Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)

2005-11-18 / 226. szám

www.esztergom.hu ESZTERGOM 2005. november 18., péntek • HIDLAP 3 Ezrek ünnepeltek Esztergomban, az Aquasziget élmény fürdő hivatalos megnyitóján Folytatás az 1. oldalról Kegyesen bánt az időjárás az Aquasziget megnyitására érkezőkkel, csupán sötétedés után vált metszőén hideggé a levegő, a rendezvény csalá­dias hangulatán azonban ez mit sem változtatott. Az ünnepélyes átadásra százával érkeztek az érdeklődők, Esz­tergom apraja-nagyja megjelenésével próbálta kifejezni örömét, melyet az élményfürdő átadása jelent az itt élőknek. Horányi László színművész köszöntötte az összegyűlt néhány ezer érdeklődőt, majd Meggyes Ta­más beszélt az élményfürdő jelentő­ségéről, az embert próbáló munká­ról. (A díszvendégek bemutatásakor és a polgármester nevének említése­kor a tömeg spontán tapsban és ová­cióban tört ki.) Orbán Viktornak, „Esztergom hídemberének” pedig külön köszönetét fejezte ki a támoga­tásért. A város fejlődésének része­ként a Szent Miklós Alap fontosságá­ra is kitért. „Január elsejétől minden, Esztergomban születő gyermeknek kétmillió forintot takarítunk meg, s mindezt egy olyan világban, ahol minden magyar állampolgárra fejen­ként egymillió 300 ezer forintnyi ál­lamadósság jut” - tette hozzá. Meggyes Tamást követően Finta József, az élményfürdő tervezője be­szélt Esztergom helyéről és szerepé­„Magyarnak lenni páratlan élmény, de nem kifizetődő” - idézte Orbán Viktor Széchenyi Istvánt beszédében, majd hozzátette, változásra van szükség ahhoz, hogy a magyarságtudat ne cSak ennyit jelentsen. „Az emberhez méltó élethez azonban szükség van arra, hogy a gyermek ne teher legyen, az otthon ne vágyálom, és ne döntsenek rólunk a megkérdezésünk nélkül. Magyarnak tenni azonban a Kárpát-medencében a legkifizetődőbb!” A felemelkedés pedig csak akkor lehet sikeres, ha mindenkinek megadja az emberi méltóság lehetőségét - mondta Orbán Viktor. Az élményfürdő átadásán a közön­ség soraiban a város zászlaja mel­lett egy-egy transzparens is feltűnt a következő feliratokkal: „Köszön­jük Orbán Viktor és Meggyes Ta­más! Esztergom város lakói”. Volt, aki a Széchenyi-tervet éltette: „Széchenyi terv nem lett volna, él­ményfürdő sem lett volna!” - állt a magasba emelt táblán, míg egy másik transzparensen kis kezdőbe­tűvel írva két városi ellenzéki kép­viselő neve szerepelt: „láposi és haller sorozatos feljelentése elle­nére kész a fürdő. Ez van!” ről a magyar történelemben. „Öröm és megtiszteltetés ebben a városban tervezni” - mondta. Mivel a város nagy fürdőkultúrával bír, nem volt elegendő egyszerű középületet ter­vezni, ezért a patinás épület magas külső és belső minőségével, valamint óriási tereivel is kiemelkedő jelentő­ségű. Finta József megköszönte a vá­rosnak, valamint polgármesterének a csodálatos kihívást, melyet a fürdő tervezése jelentett. A beruházás nem mindennapos méretét a tervező az Európában zajló hatalmas gazdasági, kulturális és idegenforgalmi ver­sennyel indokolta, ennek érdekében volt szükség a szellemében és nemcsak külsőségeiben gazdag mi­nőségre. „Szép álmok nélkül nem ér­demes élni!” - sommázta végül gon­dolatait Finta József. Taps és zajos ováció fogadta a szónoki emelvényre lépő Orbán Viktort, aki később több ízben is köszönetét mondott az esztergomi­aknak, mint az élményfürdő építé­sében tevékenyen résztvevőknek. „Kakaskodás ide, lökdösődés oda, azért vannak pillanatok, amiért ér­demes összejönni” - mondta. Fel­hívta a figyelmet, hogy Esztergom sorsa már a múltban is ezer szállal összefonódott az országéval, s ez a jelenben is igaz. A Mária Valéria híd másodszori megépítésével kez­dődött a város csodálatos újjászüle­tése, az élményfürdő kapuinak megnyitásával pedig Esztergom gazdag történelmi és kulturális öröksége tovább élhet - hangsú­lyozta az esemény fontosságát a volt miniszterelnök. Orbán azt mondta, a Széchenyi-terv nem ajándékot adott az embereknek, mert a támo­gatás nem egyszerű osztogatás volt. A program célja a pénz okos és cél­szerű felhasználása volt, ami az Aquasziget esetében is remélhetően meghozza gyümölcsét, működésé­ből pedig nemcsak az itt élők, ha­nem az egész ország profitálhat. „Szükség van az esztergomiakra, hogy kitartásukból bárki hitet me­ríthessen a jövőhöz” - mondta. Ezt követően Orbán Viktor és Meggyes Tamás átvágta a bejárat előtti nemzeti színű szalagot, jelké­pesen megnyitva a fürdőt. Majd Kiss-Rigó László segédpüspök és Ágoston László református lelkész megáldotta az épületet. A segédpüs­pök az égiek áldását kérte mindazok­ra, akik itt keresnek majd gyógy­ulást. „Sok ember vágya, terve lett itt valósággá Isten kegyelméből” - hangzottak Ágoston László szavai. Az ünnepélyes megnyitást követő­en a nagyközönség előtt is kitárultak az Aquasziget kapui, ekkor már ki­sebb csoportokban bárki megtekint­hette a „megvalósult álmot”. A szer­vezők szendvicsekkel, süteménnyel, forralt borral várták az esti koncer­tekre érkezőket, majd tűzijátékkal tisztelegtek az élményfürdő megva­lósulásáért felelős több száz ember munkája előtt. • Juhász Regina, Fotók: Mitter Balázs

Next

/
Oldalképek
Tartalom