Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)
2005-10-04 / 194. szám
2 HÍDLAP • 2005. október 4., kedd ORSZÁG-VILÁG www.esztergom.hu Alkotmányellenes törvények (H) Alkotmányellenes az Alkotmány- bíróság határozata szerint a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló törvény több rendelkezése. „Az alkotmányellenesnek nyilvánított rendelkezések az elektronikus képi megfigyelőrendszerre vonatkozó szabályokat állapítottak meg” - áll a testület közleményében. Az indoklás szerint a szabályozás egyes elemei ellentétesek a magánszféra védelmét biztosító alkotmányi rendelkezésekkel. Késik a bizottság felállítása (H) A határon túli magyarok ügyével foglalkozó parlamenti bizottság felállításról tárgyalt tegnap Szili Katalin házelnök és Csapody Miklós MDF-es képviselő. Az ellenzéki politikus korábban nyílt levélben kérte a házelnök közbenjárását a testület mihamarabbi felállítása érdekében. Szili Katalin az egyeztetés után megerősítette: bár a házbizottságban elvi egyetértés alakult ki arról, hogy 11 fővel létrejöjjön a bizottság, arról továbbra sincs egyetértés, hogy melyik nagy párt adja a testület elnökét. 7,5 milliárd forintnyi közmunka (H) Hét és félmilliárd forint felhasználásával indít 25 ezer ember foglalkoztatását biztosító közmunka-programot a Közmunka Tanács - jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján a szervezet elnöke. Sándor László elmondta: a pályázatok eredményeként megközelítőleg 1500 önkormányzat biztosíthat jövedelmet a tartósan munkanélkülieknek azokban a téli hónapokban, amikor visszaesik a szezonális foglalkoztatás. A pályázat beadásának határideje október 17., az eredményhirdetés november 10-én lesz, így december elején elkezdődhetnek a május végéig tartó közmunkák. Próbariasztás Pakson (H) Három megyét érintő próbariasztást tartottak tegnap. A szokásos havi üzempróba során, amelyben az erőmű harminc kilométeres körzete érintett, csak két sziréna működött hibásan a 227-ből. A lakossági tájékoztató rendszer tehát csaknem hibátlan. Futott a kormányfő (SK) Huszadik maratoni távját is teljesítette Mikulás Dzurinda, Szlovákia miniszterelnöke. A kormányfő a kassai maratonin állt rajthoz, és sikeresen célba ért a 42 kilométeres távon. Dzurinda ideje azonban rosszabb lett a vártnál, a kormányfő 14 perccel később szakította át a célszalagot, mint egy évvel korábban. Közbeszerzési balhé (SK) A szlovák belügyminisztérium újra meghirdetés nélkül folytatott köz- beszerzési eljárást, ami nem egyedi a minisztérium életében. Korábban már előfordult ilyen eset, akkor többmilliós bírságot volt kénytelen kifizetni a Közbeszerzési Hivatalnak. A mostani tárgyalást a Hewlett- Packarddal bonyolította le a belügyminisztérium (közel 240 millió koronáról van szó), de az illetékesek szerint azért nem volt tárgyalás, mivel a vállalat az egyetlen olyan cég, amely ilyen berendezéseket forgalmaz. T őzsdei botrány Veres miatt Fókuszban a vajdasági magyarok ügye Kétnapos vizitre érkezett a szerb elnök Különös hangsúllyal és terjedelemben esett szó a nemzeti kisebbségek kérdéséröl a magyar-szerb államfői találkozón. Ezt Sólyom László köztársasági elnök közölte, miután szerb kollégájával egyeztetett hétfőn. Sólyom László úgy fogalmazott: „...magyar részről azt hangsúlyoztuk, hogy a vajdasági magyar kisebbség elleni atrocitások rendkívüli aggodalommal töltenek el bennünket”. Az államfő hozzátette: a szerb elnök a Magyarországon élő szerb kisebbség helyzetét említve azt emelte ki: reméli, parlamenti képviselethez fognak jutni. Sólyom László hozzáfűzte: a magyar kormány elvárja, hogy a szerb kormány intézze el, a helyi hatóságok járjanak a végére ezeknek az atrocitásoknak. Boris Tadic közölte: politikai programjának hangsúlyos pontja a kisebbségi jogok kérdésének rendezése, ezen belül a magyar kisebbség helyzetének stabilitása is. Magyarország fontosnak tartja, hogy az európai normák követésével ne adjunk okot arra, hogy nemzetiségi atrocitásokról eshessen szó - mondta Gyurcsány Ferenc a Boris Tadic szerb elnökkel folytatott hétfői, budapesti megbeszélését követő sajtótájékoztatón. A kormányfő szerint a nyitottság, a mértéktartás, az általános emberi jogi normák betartatása, a hatékony és eredményes igazságszolgáltatás óvhat meg attól, hogy ezek az ügyek elrontsák a két ország kapcsolatát. A miniszterelnök hozzátette: Tadic elnök megígérte, hogy közvetlen tájékoztatást kér azon bírósági eljárások állásáról, amelyek az esetleges nemzetiségi töltetű atrocitások kapcsán indultak. • Koncze Kifogásolja a svájci CE Sári társaság, hogy a pénzügyminiszter múlt szerdán akkor tette közzé a hiánycélok drasztikus emeléséről szóló makrogazdasági közleményét, amikor még javában zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén - tudta meg a hirado.hu. A svájci vállalat szerint illendő és elvárható lett volna, hogy a szaktárca megvárja a közléssel a tőzsde zárását, megelőzendő a vezető részvények jelentős áresését és a bennfentes kereskedést. Dióslaki Gábor, a Tebész elnöke vélte, hogy igen szerencsétlen volt az eljárás, bár a tőkepiaci törvény konkrétan nem szabályozza a pénzügyminisztérium magatartását ilyen esetekben. Az USA- ban például a tőkepiaci hatást gyakorló államigazgatási szervek egy héttel a hasonló bejelentések előtt értesítik a befektetőket, hogy mit és mikor tesznek közzé. • KE Kovács nem figyelt? A Magyar Nemzet úgy tudja, Kovács László párttársaival beszélgetett, és csak többszöri felszólítás után tért vissza helyére az Európai Parlamentben, amikor a vajdasági magyarok elleni atrocitások ellen szóló határozatot tárgyalták. A lap szerint Doris Pack néppárti képviselő, a délszláv bizottság elnöke többször rászólt Kovácsra, aki azonban tolmácsgép nélkül nem értette a német euroanya intelmeit, így a többi europarlamenti képviselő hívta fel figyelmét, hogy Pack asszony hozzá beszél. Kovács a köztévében erre reagálva elmondta: a zárszó előtt mindössze néhány percre ment oda konzultálni a tőle húsz méterre ülő Tabajdi Csabához, a téma szakértőjéhez. A német képviselőnő egyszer valóban megszólította, de ez nem okozott semmiféle felháborodást - tette hozzá a biztos. Dilemmák a török csatlakozás kapcsán Hosszú távon értékválságot okozhat az EU-ban egy Törökországnak adandó esetleges negatív válasz - mondta a magyar külügyminisztérium politikai államtitkára hétfőn Budapesten, egy külpolitikai fórumon. A Fidesz EP- képviselője szerint egy megosztott Európa egyeztet Ankarával. Bársony András államtitkár közölte: Törökország csatlakozásának ügyében az uniónak ugyanazokat a követelményeket kell támasztania, mint más jelentkező országok esetében, ugyanakkor kizárható a török tagság, ameny- nyiben Ankara és Ciprus nem ismeri el kölcsönösen egymást. A politikus úgy fogalmazott: „óriási erkölcsi és politikai dilemma a török csatlakozás kérdése”. Törökország iszlám jellege kapcsán hozzátette: ha az EU valamiféle választóvonalnak tekinti a vallásos értékrendet, akkor az európai fejlődés új stádiumához érkezik. Schöpflin György, a Fidesz európai parlamenti képviselője azt mondta: a török hadsereg szerepe a politikai rendszerben azt mutatja, nem teljesen demokratikus államról van szó. Hozzáfűzte: a nők egyenjogúsága, valamint a kurd kisebbség jogai a gyakorlatban nem érvényesülnek. „Az európai alkotmányos szerződés francia és holland elutasítása is azt mutatta, hogy az európai közvélemény erősen a I török csatlakozás ellen van. Egy megosztott Európa tárgyal majd a törökökkel, ami delegitimálja az egész folyamatot” - emelte ki az EP-képviselő. • Váry Csökkenteni kell az inaktívak számát Jövőre 160 milliárdot költenek foglalkoztatás-növelésre Az elkövetkezendő időszak célja, hogy Magyarországon csökkenjen az inaktívak száma - jelentette ki a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter. Bernáth Ildikó fideszes képviselő szerint a kormánynak az adó-, és járulékterheket kellene csökkentenie a cél érdekében. Csizmár Gábor szakminiszter a rendkívüli kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: elkészült az a kormányzati jelentés, amely a foglalkoztatás helyzetét és a szükséges lépéseket elemzi. A tárcavezető kijelentette: a kabinet célja az, hogy az elkövetkező időszakban évente legalább egy százalékkal bővüljön a munkaerőpiacon megjelenők száma. Jelenleg ugyanis Magyarországon a foglalkoztatás aránya 57 százalékos, szemben az unió 63 százalékos átlagával. Csizmár közölte: a foglalkoztatási programok finanszírozására 2001-ben még 51 milliárd forint állt rendelkezésre, az idén ez az összeg már mintegy 100 milliárd forintot tesz ki, míg jövőre eléri a 160 milliárd forintot. A Fidesz szakpolitikusa, Bernáth Ildikó erre úgy reagált: „A mindenkori kormány teremti meg azt az adópolitikát, amivel hatással lehet a munkahelyek létrehozására”. • Koncz Endre MKP: a második legerősebb párt A legfrissebb szlovákiai felmérések alapján a második legtöbb szavazatot a Magyar Koalíció Pártja kapná, ha szeptember végén tartották volna a választásokat. Az első helyen továbbra is a Robert Fico által irányított Smer áll. A szeptember végén elvégzett közvélemény kutatás szerint a legtöbb voksot a Smer kapná, Robert Fico pártja 34,1 százalékkal áll az élen. A Magyar Koalíció pártja is jól szerepelt az MVK által elvégzett felmérésben, Bugár Béla pártja 11,8 százalékkal a második legtöbb voksot kapta. A két párton kívül a többiek mind tíz százalék alatti eredményt produkáltak, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára az LS-HZDS került, 9,9 százalékkal, megelőzve az SNS-t (9,1 százalék) A szlovák parlamentbe bejutott volna a SDKÚ (8,5), a KDH (8,3), és a KSS (6,2) is. A közvélemény kutatás legnagyobb meglepetését az ANO okozta, a pártot az emberek 2,5 százaléka támogatná. A megkérdezettek 15,6 százaléka nem vett volna részt a szavazáson, 15,2 százalék pedig még nem tudott dönteni, hogy kire voksolna. A felmérésből az is kiderül, hogy a Smer 58, a Magyar Koalíció Pártja 20, az LS-HZDS pedig 17 mandátummal rendelkezne. • NB Orbán: a falunak nincs jelene Országos Faluparlament Dabason A falunak nemcsak múltja van, hanem jövője is Magyarországon, e pillanatban azonban a jelene hiányzik még - fogalmazott Orbán Viktor vasárnap Dabason, a faluparlament első országos gyűlésén. Magda Sándor szocialista szakpolitikus szerint ugyanakkor egy előre meghatározott, politikamentes jövőkép szolgálná a gazdálkodók érdekeit. A Fidesz-elnök a rendezvényen kijelentette: nem öt év múlva kell programokat végrehajtani, cselekedni itt, és most kell, mert a jelen a kérdéses. Mint mondta, országépítő program készül a faluparlament rendezvényein összegyűjtött gondolatokból. Az ellenzéki vezető szerint ez azért szükséges, mert „úgy tűnik, az ország vezetőinek fogalmuk sincs arról, milyen vízió szerint kellene összehangolniuk a falura vonatkozó döntéseket.” HozA NOB elnöke találkozott Orbán Egyebek mellett egyi magyarországi olimpia megrendezésének esélyeiről volt szó Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke és Orbán Viktor Fidesz-elnök vasárnapi megbeszélésén - közölte a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. A belga sportdiplomata saját kérésére találkozott az ellenzéki vezetővel, akitől három évvel ezelőtt 650 ezer, az ötkarikás kandidálást támogató aláírást vett át. Orbán Viktornak arra a kérdésére, hogy a 2012-es londoni játékok után milyen kilátásai lehetnek a rendezésre az európai városoknak, a NOB elnöke azt mondta: „Nincs kizárva Európa”, de feltételezhető, hogy az amerikai kontinens lesz a játékok helyszíne. zátette: a magyar hatóságok „mindig a termelőket zaklatják, sohasem az importőröket”. Utóbbiakkal csak akkor foglalkoznak, amikor kiderül, hogy sok százezer ember egészségére veszélyes élelmiszereket hoznak be az országba. E gyakorlat megváltoztatásához vidékbarát országvezetésre is szükség lenne. Magda Sándor, az MSZP szakpolitikusa erre úgy reagált: „...a vidéknek egy valami fontos: egy előre meghatározott jövőkép, politikamentesen és a gazdálkodók érdekeit szolgálva”. A képviselő utalt rá: a mostani kabinet több támogatást adott a gazdáknak, mint az Orbán-kormány. Hozzátette: míg 2002 előtt nem volt egyetlen termelő-értékesítő szövetkezet sem, addig ma több mint száz ilyen működik. Magda Sándor elmondta azt is: élelmiszerkommandót állítottak fel, hogy a hazai termelők védelme érdekében rendszeresen ellenőrizzék az élelmiszerpiacokat. • PalotAs Miniszterek a terrorizmus ellen Háromnapos hivatalos látogatást tesz Oroszországban Juraj Liska, Szlovákia honvédelmi minisztere. Liska a moszkvai út során találkozik Sergej Borisovic, orosz honvédelmi miniszterrel, akivel elsősorban a terrorizmus ellen harcról fog tárgyalni. Juraj Liska ma repül Moszkvába, hogy tárgyalásokat folytasson az orosz honvédelmi miniszterrel. A megbeszélések témája a terrorizmus elleni harc lesz, amelyben Szlovákia aktív szerepvállalónak számít, ugyanis az ország katonái résztvevői a nemzetközi hadműveletnek Afganisztánban és Irakban. A két honvédelmi miniszter szeretné szorosabbra kötni a kapcsolatot az orosz és a szlovák katonaság között. Liska az elmúlt héten már tárgyalt Alexander Udalcov, oroszországi nagykövettel, akivel szintén a közös kapcsolatok megerősítéséről esett szó és mindketten egyetértettek abban, hogy nincs ok aggodalomra a két ország jövőjét illetően. • KÉMÉNDI