Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)
2005-10-27 / 211. szám
2 ORSZÁG-VILÁG www.esztergom.hu • HÍDLAP • 2005. október 27, csütörtök Magyar gyűrűt viselt a beteg hattyú (H) A Magyar Madártani és Természet- védelmi Egyesület jelölőgyűrűjét viselte a Horvátországban talált, a madárinfluenzára jellemző tüneteket mutató beteg hattyú - közölte az egyesület. A horvátországi Orahovica melletti halastavakon talált madarat szeptember 9-én, Balatonfüreden, egészségesen fogták be és jelölték meg, majd szabadon engedték. A múlt héten hat elpusztult hattyúban mutatták ki a H5 vírus jelenlétét az említett halastónál. Emelkedő sztrádadíjak (H) Január elsejétől átlag 9,75%-al emelkednek az autópálya-matricák árai. A négynapos ára 4 százalékkal, míg a nehéz tehergépjárművek (D4) heti-, havi- és éves matricája 4—5,5 százalékkal nő. A legnagyobb áremelés a D4-es kategória egynapos változatánál lesz (37,5%). A személygépkocsi-matricák heti változata 200, az egy hónaposé 320, az évesé pedig 2000 forinttal drágul. Az ombudsman szerint érzékeny a társadalom (H) A magyar társadalom adatvédelemmel, információs önrendelkezéssel kapcsolatos érzékenysége fejlett, ám ettől elmarad a közérdekű adatok megismerése iránti igény - mondta Péterfalvi Attila. Az ombudsman kifejtette: az állampolgárok információs önrendelkezéssel kapcsolatos érzékenységét jelzi az a panaszáradat, ami az áruküldő cégek miatt zúdul az adatvédelmi biztos hivatalára. Ugyanakkor hozzátette: a közérdekű adatok nyilvánosságát jóval kevesebb beadványban firtatják az állampolgárok. Osztrák-magyar kormányülésről egyeztetnek (H) Osztrák-magyar kormányülés megtartásáról folynak tárgyalások - erősítette meg szerdán Wolfgang Schüssel kancellár szóvivője Bécs- ben. Verena Novotny csak annyit mondott, hogy megbeszélések folynak erről, de az együttes ülés helyszínéről és időpontjáról még nem született döntés. Az osztrák hírszolgálati iroda arról adott hírt, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök jelenti majd be hamarosan az együttes kormányülés időpontját. Ukrajnának segít Szlovákia (SK) A szlovák külügyminisztérium döntése alapján Szlovákia kész segíteni Ukrajnának abban, hogy az ország minél hamarabb tagja lehessen az Európai Uniónak. A szlovákok egy akcióterv kidolgozásában segédkeznek, de támogatnak minden társadalmi, gazdasági és szociális reformot is. Az első szorosabb együttműködés jövő márciusban esedékes, amikor Ukrajnában parlamenti választásokat tartanak, és a szlovákok megfigyelőket küldenek a szomszédos országba. Nyomozás a kassai tűzesetben (SK) Nyomozást indított a szlovák rendőrség abban a tűzesetben, mely a héten történt Kassán. A tűzesetben egy négyéves kislány bennégett a lakásban, míg nyolcéves testvére súlyos égési sérüléseket szenvedett. Az egyszobás lakásban 400 ezer koronás kár keletkezett, de a tűzoltók nem tudták megállapítani, hogy mi volt az oka a tragédiának. Borulhat a TB-büdzsé Vita a határon túliak jövő évi támogatásáról Elfogadta a költségvetést a Külügyi Bizottság A takarékossági intézkedésekkel együtt biztosítja a Külügyminisztérium működőképességét, a feladatok ellátását a 2006. évi költségvetési törvényjavaslat vonatkozó fejezetében szereplő összeg - mondta Kovács József, a tárca helyettes államtitkára a parlament külügyi bizottságának szerdai, budapesti ülésén. A törvényjavaslat alapján a szaktárca jövő évi költségvetési támogatása mintegy 47 milliárd forint. Az ülésen Németh Zsolt, a bizottság fideszes elnöke azt mondta, a határon túli magyarok támogatására 2006-ban tervezett összeg 25 százalékkal csökken az ideihez képest, annak ellenére, hogy a központi költségvetés kiadási főösszege tíz százalékkal nő. Mint mondta, a határon túli magyarok támogatására fordított összeg büdzséhez viszonyított aránya az idei 0,18 százalékhoz képest jövőre 0,13 százalékra csökken, az oktatási-nevelési támogatás összege 625 millió forinttal lesz kevesebb, a törvény szerint egymilliárdos összeggel működő Szülőföld Alap támogatási előirányzata pedig mindössze fél- milliárd forint. Németh Zsolt azt is kifogásolta, hogy a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 14 milliárd forintra számíthat, miközben az intézmény indulásakor még kétmilliárd forint volt a támogatási összege. A pénzügyi tárca és a Határon Tú- li Magyarok Hivatalának (HTMH) képviselői reagálásukban hangsúlyozták: nem csökken jövőre a határon túli magyarok támogatása, ezen belül az oktatási-nevelési támogatás, valamint a Szülőföld Alap számára rendelkezésre álló összeg sem lesz kevesebb, mint az idén. Tollár Tibor, a pénzügyi tárca főosztályvezető-helyettese kiemelte: mindkét tétel felülről nyitott előirányzat, hiszen a beérkező igényeket nem tudják előre megállapítani. Hozzátette: a normaszöveg tartalmazza, hogy a Szülőföld Alap támogatása egymilliárd forintig túlléphető. A HTMH képviseletében Halmai László megjegyezte, hogy a határon túli magyarok számára mintegy 2,5 milliárd forintos tényleges kifizetést jelent a jövő évi büdzsé. • Koncz Endre A Népszabadság értesülése szerint nem lehet betartani a társadalombiztosítási alapok jövő évi költségvetését. Az Állami Számvevő- szék szerint ugyanis a tervezett sokszorosa lehet a deficit. Az Országgyűlés elé került törvény- javaslat eleve nem számol a 2005. novemberi kiegészítő nyugdíjemelés és az özvegyi nyugdíjemelés kiadásaival - írja a lap. A számvevőszék az egészség- ügyi alap költségvetését is megalapozatlannak tartja. Az elemzők úgy fogalmaztak: nem is sejtik, miképpen számította ki a társadalombiztosítási apparátus a 2006-ra vonatkozó keretösszeget. Szerintük ugyanis a hiány mértéke a 20 milliárd forintot is meghaladhatja majd. • (palotás) T árcafúzióra készülnek? Idézetek a Bush-levélből Takarékossági okokból vonhatnak össze minisztériumokat Az amerikai nép köszönetét fejezte ki a magyaroknak Még van rá esély, hogy a kabinet ebben a ciklusban végrehajtja a korábban említett miniszter- és minisztériumcsökkentést, bár a kérdésben ezidáig nem született döntés - értesült a Világgazdaság. A lap tegnapi számában azt írta: az informatikai tárca a gazdaságiba, az oktatási pedig a kultuszminisztériumba olvadna, ezen kívül megszüntetnék Több nőt a parlamentbe A nők politikai szerepvállalásának és parlamenti arányának növeléséről kezdeményez négypárti egyeztetést az SZDSZ - jelentette be Sándor Klára ügyvivő, Kuncze Gábor pártelnökkel közösen tartott szerdai sajtótájékoztatóján. A politikus elmondta: a szabad demokraták mintegy harminc női képviselőjelöltet indítanak a 2006-os választásokon; ez annyi, mint az MSZP és a Fidesz női jelöltjeinek száma összesen. a tárca nélküli miniszteri posztokat. Az újság szerint a koalíció azért fontolgatja a tervet, mert végrehajtása előnyös üzenetet közvetítene a piac felé a választások előtt. A Világgazdaság azt írja: szerintük a lépés politikailag még előkészítetlen, mert abban kell egyezségre jutni, hogy milyen arányban lehet csökkenteni a szocialista és a szabad demokrata tárcákat. Az utóbbi hetekben ismét felfrissítették az ügyet a parlamenti pártok, miután az euró bevezetése az állam- háztartási hiányról rendelkező maas- trichti kritérium teljesíthetetlensége miatt csúszni látszik a tervezett 2010-es dátumról. Míg a gazdasági tárca vezetője és a miniszterelnök is a pazarló állami költekezés visszafogását sürgette a hiánycsökkentés érdekében, addig Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a parlamenti és az önkormányzati képviselők számának megfelezését szorgalmazta a párt Nemzeti Konzultáció nevű rendezvénysorozatának lezárásakor. • K.E. Meghallgatok Medgyessyt Medgyessy Pétert hallgatta meg az Apró-Gyurcsány érdekkör gazdagodását vizsgáló bizottság szerdai ülésén. A MSZP-s Vadai Ágnes kérdésére, hogy Gyurcsány Ferenc felhasználta- e Medgyessy Péter mellett betöltött főtanácsadói tisztségét és sportminiszteri posztját saját, valamint volt és jelenlegi üzlettársait érintő állami döntések befolyásolásában, a volt miniszterelnök kategorikus nemmel válaszolt. Szijjártó Péter, a testület fideszes elnökének kérdésére, hogy miniszterelnökként tudta-e azt, hogy a Gyurcsány Ferenc száz százalékos tulajdonában álló cég havi egymillió forintos bevételre tesz szert egy állaBizonyítottak az ÉS állításai? Szerdai ülésén elfogadta az Orbán család meggazdagodását vizsgáló parlamenti bizottság azt a részjelentés-tervezetet, amely megállapítja: az Élet és Irodalom című lapban megjelent állításokat hiteles forrásokból beszerzett dokumentumok támasztják alá. Eszerint kizárható, hogy és ÉS-ben megjelent emlékeztetők teljes egészükben hamisítványok legyenek. mi cégtől, Medgyessy Péter kijelentette: a bérleti szerződés nem akkor született, amikor Gyurcsány Ferenc már tanácsadó, vagy miniszter volt. • (vári) Uj főnöke van a SARIO-nak Jirko Malchárek, Szlovákia gazdasági minisztere Jan Amos Havelkát nevezte ki az állami beruházás-támogató ügynökség (SARIO) élére. Az eddigi vezérigazgatót, Roman Kurucot kedden váltották le. Az új igazgató kinevezését Jirko Malchárek, gazdasági miniszter hagyta jóvá, a SARIO-t a Czechlnvestet „felfuttató” Jan Amos Havelka vezeti a közeljövőben. Roman Kuruc leváltására azért került sor, mivel a vezérigazgató rossz eredményeket produkált a SARIO élén. Kuruc hezitált a svájci Sky Media beruházásával kapcsolatban, akik végül eltekintettek az üzlettől, ebből kifolyólag pedig több milliós kár érte Szlovákiát. Az eset a gazdasági miniszter fülébe jutott, akinek nem volt más választása, mint meneszteni az állami beruházás-támogató ügynökség igazgatóját. „Meg kell változtatni a SARIO marketingstratégiáját, mivel az elmúlt időszakban nem működött eredményesen” - szögezte le a gazdasági miniszter. „A változtatás a jövő szempontjából kézenfekvő döntésnek tűnt. Új befektetőket kell keresni és szorosabb kapcsolatot kell kiépíteni a külföldi cégekkel.” • N.B. A Fidesz szóvivője szerint a 2002-es választások után az amerikai elnök és az akkori budapesti amerikai nagykövet által Orbán Viktornak írt levelekből egyértelműen kiderül, hogy George Bush és az amerikai diplomácia is nagyra értékelte a Fidesz elnökének kormányzati teljesítményét Révész Máriusz szóvivő közleményében idézte az amerikai elnök 2002 áprilisában írt levelét, amelyben George Bush megköszöni Orbán Viktornak és kormányának azt a munkát, amelyet négy éven át végeztek az „Egyesült Államok és Magyarország közötti kapcsolatok építésében, valamint azt a szilárd támogatást, amelyet a terrorizmus elleni küzdelemben nyújtottak”. A szóvivő szintén idézett abból a levélből, amelyet az akkori budapesti amerikai nagyEörsi nyilvánosságra hozná a Jeszenszky-jelentést Eörsi Mátyás, a parlament külügyi bizottságának SZDSZ-es alelnöke felkéri a külügyminisztert, hogy hozza nyilvánosságra azt az összefoglaló jelentést, amelyet Jeszenszky Géza volt washingtoni magyar nagykövet készített a mostani kormányzat számára. A szabad demokrata képviselő közötte: azért döntött így, mert úgy ítéli meg, hogy „méltatlanná vált a vita az Egyesült Államok és a Fidesz kapcsolatáról”. Révész Máriusz követ, Nancy G. Brinker írt a Fidesz elnökének, és amelyben többek között az áll: „Hálás lennék, ha Önnek is lenne ideje egy rövid találkozóra Bush asz- szonnyal, hogy ő közvetlenül Önnek tolmácsolhassa az amerikai nép köszönetét mindazért a támogatásért, amelyet Magyarországtól kaptunk a terrorizmus elleni harcban.” Révész szerint a vita csak azért robbant ki, mert Gyurcsány Ferenc az amerikai elnökkel történt találkozója után nem mondott igazat és később úgy próbált szabadulni a „rendkívül kínos” helyzetből, hogy a Parlamentben „szemrebbenés nélkül letagadta korábbi nyilatkozatait, majd figyelemelterelésként négy évvel ezelőtti levelek tendenciózusan összeválogatott részleteire kezdett hivatkozni”. • (koncz) Élesedik a harc a szlovák repülőterekért Öt vállalat közül választják ki a végső győztest Egy hónapja van hátra annak az öt vállalatnak, mely privatizálni szeretné a pozsonyi és a kassai repülőteret - jelentette ki a privatizációs bizottság szóvivője, Tomás Sartuska. A repülőterek megszerzéséért folytatott harcban november végén hirdetnek győztest Az öt - még versenyben lévő - vállalat november 21-ig adhatja le utolsó ajánlatát arra vonatkozóan, hogy mit szeretne elérni a repülőterek privatizálása után. A beérkezett tanulmányok után összeül a bizottság és eldönti, hogy ki lesz a végső győztes. A privatizációban az öt cégből kettőnél a bécsi repülőtér közelsége okozza a legnagyobb gondot. A vállalatok képviselői elmondták, hogy a Pozsonytól 40 kilométerre lévő bécsi repülőteret nehéz lesz felülmúlni. A J&T vállalat szóvivője, Martin Fedor hozzátette: a bécsi repülőtér kemény konkurenciának számít, az osztrákok több európai repülőteret is túlszárnyaltak. Bízom benne, hogy eléjük tudunk kerülni. A J&T társaság a pozsonyi repülőteret szeretné magánosítani, ebben a legnagyobb ellenfélnek a 14 repülőteret működtető spanyol Abertis számít. Az osztrák érdeklődő kijelentette, hogy egy esetleges győzelem után nem akarják vidéki repülőtérré átalakítani a pozsonyi repteret. „Az elképzeléseink között az szerepel, hogy Pozsonyból átszállás nélkül indulhassanak gépek Európa egyes országaiba” - szögezte le Herbert Kaufmann, az osztrák Vienna International Airport vezetője. • (hajdú)