a Ke- let-Európának szánt segélyek csökken­téséréről szóló, a 2007-2013-as büdzsé vitájának megoldása végett kidolgozott javaslatát. Kóka János gazdasági mi­niszter, aki előző nap részt vett a Brit Gyáriparos Szövetség éves londoni konferenciáján, azt mondta: azért nem lenne jó döntés az EU-ba újonnan be­lépett országcsoport uniós felzárkózta­tási támogatásainak lefaragása, mert ez az a térség, amely képes az EU-t a ver­senyképességi pályára visszaállítani. Gyurcsány az interjúban úgy fogal­mazott: az EU stabilitását nem lehet magától értetődőnek tekinteni. „Ha el­viselhetetlen különbség támad a külön­böző országok között, az nagyarányú elvándorláshoz vezet, ami a társadalmi stabilitást veszélyeztetné” - idézte a magyar miniszterelnököt a brit napilap. • (koncz) Tévedésből voksolt nemmel a Fidesz A Fidesz-frakció tévedésből szava­zott nemmel kedden a kereskede­lemről szóló törvényjavaslathoz be­nyújtott módosításra, amely lehetővé teszi, hogy a 18 év alatti fiatalok is vásárolhassanak gumióvszert - derül ki az ellenzéki párt közleményéből. A felhívásban ugyanakkor az is sze­repel: feltételezik, hogy Kuncze Gá­bor, Kóródi Mária, Kiss Zoltán szabad demokrata, valamint Nyakó István, Si­mon Gábor, Suchman Tamás, Török Zsolt és Vitányi Iván szocialista képvi­selők a Fideszhez hasonlóan, tévedés­ből utasították el a javaslatot. A közle­mény szerint a Fidesz egyetért az SZDSZ-es Gusztos Péter által be­nyújtott módosító javaslattal. A liberá­lis politikus kedden felháborítónak ne­vezte, hogy a Fidesz nemmel voksolt a módosításra. Mint mondta, az eredeti kereskedelmi törvényjavaslat pontatla­nul definiálta a szexuális termék fogal­mát, abba bele lehetett érteni a gumi­óvszert is, így a 18 év alatti fiatalok nem vásárolhatták volna meg. • (vári) Az okmányokért is többet fizetünk Az útlevélhez a tavalyi áron juthatunk hozzá A szlovák belügyminisztérium közleménye szerint januártól emel­kedni fog a szlovák úti okmányok kiadásának ára. Egyedül az útlevél esetében nem növekednek a fizeté­si költségek. Zuzana Kmetová, a belügyminisz­térium szóvivője elmondta, hogy a személyi igazolvány, a jogosítvány, a nemzetközi jogosítvány, a lakhelyiga­zoló kártya, a fegyvertartási enge­dély és a gépjármű átíratás ára is nö­vekedni fog. A jogosítvány kiadása a jelenlegi 100 koronáról kétszázra nő, az elve­szett, vagy megrongált vezetői enge­délyért 400 koronát kell fizetni. Lo­pás esetében az ár 200 korona lesz. A gépjármű-átíratás összege 300 koro­na helyett ezer korona lesz. Az eddigi álláspont szerint a szemé­lyi igazolvány kiadásáért továbbra sem kell fizetni, ha azonban valaki lakhelyet változtat, akkor 50 korona helyett 150-et kérnek el a hivatalok­ban. Emelkedés várható az elveszített, a megrongált vagy ellopott személyi igazolvány esetében is, a jelenlegi két­száz helyett ötszázat, többször előfor­duló esetben 500 helyett ezer koronát kell fizetni. A fegyvertartási kérvény kiadásáért januártól 500 koronát kell fizeti, az engedélyezésért pedig ötezer helyett tízezret kell fizetni. • N.B.

Next

/
Oldalképek
Tartalom