Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)
2005-11-02 / 214. szám
www.istergranum.hu SPORT 2005. november 2., szerda • HÍDLAP Érsekújvári gólparádé JÉGKORONG Nem spórolt a góllövéssel az érsekújvári jégkorongcsapat a Borsodi Liga Győri ETO HC elleni hazai találkozón. A szlovák csapat tizenegyszer mattolta a zöld-fehérek kapusát A DAC-Invitel elleni utolsó hazai mérkőzés szorossága már sejtetni engedte a jó eredményt, és a Győr elleni találkozó beharangozójában a Híd- lap is győzelmet jósolt. A zöld-fehérek az Érsekújvár ellen játszották az első idei találkozójukat a Borsodi Ligában, és a bemutatkozás nem sikerült túl fényesre. Az összecsapás már az első húsz percben eldőlt, az érsekújváriak ugyanis hat gólt értek el a nyitó negyedben. A második felvonásban behúzták a kéziféket (2-0), majd az utolsó harmadban újabb három találatot értek el, míg a győriek erejéből csak a becsületgólra futotta. A két győzelemmel és négy vereséggel álló Érsekújvár most hosszabb pihenőre vonul, a következő találkozóra november 13-án, vasárnap a legutóbbi ellenfél, a Győri ETO HC otthonában kerül sor. • (hajdú) Verhető a verhetetlennek hitt csapat A felnőtt gárda úgy kapott ki, hogy még célt sem vitt RÖGBI A szinte legyőzhetetlennek hitt Esztergomi Vitézek rögbicsapata elszenvedte idei első vereségét. Szőlősi László legénysége úgy kapott ki legnagyobb riválisától, a Battai Bátor Bulldogok csapatától hogy esélye sem volt a győzelemre és célt sem tudott elérni. Az év csatájának harangoztuk be az Esztergomi Vitézek Battai Bulldogok elleni találkozóját. Nem az év meccse, inkább az idei szezon legnagyobb szenzációja lett az összecsapás. A megmérettetésre mindkét gárda óriási elánnal készült, egyesek szerint a százhalombattaiak több hónapja erre az egy meccsre „gyúrtak”, úgy látszik, nem hiába. A bajnokság két legerősebb csapatának találkozója - mondhatni - már az első félidőben eldőlt, ugyanis akkor született a kétszer negyven perc egyetlen célja, ami elég volt a battaiaknak a győzelemhez. „Igazából nem tudom, hogy mi történt, nagyon gyengék voltunk” - kezdett bele a vereség okainak megtalálásába Koller Zoltán, a hazaiak kiválósága. „Mind egyénileg, mind csapatban rosszul játszottunk, amire előzetesen nem lehetett számítani, bár így utólag talán ki lehet jelenteni, hogy az „edzéslátogatottság” meghozta gyümölcsét. El kell ismerni: most a jobbik csapat győzött.” Bőhm Balázs is részese volt a vereségnek, ő nyomdafestéket nem tűrő szóval jellemezte az Esztergomi Vitézek teljesítményét. „Semmi nem jött össze, enervált rögbit mutattunk be” - beszélt kedélyesebb hangnemben a találkozóról a játékos. „A battaiak nagyon akarták a győzelmet, amit a rengeteg megszakítással tarkított találkozón meg is szereztek. Igazi csapatként játszottak, mi pedig. Bőhm Balázs hozzátette, hogy nehéz feladat pótolni a légiós életet választó rögbiseket, a csapat leginkább Heckel Zoltán hiányát érzi meg. „Voltak ugyan áttörések, de az utolsó passzok nem sikerültek” - folytatta a rögbis. „Úgy volt vele mindenki: majd csak cél lesz az egyik támadásból. Nem is tudnék olyan meccset mondani, ahol ne vittünk volna célt.” Az Esztergomi Vitézek fekete napja az NB Il-es csapat kudarcával vált „teljessé”, a fiatalok 50-14-es vereséget szenvedtek a Leányfalu Yetik elleni összecsapáson. • Nagy BalAzs A dobogó legalsó fokára lépett a párkányi csapat A Dorogi FC továbbra sem tud hírnevéhez méltó játékot nyújtani idegenben LABDARÚGÁS Két csapat tudta csak begytíjte- ni a győzelemért járó maximális pontot a hétvégi idegenbeli találkozókon. Az esztergomiak Kecskéd, míg a párkányiak Púchov B együttesét győzték le. A Dorogi FC újabb vereséget szenvedett, a Bp. Erőmű három gólt lőtt az utolsó helyezett csapatnak. NB III, Duna-csoport: Bp. Erőmű-Dorogi FC 3-0 (1-0) A legutóbbi fordulóban megszerzett 5-2-es siker egy ideig feledtette a gondokat Dorogon, de a hétvégén egy újabb idegenbeli meccs következett. Az Erőmű ellen újra kijött az idegenbeli betegség, annak ellenére is, hogy sokáig 1-0 volt az eredmény. „Egyéni hibák pecsételték meg a sorsunkat, bár a vereség ellenére is láttam biztató jeleket” - konstatálta a mérkőzést a vezetőedző. „A harmadik gólt szögletből kaptuk, a védők rosszul helyezkedtek, érintés nélkül vágódott a labda a hálóba. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy most nem a csapat mondott csődöt, csak egyes játékosok, így nem kell megint a nulláról kezdenünk az építkezést.” Megyei első osztály: Kecskédi Sk-Esztergomi SC 1-3 (1-2) A Kecskéd elleni sikerrel egy rossz sorozatot szakított meg az ESC, a gárda simának mondható mérkőzésen győzte le ellenfelét és a három pontnak köszönhetően nem szakadt le teljesen az élmezőnytől. „A találkozó előtt egy kicsit pipa voltam, úgy éreztem a levegőbe beszélek, olyan érzésem volt, mintha magamra maradtam volna” - osztotta meg velünk az összecsapás előtti gondolatait Holdampf Sándor vezetőedző. „Ennek fényében több játékos csak a cserepadon kapott helyet, és olyanokat küldtem pályára, akik nálam - amúgy - nem jutnának szóhoz. Hatott a módszer, mert végre azt láttam a pályán, amit hónapok óta sulykolok a játékosokba, lehetett élvezni a játékot.” Nyugat-Szlovákia, III. liga: Púchov B-Párkány 1-3 (0-2) Már a találkozót megelőző napon elutazott Púchovba a csapat, és a kipi- hentség most aranyat ért. A találkozó tizedik percében Hanák volt eredményes (0-1), majd fél óra elteltével Tár- nyik révén rezdült a hazai háló, így a párkányiak megnyugtató előnnyel térhettek pihenőre. A második félidőben elszabadultak az indulatok, a hazaiak játékosa - köpés miatt - idő előtt mehetett zuhanyozni. Az emberhátrány ellenére szépített a Púchov, de a mérkőzés végén Tárnyik újra betalált, így teljesen megérdemelt vendéggyőzelem született. A három pontnak köszönhetően a párkányaik a dobogó harmadik fokára léphettek fel. „Nagyszerű győzelmet arattunk” - örült a teljesen megérdemelt győzelemnek a klub első ember, Lapár Miroslav. „A három találaton kívül rengeteg helyzetünk volt, rúgtunk két kapufát is, így kétség sem férhetett ahhoz, ki a jobb.” • (nagy) EKSE-siker Solymáron Egy percig sem forgott veszélyben a győzelem Már Pekingre gyúrnak a kajak-kenusok A szövetség megnézte a 2008-as olimpiai helyszínt KÉZILABDA A Postás elleni döntetlent követően ismét győzelemnek örülhettek az NB II Északi-csoportjában szereplő EKSE női kézilabdacsapat hívei. Bóna Gergely lányai a Solymár otthonából hozták el a két pontot. Az esztergomi csapat a két pont megszerzésének reményében utazott el Solymárra, és ebbéli szándékát meg is tudta valósítani. A lányok végig taktikusan játszottak, magabiztos teljesítményt nyújtottak - Gergely Irén bravúrosan játszott -, a győzelem egy pillanatig sem forgott veszélyben. „Jó meccset játszottunk a Solymárral és a mutatott játék biztató a jövőre nézve” - mondta a találkozót követően Éber István, ügyvezető igazgató. „Úgy utaztunk el a találkozóra, hogy pontokat hozunk haza, de azt is mondhatnám, hogy a Solymár elleni siker be volt kalkulálva.” A vezetőség örömét tovább növelte az ifi csapat újabb győzelme, amely 27-18-ra bizonyult jobbnak a Solymárnál. Az együttesből Tóth Enikő nyújtott kiemelkedő teljesítményt, négy góllal járult hozzá csapata diadalához. Az esztergomi ifisták újoncokat is avattak, először jutott szóhoz három játékos - Vörös, Osvald, Tóth - az 1992-es korosztályból. Az utóbbi kézilabdázó - Tóth Regina - élete első gólját lőtte az ifik között. • N.B. KAJAK-KENU A Magyar Kajak-Kenu Szövetség, Sydney-hez és Athénhoz hasonlóan, a pekingi olimpia kapcsán is nagy hangsúlyt fektet a megfelelő előkészítésre. Ezt bizonyítja a legutóbbi „túra”, melynek keretében Angyal Zoltán szövetségi kapitány és Schmidt Gábor szövetségi főtitkár nyolc napot töltött Kínában. A két szakvezető utazásának elsőrendű célja az akklimatizációs tábor, és az olimpiai elhelyezés helyszínének kiválasztása volt. A kajak-kenusok a versenyek előtt nyolc-tíz nappal, az akklimatizációs táborban kezdik meg a helyszíni felkészülést. Az olimpiai versenypályákon ilyenkor már akkora a zsúfoltság, hogy nem lehet hatékony edzésmunkát végezni, ezért a szövetség minden olimpián megkeresi a tábor számára legoptimálisabb helyszínt, ahol a megfelelő pályákon kívül színvonalas edzőtermek, jó szállás és ] ellátás áll rendelkezésre. A kínaiak európai mércével mérve rettenetesen sok sportlétesítményt hoztak létre, így a Kínai Kajak-Kenu Szövetség az olimpiai falun kívül hat lehetőséget kínált fel az akklimatizációs tábor megszervezésére. Angyal Zoltán és Schmidt Gábor ezek közül a Nanjingit találta legalkalmasabbnak, mert ott a szállás, az étkezés és az edzőtermek közvetlenül a pálya mellett találhatóak. Ennek a pekingi olimpia esetében különösen nagy jelentősége lesz, hiszen Kínában a közlekedés rendkívül körülményes, mivel a közutakon kizárólag kínai jogosítvánnyal rendelkezők vezethetnek. Angyal Zoltán és Schmidt Gábor tapasztalatai szerint nem véletlen, hogy a kínaiak már Athénban megmutatták, kiemelkedő sportteljesítményekkel lephetik meg a világot. Presztízskérdés számukra, hogy be- törnek-e az olimpiai sportágak élvonalába, ezt tükrözik a hatalmas sportcentrumok, a felkészülés intenzitása, illetve e célt segíti, hogy bőséges az utánpótlás-forrás. • (kéméndi) A Dominóé a Szuperkupa A Domino BHSE férfi vízikbe csapat magabiztosan győzte le a V sas gárdáját, és szerezte meg a Sz perkupát. A fiatal játékosokból ál ív- angyalföldi gárda képtelen volt tan - ni a lépést a hazai pályán játszó Dominóval, a vendéglátók az első kd negyedben eldöntötték a mérkőző s; A Domino csapatában Benedek 1 - bor és Biros Péter voltak a legeredményesebbek, ketten összesen annyi gólt dobtak, mint a Vasas játékosok összesen. Eredmény: Domine BHSE-TEVA Vasas Piákét 13-8 (5-2 4-2, 3-3, 1-1) Albers a Midland egyik pilótája Az idei szezonban a Minardi alkalmazásában álló holland Chrisdjan Albers a következő szezonban a Jordan utódként debütáló Midland istállónál folytatja pályafutását. A 26 éves pilóta a meglehetősen gyenge Minardival is összeszedett négy pontot, és sokan ígéretes pályafutást jósolnak neki a száguldó cirkuszban. Királyt kiütötték Angliában A magyar válogatott és a Crystal Palace hálóőrét idén először kellett lecserélni csapata bajnoki mérkőzésén.Király egy kifutásánál rosszul ütközött az ellenfél csatárával, és egy kis időre elveszítette az eszméletét is. A kapust néhány másodpercen keresztül oxigénmaszkkal lélegeztették, de szerencsére nem történt nagyobb baj, az orvosi kezelést követően a saját lábán hagyta el a gyepet Király, és jelezte, hogy kész folytatni a játékot, de a vezetőedző ezt nem engedélyezte. Miló vesztett, de megó'rizte vb-címét A légsúlyú Miló Viktória a sajátjánál egy súlycsoporttal lejjebb lépett ringbe az orosz Anasztaszia Toktaulova ellen, és simán kikapott ellenfelétől, ennek ellenére megőrizheti légsúlyú világbajnoki címét. A hétvégi szentesi bokszgálán szerencsére születtek magyar sikerek is: a nagyváltósúlyú Kovács Attila a francia Mamadou Thiamot a hetedik menetben kiütéssel győzte le, a nagyközépsúlyú Nagy József pedig szintén diadalmaskodott, és ezzel megszerezte az Európa-bajnoki címet. SPORTSZ1LANKOK Mankót kapott a Jégember Négy kerék helyett a napokban két mankóval kényszerül közlekedni a finn Kimi Räikkönen. Az idén ezüstérmet * * új 1 szerző pilóta térdét ! M műtötték, mivel az orvosok egy levált porcot találtak a térdében. A Jégember a műtét miatt várhatóan néhány hétig kényszerül mankót használni, de 0 és a McLaren vezetői is biztosak benne, hogy januárban már képes lesz tesztelni a Mercedes 2006-os idényre készített új autóját. NB 1: Solymári SC-EKSE-Optisoft 21-25 (12-14) EKSE: Kőszeghy, GERGELY IRÉN. 8, Fülöp 2, Oláh D., Törőcsik Zs. 5, Törőcsik E. 5, Pálfi. Móra (cserekapus), Sinka, Nagy N., Törőcsik R. 5, Schiller-Kertész, Pusztai, Nyíri. Ifi: Solymári SC-EKSE-Optisoft 18-27 (10-11) EKSE: Németh 2, Molnár I. 2, Oláh D 6, Szopkó 3, Sinka 3, Tóth R. 1, Varga 1, Pálfi 1, TÓTH ENIKŐ 4, Nyíri 4. Nagy, Schuck (kapus), Kiszely, Osvald. NB I: Esztergomi Vitézek-Battai Bátor Bulldogok 0-5 (0-5) NB II: Esztergomi Vitézek-Leányfalui Yetik 14-50