Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)

2005-11-05 / 217. szám

• HÍDLAP • 2005. november 5., szombat hídlajjnagazin 206 golyót szánt osztálytársainak és tanárainak Németország sokkolva és értetlenül áll a hír előtt. Öt gimnazista, közük egy lány is, az use- domi almamáter tizedik osztályából elképesztő vérengzésre készült, ráadásul saját sulijukban. Egyikük kiszámolta, hogy ha mindenkivel végezni akarnak, aki számukra nem szimpatikus, 206 lövedékre lesz szükségük. A tettre komolyan készültek, már hónapok óta írták a „halállistát”. A Maxim Gorkij gimnázium több tanára és diákja csu­pán hajszálnyira kerülte el a katasztrófát. Négy fiú és egy lány az iskola évkönyvében kereszttel jelölték meg azokat, akiknek meg kellene halniuk. Tervüket - szerencsére - még néhány iskolatársukkal meg akarták osztani, és ez lett a „vesztük”. Miután az egyik diákot is megkérték, hogy nyugodtan jelölje be, kit szeretne lelövetni, az megijedt, mivel látta, hogy ez nem csak egy rossz vicc. Ä fiú értesí­tette tanárait és szüleit, így a rendőrök még aznap őrizet­be vették a „halálosztagot”. Az elsőszámú gyanúsított lakásán megtalálták az évköny­vet és egy füzetet, amelyben már konkrét tervek is szerepel­tek, valamint számítások, hogy mennyi munícióra lesz szük­ség a gyilkosságok kivitelezésére. A nyomozóknak bevallotta, hogy barátnőjének édesapjától akarta ellopni fegyvereit, mi­vel a sportlövész rendelkezik több nagy kaliberű pisztollyal. A diákot beszállították az usedomi elmegyógyintézetbe, és pszichológusok próbálják megfejteni, hogy mi váltotta ki belőle az agresszió ilyen magas formáját. Az iskolaigazgató értetlenül áll az esemény előtt, hiszen a kisvárosi gimnázium mindent megtesz, hogy meggátolják az iskolai erőszakot és bűncselekményeket. Rendszeres erőszak elleni tréningek és beszélgetések szerepelnek a tantervben. Ezeken rendszeresen megjelent a mészárlást tervező öt diák is. A másik négy gyanúsított is vizsgálati fogságban van, mivel az államügyész egy nagyon alapos vizsgálatot rendelt el. Annyi már biztos, hogy a többiek tudták, hogy barátjuk valóban gyilkolni készül, ám semmit nem tettek ennek megakadályozására. Az elmúlt évek fiatalok által elkövetett gyilkosságai azt mutatják, hogy az emberi élet értéke egyre kevesebbet ér a fiatalok szemében. Az egyik bajor- országi iskolában egy 15 éves fiú fogadásból lőtte agyon osztályfőnöknőjét. Mint kiderült, a készü­lő gyilkosságról a fél iskola tudott, mégsem próbálta senki megakadályozni. A hatóságok és a polgárok attól tartanak, hogy megismétlődhet egy hasonló tragédia, mint 2002, áprilisában, Erfurtban, ahol egy kicsapott diák rendezett ámokfutást. Ekkor tizenheten vesztették életüket beleértve a merénylőt is. A 19 éves fiú, Robert Steinhäuser, az utolsó golyót magának szánta. Ott is, mint a nyomozók kiderítették, már voltak komoly előjelei a gyilkosságoknak. A diákot ag­resszív, összeférhetetlen magatartása miatt az érettségi előtt utasították el a Gutenberg gimnázi­umból. A fiú a lövöldözős computer játékok megszállottja volt, ha nem a gép előtt játszott, akkor akciós és horrorfilmeket nézett. A „Matrix-et” barátai szerint, több százszor látta. Szüleinél még akkor sem szólalt meg a „vészharang” amikor az amúgy is kezelhetetlen fiú beiratkozott egy lö­vészklubba, majd vásárolt egy sörétes puskát és egy 9 mm-es Glock márkájú pisztolyt. Egy dél­előtt beöltözött a „Mátrixból” ismert fekete ruhába és bőrkabátba, majd végigjárta az iskola összes helyiségét, és akit ellenségének tekintett, tanárokat és diákokat, látszólag minden érzelem nélkül, agyonlőtte. A folyosón összetalálkozott egy idős tanárral, „azt hiszem, végeztem” - mondta majd fejbe lőtte magát. A tett olyan mélyen érintette a diákokat, szülőket és a tanárokat, hogy a gimná­ziumot bezárták, és csak most, egy teljes átépí­tés után, nyitották meg újra. Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, hogy van-e összefüggés az erőszak és horrorfilmek túlzott élvezete és a fiatalkorúak által elkövetett gyilkosságok között. A rendőri akták sajnos ezt támasztják alá. Sokan annyira azonosulnak a filmbeli figurákkal (leginkább a negatív hőssel), hogy átlépik a valóságot a fikciótól elválasztó ha­tárt. Érdemes még kiemelni egy esetet, ahol a szintén 19 éves Michael W a „Sikoly” című hor­rorfilm megszállottja volt. Kileste, hogy az egyik szomszéd kislány szülei mikor mennek el otthonról. Beöltözött a filmből ismert maszkba és csuklyába, majd eljátszva a film egyik jelenetét, a garázson keresztül beosont a családi házba és több késszúrással meggyilkolta a 12 éves lányt. Érdekes kérdés, hogy mennyire élik át a gyerekek és a fiatalok a filmbeli erőszakot? A fájdalom és a halál a moziban nem igazán átélhető, hiszen ha a rajzfilmekre gondolunk, Tom a macska hányszor veri laposra Jerryt, az egeret az mégis mindig felugrik, és máris kész az újabb csínytevésre. Az akciófilmekben ez ugyanígy történik. A főhősnek soha nem fogy ki a tölténye, már szitává lőtték, mégis mindig feláll, előhúz egy másik pisztolyt és harcol tovább. Ennek a jelenség­nek vannak veszélyei is. Hiszen ez azt a tévhitet alakíthatja ki egy gyerekben, hogy mindent szabad. Ez később az életben sokszor csalódottsághoz és helyzetértékelési torzuláshoz vezet. Az - újra - egyre divatosabb horrorfilmekkel más a helyzet. Ezek legősibb félelmeinket, szorongásainkat jele­nítik meg. Azért is nézzük őket szívesen, hiszen itt tét nélkül, biztonságban szembesülhetünk velük. Talán a legjobb példa az „Ördögűző" című film, amely az egyik legrégebbi félelmünket dolgozza fel, a gonosz megjelenését. Gondoljunk csak bele ez a vallások egyik alaptétele is. A megszállottság pedig ott szerepel a szibériai sámánhitben is. Abból a gyermekből lehet csak törzsi sámán, akibe be­leköltözik az egyik ős szelleme. Hollywood csupán modern formába ölti az ősi kultúrák hit és mon­davilágát. Tény, hogy egy agresszív világban élünk. Mindenki tele van elfojtott indulatokkal. Akkor miért van mégis, hogy ennyire keresettek a horrorfilmek? Valójában arról van szó, hogy az embe­rek 99%-a megtanulta kezelni érzéseit, ösztöneit, ám természetesen igen sok feszültség, le nem ve­zetett agresszió van bennünk. Az erőszak filmbéli látványa enyhíti ezt az állapotot. Sokan tudat alatt a főszereplővel azonosulnak, és ez levezeti a saját, felgyülemlett agressziót. Sajnos vannak, akiknél ez nem így működik, hanem a látott brutalitás példakánt szolgál. Ennek veszélye főként az antiszociális környezetben élők, veszélyeztetett fiatalok körében nagy. Szakemberek szerint, ha valakiben élnek beteges vágyak, akkor az akár kedvenc filmjének jele­netein felizgulva elkövethet egy gyilkosságot is. Ez azonban már komoly pszichés betegségre utal. Arra a kérdésre, hogy mennyi erőszakot nézhet egy gyermek veszély nélkül, sajnos nincs határo­zott válasz. • Georg Spöttle Világosabbak a A monoton hétköznapok és a gyorsan el­illanó hétvégék között az embernek ritkán jut eszébe magától, hogy mikor kell átállí­tani az órát az időszámításnak megfelelően. Szerencsére a rádió mindig figyelmeztet er­re az eseményre, nehogy egy órával előbb vagy később induljunk útnak... Valójában miért van erre szükség? Ki találta ki ezt, és hogy terjedt el a világban? 1784-ben javasolta először Benjamin Franklin amerikai polihisztor a nyári időszámítás beveze­tését, hogy megoldja azt a problémát, amit az évszakonkénti sötét és világos órák változása okoz. Erről szól a tudós „Egy gazdaságos terve­zet” (An Economical Project) című munkája. Csak sokkal később, 1916-ban volt az órareform, angolok kezdeményezésével. 1907-ben egy lon­doni építész, William Willett „Pazarlás a napvi­lággal” (Waste of Daylight) című röpiratában azt javasolta, hogy április minden vasárnapján mindenhol húzzák előre húsz perccel az órákat, és szeptemberben ugyanúgy minden vasárnap állítsák vissza szintén húsz perccel. A fenti kiált­ványban Willett kifejti: „Mindenki szereti a hosszú, világos délutánokat. Mindenki panasz­kodik, hogy milyen gyorsan rövidülnek ősszel a nappalok, de arra senki sem gondol, hogy nya­ranta a kora reggeli napfényes órákat is ki lehet­ne használni”. Körülbelül egy évvel a röpirat megjelenése után Sir Robert Pearce törvényjavaslatot nyújtott be a londoni parlament alsóházában. Mindenki megütközéssel fogadta a gondola­tot. Igaz, Willett elképzelése korántsem tűnt egyszerűnek. A javaslatot csak jóval Willett halála után, 1916-ban fogadták el. A gyakorlatban óriási káoszt okozott a nyári időszámítás bevezetése. A Királyi Meteorológi­ai Intézet továbbra is a Greewichi-idő szerint adta ki az apály és a dagály időpontját. A lon­doni közigazgatáshoz tartozó parkok figyelem­be vették az új időszámítást, de például a Kew Gardens ezt egyáltalán nem tudta elfogadni. Ez még a hadseregnél is problémákat oko­zott, amikor zászlófelvonásnál, Skóciában az addig mindig pontosan egy időben megszólaló ágyúk össze-vissza tüzeltek a katonai tisztelet- adásnál, mert nem tudtak megegyezni az or­szágon belüli időszámításban. Abból az évből származik egy érdekes eset: egy anya ikreknek adott életet, az egyiknek még az óra átállítása előtt, a másiknak később. így a csecsemők szü­letési ideje néhány perccel felcserélődött. 1916-ban Amerikában vezették be először az alternatív - nyári - időszámítást. A prakti­kusnak tetsző ötletet több európai állam is át­vette. A két időszámításos rendszer egészen 1918- ig, a háború végéig érvényben maradt. 1919- ben azonban eltörölték, s csak 1941-ben vezették be újra. Akkor viszont az órákat nem is engedték visszaállítani: 1942 szeptemberéig maradt a nyári időszámítás. 1943-ban és 1944- ben már március végén, illetve április elején beköszöntött az óra szerinti nyár, a következő két évben viszont nem állították át az időmé­rőt. 1947 és 1949 között megint nyári-téli rend szerint forogtak a mutatók. 1950-től 1953-ig is­mét csak egyféle (téli, azaz normális) időszá­mítás létezett. 1954-től 1956-ig újra hozzáiga­zították az órákat a Naphoz, azután egészen 1980-ig a hagyományos időszámítás maradt érvényben. 1980 áprilisa óta folyamatosan hi­vatalos óraátállítás van érvényben. Néhány évvel az egész világot megrázó első olajár- robbanás után vezették be számos országban. A kormányok a lépést azzal indokolták, hogy így több százezer tonna kőolajnak megfelelő energia-megtakarítás érhető el. Az évek során összesen 108 ország vette át a nyári-téli idő­számítás rendszerét. Az már nyilvánvaló, hogy a gazdaság kiadá­sait csökkenteni lehet a nyári és a téli időszá­mítás bevezetésével, azt viszont soha senki nem számolta ki, hogy mi van az érme túlolda­lán, vagyis milyen hatással van az időszámítás váltogatása az emberi szervezetre. Pedig - ha 1916-ban nem is - ma már tudjuk: a bioritmust nem lehet csak úgy ide-oda állítgatni. Ameri­kában a 90-es évek végén vizsgálatokat indítot­tak ezzel kapcsolatban. Összehasonlították az óraátállítás előtti és az azt követő hét baleseti statisztikáját. Kiderült, hogy az átállást követő napokban hat százalékkal megnőtt a halálos ki­menetelű balesetek száma. Ez a statisztikai ki­mutatás más országokban is hasonló ered­ményt mutatott. Kanadai adatok szerint az egyórányi tavaszi .alvásvesztés hétszázalékos növekedést okozott a közlekedési balesetek ösz- szes számában. Bár erre nincs adat, az óraiga­zítást valószínűleg a gyermekeink sínylik meg a leginkább. Az ő szervezetük és biológiai érzé­keik sokkal érzékenyebben reagálnak ezekre a hirtelen, kényszerű változásokra. Azonban nem mindenütt térnek át a nyári időszámításra. Például Japánban és Tajvanon is egész évben ugyanaz az időszámítás érvé­nyes, sőt Mauritiuson sincs nyári időszámítás. Az Egyesült Államokban április első vasár­napján hajnali két órakor kezdődik és október utolsó vasárnapján szintén éjjel kettőkor vég­ződik. Egyiptomban április utolsó péntekén kezdődik, és szeptember utolsó csütörtökén végződik, Iránban a papok bevonásával szá­mítják ki a nyári időszámítás időtartamát. Szintén nagyon érdekes, hogy Izraelben évente változik az időszámítás. Az ottani ultraortodox és világi pártok évtizedek óta ezen viaskodnak. A világiak lehetőleg meg akarják hosszabbítani, az ortodoxok pedig még a böjt előtt át akarnak térni a téli időszá­mításra, hogy a böjtöt (amely napnyugtáig tart) egy órával megrövidítsék. A hagyomány szerint tavaly is javasolták, hogy már szep­tember 13-án térjenek át a téli időszámításra a böjt lerövidülése érdekében. A legutóbbi reformra 1996-ban került sor: akkor - már az EU-irányvonalnak megfelelő­en - szeptemberről október végére tolódott a téli időszámítás kezdete. Az órareform 1916-os bevezetése óta az élet­vitelünk gyökeresen megváltozott. A munka­idő rövidült, az alvásidő - nem utolsósorban a tévézés elterjedése miatt - nagymértékben csökkent. A munkahelyi energiafogyasztás csökkent, az otthoni - az új elektronikus ké­szülékek tucatjainak köszönhetően - radikáli­san megnőtt. Ma az óraigazítás energiatakaré­kos voltáról szóló korábbi elképzelések aligha igazak. Utoljára 1996-ban készült hatásbecslés, akkor egy csendes nyári nap energiafogyasztá­sa volt az egész éves (vélt) megtakarítás. A nyári és téli időszámítást 1976-ban vezették be, az Európai Unió 1998-ban hangolta össze az átállást. Közép-európai idő szerint hajnali 3 órakor véget ér a nyári időszámítás, és hajnali két órára kell visszaállítani az időmérőket. A nyári és téli időszámítást 1976-ban, három évvel az egész világot megrázó első olajár-rob­banás után vezették be Franciaországban. A ha­tóságok azzal indokolták a lépést, hogy így 0,3 százalékos energia-megtakarítás érhető el. Az intézkedés támogatói a hosszabb nap elő­nyeinek kihasználását, a közlekedés biztonságá­nak fokozódását remélték, mivel az autósok so­káig nappali fényben vezethetnek. Am hallhat­tuk a hírekben, hogy megnőtt a balesetek szá­ma az utakon az óraátállítás miatt. Viszont pozitív hatása volt a nyári időszá­mítás bevezetésének a turizmusra: a hosszú, világos esték lehetővé tették az üdülés napjai­nak optimális kihasználását. 1998-ban már az Európai Unió összehan­golta a tagállamok átállását a nyári időszámí­tásra, majd 2001-ben további öt évvel meg­hosszabbították a szabályozást, amely szerint a nyári időszámítás minden tagállamban már­cius utolsó vasárnapján közép-európai idő szerint kettő órakor kezdődik és október utol­só vasárnapján három órakor végződik. Az átállásnak az emberekre, bioritmusukra, közérzetükre gyakorolt hatásait csak az utób­bi években kezdték vizsgálni, vannak előnyei és hátrányai is. • Karsay Luca

Next

/
Oldalképek
Tartalom