Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)

2005-12-17 / 247. szám

8 HÍDLAP • 2005. december 17., szombat BULVÁR www.istergranum.hu 84 évesen Londonig biciklizett A 84 éves lengyel bá­csi kerékpározni indult szülőfalujában, de nem érkezett haza. A család azt hitte, eltűnt vagy baja esett. A rendőrség a londoni lengyel követségtől ka­pott tájékoztató levél­ből tudta meg, hogy az öregúr a Heathrow re­pülőtér környékén ke­rekezik, úgy tűnik, nem lankadó lelkese­déssel. A családnak fo­galma sincs, hogy ke­rült a nagypapa Lon­donba, mivel nincse­nek ott rokonai és an­golul sem beszél. Elisabeth Kostova rendkívül szeren­csésen kezdett a nemzetközi könyv­piacon. A hölgy lett az az elsőköny­ves író, aki az eddigi legnagyobb előleget - kétmillió dollárt, közel öt­százmillió forintot - kapott egy ame­rikai kiadótól könyvéért. A könyv fordításának jogait már 36 ország vásárolta meg, köztük egy spanyol kiadó, amely 100 ezer eurót fizetett érte. Ez az összeg spanyol viszonylatban is rekordot döntött, túlszár­nyalva még a Da Vinci-kód jogaiért adott összeget is. A So­ny pedig gyorsan lecsapott a lehetőségre, és megvásárolta a megfilmesítés jogát, de az összeget titokban tartják. Ezek után nyílván érdekli az olvasót, vajon milyen írás lehet az, amiért ekkora pénzeket kifizetnek. Nos, a könyv semmi új­donságot nem hoz, legalábbis témáját tekintve. A Drakula- mítosz nem halt meg, továbbra is vonzza az embereket - ál­lítja az amerikai - bolgár férje vezetéknevét viselő írónő, aki első, A történész című könyvét a hírhedt vámpírnak szentelte. A könyvben Kostova abból indul ki, hogy a vámpír Drakula valóban létezett és elmeséli, milyen kalandokat él át a hősnő, hogy megoldja a rejtélyt, amely egyetemi tanár apját ha­láláig foglalkoztatta. 700 oldalas könyvében Kostova elviszi az olvasót Amszterdamba, Isztambulba, Szófiába és a Pire­neusokba. A könyv tízévi kutatás eredménye. A szerző járt több kelet-európai országban, de érdekes módon Romániát kihagyta. A könyvet viktoriánus stílusban írta, levelek, visz- szaemlékezések, naplórészletek beiktatásával - hasonlóan a klasszikus, Bram Stoker-féle regényhez. Doneman: „stow meghívott egy csíkra.” Nem nyugszik Dopeman, a magyar gengszter-rap botrányhőse. Sem politikusokat, sem a közízlést nem kímélő dalszövegei, kon­certjein elhangzó káromkodásokkal tarkított eszmefuttatásai nem elegendőek a rapsztárnak. Legújabb bejelentése szerint hamaro­san könyvet jelentet meg a hazai művész-, és médiavilág züllött életmódjáról, balhéiról. Hogy „Könyvet akartok? Nesztek!” című opusát hatásosabban beharangozza, elárulta, hogy a készülő írásmű első oldalain Stohl András drogfüggősé­géről rántja le a leplet Dopeman állítása szerint Buci a Való Világ Show idején ugyan nem fo­gyasztott drogokat de előtte és utána is elősze­retettel nyúlt a kábító hatású porokhoz. Egy al­kalommal, amikor ketten mentek szórakozni a pesti éjszakába, Stohl, Dopeman állítása szerint meghívta őt egy „csík kokain felszippantására”. Könnyen előfordulhat, hogy a korábban ugyan­csak drogfogyasztó Dopeman most több hazai sztárról is lerántja a leplet. Meglincselték a taxisgyilkost Egy 20 éves dominikai férfi megkéselt egy taxist a spanyolországi Bilbaóban, ám az áldozatnak még volt annyi ereje, hogy ér­tesítse taxis társait a történtekről. Nekik sem kellett több, azonnal a helyszínre si­ettek és rövid keresés után meg is találták az elkövetőt. Szerencsére a rendőrök gyor­san a tetthelyre értek, és így sikerült meg­akadályozniuk, hogy a feldühödött taxisok komolyabban bántalmazzák a gyilkost. Ezt követően megbénult a település taxis for­galma, mivel azok tiltakozásul a életveszé­lyes helyzet miatt az önkormányzat elé vo­nultak, ezért aznap mindenki kénytelen volt „tömeg-közlekedni” a városban. Osvárt Andrea is szerepelhet a Bond-filmben A női főszereplő Charlize Theron mellett a 007- es ügynök legújabb történetében további két csinos hölgy is feltűnik majd. Az egyik szerepre az Olaszországban élő, magyar szépség, Osvárt Andrea is esélyes. A színésznő már a harmadik válogatáson is túl van és a film rendezője, Mar­tin Campbell nagyon elégedett volt vele. Gyereket vár Liptai Claudia A Mokka című reggeli szórakoztató magazin mű­sorvezetője babát vár párjától, Gesztesi Károlytól. Claudia ugyan megpróbálta eltitkolni állapotát, amely sikerült is volna, hiszen a hetedik hétben lévén, még nem kezdett el gömbölyödni a pocak­ja, a szemfüles újságírók azonban leleplezték az édes titkot. A műsorvezető egyébként már koráb­ban elveszítette egy magzatát, így érthető, hogy nem kívánta nagydobra verni terhességét. Kidobta gyermekét az ablakon Kigyulladt egy New York-i bér­ház csütörtökön, és mire a tűz­oltók a helyszínre értek, a ház­ban már csak egy édesanya maradt, háromhetes csecsemő­jével. A nő valószínűleg sokkot kapott, pánikba esett, és hogy mentse gyermekét, kidobta őt a harmadik emeleti ablakból. Csak a ház tövében álló házfel­ügyelő lélekjelenlétén, és az őrangyalon múlott, hogy a fér­fi el tudta kapni a gyermeket, aki így sérülések nélkül meg­úszta a hatalmas esést. HOROSZKÓP«.„.«.7 Sápszki Márta diplomás asztrológus KOS 03.21-04.20. N) Az üzletek díszítése a lágy dalla- ‘" mok, és az illatlámpa felidézi gyermekkorát. Meghitt környe­zetben, szerettei körében érzi igazán jól magát. Pedig az ünnepi készülődés, a vásárlási láz Önt is elragadja. BIKA O4.2i-O5.2O. t j) Érzelmeire üdítően hat egy ki- jjX. bontakozó, izgalmas szerelem. Nem is tud mással foglalkozni most. Hamarosan nagyobb kiadásokra utalnak az égi jelek, ezért jó lenne egy kicsit takarékoskodni. IKREK O5.2i-06.2i. t Kerülje a gyanús embereket és ügyleteket, mert még az is le­het, hogy rács mögött találja magát. Ne kövesse a „becsapni és le­gázolni mindenkit!” mai divatát! Ha szerelméből kezd kiábrándulni, vágja el a már laza kötelékeket! RÁK 06.22-07.22. Ossza be jobban a pénzét, ne- hogy pénzzavarba kerüljön! Érzel­mi problémák foglalkoztatják. Az igazi szerelemhez két ember kell. Ha úgy érzi, hogy nem kéne még megnősülni, férjhez menni, hallgasson arra a belső jelzésre, mert nem ok nélkül merült fel! OROSZLÁN O7.23-O8.23. ySiyy, Lehet, hogy eddig mindig vissza- 7 Wf kapta a kölcsönadott pénzét, de tS most ez nem lesz így. Hiába van papírja róla, hiába perel, az is évekig el­tarthat. Arról nem is beszélve akkor sem biztos, hogy viszontlátja a pénzét. A sze­relemben is legyen körültekintőbb! szűz 08.24-09.23. f u Kemény munka várja, de a sok 'L erőfeszítésnek meg is lesz a ^ gyümölcse. Szüksége lesz rá, hi­szen közelednek az ünnepek, és a ki­adások toronymagasra nőnek. Párkap­csolatában elcsitulnak a viták, végre élvezheti párjának kedvességét. MÉRLEG O9.24-IO.23. A szerelemben sikeres lehet, ha J visszafogottsága mellett a kül- "'i”sején is változtat. Próbálja meg valahogy leadni azokat a plusz kilókat, a megszokott frizuráját is alakítsa át! Az se baj, ha keres egy másik fodrászt! SKORPIÓ lO.24-ll.22. , Hétvégén, barátjával, ismerősé­vel alkalma adódhat tisztázni egy olyan félreértést, ami miatt hosz- szú ideje nem beszéltek. Tegye félre hi­úságát, sértődöttségét! A Skorpiók nya- ki csigolyái okozhatnak kínos perceket. NYILAS ll.23-i2.2i. t.íJusson eszébe a karma, misze- ha valakit átvág, egyszer is ugyanúgy visszakapja azt. Vonatkozik ez szerelemre, anyagiakra, és az élet többi területére. )USS0 «s BAK 12.22-01.20. # Sok próbálkozás után talál rá végre arra, akivel úgy érzi, le «. tudná élni az életét. Minden­esetre az elején inkább ismerjék meg egymást, hagyja őt beszélni, lehetőleg mindent tudjon meg róla! VÍZÖNTŐ Ol.2i-O2.i9. • Bűntudata van annak a Vízöntő- nek, aki úgy döntött, nem vállal- lja fel idős hozzátartozója gondo­zását. Ne távolodjon el tőlük! Gyakran látogassa őket, beszélgessenek sokat! HALAK O2.2O-O3.2O. Csontjai megérzik az időjárás- változást. Drágák a gyógysze­* rek, pedig egy kis rásegítéssel sikerülne állapotán javítani. Sokuknál a fűtés beálltával a levegő szárazsága okozhat köhögési ingert. Halló! Itt Drazsé! Tudnának küldeni egy másik széket? Mondanám a kódszámot. Egyedül megcsináltad a Luca székét? Nagyon ügyes vagy Drazsé^----­-Ug ye milyen remek lett? Drakula még mindigj I köztünk jár?

Next

/
Oldalképek
Tartalom