Hídlap, 2005. július-szeptember (3. évfolyam, 128-192. szám)

2005-09-24 / 188. szám

8 BULVÁR www.istergranum.hu • HÍDLAP • 2005. szeptember 24., szombat Egy kiskunfélegyházi tanya lakói fogadták be azt a fekete gólyát, amely valószínűleg lema­radva a társaitól itt ragadt. A Kiskunsági Nem­zeti Park Természetvédelmi Őrszolgálata befog­ta és elszállította a Szegedi Vadasparkba a mostanra kezessé vált madarat. Tajti László a Kiskunsági Nemzeti Park Termé­szetvédelmi Őrszolgálatának vezetője az Objektív hírügynökségnek elmondta, hogy a legyengült állat egy kiskunfélegyházi tanya kertjében szállt le egy héttel ezelőtt. A ritka madarat a lakók gondozásukba vették, naponta etették, eközben a madár teljesen hozzájuk szokott. Egy hét eltelt, mire a tanyán élő család kiderítette, hogy kinek is kell szólniuk a nem mindennapi vendégről, így jutottak el a Kiskunsági Nemzeti Parkhoz. A nem­zeti park munkatársa szerint a talált madár egy fiatal példány, valószínűleg késői költésből szár­mazik. Érdekessége, hogy gyűrűzött, tehát a Ma­dártani Intézet nyilvántartásából kiderül majd, hogy honnan kerülhetett ide. A fekete gólyák nagy része mostanra már elvonult a térségből, nagy valószínűséggel a legyengült fiatal állat nem volt képes arra, hogy társaival tartson a nagy útra. A tanya lakói szerint a madár kezdet­től fogva feltűnően szelíden viselkedett, ami szo­katlan ennél a fajnál. A fekete gólya egyébként erdei madár, - ellentétben a fehér gólyával - er­dőben fészkel, távol az emberi környezettől. Ki­halástól veszélyeztetett faj, mivel az öreg erdők­ben, öreg hullámtéri fákon költ, amelyekből egy­re kevesebbet talál. Fokozottan védett madár, Kiskunfélegyháza környékén, a Tisza mentén a tízet sem éri el a fekete gólyapárok száma, ha­zánkban pedig még a Duna völgyében, a Dunán­túlon Somogybán és Gemenc térségében fész­kelnek ilyen egyedek. Általában áprilisban érkez­nek és szeptemberig tartózkodnak éghajlatun­kon. A most befogott gólya a Szegedi Vadas­parkban vészelheti majd át az idei telet. Veszélyben a szépségkirálynő Kétségessé vált a Miss World Hungary szereplése a novemberi világszépe versenyen, Semmi-Kis Tünde ugyanis súlyos motorbal­esetet szenvedett. Bár a lány ért a motorokhoz a csúszós úttal nem tudott megbirkózni. Egy köl- csönjárgányt kellett mindenkép­pen visszajuttatnia a gazdájának, ám az eső miatt síkossá vált asz­falton megcsúszott és sérülései miatt egy órán keresztül műtötték a kaposvári kórházban. Most mindenki azon izgul, hogy Ma­gyarország legszebb hölgye fel­épüljön a világversenyig. FÁBRY LENYOMTA A VÁSOTT KÖLYKÖKET Tegnapeló'tt este került adásba a TV2 Vá­sott kölykök című legújabb műsora, és a csatorna vezetői azonnal egy nagyágyú el­f ten dobták vízbe az új való- ságshow-t. Az elképzelés szerint, bár ezen még mó­dosíthatnak, két hetente, csütörtökönként, a Fábry- show-val egy időben ve­títenék a sorozatot, de ez a nézettségi adatok tükrében nem biztos, hogy jó húzás. A debütáló műsornak nem is sikerült le­győzni az Esti Showdert, a promó­ció ellenére az első rész kikapott a Janics Natasával és Kovács Katalinnal kiegészült Fábrytól és a hagyományosan erős Barátok közt-től. A kicsikre egyébként olyan média­személyiségek vigyáznak a Vásott kölykök- ben, mint Torres Dani, Kiszel Tünde vagy Csernus Imre. Az AGB Nielsen mérése szerint a teljes lakosságból 2,06 millióan figyelték az évek óta sikeres hazai szappanoperát, majd 1,56 millió néző hallgatta a showman poénjait. A Barátok közt-tel egy időben kez­dődő Vásott kölykök 1,22 millió nézőt érde­kelt huzamosan, miközben a Lakat alatt cí­mű amerikai film 553 ezer felnőttet kötött le. Az mi-en az őszre visszatérő A Nagy Könyv egy adása futott, viszonylag csekély nézett­séggel, 387 ezer nézővel. lohn F. Kennedy titkos élete Nem olyan rég az FBI, az amerikai szövetségi nyomozóiroda megnyitotta tit­kos aktáinak egy részét Ezekből kiderült: a meggyilkolt amerikai elnök, John Fitzgerald Kennedy a világhírű énekessel, Frank Sinatrával járt bulizni. A megfigyeltek között természetesen sok politikus is található, ami nem is cso­da: a szövetségi nyomozó iroda hatmillió személyről készített feljegyzéseket, és ez alól még az amerikai elnökök sem voltak kivételek. Az egyik legvas- kosabb dosszié az 1963-ban meggyilkolt Kennedyről készült, akinek Frank Sinatrával való kapcsolatát lépésről lépésre követték. A Hangról, ahogy Sinatrát nevezték, szinte mindenki tudta, hogy alvilági kapcsolatokkal ren­delkezett. Kennedyvel való barátságát ezért valószínűleg arra is felhasznál­ta, hogy emberei számára védelmet biztosítson. Ezért cserébe nőket hajtott fel az elnöknek, titkos orgiákat rendezett, amelyeken Kennedy is részt vett. Feltételezések szerint a maffia keze is benne volt Kennedy meggyilkolásá­ban. Amúgy a megfigyeltek között olyan neveket találunk, mint Louis Armstrong, Walt Disney vagy Albert Einstein. Nyugdíjas hét az Allatkertben Jövő héten fél áron látogathatják a nyugdíjasok a Fővárosi Állat- és Nö­vénykertet. A már hagyományosnak számító állatkerti nyugdíjas hét alatt - amely szeptember 26-tól ok­tóber 2-ig tart - a nyugdíjas látoga­tókat a kert területén további ked­vezmények is várják. Ez idő alatt minden, a nyugdíjas igazolványát felmutató látogató a szokásos nyugdíjas jegy árának feléért, 500 forintért léphet be a kertbe. Ma este a Kisstadionban lép utoljára közösen a színpadra a TNT. A szá­mos sikert maga mögött tudó magyar duó hónapokkal ezelőtt jelentette be, hogy felosztanak. Persze a búcsúzásnak megadták a módját, nyáron járták az országot, sokfelé adtak koncertet. A mai fellépés a végső búcsú, Ákos és Inti tízéves pályafutására tesz ezzel pontot. A fiúk biztosan kitesz­nek magukért, hogy emlékezetes maradjon a rajongók számára az este. Egyébként a jegyeladások azt mutatják, hogy teltházas fellépés vár a du­óra. Ezután is biztosan találkozhatnak majd a rajongók Ákossal és Intivel, de már külön-külön, a fiúk ugyanis szótókarrierbe kezdenek. Napfogyatkozás Magyarországon Október 3-án, hétfőn a délelőtti órákban gyűrűs napfogyatkozás vonul végig Spanyolország felett, amely Magyarországról részleges fogyatkozásként fog látszani, de csak arra alkalmas speciális szemüveggel, szemvédővel sza­bad megnézni a jelenséget! 2006. március 29-én egy másik, közel 4 percig tartó teljes napfogyatkozás lesz látható tőlünk 2000 km-nyi távolságra, amelynek hozzánk legközelebb eső nyomvonala Egyiptomon, az Égei-tengeren és Törökországon vonul keresztül. Több utazási iroda is szervez uta­kat az eseményre. E két látvá­nyosság után közel 20 évig nem lesz hasonló jelenség megfigyel­hető környékünkön. HOROSZKÓP'szeptember 24. Sápszkl Márta diplomás asztrológus kos 03.21-04.20. Sok érdekes információ birto­kába jut, ami megdöbbentheti. Olyan kérdésekre kaphat fele­letet, amelyek az életvitelét is jelentő­sen befolyásolhatják. Tartson egy kis pihenőt a hét végén, hétfőtől pedig nyisson új lappal! BIKA O4.2i-O5.2O. Lassacskán megszűnnek az aka- dályok a hivatása körül. Minden visszatérhet a régi kerékvágás­ba, így ismét 100% lehet a családjában, illetve a partnerkapcsolatában. A hét­végén érdemes lenne őket megjutal­mazni kitartásukért vagy türelmükért. IKREK O5.2i-06.2i. A?. Fárasztják a barátai, szomszé­dai. Változásra van szüksége, és nem vár arra, hogy ez a változás magától beinduljon. Ön lesz az elindító­ja. Akár magányra, akár egy új társaság­ra vágyik a hét végén, ne habozzon, le­gyen az, aki igazán lenni szeretne! RÁK 06.22-O7.22. A szombat a rutinfeladatok elvég­zésére alkalmas, de ezen a téren is figyeljen a részletekre, mert bosszantó hibákat követhet el. Kitörő ér­zéseit próbálja lecsillapítani. Vasárnapra bolygója családi programja invitálja. OROSZLÁN O7.23-O8.23. Terveit alaposan gondolja át, s csak azután cselekedjen, ha tát bennük fantáziát. A bolygók ar­ra utalnak, hogy később előnyösebb helyzetbe fog kerülni. A hét végét te­hát töltse inkább pihenéssel. Szerelmi élete romantikus és örömmel telített. szűz 08.24-09.23. Vigyázzon, ne hajtsa túl magát, mert annak egészsége láthatja kárát. Pihenje ki a száraz, hét­köznapi munkatempót, és hagyja a hét­végére halaszott munkáját is. Ma élvez­ze a szerelmet! MÉRLEG O9.24-IO.23. Előnyös pénzügyi lehetőséggel találkozik, de a folytatás igen bo­nyolultnak látszik. Legyen figyel­mes, mert még a legjobb szándékú aján­latban is lehetnek buktatók. Melegséggel telített, romantikus szerelmet kíván. SKORPIÓ lO.24-ll.22. A közmondás szerint hallgatni arany, különösen most, amikor ts ártatlannak vélt megjegyzéseivel csak fokozza a környezetében dúló zűr­zavart. A szerelemben nem biztos, hogy az a megoldás rossz, amit ön választ. NYILAS ll.23-i2.2i. rjj Olyan munkát folytat a hét vé- jJffa gén, amiben nagyobb a moz- rs' gástere, és szabadabban érvé­nyesítheti elképzeléseit. Szép, romanti­kus szerelemre vágyik, csak vigyázzon, nehogy túlidealizálja azt, és csalódjon. BAK 12.22-01.20. Partnere lehetetlensége olykor dühíti, főleg a hét végén, ami- TV kor ön is nagyobb meghittség­re vágyik. Ilyenkor úgy érzi, hogy kép­telen alkalmazkodni még a szerettei­hez is. Egy munkatársa segít megol­dani a válságosnak tűnő problémát. VÍZÖNTŐ Ol.2i-O2.i9. C Új kapcsolatában némi presz­tízsveszteséggel kell szembe­néznie. Ne zavartassa magát, eljön még az ön ideje is! Anyagi hely­zete ingadozó, ezt nehezen viseli el. HALAK O2.2O-O3.2O. Egy barátság a végéhez köze­ledhet, mivel mindegyikük hörn­st” lokegyenest más irányba halad. Amilyen érzékeny lelkű, természetes, hogy megriad ettől. Egyszerűen csak arról van szó, hogy egy ideig egymás­tól függetlenül alakítják életüket. Nem! Harcolni fogunk! Drazsé! Lezártad az utat! Ki fog jönni a rendőrség! ~ Most már gyertek be! /{űZÍÖitr'g'' Lecsuknak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom