Hídlap, 2005. október-december (3. évfolyam, 193-257. szám)
2005-10-01 / 193. szám
2 www.esztergom.hu • HÍDLAP • 2005. október 1., szombat ORSZÁG-VI LAG Kilencmilliárd forint értékű orvosi gépparkcsere (H) Több mint 8,7 milliárd forintot költ az Egészségügyi Minisztérium a kórházak aneszteziológiai és intenzív terápiás orvosi gépparkjának cseréjére még az idén - közölte a tárca politikai államtitkára pénteken, nyíregyházi sajtótájékoztatóján. Vojnik Mária elmondta: a pénzből mintegy háromszáz altató-, valamint négyszáz lélegeztető gépet és munkaállomást, valamint ötszáz betegfigyelő monitort vásárolnak. A berendezéseket tartós bérletbe kapják a gyógyintézetek, a gépeket 2006. január 1 -tői, a jövő év tavaszának végéig adják át. A keleti normás adások felől érdeklődik az ORTT (H) A médiahatóság a közelmúltban kért tájékoztatást a Magyar Rádiótól az ügyben, hogy a keleti normás URH-sáv leállását követően miként tesz majd eleget a közmédium a parlamenti közvetítésekre, a nemzetiségi műsorokra vonatkozó kötelezettségeinek - közölte a testület több, névtelenül nyilatkozó tagja. Hozzátették: november elsejéig várják a választ. Kilenc országos kisebbségi ön- kormányzat a napokban azzal fordult a házelnökhöz, hogy véleményük szerint kilátástalan helyzetbe került a közrádió kisebbségi adásainak sugárzása. A köz- szolgálati rádió még négy hónapig használhatja azt a frekvenciasávot, amelyen az országos kisebbségi adásokat is sugározza, azonban „körvonalai sem látszanak jelenleg, hogy 2006. február 1-től a Magyar Rádió Rt. mire szándékozik átállni, hol fogja sugározni az országos és regionális adásait” — olvasható az országos önkormányzatok közös levelében. Húsz pont a nyelvvizsgákért (H) Csak 2008-tól lép életbe az a változtatás a felvételi pontszámításban, hogy maximum tíz pont szerezhető a nyelvvizsgákért. Jövőre és 2007-ben még húsz pontot is összegyűjthet így egy tanuló. Erről Magyar Bálint oktatási miniszter beszélt egy pénteken tartott sajtótájékoztatón. Tartásdíj miatt felel Szlovákia (SK) Az Európai Emberjogi Bíróság elmarasztalta a szlovák bíróságokat egy 1998-as ügy kapcsán. Hét évvel ezelőtt egy szlovák hölgy tartásdíj elmaradás miatt tett feljelentést, de a szlovák bíróságok nem foglalkoztak az üggyel. Az eset Strasbourgba került, és a nemzetközi bíróság ítélete szerint 400 ezer korona jár a sértettnek, Szlovákiának pedig ki kell fizetnie az összes perköltséget. Módosítani kell a törvényt (SK) A Köztisztviselő Hivatal elnöke szerint módosítani kell az államigazgatásról szóló törvényt, mert a mostani szerint bárkiből lehet köztisztviselő Szlovákiában, csak a megfelelő pályázatot kell benyújtania. Lubomír Piai a jövő évben hozza nyilvánosságra a javaslatait. Nincs kamatemelés (SK) Három százalékon hagyta irányadó kamatát a szlovák jegybank pénteken, ami azt jelenti, hogy a központi bank hét egymás utáni hónapban nem nyúlt már a kamathoz. A szakemberek szerint azért maradt el a kamatemelés, mert az infláció erre nem adott okot. Veres benyújtotta a költségvetést 2 900 milliárd az önkormányzatoknak jövőre Jövőre sem lesz több munkahely Varga: a költségvetési ígéretek hiteltelenek 2006-ban 2 900 milliárd forinttal gazdálkodhatnak az önkormányzatok - jelentette be a pénzügyminiszter pénteken, az önkormányzatok napja alkalmából tartott fővárosi, szakmai konferencián. Veres János közölte: pénteken reggel a kabinet benyújtotta a parlamentnek a 2006. évi költségvetést, ebben 4 százalékos GDP-növekedéssel és 2 százalékos inflációval számol. Elmondta: átlagosan 3-4 százalékos jövedelemnövekedést vár a kormány Emellett folytatódCsaknem 65 milliárd euró az adósság Az idei első félév végére 64,9 milliárd euróra emelkedett az első negyedév végi 60,5 milliárd euróról a nemzetgazdaság bruttó adóssága - közölte a jegybank pénteken. Az államháztartás és a Magyar Nemzeti Bank bruttó adóssága 27,1 milliárd eurót tett ki, amiből 11 milliárd euró a forintadósság mértéke. Az előző negyedév végén ez 26,2 milliárd, illetve 11,4 milliárd euró volt. A magánszektor bruttó adóssága június végére 37,8 milliárd euróra emelkedett, az előző negyedévi 34,4 milliárd, illetve a tavaly év végi 33 milliárd euróról - áll a jegybank közleményében. nak a sztrádaépítések, így a büdzsé 4,7 százalékos eredményszemléletű hiányt tervez. A tárcavezető szerint a költség- vetés egyik legfontosabb értéke az európai uniós forrásoknak az idei évhez képest 67 százalékos növekedése. Mint mondta, ez az önkormányzatok számára igen jelentős fejlesztéseket tesz lehetővé. Ugyanakkor utalt arra, hogy jövőre racionális gazdálkodást várnak az önkormányzatoktól, ám, mint mondta, biztosított a források reálértéken tartása, „sőt, valamivel e fölött vagyunk”. 2006-ban 300 milliárd forint fejlesztési forrás áll az önkormányzatok rendelkezésére, ebből 98 milliárd európai uniós, 95 milliárd társfinanszírozási és 106 milliárd forint „hagyományos” forrás, így például cél-, vagy címzett támogatás. • KONCZ ENDRE A Fidesz alelnöke szerint az eddig nyilvánosságra került információk alapján biztosnak látszik: nem alkalmas arra a jövő évi költségvetési javaslat, hogy jelentősen gyarapítsa a munkahelyek számát Magyarországon. Szabó Lajos szocialista képviselő szerint, ha Varga Mihály elolvassa a költségvetést, látni fogja, hogy kiemelt terület benne a foglalkoztatás. Varga Mihály ellenzéki szakpolitikus annak kapcsán nyilatkozott, hogy a pénzügyminiszter pénteken reggel átadta a jövő évi költségvetésre vonatkozó előterjesztést a házelnöknek. A Fidesz-alelnök közölte: ahol 400 ezer munkanélküli van, nőtt a munkanélküliség, illetve gyarapodtak a vállalkozói terhek, ott főként arra lenne szükség, hogy a kabinet a nagyobb biztonság megteremtése érdekében a munkahelyek számának bővítésére koncentráljon. Varga úgy vélte: az emberek az elmúlt három évben tapasztalhatták, hogy mennyire kell hitelt adni a költségvetési ígéreteknek, mert bár minden évben jövedelemnövekedésről és épülő autópályákról lehetett hallani, 2004-ben még reálkeresetcsökkenés is bekövetkezett. Az MSZP-frakció költségvetési munkacsoportjának vezetője úgy reagált: ha Varga Mihály elolvassa a jöNyertesek és vesztesek Míg a családok nyertesei, az ön- kormányzatok vesztesei lesznek a jövő évi büdzsének - írja elemzésében a Világgazdaság. A lap szerint meglepő, hogy az előzetes kormányzati ígéretekkel szemben az ideinél csaknem 160 milliárd forinttal több jut a fejezeti kezelésű előirányzatokra, viszont lakástámogatásra kevesebb. Személyi jövedelemadóból, jövedéki adóból és evából az ideihez képest több bevétellel kalkulálnak. A lap birtokába jutott büdzsémelléktetben az áll: 2006-ban mintegy 142 milliárd forinttal nagyobb összeg jut családtámogatásra az ezévihez képest. Az ideinél 11 százalékkal kevesebb pénz jut lakástámogatásra, a helyi önkormányzatoknak pedig, ez évi támogatásuk 12 százalékáról, azaz 107 milliárd forintról kell lemondaniuk. vő évi költségvetést, látni fogja, hogy kiemelt terület benne a foglalkoztatás. Szabó Lajos hozzátette: a 2006- os büdzsében biztosítják a Startprogramhoz, a közmunka programhoz és a minimálbér emeléséhez szükséges forrásokat. • CZE Elzálogosított jövő, elmaradt reformok Politikai és gazdasági elemzők a Gyurcsány-kormány elmúlt egy évéről Jövő héten Gyurcsány-Bush-találkozó A jövő héten négynapos látogatást tesz Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő az Egyesült Államokban. A vizit állomásai New York, majd Washington lesznek. A miniszterelnök pénteken találkozik George Bush amerikai elnökkel a Fehér Házban. Simonyi András nagykövet csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte: a kormányfői vizit nagy lökést adhat a gazdasági együttműködésnek. Tegnap volt egyéves a Gyurcsány- kabinet. A FigyelőNetnek nyilatkozó elemzők szerint a kormányzat több gazdaságpolitikai kudarcot könyvelhet el, ugyanakkor a miniszterelnöknek sikerült ismét lendületbe hozni az MSZP-t a jövő évi választások előtt. Stumpf István politológus, az Or- bán-kormány kancelláriaminisztere a portálnak azt nyilatkozta: „Az új kormány hivatalba lépésével bebizonyosodott, hogy a jóléti rendszerváltás csődbe került. A Gyurcsány-kormány feladta a nagy reformokat, ehelyett a média számára eladható, kislépések politikájába kezdett”. A szakértő ugyanakkor hozzátette: a korábban ismeretlen Gyurcsány Ferenc pártja népszerűsítésében komoly sikereket ért el. Mint mondta, kimozdítva az MSZP-t a mélypontról egyfajta „szocialista messiásként” - a közvéleménykutatások szerint - három-négyszázaléknyira csökkentette a szocialista párt hátrányát a Fideszhez képest. Stumpf azonban kiemelte azt is: „folytatódott a jövő elzálogosítása. Az államháztartás komoly gondokkal küzd, a munkanélküliségi ráta is folyamatosan emelkedik.” A politológus úgy vélte: a következő kormányt mintegy kétezermil- liárd forint fogja megterhelni, ami azt jelenti, hogy a következő kabinet - függetlenül attól, milyen színű lesz -, „gúzsba lesz kötve”. Kumin Ferenc politológus is hasonlóképpen értékelte a jelenlegi kormány első évét. Ugyanakkor rámutatott: nagyjából megvalósult a vállalt kormányprogram. Kumin megjegyezte: „az eurózónához történő csatlakozásunk esetleges csúszása komoly kudarc a kabinetnek.” A politológus álláspont- I ja szerint a legsürgetőbb igények te- j kintetében nem történt jelentős előre- ; lépés. Az MSZP és a kabinet viszonyá- | ról szólva az elemző úgy fogalmazott: I „míg az MSZP korábban büszke volt a kollektív vezetésre, addig jelenleg lát- j szólag két-három személy viszi vállán j a kormányt, a többiek passzívak”. • palotAs ; Persányi szerint fellendülőben a zöldipar Kiemelkedően magas konjunktúrára lehet számítani a magyarországi környezetvédelmi iparban a következő tíz évben - mondta a környezetvédelmi és vízügyi miniszter egy nemzetközi hulladékgazdálkodási konferencián pénteken, Budapesten. Persányi Miklós a 2003-as adatokat ismertetve közölte, hogy a zöldipar 2 ezer cégének 200 milliárd forintos piaca becslések szerint évente 13-14 százalékkal nőtt. A szakminiszter úgy vélte: ez az ütem fennmarad az elkövetkező években, sőt még magasabb is lehet. A tárcavezető szerint 2010-re a jelenlegi 20 ezer főről várhatóan 40-50 ezerre bővül az iparágban dolgozók száma. Megjegyezte: globális szinten a környezetvédelmi ipar nagysága 500 milliárd euró, ami 5 százalékkal nő évente. Persányi beszélt arról is, hogy Magyarországon a zöldipar számára nemcsak a belföldi piac, hanem az export is sikerrel kecsegtet. • KE Újabb befektető érkezik Szlovákiába? Egy amerikai cég szeretne letelepedni az országban Drasztikus román határszigor Szigorították a Romániából Magyar- országra kilépő állampolgárok utazási feltételeit. Mától a Magyarország felé utazó román állampolgároknak minimum 250 eurót, és egy közjegyző által hitelesített meghívólevelet is fel kell mutatniuk. Kovács Iván, a Magyar Határőrség sajtószóvivője elmondta, hogy a változtatásról korábban nem értesítették a magyar határőrséget. „Nem tudtunk ilyen jellegű intézkedés bevezetéséről, igaz, véleményem szerint ez elsősorban a két ország külügyminisztériumára tartozik”. Kovács hozzátette, hogy a szükséges pénz és papírok meglétét a magyar határőrök nem vizsgálják, a magyar beléptetés eddigi rendszerén Magyarország nem változtat. Stadiont építene a jégkorongozó Az egyik legnagyobb, számítógépek gyártásával foglalkozó amerikai cég - a Dell - Közép-Európában szeretné felépíteni új gyárát Egy cseh napilap információi szerint az amerikaiak Szlovákiában, Csehországban, Lengyelországban, vagy Magyarországon szeretnék felépíteni üzemüket Peter Papanek, a pénzügyminisztérium jogi képviselője az amerikai érdeklődést nem cáfolta, de nem is erősítette meg. A hír egy héttel ezelőtt röppent fel, amikor a Dell ügyvezetője elmondta, hogy új gyárat építenek fel az Egyesült Államokban, és pár hónapon belül egy hasonló üzemet hoznak létre Európában is. Az ügyvezető ekkor még nem utalt a lehetséges országokra, ahol felépülhetne a személyi számítógépeket készítő gyár. A cseh napilap információi szerint az amerikaiak százmillió euró értékben fektetnének be. A Dell nagyvállalatnak eddig még csak Írországban van gyára, de újabbak felépítését tervezi, mivel 3-4 éven belül bevételét 80 milliárd euróra szeretné növelni. A Dell az európai piacon 13, az USA-ban 32 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik. • HAJDÚ ötszázmillió koronás jégkorong- csarnokot építtetne Besztercebányán Richard Zedník, szlovák válogatott játékos. Az amerikai jégkorong ligát (NHL) is megjárt hokis már be is nyújtotta a terveket a városi vezetőknek. Richard Zedník, több nagy csatát is megélt, az NHL-ben a Washigton Capitalsban és a Montreal Canadiens- ben lépett jégre, 2003-ban a szlovák válogatottal harmadik helyen végzett a finnországi világbajnokságon. A jégkorongcsarnok ötlete már több éve foglalkoztatja a hokist, aki fedett stadiont szeretne létesíteni Besztercebányán. A stadionról szóló terveket a városi vezetők hat héttel ezelőtt kapták meg, a minden igényt kielégítő létesítményt a belvárostól nem messze húznák fel. Zedník a saját pénzét fektetné be, s ha pozitív választ kapna, akkor megkezdődhetne a szükséges engedélyek beszerzése, 2006-ban pedig elkezdenék a munkálatokat. • NB