Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)

2005-10-13 / 201. szám

www.istergranum.hu RÉGIÓ 2005. október 13., csütörtök • HÍDLAP • Marus Napok Kismaros. Október első hétvégé­jén rendezték meg a Marus Napokat. A program keretében több kiállítás nyílt, a résztvevők kipróbálhatták a Királyréti Erdei Vasút motoros haj- tányait, továbbá táncbemutatók és mulatságok, bioétel- és borkóstolók tarkították a programot. A rendez­vény hangulatos eleme volt a „tök­becslés: egy jól megtermett tök sú­lyát kellett megtippelni, ami nem bi­zonyult egyszerű feladatnak, mivel a termés súlya 35 kilogramm volt. Modernizált gyermekgondozó Tatabánya. Új helyre költözik a Tanulási Képességet Vizsgáló Szak­értői és Rehabilitációs Bizottság, mivel az épület, ahol mindezidáig a komplex gyógypedagógiai vizsgála­tokkal, speciális nevelést igénylő gyermekek gondozásával foglalkozó testület működött, mára kinőtte ere­deti helyét. Az új helyen, a Réti ut­ca 83. szám alatt minden feltétel biz­tosított az intézmény zavartalan működéséhez: önálló vizsgálókat alakítottak ki, akadálymentessé tet­ték a közlekedést, korszerűsítették a teljes épületet. A beruházáshoz 4,2 millió forintot biztosított a fenntar­tó Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat. Savanyú a szőlő az unió keleti végein Közös sors: dráguló költségek, csökkenőfelvásárlási ár, ellehetetlenülő termelők nás bor árából mintegy 35 koronát csak a csomagolás tesz ki - állítja Sü­tő. (A csomagoláshoz a kürti pincé­szet parafadugót és olasz üveget használ, ehhez jön még a címkézés és a csomagolás költsége.) Sütő sze­rint a csomagolás, illetve a megfelelő érlelési technológia alkalmazása mi­att egy liter jó minőségű bor előállí­tása egy év alatt 110 koronába kerül. Ehhez hozzájönnek még a szállítási, illetve a marketingköltségek is. Míg Szlovákiában a szőlő felvásár­lási ára 35 forint körül alakul,, addig Magyarországon tájegységenként 40- 80 forintot is fizetnek a termés kilójá­ért. A legtöbbet azokért adnak, me­lyeknek a cukortartalma eléri a 18 százalékot. Pelle Bélától, az Egervin Rt. pincevezetőjétől megtudtuk: az idei termés jónak mondható, a minő­ségre nem lehet panasz. Az Egervin borait kedveli a magyar piac, a prob­lémát viszont az okozza, hogy már évek óta nem emelhetnek árat, és még így sem tudják felvenni a ver­senyt a Chiléből, Ausztráliából és Kaliforniából származó olcsó borok­kal. Ennek következtében még az is könnyen megtörténhet, hogy a ma­gyar borászat veszteséges lesz. • CZIGLER MÖNIKA-HATVANI BERNADETT o Folytatás az 1. oldalról A borász szerint a kommerszebb szőlőfajták termesztésének befelleg­zett a régióban. A struktúraváltást már régen el kellett volna végezni, mert még az asztali borok piaci Hely­zetét is veszélyeztetik az olcsó külföl­di mustból készült italok. A minősé­gi borok iránt azonban továbbra is mutatkozik kereslet. A borászat egyébként leginkább a kürti szövetkezettől vásárolja a sző­lőt, mégpedig kilóját 15-25 koroná­ért. Egyetlen kikötés, hogy 20 fok körüli legyen a gyümölcs cukortar­talma. Sütő Zsolt szerint a jó minő­ségű borok előállítása sok tényező­től, így például attól is függ, mennyi ideig érlelik a pincékben. A gyorsí­tott érlelés ugyanis rosszabb minősé­get eredményez. A jó minőségű bor előállítása azonban nem minden. A minőséghez hozzátartozik a mutatós csomagolás is. Például egy 150 koro­Felrobbantotta magát a lőszergyűjtő ✓ Több ház is megsérült az Érsekújvár melletti balesetben Szakemberek vizsgálják a gátakat A tavaszi zajlás megelőzése miatt ellenőriznek a hatóságok Felrobbantotta magát egy 31 éves pozsonyi férfi az Érsekújvári járásban. A detonáció következté­ben megsérültek a környező lakó­házak is, a férfit életveszélyes álla­potban szállították kórházba. Az Érsekújvári járásbeli Bardono- vo községben egy családi házban robbant fel eddig ismeretlen anyag - tudtuk meg Milos Fábrytól, a Nyitrai Kerületi Rendőrkapitányság sajtószóvivőjétől. A robbanás követ­keztében 17 környékbeli lakóház is megsérült. Betörtek az ablakok, megsérültek a háztetők és a házak homlokzatai. A ház lakóját, egy 31 éves férfit életveszélyes állapotban szállították kórházba. A helyszíni szemle során a rendőrség és a piro­technikusok több, a második világ­háborúból származó, lőszert is talál­tak. A férfi valószínűleg azokat a kertjében találta, és ahelyett, hogy értesítette volna a hatóságokat, laká­sában gyűjtötte össze őket. A vizsgálóbíró büntetőeljárást kezdeményezett illegális fegyvertar­tás és az élet veszélyeztetése miatt, a férfit akár 8 év szabadságvesztésre is ítélhetik. Milos Fábry ugyanakkor egyelőre nem erősítette meg a sajtóban felröp­pent híreszteléseket, amelyek arról szóltak, hogy a házban emberi cson­tokat is találtak volna. Milos Fábry szerint az egyik szobában emberi csontváz-öntvényt találtak, az ügy­ben további vizsgálatokat folytatnak. • Cz. M. Párkány képeslapjai a Vadasban Gyetven Miklós, a Vadas termál­fürdő igazgatója mintegy kéttucat meghívott embernek mutatta be Vércse Miklós „Párkány képeslap­jai” című könyvét. A kétezer példányban nyomott, színes képeslapokból összeállított 145 oldalas keményborítású képesalbumot a Vadas finanszíroz­ta. Gyetven Miklós úgy fogalma­zott, hogy reklámtevékenységük ki­egészítéseként vállalták el a könyv kiadását, amelynek költségei hozzá­vetőleg 250 ezer koronára rúgnak. A néhány száz évet felidéző 110 képes­lapon túl rövid történelmi áttekin­tést is nyújt két nyelven - szlovákul és magyarul - Párkány múltjáról. A kiadvány 299 koronáért lesz kap­ható Párkány könyvesboltjaiban és a helyi Idegenforgalmi Tájékozató Irodában. • O.F. Országszerte a héten zajlik a gátak ellenőrzése. A tizenkét területi víz­ügyi igazgatóság munkatársai bejá­rás során mérik fel a védrendszerek állapotát. Az eddigi eredmények sze­rint térségünkben egy esetleges ár­vizet megfognának a gátak. Az ősszel szokásos gátellenőrzést tartják a héten a területi vízügyi igazgatóságok. Az első és másodren­dű árvízvédelmi műveket vizsgálják át a vízügyi szakemberek bejárás so­rán. Az utóbbiakat már ellenőrizték, jelenleg az elsőrendűeket vizsgálja a Közép-Duna-völgyi Környezetvé­delmi Vízügyi Igazgatóság. Perényi Gábor igazgatóhelyettes az eddigi eredményekkel kapcsolatban azt mondta lapunknak: alapvető problé­mákat nem találtak, de vannak karbantartottsági hiányok, amelye­ket pótolni kellene. Leszögezte: a gátak minden esetre megfognának egy esetleges árvizet. Bár ebben az időszakban nem jellemző, hogy a fo­lyók kilépnének medrükből, de az utóbbi években változatosra forduló Az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főigazgtóság, az operatív irányító szerv megszüntetésével kapcsolat­ban Perényi Gábor annyit mon­dott: a konkrét védekezést a terü­leti igazgatóságok végezték eddig is és ezt követően is az ő felada­tuk lesz, munkájukban az intézke­dés nem okoz zavart. időjárás miatt próbálnak minden esetre felkészülni a szakemberek. Perényi Gábor azt mondta: az árví­zi védekezés szempontjából klasszi­kusnak számító nyugodt időszakok elmúltak, lokális nagy esőzések bár­mikor kialakulhatnak. Ezt azzal kap­csolatban fejtette ki, hogy az utóbbi években gyakran fordult szélsősé­gessé és kiszámíthatatlanná az időjá­rás, amelyet jól példáz a mátrai ka­tasztrófa is. A bejárás végeredmé­nyét és a feladatokkal kapcsolatos teendőket a hónap vége felé összeg­zik a vízügyi szakemberek. • GÁL KATA Halálos vadászbaleset Vaddisznónak nézte társát a nógrádi vadász Vaddisznónak nézte társa azt a va­dászt, akit véletlenül lőtt le tegnap reggel a Nógrád megyei Bátony- terenyén. A szerencsétlenül járt férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe. Halálos kimenetelű vadászbaleset történt tegnap reggel,Nógrád megyé­ben. Bátonyterenyén, Fenyvespuszta mellett vendégvadászok jártak a tér­ségben. Kaszás Ottó a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint a Kereszteslaposi részen lévő lesekről tegnap reggel nyolc óra körül indultak vissza a vadá­szok, amikor az egyikük csörgést hal­lott a bokor felől. Mivel azt gondolta, hogy vaddisznó bújik meg a bokorban fegyveréből egy lövést adott le. A 37 éves vadász azonban társát, egy 58 éves férfit talált el, aki a helyszínen életét vesztette. A rendőr alezredes el­mondta, hogy a 37 éves férfi fegyverét lefoglalták, és ellene foglalkozás köré­ben elkövetett halált okozó veszélyez­tetés vétségének megalapozott gyanú­ja miatt indult eljárás. • G.K. Melyik fűtési rendszert részesíti előnyben? A hét végével a kellemes idő ellenére megkezdődik a fűtésszezon. Fűthetiink fá­val, szénnel, gázzal, villannyal, mind­egyiknek megvan az előnye, hátránya. Az ár, a környezetszennyezés mértéke, a ké­nyelmi szempontok mind közrejátszanak abban, hogy ki melyiket választja. Klagyivik Ágnes (művelődésszervező) Központi fűtésünk van, fával és szénnel fűtünk a kazánban. Mi is szeretnénk előbb-utóbb a gázfű­tésre áttérni, mert mindannyian dolgo­zunk, és napközben nincs otthon senki. A gáztüzelés lényegesen ké­nyelmesebb, az ára miatt nem tér­tünk még át erre a formára. Szabó Glória (titkárnő) A párommal közösen vettünk ki egy albérle­tet, ahol villannyal fű­tünk. Otthon nálunk minden nap be kellett fűteni, ahhoz képest ez összehasonlíthatat­lanul jobb. Kényelmes, nem füstöl, csak egy gombot kell megnyomni és egész na'p kellemes meleg van otthon, ráadásul azt a kis szobát, ahol élünk jól be lehet vele fűteni, és nem is olyan egetverően drága. Csini József (zenész) A zenészélet vándor­élet, jelenleg a húgom­nál lakom. Nála gáz­zal és fával fűtünk. Mindig az dönti el, hogy melyiket vá­lasztjuk, hogy melyik az olcsóbb. A gázfűtés híve vagyok, mert a környezeti szempontokat is figyelembe veszem. Vidéken a fát már aranyárban adják, éppen azért, mert az erdőket kiirtották, ezért is van a sok katasztrófa. Harmat Orsolya (tanuló) Számomra a cserép­kályha és a fa legbarát­ságosabb, de erre saj­nos már nincs lehetősé­günk. A családom a központi fűtésre ren­dezkedett be és se hely, se pénz nem lenne átállni. Ha majd lesz saját házam, akkor biztosan cse­répkályhát fogok építtetni. A bará­tom szülei fával fűtenek, cserépkály­hájuk van, érzékelhető a különbség, semmivel nem hasonlítható össze. Hulladékgyűjtő udvar Komárom. Hulladékgyűjtő udvar nyílt Komáromban, ahol ezentúl papír, műanyag, üveg, fém, építkezési-, veszé- lyesanyag-tartalmú hulladék ingyenes leadására van lehetőség. A jövőben ter­vezik a tetrapack dobozok és a használt elemeket gyűjtését is, melyet a többi hulladékkal együtt újrahasznosításra szeremének eladni. Felújítások a Községháza előtt Tát Felújítási munkálatokat kezdtek Táton, ahol jelenleg a Községháza előtt végeznek akadálymentesítést, valamint aszfaltoznak és a csatornázással foglal­koznak. A felújítás első lépéseként a Községháza homlokzatát rehabilitál­ták. A beruházás összesen 7 millió 800 ezer forintba kerül, melynek 40 száza­lékát a Megyei Területfejlesztési Ta­nács pályázati támogatásából fedezték.

Next

/
Oldalképek
Tartalom