Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)
2005-10-26 / 210. szám
www.istergranum.hu RÉGIÓ 5 2005. október 26., szerda • HÍDLAP • A falnak is füle van a kassai konzulátuson Mennyire korrektek az Duray: a titkosszolgálat kiemelt figyelmet fordít a felvidéki magyarokra Folytatás az 1. oldalról A szlovákiai politikusokat azonban nem nyugtatta meg a titkosszolgálat tagadása, és a sajtóban is megindult a találgatás, hogy vajon kinek állhatott érdekében a poloskák telepítése. Bugár Béla, az MKP elnöke nem hiszi, hogy Mikulás Dzurindának köze lett volna a kassai főkonzulátus lehallgatásához, ez ugyanis annyira kényes ügy, hogy egyetlen komoly politikus sem vállalhatja fel. Véleménye szerint az eset a titkosszolgálat magánakciója lehetett. Azt viszont Bugár is furcsának tarja, hogy a titkosszolgálat tűzzel-vassal védekezik az ellen, hogy a parlament nagyobb betekintést nyerjen a SIS munkájába. A SIS munkáját minősítve a politikus lapunknak kijelentette: néhány szlovák titkosszolgálati akciótól „felfordul a gyomra”. Duray Miklós, az MKP ügyvezető elnöke szerint viszont az ügyben Mikulás Dzurinda is felelősséggel tartozik, hiszen a szlovák miniszterelnök részt vett az épület ünnepélyes átadásán. „Ez azt jelenti, hogy a Szlovák Köztársaság miniszterelnöke védnöksége alá helyezte nemcsak az épületet, hanem ezzel együtt az egész lehallgatási mechanizmust” - véli Duray Miklós, aki szerint a botránynak diplomáciai vetülete is van. A magyar Külügyminisztérium viszont már felvette a kapcsolatot a szlovák féllel, és a tárca sajtóosztályán azt is megtudtuk, hogy elvégezték a szükséges vizsgálatokat. Az üggyel kapcsolatos sajtó- közleményben a következők olvashatók: „A Magyar Köztársaság Kassai Főkonzulátusa ez év szeptember elején kapott jelzést egy szlovák kereskedelmi televíziótól a magyar képviseleten állítólagosán telepített lehallgató készülékekről. A főkonzul jelzése alapján a Külügyminisztérium az illetékes magyar szervhez fordult, amely haladéktalanul helyszíni vizsgálatot végzett a kassai főkonzulátuson. A helyszíni vizsgálat megállapította, hogy a főkonzulátus épületében 2000-ben egy szlovák cég telepített vagyonvédelmi rendszert. A rendszer vizsgálata megkezdődött, eddig viszont nem nyert bizonyítást, hogy ez a rendszer lehallgatásra alkalmas lenne. Miután NATO tagállamok nemzetbiztonsági szolgálatai esetében egymás elleni műveletek nem megengedettek, ezért a magyar fél nem is feltételezi, hogy ez esetben erről lenne szó. Az azonban nem kizárható, hogy szlovák belpolitikai motivációk állnak a nem bizonyított bejelentés mögött”. Ezzel szemben Duraynak meggyőződése, hogy a szlovák titkosszolgálat folyamatosan kitüntetett figyelmet szentel a felvidéki magyarságnak és vezetőinek. „Azt nem állítom, hogy Szlovákiában a magyarokat ellenségként kezelik, de az biztos, hogy a titkosszolgálat fontos feladatának tartja a magyarok megfigyelését, mint ahogy ezt az önnel folytatott telefonbeszélgetést is lehallgatja a titkosszolgálat” - nyilatkozta lapunknak telefonos megkeresésünkkor Duray, aki hozzátette: „Azt senki nem tudja ellenőrizni, milyen módon él vissza az így szerzett információkkal a titkosszolgálat. A SIS munkáját elvileg a parlamenti bizottság felügyeli, de gyakorlatilag az ellenőrző szerv tehetetlen a SIS-szel szemben” - jelentette ki Duray. A parlamenti bizottság tagja, Boris Zala (Smer) lapunknak elmondta: a bizottság munkája arra irányul, hogy ellenőrizze, a SIS a szlovák törvényekkel összhangban végzi-e munkáját. A bizottság tagjai emellett fizikailag, a gyakorlatban, személyesen is ellenőrizhetik a SIS-t. „Ezt meg is tettük a volt gazdasági miniszter, Pavol Rusko, vagy például a SME napilap lehallgatása idején” - jelentette ki Zala. Azzal a kérdésünkkel kapcsolatban, hogy a kassai főkonzulátus lehallgatása miatt is kezdemé- nyeznek-e vizsgálatot, Zala kijelentette: erről egyelőre nincs tudomása. Az üggyel kapcsolatban megkerestük a kassai főkonzulátust is, ám ott Czékman Imre főkonzul távollétére hivatkozva nem kívántak információt adni az ügyről. A Magyar Távirati Irodának nyilatkozva azonban Czékman elmondta: az ügyben a konzulátus jóhiszemű és nem tételezi fel, hogy a szlovák fél ilyen akcióban venne részt. • -r. -a. energiaszolgáltatók? A gáz- és áramszolgáltatók esetében sokan panaszkodnak arra, hogy a fogyasztó- védelem nem megfelelően működik. A magyar piac fogyasztói rendkívül kiszolgáltatottak. A közüzemi szolgáltatók irreális mértékű és apró betűs számlái gazdasági tanácsadók számára is fejtörést okoznak. Vinis Emese (kereskedő) H gáltatónk kiküldött necsekket, majd egy hétre rá ismét, a követke__________ báj, hogy az ilyen figyelmetlenségek mellett nagyon drágák a közüzemi számlák. Az embernek viszont muszáj kifizetni azokat, különben beperelnek vagy lekapcsolnak a rendszerről. Fe hér Janka (gyermekorvos) Sajnos nekünk szinte csak olyan dolgokat kellett átvenni az EU- ból, ami sújt minket, az értelmetlen normáktól, elvárásoktól kezdve a kicsempézett ólakig. Azt viszont nem sikerült elérni, hogy szolgáltatót választhassunk, pedig ha jól tudom, az unióban már működik ez a rendszer. A monopolhelyzetben lévő cégeket nem tudjuk leváltani, így azt csinálnak velünk, amit akarnak. Télen nem lesz mínusz 15 foknál hidegebb A Duna lehet a megye névjegye Területfejlesztési terv: tiszta környezet, új 10-es út Megszületett Komárom-Esztergom megye területrendezési terve, mely részletesen tartalmazza a megye fejlesztési irányvonalait A terv az egyes települések fejlődését úgy biztosítja, hogy az összhangban legyen a kistérségi, a megyei, valamint az országos érdekekkel és célokkal is. A terv négy fő célkitűzést tartalmaz. A megyei településrendezési terv első célja, hogy elősegítse a Duna menti táj és a települések kapcsolatában a vízparti - dombvidéki tájkarakter megőrzését. Ezzel függ össze a második célkitűzés, amely a természetes környezetet károsító területfejlesztések kanalizálását, a szénbányászat és nehézipar által sújtott térségek tájrehabilitációját szolgálja. A rendezési terv harmadik hangsúlyos területe, hogy megvédje a megye környezetminőségét meghatározó térségek, így a Pilis-Gerecse-Vértes összefüggő erdőterületeit, Gerecse és Pilis közötti, valamint észak-bakonyi dombvidéki területeket, illetve az Által- ér vízgyűjtő területét. A kulturális örökség és a termálkincs kiaknázása sem lehet maradéktalan a tágabb környezet kellő vonzereje hiányában. A negyedik célkitűzés a tradicionális mezőgazdálkodás megtartása, a történelmi tájhasználat prioritásának biztosítása. A fejlesztési igények sorában kiemelt helyet kap a közúti közlekedés fejlesztése, vasúti fejlesztési igények, de fontos a Duna hajózásban betöltött szerepének erősítése is. A légi közlekedés tekintetében az esztergomi repülőtér jobb hasznosítására vonatkozó elképzeléseket tartalmaz a terv. A megyei városok sajátos fejlesztési igényei között szerepel a 10-es út új kapacitív nyomvonalának kiépítése is. • -l. -a. Magyarországon a fogyasztóvédelem abban merül ki, hogy zargat- ják a kereskedőket, ahelyett, hogy a fogyasztót védenék a monopolistáktól. A kiszolgáltatottságot csak a szolgáltató szabad megválasztásával lehetne megszüntetni. Németh János (közgazdász) A közüzemi szolgáltatók egyeduralkodók, mert áramot, vizet, csatornát eg)' helyről kap az ember. Mindenki arra hivatkozik, hogy ő nem tehet a díjak mértékéről, azt viszont nem hangoztatják, hogy a közüzemiség egyfajta közszolgálatiságot is jelent, ami pedig a közjóért kellene hogy érvényesüljön. Minden cég kizárólag a profitra törekszik, hogy neki legyen jó. Földosztás csak tehetőseknek Nem vált be a kormánypropaganda, a Fidesszel szövetkeznének a gazdák? Folytatás az 1. oldalról „Ezeknek a találgatásoknak semmi köze a valósághoz, csak megtévesztésre jók” - mondta Dávid Mihály. „Pedig nem kell attól tartani, hogy idén télen megfagyunk, a kemény hideget Magyarországon mínusz húsz foktól számítják, s nekünk ebben nem lesz részünk. Nem mondom, hogy nem lesz kopogós hideg, de a hőmérő higanyszála a mínusz tizenöt fokot nem lépi át egész télen.” A szakember annyiban igazat adott a találgatóknak, hogy decemberben valóban lesz egy hőmérsékleti mélypont, ám ez alapján nem szabad az egész telet minden idők legkeményebb időszakának titulálni. „DeA párkányi hídőrök megbízatásuk lejárása leteltével mutatják be féléves tevékenységüket. Csütörtökön a német Sonja Hindrichsen mutatkozott be fotóikból, papírcsíkokból és néhány rajzból készült installációjával a párkányi Városi Múzeum kiállítótermében. Sonja Hendrichsen beszédében megköszönte a párkányi diákok segítségét, akiknek oroszlánrésze volt a háromezer képből álló installáció létrehózásábari. A hídőr és segítői elsősorban a hídon cember 22-én lesz a leghidegebb, éjjel mínusz 15 fok várható, míg nappal mínusz 10 fokra melegszik a levegő” - folytatta Dávid Mihály. „Tavaly is előfordultak hasonló, minden alap nélküli híresztelések, és bebizonyosodott, hogy nem volt kemény tél. Hangsúlyozom tehát: az idén sem lesz!” Az időjós elmondta, hogy január és február második felében lesznek még nyikorgó hidegek, akkor előfordulnak majd mínusz tíz fok körüli nappalok és éjszakák. „Március és április első fele a megszokottnál hűvösebb lesz, de április közepétől végre jelentősebben felmelegszik az idő” - állítja Dávid Mihály. • N.B. gyalogosan közlekedő embereket, emberpárokat fotózták. Fotóikkal arra kerestek választ, hogy kik, miért és milyen irányban kelnek át a Mária Valéria hídon. Hendrichsen egy kis iróniával megjegyezte, hogy minden egyes határátkelés alkalmával ellenőrizték őket a határőrök. Reményét fejezte ki, hogy ez az ellenőrzés hamarosan értelmét veszti, mert Szlovákia és Magyarország között megszűnnek a határok. • Oravetz Ferenc Folytatás az 1. oldalról - „A gazdák ugyanis nem rendelkeznek sem elegendő tőkével, sem fedezettel a hitelfelvételhez. A földek ilyen formában történő szétosztását éppen ezért nem tudjuk és nem is akarjuk elfogadni”. A MAGOSZ Komárom-Esztergom megyei szervezetének elnöke, Balogh Zoltán is hasonlóan látja a helyzetet. Szerinte is csak a tőkeerős szövetkezetek, külföldi magánszemélyek és spekulánsok juthatnának megművelhető területhez. „A gazdák nemcsak idehaza, hanem egész Európában komoly problémákkal küzdenek. A termelői érdekszervezetek múlt heti, strassbourgi találkozóján a résztvevők élesen bírálták az uniós mezőgazdasági politikát, a délamerikai olcsó, ellenőrizetlen eredetű termékek ellenőrzés nélküli beáramlását” - erősítette meg Obreczán. Szabó Zoltán (asszisztens) A MAGOSZ máris jelezte, hogy november végéig összeállít egy program- javaslatot, ami többek között tartalmazza majd a jelenlegi földosztó program elutasítását, és a reális tényekből kiindulva kidolgoz egy, az uniós követelményeknek is megfelelő programot. Ez valószínűleg belekerül majd valamelyik párt választási programjába is - mondta a főtitkár. Hogy melyik párttal kíván együttműködni a gazdaszervezet, azt sem Obreczán, sem Jakab István, a szervezet elnöke nem kívánta részletezni, de az elmúlt három év gazdatüntetései, az agrártárca folyamatos bírálata, a gazdák és a minisztérium közötti konfliktusok nyilvánvalóvá teszik, hogy a nagyobbik parlamenti ellenzéki párt lehet az, amelyik ismét felkarolja a magyar gazdák problémáit, csakúgy, mint tette ezt 1998 és 2002 között. • BUKOVICS A kormány jelenleg kétfajta földjuttatást hirdetett meg. A szociális föld- program keretén belül - amelyet egyébként a Magosz is támogat - az ön- kormányzatok jutnának ingyen állami földterületekhez, és ők osztanák azt szét - segély és munkanélküli támogatás gyanánt - az erre igényt tartó rászorulóknak. A másik, a sajtóban csak földosztásként emlegetett program tulajdonképpen egyfajta kedvezményes földvásárlást jelent: 3,5 százalékos kamatra és hosszú távra - 20-30 évre - tehetne hitelt felvenni erre a célra, bizonyos, a tervezet szerint 23 százalékos, ám a legtöbb gazdának előteremthetetlen nagyságú önrész mellett Elbúcsúzott a német hídőr