Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)
2005-10-15 / 203. szám
• HÍDLAP • 2005. október 15., szombat hídlapmagazin A „ táltoskirály ” Áz aranybulla kiadása nyomán előszeretettel „alkotmányos"-nak nevezett kissé könnyelmű II. András királyt legidősebb fia, Béla herceg követte a trónon, a magyar királyok közül e néven a negyedik. Koronázására 770 esztendővel ezelőtt, 1235. október 14-én került sor Esztergomban. Béla gyermek- és ifjú éveit az apjával való egyre mélyülő nézetkülönbségei mellett anyja, Gertrudis meggyilkolásának emléke árnyékolta be. Sosem tudta elfelejteni a pilisi erdőben szeme láttára elkövetett brutális gyilkosságot, és bár a trón elfoglalása után komolyabb bosszút nem forralt a még életben lévő gyilkosok ellen, annyit legalább elért, hogy a királyi tanács jószágvesztésre ítélte a bűnösöket. Példaképe egész életén át nagyapja, a műveltségéről Európa-szerte híressé vált, Bizáncban nevelkedett nagyapja volt. Tekintélyét hangsúlyozandó jelenlétében még az ország főméltóságainak sem hozatott székeket, hogy leülhessenek, népszerűtlenségét pedig tovább növelte, amikor hozzálátott az apja által eladományozott királyi birtokok visszavételéhez. Mindeközben, mikor a magyarok fenyítéseket szenvedtek el az ifjú uralkodótól, ő leginkább az országba a közeledő tatárok elől bemenekült kunoknak kedvezett. Béla mindezt nem azért tette, mintha igazságtalan akart volna lenni, egyszerűen a várható védekezés kényszere hajtotta. A magyarok ennek ellenére, fölbőszülve a királyi védelmet élvező kunok sérelmein, szabályosan kizavarták őket az országból. A tatárok megérkezése tehát egy megosztott Magyarországot és egy népszerűtlen királyt talált itt a Kárpát-medencében. A Sajó mentén elszenvedett vereség után az ország szabad prédává vált, Bélát is csak nagy nehézségek árán sikerült megmenekíteni. A király egészen Trau váráig futott. Itt érte a tatárok elvonulásának a híre. Meghalt ugyanis Ogotáj főkán, és a nyugati támadást irányító Batu otthon akart lenni a várható választáson. A hazatérő Béla rendíthetetlenné vált az ország felépítését és megerősítését illetően. Valójában ekkortájt alakul ki a királyukkal megbékélő nemesek körében egy királymítosz, aminek a legfőbb lényege, hogy uralkodójuk Szent István utóda, homlokát pedig koronázásakor a szent király koronája érintette. Béla pedig készül az újabb támadásra. Leveleivel ostromolja a pápát és Európa keresztény uralkodóit, ám segítség helyett a legjobb esetben is csak semmitmondó ígéreteket kap. Joggal állíthatjuk, hogy Béla hadvezéri képességekben kevéssé jeleskedett, ám annál sikeresebb és bölcsebb diplomata volt. Nemcsak megszilárdította Magyarország európai pozícióit, hanem még az ország területeit is képes volt növelni. E sikereiben vitathatatlanul nagy szerepe volt annak, hogy szerencsésen házasította ki lányait, sőt Kunigunda nevű unokáját is. Csak Margittal, a közvetlenül a tatárjárás után született hercegnővel nem boldogult, őt ugyanis egykor Istennek ajánlotta föl, és már négyesztendős korától Veszprémben neveltette. Mikor diplomáciai megfontolásból később férjhez akarta adni Rasztyiszláv orosz herceghez, Margit ellenállt. Ragaszkodott az Istennek szentelt élethez és a Nyulak-szigetén élt haláláig, a később róla elnevezett Margitszigeten. IV Béla uralkodása ugyanakkor Esztergom sorsának alakulása szempontjából sem másodlagos. Ekkor kezdett ugyanis benépesülni az a terület, amelyet ma Budapestnek nevezünk. „Attila király városa”, Óbuda a XIII. században tűzvész martaléka lett Az új Budát a mai várhegyen IV Béla kezdte építtetni a tatárjárás után. Talán 1249-ben költözött ide udvartartásával együtt, a III. Béla király építtette fényes esztergomi palotát pedig 1256-ban véglegesen az érseknek adományozta. Az új királyi székhely tehát ettől kezdve már nem Esztergom, hanem Buda lesz, Pestet pedig kereskedők, német polgárok és izmaeliták telepítették be. Temetkezési helyéül ennek ellenére Esztergomot, mégpedig a ferencesek középkori kolostorát jelölte ki. Ez valahol a mai ferences rendház és gimnázium helyén állott, ám Béla király sírját a régészeknek máig nem sikerült megtalálniuk, noha csodálatos régészeti kuriózum lenne, hiszen épp a második honalapító sírja lenne a napjainkra még egyetlen feltáratlan Árpád-házi királysír. A rettenthetetlen király végül 1270. május 3- án tért örök nyugalomra. • HISTÓRIÁS Leánynevelés a régi Esztergomban A szatmári irgalmas nővérek 1865. október 15-én nyitották meg leánynevelő elemi és polgári iskolájukat Esztergomban. Az iskola alapítója Szcitovszky János hercegprímás volt, aki úgy döntött, hogy Esztergom érsek-vízivárosi részében, az érseki palota előtti épülettömbben, vagyis a megüresedett papnevelő intézetben a szatmári irgalmas nővérek létesítsenek népnevelő intézetet. A z iskola egy hatosztályú elemi és egy négyosztályú polgári tagozattal kezdte meg működését. A prímás figyelme az oktatás tartalmára is kiterjedt. Elrendelte, hogy a szokásos tananyagon túl a növendékek zenében, idegen nyelvekben és kézimunkázásban is jártasságra tegyenek szert. A zárda békeidőben a rend nagy magyarországi rendtartományához tartozott, Trianont követően pedig Esztergomban volt a helynöksége. A nővérek Szent Annáról elnevezett zárdáját Simor János hercegprímás alapította. Az elemi iskolába 1936-ban 220 tanuló járt, az óvodában 130 kisgyerekről gondoskodtak a nővé.ek, míg a fiúotthonban mintegy 50 tanulót oktattak. Mindemellett a nővérek Szentgyörgymezőn is fenntartottak egy zárdát, amelynek alapítása szintén Simor János hercegprímás nevéhez fűződik. Külön figyelmet érdemel áldozatkész oktató-nevelő munkájuk az árvák gondozása terén. Nem maradhat említés nélkül a rend nagytekintélyű legendás főnöknője, Bolgárfalvi M. Alierna nővér neve sem. Léván kezdte meg tanári működését, majd Sátoraljaújhelyen dolgozott, végül Esztergomba kerülve az érseki várost jelölte ki a rend tevékenysége színhelyéül. Úgyszintén említést érdemel a szentgyörgymezői zárda főnöknője, Jencsel Konzorcia nővér, tanár- és írónő. Gyermekmeséit, mesekönyveit a rend iskoláiban használták elsősorban. Áldozatos életével tűnt ki a nővérek közül Bolgárfalvi M. Alierna nővér, aki a háborús esztendőkben nappal tanított, éjszaka pedig a harctéri sebesültek és betegek ápolását látta el rendtársaival együtt. Érdemes fellapoznunk a ma már pótolhatatlan értékűnek tekinthető régi évkönyveket. Szó esik bennük az oktató-nevelő munka nehézségeiről, a növendékekről való gondoskodás felelősségéről. Alapvető célul tűzték ki, hogy a tanítványok idejét minél értékesebb feladatok megoldásával jól és a jóra ösztönzően osszák be. E célt szolgálta a maguk köréből alapított „Charitas” egyesület is. Kiemelkedő célt volt természetesen a vallásos nevelés. Ennek részeként biztosítottak számukra rendszeres szentmise hallgatást, gyónási alkalmakat és az áhítatot előmozdítandó, sokak gyönyörűségére énekkart is működtettek. De a közösségi élet sikeres előmozdítói voltak a közös kirándulások, iskolai ünnepségek és színjátékok bemutatásai is. Különböző juttatásokban is részesültek az arra érdemesek, vagy a rászorulók. Az iskola 1908-09-i évkönyve megemlíti például, hogy az intézet épületének kibővítését Vaszary Kolos hercegprímás ezer, Rajner Lajos püspök szintén ezer koronával támogatta. De egyháziakon kívül világiak adományai is segítették a zavartalan működést. A rend 1942-ben ünnepelte magyarországi megtelepedésének jubileumát. Akkori programjukat hűségesen valósították meg száz esztendő alatt: „katolikus és magyar szellemben közelebb vinni a lelkeket Istenhez. Ezen fölsé- ges célt igyekszik elérni (a rend) nemcsak az iskolák katedráin és nevelő- • intézetekben, hanem a kórházak betegágyainál és a távoli missiókban is.” És tegyük hozzá: e célt igyekeznek megvalósítani napjainkban is, a rendszerváltást követő újjáalakulás óta. • Dénes 84 esztendővel azután, hogy 1917. október 15-én a Vincennes erdőben kivégezték Mata Hárít, a francia igazságügyi minisztérium ártatlannak nyilvánította a legendás kémnőt, postumus felmentve őt a korabeli vádak alól. De ki is volt ez a vamp, aki férfiszívek sokaságát csábította el, majd bátran állt a kivégzőosztag elé? Hogy milyen lehetett, azt leghívebben - és nem véletlenül - talán az „isteni Garbó” tolmácsolhatta a közönségnek a mozivásznakon. Margaretha Gertruida Zelle néven született 1876-ban egy holland városkában, Leewardenben. Édesapja hamar elhagyta a családot, anyja pedig fiatalon meghalt, így a tizennégy éves lányt zárdába küldték, hogy ott sajátítsa el a háztartás „művészetét”, s készüljön fel a házaséletre. Margaretha egyetlen vagyona kivételes szépsége volt, így 19 évesen válaszolt egy újságban megjelent házassági hirdetésre, s három hónap múlva már létre is jött a frigy közte és a nála 21 évvel idősebb Johnny MacLeod holland ezredes között, aki vagyonos ember lévén anyagi biztonságot tudott nyújtani a lánynak. Hamar kiderült azonban, hogy a jólétért drágán kell megfizetnie. A kezdetben boldog családi idill hamarosan rémálommá változott. Hiába adott életet Mata Hari gyors egymásutánban egy fiú- és egy leánygyermeknek, MacLeod nem tudta levetkőzni természetét, rengeteget ivott és gyakorta bántalmazta feleségét és gyermekeit. Az ezredest a Holland Kelet-Indiába követő család valódi tragédiája azonban egy indokínai hajóúton történt, amikor a gyermekek rejtélyes módon megbetegedtek, a hároméves fiúcska meghalt, a leány pedig, bár túlélte a kórt, soha nem épült fel teljesen. Felvetődött a gyanú, hogy egyik szolgálójuk mérgezte meg őket, aki így akart bosszút állni a MacLeodtól elszenvedett rossz bánásmódért. Rövidesen visszatértek Európába, szintén tisztázatlan körülmények között. A kétségbeesett asszony 1905-ben Párizsba szökött. Hamarosan mint táncosnő és kurtizán bukkant fel. A mecénásáról elnevezett Guimet Múzeumban Kelet-kutató tudósok és művészek előtt mutatkozott be először nagy sikerrel, mint a keleti erotikus táncok szakértője. Első fellépésén még a japán és a német nagykövet is jelen volt. „Nem annyira tánctudásával tűnt ki, mint inkább azzal, amint jellegzetesen lassú, erotikus mozdulataival megmutatta a közönségnek karcsú testének bájait” - emlékezett vissza egy szemtanú. Művésznevét Mata Haritól, egy maláj hercegnőtől kölcsönönzte, jelentése: a Hajnal Szeme. És mivel holland származású, elvált családanyaként nehezen szerzett volna hírnevet Európa fővárosában, gazdag fantáziája révén fantasztikus élettörténetet teremtett magának, melynek legendába illő elemei elbűvölték a párizsi előkelő köröket. Rövidesen sorra fogadták őt Franciaország és Európa előkelő szalonjai, műsora mindenhol az est fénypontjának számított. Rövidesen Madrid, Berlin, Monte-Carlo, Bécs, sőt még Kairó is a lába előtt hevert, hódolói közé tartoztak arisztokraták, katonatisztek, sőt uralkodóházak tagjai is. Hódításai közé tartozott például a Német Birodalom trónörököse, a külügyminiszter és Brunswick hercege is, akik rajongásukat természetesen anyagiakkal is kiegészítették, így hamarosan Európa legjobban fizetett kurtizánjává vált, akinek előkelő pártfogói egymást túlszárnyalva vásárolták a házakat, bundákat, ékszereket. Az ünnepelt táncosnő több nyelven is beszélt, s mivel semleges országból származott, szabadon utazgathatott Európában még azután is, amikor 1914 augusztusában kitört az I. világháború. Egyidőben fenntartott német és francia kapcsolatai hamarosan a kémkedés gyanúját vetették rá. Mata Hari 1917. február 12-én érkezett Berlinből Párizsba, s az Avenue Montaigne-en található Plaza-Athene Hotelben vett ki szobát. Másnap a francia hatóságok rajtaütöttek. Európa ünnepelt sztárja; az előkelő szalonok díszvendége, akiért néhány hete még rajongott a felső tízezer, egy csapásra a Saint-Lazar börtön egyik sötét cellájában találta magát. 1917 július 24-én kezdték meg perének tárgyalását a párizsi Igazságügyi Palotában. A vád: hazaárulás, kettős kémkedés Németország és Franciaország számára. A védelem képviselője, Jacques Clunet, ki lenne más, mint a díva egyik régi szeretője. A vád fő bizonyítéka egy olyan - a táncosnő szobájában lefoglalt - tubus volt, amelyet láthatatlan tintaként azonosítottak. Mata Hari a kihallgatások során azt állította: az állítólagos tinta csupán fertőtlenítőszer, amit ő fogamzásgátlónak használ. A vád gyenge lábakon állt. Sosem bizonyosodott be például, hogy Mata Hari lelkén szárad ötvenezer francia katona élete. A hadfiak a Földközi-tengeren elsüllyesztett hajókon vesztették életüket. A kivégzésre 1917 október 15-én, hajnalban került sor ugyanazon a helyen, ahol 1804-ben a francia történelem egy másik rejtélyes perét követően Enghien hercegnét kivégezték. A díva elegáns ruhát vett fel, s csak azután volt hajlandó beszállni az őt Vincennes-be szállító autóba, miután kesztyűjét is felhúzta. A kivégzőosztag a lőtéren várt rá, tizenkét ember sorakozott fel az udvar három oldalán, szemben egy csupasz fával. A „kémnő” nem engedte, hogy bekössék a szemét, bátran nézett szembe a kivégzőosztaggal... 2001 októberében a Mata Hari Alapítvány és Leeuwarden városa keresetben kérte a francia igazságügyi hatóságoktól az 1917- ben hozott ítélet felülvizsgálatát. Az ítélet semmissé nyilvánítása ugyan megtörtént, ez a gesztus azonban nem adhatta vissza a legendás asszony életét. Mindössze 41 esztendőt élt. • RAINER
