Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)
2005-11-18 / 226. szám
8 HIDLAP • 2005. november 18., péntek www.istergranum.hu Forró kemencében bújt el a tolvaj Az amerikaiak, úgy tűnik, nehezen tudják a világot elképzelni folytonos háborúk nélkül, ami persze érthető is annak fényében, hogy két dologra mindig nagyon ügyelnek: ne az észak-amerikai kontinensen legyenek harcok, és amerikai hadiipari cégek kapjanak bőven munkát. Egy most nyilvánosságra hozott CIA-jelentés, amelynek keretében megpróbálták feltérképezni a világ legproblémásabb országait, azt állítja, hogy Oroszország tíz év múlva összeomolhat. A rangsorban az oroszok egyébként a második helyen szerepelnek. „Minden arra utal, hogy a régiók eltérő fejlődése, függetlenségi törekvéseik, az emberi jogok megsértése, a hatóságok túlkapásai az orosz társadalom bomlásához vezetnek. 2015-ben a lakosság száma 145 millióról 130 millióra csökken, ez azonban nem jár együtt a nyugati országokban tapasztalt jóléti társadalom kialakulásával. Ellenkezőleg, Oroszország gyakorlatilag széthullik, a nemzetközi porondon megszűnik szerepe, amely a BT-tagságra korlátozódik” - olvasható a jelentésben. Különösen a Brezsnyev-érát bírálják, amikor évtizedekre megállt az idő Oroszországban. Moszkva természetesen nem osztja a CIA aggodalmát, Jegor Ligacsov, aki a Szovjetunió idején a politbüró tagja volt, viszont úgy fogalmazott: „az összeomlás közel van”. Legtöbben úgy vélik, hogy az iszlám köztársaságok eiőbb vagy utóbb elszakadnak Moszkvától. Szlovákiában koncertezik Nagy az Isten állatkertje, tartja a mondás, de azért még érik meglepetések az embert. Egy amerikai férfi volt cégéhez tört be, ami mellesleg egy pékség volt, de mivel megszólalt a riasztó, ijedtében el akart bújni. Mivel kimondottan pallérozott elme tehetett, gondolta bebújik a kemencébe. „Félig megsült a pasi, mire megtaláltuk és kirángattuk onnan” - viccelődött a helyi rendőrkapitány. A 43 éves tolvajt ezután hűvösebbre helyezték, aminek valószínűleg örült is. Nem baj, lesz mit tanulnia a börtönakadémián. Natalie Imbruglia Egyetemi dQhöngőszoba Dühöngőszobát állított „hadrendbe” egy kínai egyetem, hogy hallgatói inkább abban adják ki mérgüket, ne pedig utcai tüntetéssel vagy öngyilkossággal. A szoba falait homokzsákokkal burkolták be, amelyeket azután verhetnek kedvükre a tajtékzó ifjak. A dühöngőt nagyon szeretik: rögvest megrohanták jópáran, olyannyira, hogy előjegyzést kellett bevezetni. A listán százak várakoznak arra, hogy kitöltsék mérgüket a homokos szobá(ba)n arra számítva, hogy úgyis dühösek lesznek, amikor éppen sorra kerülnek. Verekedés egyelőre nem tört ki a homokzsákos helyiségért. A düh okai sokfélék: a barátnő hűtlenkedésétől a rossz vizsgán át a kiszemelt állás elszalasztásáig mindenféle akad köztük. A nyáron még a Szigeten mutatta meg énektudását, holnap pedig Pozsonyban lép színpadra az ausztrál popcsillag, Natalie Imbruglia. Az énekesnő egy nappal korábban érkezik Szlovákiába (15 fős teammel) és vasárnap este hagyja el a szlovák fővárost. A szombati koncerten bemutatásra kerül az énekesnő nemrég megjelent új albuma, mely a Counting down the days címet viseli. Az ausztrál hölgy nem mindennapi kéréssel fordult a koncertszervezőkhöz: szüksége lesz egy luxusautóra, két kisbuszra a zenekarnak és a felszerelésnek, sőt a kapcsolat- tartáshoz elengedhetetlen kellékre - két szlovák kártyás mobiltelefonra - is igényt tart a díva. Inkább a veréb, mint a dominók Kitessékelte a kisfiút, majd ellopta az autót i omino Kiszállította az autóban tartózkodó nyolcéves gyereket, majd nemes egyszerűséggel ellopta a kocsit szerdán egy tolvaj Budapesten, a XVIII. kerületben. Az autó ugyan később előkerült, igaz alaposan összetörve, a tolvaj pedig kereket oldott. A gyerek édesapja, aki a közeli Vendéglőben tartózkodott, azonnal értesítette a rendőrséget, egy polgárőr pedig jelezte, hogy a XIV. kerületben látta a járművet. A kerületi rendőrök üldözőbe vették az autót, amit a XVI. kerületben, a Budapesti úton értek utol. A menekülő tolvaj az üldözés közben egy parkoló járműnek ütközött, majd felszaladt a járdára és összetörte az autót. Az eltulajdonított járműből ekkor ketten szálltak ki, s gyalog iszkoltak el a helyszínről. I! ; ' ' K ()/ 'november 18. Sápszki Márta diplomás asztrológus kos 03.21-04.20. Ön szereti a dolgokat feketén- fehéren látni. Nem kedveli a ti- tokzatosságot, most mégis meg kell birkóznia egy érdekes emberrel. Szedje össze minden bátorságát! BIKA O4.2i-O5.2O. Tudatosan igyekszik az életét i alakítani. Nem tűri, ha beleszólnak abba, hogy mit tegyen, csupán csak békében szeretne élni. IKREK O5.2i-06.2i. fSy Biztosra akar menni, ezért meg ríTy akar győződni arról, hogy való- fW ban helyesen választott, ha tévedett, elismeri a tévedését, és hajlandó azt korrigálni is. RÁK 06.22-07.22. Ne engedjen a kísértésnek, és ön se vigyen senkit az erdőbe. Amit nem akar saját magának, azt másoknak se kívánja, törődjön inkább bele abba, hogy senki sem lehet tökéletes. OROSZLÁN O7.23-O8.23. s/yyx Önnek jók a megérzései, most ■7 )m azonban egyáltalán nem biztos, hií hogy jó úton jár. Ha alaposan meg akarja a problémát közelíteni, sokkal komolyabb elemzésre lenne szüksége. szűz 08.24-09.23. Sok mindenre képes azokért, aki- két szeret, de azért ne vigye túi- 1 zásba a gondoskodást. Nem mindenki szereti ugyanis, ha mások gondolkodnak helyette. Fogja vissza magát! MÉRLEG O9.24-IO.23. v A mostani időszak nem kedvez túlzottan a párkapcsolatnak, de rövidesen eljön majd az idő, amikor bátran és nyíltan vállalhatja az érzéseit mindenki előtt. SKORPIÓ lO.24-ll.22. pCsak a legvégső esetben alkal- •ácjg? mázzon olyan módszereket va- tj lakive! szemben, mint amilyet most készül bevetni. Próbálja meg a meggyőzés taktikáját bevetni! NYILAS ll.23-i2.2i. Nyugtalan mostanában, és nem- tudja igazából, hogy mi okozza s' ezt az állapotot. Ha őszinte lenne saját magával, bizonyára rájönne a nyitjára, ön azonban sajnos fél az igazságtól. BAK 12.22-01.20. í^^Ne érezze feszélyezettnek magát egy bizonyos illető társaságában, <?r mert vérszemet kaphat, és kihasználhatja önt, ha látja, mennyire bizonytalan. VÍZÖNTŐ Ol.2i-O2.i9. ■ Ne figyeljen oda mindenféle pletykákra, és ne aszerint próbálja az életét alakítani, ahogy mások elvárnák öntől. Legyen sokkal talpraesettebb! HALAK O2.2O-O3.2O. Úgy tűnik, hogy még mindig nem íuJv s'került teljesen túltennie magát Sí a csalódáson, és még nem tudta feldolgozni a csapásokat. Ne is igyekezzen titkolni, mert annál rosszabb. Pénteken rendezik meg Hollandiában a Dominó Napot, amely egyben rekordkísérlet is lesz. A világ számos tájáról, így Magyar- országról is a helyszínen tartózkodik egy kis csapat, hogy munkájukkal hozzájáruljanak a nap sikeréhez. A helyszínen már elkezdték felállítani a dominókat egy olyan csarnokban, amelyet szinte légmentesen lezártak. Egy veréb azonban, valahogy mégiscsak bejutott és óriási kalamajkát okozott Addig verdesett a szárnyaival, amíg a kétszázezer felállított dominóból több mint húszezret ledöntött. A rendezők annyira bepánikoltak, hogy gyorsan lelőtték a madarat Később derült csak ki, hogy nem egyszerű, mezei verébről van szó, hanem egy védett fajtáról, így az állatvédők úgy döntöttek: feljelentik a szervezőket Nem értik azt sem, hogy egy madár életénél hogyan érhet többet pár dominó. Az iraki mükincsrablás vezeti az FBI listáját A legfiatalabb polgármester Az amerikai Michigan város polgármesteri székét egy 18 éves középiskolás fiú foglalhatja el. A srác nyáron keresett pénzét, mindössze 700 dollárt fordított kampányra, de így két szavazattal többet kapott, mint a posztot eddig betöltő 51 éves elődje. Megválasztását követően nem sokkal be is számolt arról, hogy miért is jó polgármesternek lenni. Többek között - mint mondta - azért, mert felhívta Demi Moore. Most már csak arra vár, hogy az elnök kérjen tőle tanácsot. Live 8 DVD-n Az afrikai kontinens szegényeinek megsegítésére júliusban megrendezett nagyszabású koncertanyag DVD-re került. A négyrészes albumon négy helyszínen fellépett sztárok előadása hallható és látható. A legnagyobb ászok persze több helyet kaptak a kiadványon, amely már november 7-e óta megvásárolható. Azt eddig is tudtuk, hogy a mozifilmekre nem igen lehet építeni, ha a valódi Amerikát szeretnénk megismerni, ahhoz minimum pár hónapig ott kell élni. Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda, közismertebb nevén az FBI sem olyan tökéletes, ahogy azt az X akták nyomán gondolhattuk, különben miért kérne a nagyhatalmú intézmény nyilvános segítséget az interneten keresztül. Szerdán az FBI hivatalos honlapjára felkerült a tíz legnagyobb műkincslopási esetről szóló tájékoztató lista, az élen pedig az iraki műkincsek 2003-as tavaszi széthordása áll. A bagdadi múzeumokból kirámolt, régészeti lelőhelyekről elorzott műkincsekből még mindig hiányzik 7-10 ezer darab, köztük Entemena sumér király dioritból faragott szobra. A honlapon többek között az amszterdami Vincent Van Gogh Múzeumból 2002-ben eltűnt két Van Gogh-kép is szerepel, de itt keresik Leonardo da Vinci Orsós Madonnáját, amelyet a skóciai Drumlanrig kastélyból raboltak el még 2003-ban. A listát a műkincsekkel elkövetett bűnözés elleni harcra tavaly őszszel létrehozott új FBI-részleg állította össze. Megalakításának első számú oka az iraki rezsim megdöntése utáni káoszban az iraki műkincseket ért súlyos csapás volt. Az FBI a világon évente ellopott műkincsek értékét mintegy hatmilliárd dollárra becsüli. Oroszország széthullik 2015'ben? ............. ~ ~ , . ~ .. ~~ ~ ." ~~~ ”7 7“ ~~