Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)

2005-11-08 / 218. szám

8 • HÍDLAP • 2005. november 8., kedd BULVÁR www.istergranum.hu számos tartományát bejártam, de Lenin nevű egyénről sehol másutt nem hallottam.” Egy Gagarin nevű 45 éves tanár azt mondta, hogy szü­lei azért nevezték el az első szovjet űrhajósról, mert azon a napon szü­letett, amikor Jurij Gagarin a világon elsőként járt az űrben. Az indiai Moszkvában az egyik lakos a Pus­kin nevét viseli, bár nincs teljesen tisztában, hogy való­jában ki is volt a vi­lághírű orosz költő. Hogy miért ez a nagy- nagy szeretet és oda­adás sok ezer kilomé­terre az ex-Szovjetu- niótól, hogy miért ju­tott az emberek eszé­be, hogy falujuknak a Moszkva nevet adják, gyerekeiket pedig a szovjet vezetőkről nevez­zék el? A válasz egyszerű: Kerala egyike a kommunista többséggel rendelkező két indiai államnak. 1950-ben egyedül itt sikerült kom­munista kormányt alakítani, ezért vezetőik min­denben igyekeztek a szovjet példát másolni. A Szovjetunió széthullásával az eszmék is meg­koptak, de a hagyományok a kisebb települé­seken még igen erősek. Vannak a világon olyan helyek, ahol mintha megállt volna az idő. Interneten vagy tévéműsorok­ban gyakran bukkan­nak fel egzotikus né­pek Afrikában, Ausztráliában, akik kőkorszaki módon élnek, a civilizáció érintése nélkül. Indi­ában nem bonyolították túl a dolgot egy kisfa­lu lakói: úgy döntöttek, náluk mindig kommu­nizmus marad. A települést Moszkvának hív­ják, és az egykori szovjet birodalom valamelyik volt tagállama helyett, az indiai Kerala tarto­mányban található. A falu lakói között gyakori a Lenin, Sztálin, Brezsnyev, Gorbacsov, illetve a Natasa, Tyereskova és Anasztázia név. „Büsz­ke vagyok, hogy ezt a nevet viselem - vallja be az egyik Lenin - akik amúgy hatan vannak. Vlagyimir lljics egyik névrokona például jogot végzett, és már a doktorátusára készül. - India Hamisítvány a Getty-birodalom Amióta csak létrehozták, legendák és botrá­nyok lengik körül a Los Angeles-i Getty Mú­zeumot. Paul Getty, az amerikai milliárdos olyan káprázatos gyűjteményt vásárolt össze egykor, amelynek az Egyesült Államok és a nagyvilág is csodájára járt és jár mind a mai napig. A múzeum most azonban könnyen köddé válhat, miután egy vizsgálat során ki­derült: a tulajdonosok régiségek helyett ha­mis és lopott műkincseket mutatnak be lu­xuskörnyezetben. Getty egykori álma, az egyébként nonprofit alapon működő alapít­vány vezetőit mesésen gazdaggá tette. A ku­rátorok luxuséletet élnek az adófizetők és a múzeumba látogatók pénzéből, és ez már jó ideje sokaknak szúrja a szemét. Ráadásul Paul Getty gyűjteménye is jó ideje okot ad a találgatásokra, mivel egyes szakértők teljes­séggel lehetetlennek tartják, hogy valaki tisztességes úton ekkora gyűjteményt hoz­zon létre. A találgatásokból a közelmúltban komoly botrány alakult, amelynek kapcsán a kaliforniai igazságügyi minisztérium nyomo­zást rendelt el a Getty Múzeum ellen. A világ­hírű intézmény vezetőségét azzal vádolják, hogy hosszú esztendők óta összejátszott műkereskedőkkel és hamisítókkal, és lopott, valamint hamis műkincseket vásárolt. Gorillák a valóságshow-ban Négy gorilla lesz a főhőse annak az új cseh valóságshow-nak, amelyet hétfőn kezd su­gározni a cseh közszolgálati televízió és a rádió.Az egyhetes műsorfolyam célja ráirá­nyítani a figyelmet az állatok, különösen a gorillák problémáira - mondta az újságírók­nak a műsor védnöke, Petr Fejfek, a prágai állatkert igazgatója. Shindu és Kijiva, a két gorillamama, a gorillapapa Richard, vala­mint a Moju névre hallgató gorillakölyök életének minden pillanatát hétfőtől kezdve egy héten át napi 24 órán át folyamatosan, megszakítás nélkül 15 kamera fogja kísérni. A show győztese 12 darab kiváló minőségű görögdinnyét kap ajándékba. Kábító Temze Nem olyan régen már beszámoltunk arról, hogy Olaszországban a tudósok olyan módszert fejlesztet­tek ki, amellyel a csatornák vizéből nyert mintákból is ki tudják mutatni az adott kerület, vagy akár ház­tömb kokainfogyasztási-szokásait. A The Sunday Telegraph által elvégeztetett vizsgálatból az derült ki, hogy a londoni folyó vizéből kinyert „használt” kokain mennyisége a kormány hivatalos adataiban szereplőnél sokszorta több kábítószer-fogyasztóra enged következtetni. Olasz elemzők a két legna­gyobb londoni szennyvíztisztítóból kiengedett, ke­zelt szennyvíz beömlő nyílásainak közelében vettek mintákat a Temzéből. A minták kokaintartalmából ki­számították, hogy a Temzén naponta 2 kilogramm, a fogyasztók szervezetéből kiürült kokain folyik le. GYILKOSSÁGTÚRA AMSZTERDAMBAN Nagy népszerűségnek örvendenek a Van Aemstel Producties utazási iroda gyilkosságtú­rái, amelyek keretében a turistákat az utóbbi időszak szenzációs alvilági leszámolásainak színhelyeire kalauzolják el. A különleges té­mák iránt érdeklődő turistáknak az amszterda­mi iroda eddig is rendhagyó utakat szervezett, például „Tea egy transzvesztitával” vagy „Sé­ta a melegek közt” címen, az utóbbit kérésre láncos-bőrruhás idegenvezetővel is igénybe le­hetett venni. A gyilkosságtúrára tavaly decem­ber óta lehet befizetni, és a 30 euró (mintegy 7500 forint) ellenében a leglátványosabb alvi­lági leszámolások színhelyeire kalauzolják el az érdeklődőket, méghozzá kerékpáron. Milliomos macska A 79 éves korában elhunyt David Harper világé­letében agglegény volt, gyermekei sincsenek, így 1,3 millió kanadai dollárját Red nevű macs­kája örökölte. A pénzt egy egyházi alap kezeli majd, és gondoskodik arról, hogy - Harper vég­akarata szerint - a most hároméves macska éle­te végéig jól táplált legyen és kellő állatorvosi gondoskodásban részesüljön. HOROSZKÓP NOVEMBER 8. Sápszki Márta diplomás asztrológus KOS O3.2i-O4.2O. Egyik családtagjának váratlan egészségi problémája miatt át kell szerveznie a napját. A meg­változott napirend miatt kedvesével valószínűleg vitákra is számítania kell. BIKA O4.2i-O5.2O. Végre le tudja győzni a szoron- . gását, és döntésre juthat egy régóta húzódó kérdésben. Koc­kázatvállalás terén számíthat a Mer­kúr támogatására. IKREK O5.2i-06.2i. ,y, Szerelmi kapcsolatát ideje lenne felülvizsgálni, mert két külön vi­lágban étnek, mindketten mást akarnak. Most még nem késő, hogy kiteregessék a lapjaikat. RÁK 06.22-O7.22. Az utóbbi időben úgy érezte, hogy stagnálnak ambíciói, most kicsit mozgalmasabbá válik éle­te. Csillaga arra bátorítja, hogy legyen nyitott a kihívásokra, és irányítsa Ön az eseményeket. OROSZLÁN 07.23-08.23. Szívesen venne szerettei számára valami szép, maradandó ajándé- hit kot, talán értékesebbet is, mint anyagi helyzete engedi. Vegye meg, ami­re képes, hátha később nem kapja meg. szűz 08.24-09.23. ff Nem igazán találja helyét, pe- j(f 1 óig a NaP jótékonyan hat önbi- ) ^ zalmára. Igyekezzen megnyu­godni, hiszen a munka váratlan siker­élményt hoz. Keresse vidám, humoros emberek társaságát! MÉRLEG O9.24-IO.23. v Pénzügyekben egy kis átmene- 5~n~ti megtorpanást tapasztal, de aggodalomra nincs oka, ebből ne csináljon tragédiát. Kiadásait igye­kezzen a minimálisra csökkenteni! SKORPIÓ lO.24-ll.22. Ha valami zavaros, vitás helyzet alakul körülötte, inkább ne nyil- vánítson véleményt. Fogadja kritika nélkül a dolgokat. NYILAS ll.23-i2.2i. Egy kissé szétszórt. Azonban \szó sincs komolyabb bajról, de­presszióról. Munkájában örö­mét leli, és rövidesen vissza fog térni a társasági igénye. BAK 12.22-01.20. Érzelmi életét a Vénusz befo- lyásolja. A szerelmi élete mos- i?r' tanában meglehetősen élénk volt, ám mától a kapcsolata elmélyül. VÍZÖNTŐ Ol.2i-O2.i9. tj'f Vállalkozása fejlődik, jó anyagi hátteret biztosít Önnek, a kap- csolatteremtés sokat segíthet. Novemberben nem az lesz a lényeg, hogy mit ismer, hanem, hogy kit ismer. HALAK O2.2O-O3.2O. A Vénusz élénk vágyat ébreszt $ ma Önben. Ha független, hagy­ja magát elcsábítani, de szere­tőjét ne hívogassa, hagyja őt levegő­höz jutni! DOPEMAN, a pimasz visszatér A hazai „nyóckeres” gengszterrap koronázatlan zápfoga, Dopeman novemberben új nagylemezt dob piacra. A „Dopeman és Kicsi Dope, alias Pityinger fiúk” című friss album egyenes folytatá­sa lesz az eddigi botrányos hanghordozású anya­goknak. Egy nyári interjúban ugyan Dopeman az­zal fenyegetődzött, hogy az Outcast-éhoz hason­ló zenével fog legközelebb előrukkolni, de most mégis maradtak a szokásos, jazz-es alapú rapmuzsikánál. Az album készítésénél a szokásos sztárcsapat segédkezett. Az új lemezzel párhuza­mosan kerül a boltokba a nagyszájú rapper ön­életrajzi könyve is, melyből fény derül a sok huncutságra. De a „pimasz Főnöknek” ez sem elég. A Viva Tv-n ugyancsak ebben a hónapban indul egy Dopeman főszereplésével forgatott valóságshow. így aztán a hazai raprajongók nem panaszkodhatnak. A hamarosan megjelenő nagylemez első slágere egyébként a napokban startol a rádiókban, és a „Dopeman és a haverok” című opusz a valóságshow betétdala is lesz egyben. Bemutatták az új HARRY POTTER-FILMET Több ezren voltak kíváncsiak vasárnap este London központjának híres mozinégyszögében, a Leicester -en a legújabb Harry Potter-film világbemutató­jára. So­kan már szombaton letáboroztak a Odeon mozi előtti téren a szakadó esőben, hogy élőben láthassák a Harry Potter és a tűz serlege című, sorrendben negyedik Potter-film főszereplőit. A brit mo­zikban november 18-án kezdik vetíteni az új filmet, most vasár­nap este csak a díszbemutató volt. Akik látták már a filmet, egyöntetűen azt vallják, hogy a Harry Potter és a tűz serlege az eddigi „legzordabb” Potter-film, amelyből nem hiányoznak a horrorelemek sem. UH és SZTÁLIN Indiában él

Next

/
Oldalképek
Tartalom