Hídlap, 2005. július-szeptember (3. évfolyam, 128-192. szám)

2005-08-04 / 152. szám

www.istergranum.hu SPORT 2005. augusztus 4., csütörtök • HÍDLAP 7 Holnap kezdődik a szegedi ifi világbajnokság Nagy Péter ikertestvérével evezhet a világbajnoki címért KAJAK - KENU Augusztus 5. és 7. között ifjúsági világbajnokság lesz Szegeden, ahol a különböző szakágakban fia­tal tehetségek mérik össze erejüket 55 ország képviselőivel. A magyar férfi kenuválogatott tagjai közül Nagy Péter két számban is rajthoz áll Szegeden, és az egyikben iker­testvérével együtt száll majd csatá­ba a világbajnoki címért. A két válogatóverseny után kenu szakágban egyedül a Német G. Dáni­el, Németh Tamás páros helye volt biztos a vb-csapatban, akik mindkét válogatót fölényesen nyerték 1000 mé­teren. Egyesben Kiss Tamás Kövér Márton visszalépése révén vált vb-in- dulóvá, míg Kövér, Nagy Péterrel a párost választotta. 500 méteren viszont a szétlövések döntöttek, ami a négye­sek összetételében is meghatározó volt. így végül 500 egyesben Korisánszky Péter, párosban a Körmendy Péter, Németh Szabolcs duó vívta ki a sze­replés lehetőségét a hazai rendezésű világversenyen, míg a négyeseknél 1000 méteren a Szemán, Korisánszky, Körmendy, Németh egységgel, 500 méteren pedig a Kövér, Nagy, Nagy, Szemán összeállítású hajóval találkoz­hatnak a szurkolók augusztus 5. és 7. között Szegeden. A kenuválogatott tagjai közül Nagy Pétert kérdeztük a felkészülésről és a csapattársakról.- Milyen számokban indul a három nap múlva kezdődő szegedi ifjúsági vi­lágbajnokságon?- 1000 méteren párosban Kövér Mártonnal, 500 méter négyesben pe­dig szintén Kövér Marcival, Nagy Gergellyel és Szemán Gáborral.- Ha jól tudom Nagy Gergely nemcsak i névrokona.- Nem, ő az ikertestvérem. Kisko­runk óta először indulunk együtt ver­senyen, úgyhogy izgalommal várjuk a megmérettetést. Tíz éve kenuzunk, és annyira ismerjük egymást, minden ap­ró hibánkat, hogy ez szinte már nehe­zíti az összhang megtalálását, de sze­rintem nem lesz probléma a négyessel, nagyon jó kis csapatot alkotunk. — Annyira jók, hogy akár éremre is esélyesek?- Igen, mindenképpen szeretnék vagy a négyesben vagy a párosban dobogós helyen végezni, de az sem lenne baj, ha mindkét versenyen ér­met szereznénk. A felkészülés köz­ben igazából a párost erőltettük Mar­cival, és sikerült a válogatók alapján bekerülni a négyesbe is, amire az el­múlt három hétben kezdtünk el ké­szülni. Az időeredmények alapján sokat fejlődtünk az elmúlt hetek so­rán, Szemán' Gábor, pedig nagyon érti a dolgát. Ő a stroke a négyesben, mi pedig mindent megteszünk, hogy minél jobban szerepeljünk.-Miért éppen kenuzni kezdett el an­nak idején, hiszen ez sokkal nehezebben tanulható mozgásforma, mint a kajak?- A véletlenen múlt, hogy kenuzni kezdtünk a testvéremmel. Az osztály- főnökünk javasolta, hogy fölös ener­giáinkat inkább kenuzással vezessük le, és mivel a férje kenuedző volt, ná­la kezdtünk el evezni. Amúgy ez va­lóbban nehéz sportág, két-három év, mire élvezni tudja az ember az eve­zést a kenuban, viszont az első ver­seny leírhatatlan élmény. Nagyon iz­gultam, remegett a térdem, de nyer­tünk, és ezért maradandó emlék lesz.- Most milyen érzés lesz Szegeden, ha­zai közönség előtt versenyezni?- Biztos remek hangulat lesz a pá­lyán. A családom is szurkol majd ér­tünk. Még egy testvérünk van, aki ví­zilabdázik, úgyhogy nálunk a sport családi hagyomány. Bár a kenuzást mi kezdtük testvéremmel, biztos lesz, aki követi majd a példánkat.- Az ifi vb után mi a következő fel­adat rövid és hosszú távon?- Idén, októberben Ausztráliában rendezik a maratoni világbajnoksá­got, erre szeretnék kijutni. Ami a jö­vőt illeti, szeretnék tovább verse­nyezni a junior és felnőtt mezőnyben is, de még nem tudom, hogyan fo­gom az egyetemi tanulmányaimmal egyeztetni az élsportot. Idén vettek fel a Budapesti Műszaki Egyetemre, és remélem, ahogy eddig, úgy a jövő­ben is sikeres tudok lenni mind a ta­nulás, mind a sport területén. • GY A felnőtt válogatott már a zágrábi vb-re készül A magyar kajak-kenu válogatott tagjai minimális pihenő után keddtől, szerdától Szolnokon, Dunavarsányban és jövő hétfőtől Szegeden már foly­tatják a felkészülést az augusztus 25-én kezdődő zágrábi világbajnokság­ra. A hét végi poznani Európa-bajnokságon szerzett 6 arany-, 7 ezüst-, és 2 bronzérem összességében megnyugtató, de a szövetségi kapitány, An­gyal Zoltán nem lehetett maradéktalanul elégedett. „Általában minden vi­lágversenyen vannak olyan számok, amelyeket túlteljesítünk és van olyan, amelyben várakozás alatt produkálunk. Ez most is így történt. Összessé­gében ennek az Eb-nek nagyon sok pozitívuma volt, például, hogy a fia­talok megmutatták, már felnőtt nemzetközi szinten tudnak kajakozni. Van, aki most megbotlott, de ez a botlás még belefér. Lehetőséget kell adni nekik, hogy a vb-n javítsanak a helyzetükön. Azon kell elgondolkod­ni, a jövőben hogyan rakjuk össze a csapatokat. Ez az útja annak, hogy továbbra is őrizzük a jó helyünket a nemzetközi mezőnyben. De erre csak a világbajnokság után kerül sor” - mondta Angyal Béla. A szövetségi ka­pitány szerint a vb-n elsősorban a román, a lengyel és a német verseny­zőkre kell figyelnünk, ők azok akik, megszorongathatják a mieinket. Továbbjutott a Petrzalka Kiejtette a Bajno­kok Ligájából a skót * Celticet a pozsonyi Artmedia Petrzalka, % \ v, miután a hazai pá- '»v lyán elért 5-0-s, kiüté­ses vereséget képtelen volt ledolgozni a skót gárda. A Celtic mindent meg­tett a továbbjutásért, de csak négy gólig jutott a keddi találkozón, így 5-4-es összesítéssel a szlovák bajnok jutott tovább a következő körbe. Hosszabbított a tatabányai csatár Újabb egy évet írt alá a Tatbánya támadója, Márkus Tibor, aki együt­tese hétvégi, első élvonalbeli mérkőzésén is remekül játszott, ő lőtte csapata egyetlen gól­ját, amivel végül egy pontot ért a Lombard Pápa ellen. A 26 éves fut­ballista szerződése a szezon végén járt volna le. Márkus megtartása na­gyon fontos az újoncnak, mivel ta­valy ő lett a másodosztály gólkirálya. Tartalékos csapattal jön Argentína A legnagyobb hiányozni fognak Budapesten véne geskedő argentin \ logatottból. Jósé Ni tor Pekerman, az : gentin válogatott szövetségi kapitánya kihirdette az augusztus 17-én játszó együttes keretét, amelyben zömében a Konföderációs-kupán szerepelt játéko­sok kaptak helyet. A dél-amerikai válo­gatottban azért így is akad majd né­hány jól csengő név, de a legjobbak - Cambiasso, Zanetti, Saviola, Walter Sámuel, Pablo Aimar, Kily González és Juan Sebastián Verón hiányzik majd a budapesti fellépésről. Emmer Attila Ausztriába készül Edzésekkel tölti mindennapjait a megyei futó Emmer Attila, a bajóti hosszútávfutó az utóbbi időben egyetlen verse­nyen sem indult el, aminek nincs különösebb oka, mindössze annyi, hogy a sportoló az év legfontosabb versenyére, a katonai világbajnokságra ké­szül. Az olaszországi megmérettetés előtt azonban még rajthoz áll az ausztriai Leobenben, ahová címvédőként érkezik. Emmer Attila ebben az éveben már több versenyen is rajthoz állt, volt hogy ő szakította át a célszalagot, volt ahol csak harmadikként ért be, de egyértelműen siekeres korszakon van .túl. A sok viadal azonban egy kicsit „megviselte” a futót, aki mostanság csak az edzéseken vesz futócipőt. „Nem történik velem mostanában semmi, de ez csak a versenyekre ér­tem, mert mellette sokat tréninge­zem, azért odafigyelek magamra” - mondta el Emmer Attila. „Lehet, hogy a hétvégi tatai minimaratonon (augusztus 6.) rajthoz állok, de csak úgymond edzésként, nem számolok kiugró eredménnyel.” Emmer Attila augusztus második hetében Ausztriában vendégszere­pei, Leobenbe címvédőként érkezik. „Nagy megmérettetés lesz az biz­tos, gőzerővel készülök rá” - beszélt a közeledő versenyről Emmer. „Ausztria után pedig a katonai világ- bajnokság következik, ahol szeretnék minél jobban helytállni.” A megyei hosszútávfutó az edzé­sek és a versenyek mellett futó isme­rőseire is odafigyel, s ha valamelyik kiugró eredményt ér el, arról min­denképp „megemlékezik”. „Minczér Albert Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett Litvániában, 3000 méter akadályfutásban” - örült a hon­fitárs sikerének Emmer Attila. „Na­gyon jó idővel zárta a viadalt, remek futó, óriási tehetségnek tartom őt.” • NB I Újabb győzelem a kézilabda EB-n Madár októberben bokszolhat ; A junior lányok ma a házigazda csehekkel mérkőznek KÉZILABDA A Mátéfi Eszter vezérelte magyar női junior válogatott második mér­kőzését is megnyerte a brno-i Eu­rópa bajnokságon, és ezzel minden esélyük megvan a továbbjutásra. A második mérkőzésen jobban megizzadtak a magyar lányok, mint az első, japán elleni találkozón. A nyitó­meccsen ugyanis csak fél, vagy inkább negyedgőzzel játszva is könnyedén fektették két vállra az ázsiai csapatot (42-24), a tunéziai válogatott azonban keményebb diónak bizonyult. A csa­patok erősen kezdtek, és felváltva szü­lettek gólok mindkét oldalon. Hiába próbáltak meg jelentősebb előnyre szert tenni a mieink, a tunéziai junio­rok bizonyították, hogy csakúgy, mint a felnőtt válogatottat, komolyan kell őket venni, az elmúlt években rengete­get fejlődött a kézilabdasport Tunézi­ában. Ennek megfelelően a magyar lá­nyok minimális, egygólos előnyt könyvelhettek el az első játékrészt kö­vetően. A második félidőben sem vál­tozott jelentősen a játék képe, a tunézi­aiak végig bírták a mieink által diktált iramot, így Mátéfi Esztereknek meg kellett elégedniük a szó szerint kihar­colt kétgólos, 28-26-os győzelemmel. A magyar lányok tegnap pihentek, ma délután a házigazda cseh válogatott el­len mérkőznek, Eredmény: Maeyarország-Tunézia 28-26 (14-13). • SZÁLKÁI Október 22-én pótolják a július ele­jére tervezett, Erdei Zsolt gyomorbán- talmai miatt elma­radt Erdei - Mehdi Sahnoune profi ökölvívó összecsa- ; pást. A helyszínt még nem válasz­tották ki a szervezők, és bár több né­met nagyváros neve szóba került, az sem kizárt, hogy Madár Magyaror­szágon öklözhet majd a negyedik címvédő összecsapásán. Az minden­estre jó hír, hogy a német ZDF csa­torna előre jelezte, hogy az Erdei - Sahnoune összecsapás lesz a gála fő­meccse, és ha minden jól megy, ak­kor Balzsay Károly is ringbe léphet az októberi rendezvényen. Nyolcvan magyar az Universiadén Gál Róbert vb bronzérmesünk is utazik Törökországba UNIVERSIADE Magyarországot tíz sportágban 83 versenyző képviseli az augusztus 11- én kezdődő 23. nyári Universiadén a törökországi Izmirben. Az Universiadét mindig az olimpi­át követő évben rendezik meg, és a te­hetséges fiatal sportolók kapnak lehe­tőséget a bizonyításra az egyetemis­ták ötkarikás játékain. A hazai sport­vezetők elsősorban a hagyományosan magyar sikert hozó sportágakban, ví­vásban, vízilabdában és úszásban szá­mítanak kiemelkedő eredményre, de ott lesz a viadalon a júniusi debreceni tornász-világbajnokságon bronzérmet szerzett Gál Róbert is, aki reményeik szerint éremmel térhet majd haza. A magyar küldöttség tagjai tegnap délután letették a tradicionális foga­dalmat, és jövő hét elejétől utaznak Törökországba, ahol egyébként az előrejelzések szerint nemcsak vetély- társaikkal, hanem a közel 40 fokos hő­séggel is meg kell majd küzdeniük. • BK SPORTSZILÁNKOK Mássá váltja Barrichellót A Ferrari képviselői bejelentették, hogy a következő idényben már nem a brazil Barrichello, hanem honfitársa, Felipe Mossa lesz Michael Schumacher csapattár­sa. A hétvégi Magyar Nagydíjon még mindkét érintett versenyző kitérő válaszo­kat adott, de Jean Todt tegnap eloszlatta a kételyeket, amikor kijelentette, hogy a csa­patnál már mindenki a 2006-os autóra összpontosít, amelyben Felipe Mossa fog ülni honfitársa helyett. „Büszke vagyok arra, bogy a Ferrarinál versenyezhetek, és hogy Michael Schumacher csapattársa le­szek" —fogalmazott a 24 éves pilóta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom