Hídlap, 2005. július-szeptember (3. évfolyam, 128-192. szám)
2005-09-17 / 183. szám
2 HÍDLAP • 2005. szeptember 17, szombat ORSZÁG-VILÁG www.esztergom.hu Többszázmilliós bírság a fővárosi útépítőknek (H) A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa nyolc útépítő céget összesen 593,9 millió forintra bírságolt kartell-megállapodás miatt. A vállalatok a Fővárosi Önkormányzat által kiírt, mintegy 5,8 milliárd forint értékű, út- és műtárgy felújítására vonatkozó közbeszerzési eljárásban bizonyultak bűnösnek. A versenytanács döntése szerint a bírságok összegét a cégek 30 napon belül kötelesek befizetni, míg az ítélet ellen szintén 30 napon belül élhetnek fellebbezéssel. Felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az ÉS (H) Felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az Elet és Irodalom (ÉS) abban a sajtóperben, amelyet jogerősen nyert meg ellene a Tokajhegyalja Kft. Erről pénteki számában számolt be a hetilap. „A szerkesztőség a törvényi határidőn belül a Legfelsőbb Bírósághoz felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Szárhegy-dűlő- Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft.-nek az Élet és Irodalommal szemben indított per jogerős ítélete ellen” - olvasható a lapban. A nemzeti vagyonszerződésről konzultált Orbán (H) Gazdasági szakemberekkel folytatott konzultációt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke tegnap, a nemzeti vagyonszerződésről. A találkozón részt vett a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének vezetője, aki egvetért Orbánnal az ügyben, hogy a MÁV a nemzeti vagyon része maradjon és azt később sem szabad privatizálni. Madárinfluenza: szigorú járványmegelőző lépések (H) Nemcsak a gazdasági célból tartott baromfikat, hanem a vándorló, vadon élő madarakat is vizsgálja a magyar állategészségügyi szolgálat. Az unió támogatásával megvalósuló fokozottabb ellenőrzés célja: a ma- dárinfluenza-járvány megelőzése. Az agrártárca arra is felhívja az Ázsiába utazók figyelmét, hogy semmilyen szárnyassal ne érintkezzenek közvetlenül. Kivonul a Carrefour (SK) Nemcsak Szlovákiából, de Csehországból is kivonul a hipermarketeket üzemeltető Carrefour. A francia cég — mely négy nagy üzlettel rendelkezik Szlovákiában -, nem erősítette meg az információkat, igaz nem is cáfolta, de a kivonulás biztosra vehető, mint az is, hogy vagy a Tesco, vagy az Ahold veszi át a hálózatot. A hírt az is alátámasztja, hogy a franciák beszállítói már a Tescoval egyeztetnek a jövő évi tervekről. Gyorsabb ügyintézés (SK) Véget értek az átalakítási munkálatok a pozsonyi központban, ahol a hatósági erkölcsi bizonyítványokat adják ki. A korszerűsítésnek köszönhetően a közeljövőben felgyorsul az ügyintézés, naponta akár 1500 kérvényt is fel tudnak dolgozni. A központ átalakítási munkálatai nyolcmillió koronába kerültek, ebből az ösz- szegből hatszázezer koronát költöttek a műszaki park lecserélésére. EU-támogatás a hazai eurónak Felszólalási jogot a határon túli magyaroknak Szili újraértékelné a magyar-magyar problémákat A Fidesz támogatja a Kárpát-medencei magyar képviselők fórumának létrehozását, de az nem helyettesítheti a Magyar Állandó Értekezletet - közölte a nagyobbik ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese pénteken Budapesten. A fórum 2005. évi csúcstalálkozóján Németh Zsolt elmondta: pártja szerint a fórumon egyenrangú módon vehetnek részt a Kárpát-medencei magyar képviselők, ugyanakkor fontosnak tartják, hogy működőképességét további intézkedésekkel segítsék, ugyanis az elmúlt egy esztendőben ez az intézmény csak felállt, de gyakorlatilag nem működött. A Fidesz a magyar parlament házszabályának módosításával tenné lehetővé, hogy a határon túli magyar képviselők állandó felszólalási jogot kapjanak a bizottsági üléseken - mondta Németh Zsolt. A politikus hangsúlyozta, hogy ez a fórum nem helyettesítheti a Magyar Állandó Értekezletet, ugyanis a Máért-ban szervezetek hoznak döntéseket. Szólt arról is, hogy a határon túli magyarok egy részének kiemelkedően fontos a vízummentesség, ugyanakkor szerinte a kormányfő ezt a lehetőséget egyelőre nem kívánja biztosítani a határon túli magyaroknak, miközben Kína számára a vízummentesség megvalósítását lehetNémeth Zsolt ségesnek látja. Németh Zsolt közölte azt is, hogy a Éidesz helyes célnak tartja a kisebbségi jogérvényesítést az EU-n belül, de szerintük ez csak távlati cél lehet, a határon túli magyaroknak most kellene kétoldalú diplomáciai erőfeszítésekkel segíteni az autonómia céljainak megvalósítását. „Nincs idő, félő, hogy ha az Európai Uniónak a közösségi jogérvényesítésére várunk, mire ez megtörténik, addigra már nem nagyon lesznek a határon túl magyarok” - mondta a fideszes képviselő. „Tizenöt évvel a nagy kelet-európai változások után, az EU bővítésének fényében újra kell értékelni és fogalmazni a Kárpát-medencei magyar-magyar problémákat is” - mondta az ország- gyűlés elnöke a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának megnyitóbeszédében pénteken. A házelnök hangsúlyozta: „A tagság lehetőséget kínál a határon túl élő magyarság és az anyaország szerves gazdasági, társadalmi kulturális kapcsolatainak megerősítésére. Hiszen az egységes európai piac megteremtése jegyében biztosított javak kedveznek a magyar-magyar kapcsolatoknak”. Szili Katalin úgy vélte: az integráció által a nemzetek közösségének egésze védettebb lesz. „Az egyes nemzeteknek azonban maguknak kell a saját érdekeiket felismerni, megfogalmazni és képviselni, és maguknak kell a számukra lehető legjobbat kivívniuk - az integráció adta lehetőségek teljes körű kihasználásával” - mondta. Hozzátette: ahhoz, hogy a határok ténylegesen eltűnjenek, jobban kell támogatni a szellemi és politikai hidak építését is. A házelnök azt mondta, a politikusok felelőssége, hogy boldogulását mindenki a szülőföldjén találja meg elsősorban. Kiemelte: ahhoz, hogy ez így legyen, a Nemzeti Fejlesztési Tervbe és a Szülőföld Programba be kell, hogy épüljenek mindazok az elképzelések, amelyek ezt szolgálják, tehát a teljes nemzetben és nemcsak az anyaországban látják a megoldás lehetőségét. • KONCZ ENDRE A technikai segítségen túl az EU költségvetéséből konkrét forrást is hajlandó biztosítani az Európai Bizottság a jövőben ahhoz, hogy Magyarország zökkenőmentesen csatlakozzon az eurózónához és kihasználja az euró bevezetésének lehetőségeit. Joaquin Almunia, az Európai Bizottság gazdasági és monetáris politikáért felelős tagja pénteken Budapesten, a magyar pénzügyminiszterrel folytatott tárgyalásait követő közös sajtótájékoztatón elmondta: a magyar kormány által kitűzött cél szerint 2010-ben Magyarország be akarja vezetni az eurót, a magyar gazdaság és az állampolgárok jobban ki tudják majd használni az euró bevezetésének előnyeit, ha erre minél előbb felkészítik őket. Az EU pénzügyi biztosa arról is beszélt, hogy a miniszterelnökkel és a pénzügyminiszterrel folytatott tárgyalásai során ígéretet kapott arra, hogy ehhez Magyarország teljesíteni fogja az előfeltételeket, így például 2008-ra az államháztartás deficitje az előírt szintre, azaz a GDP-hez mérten 3 százalék alá csökken. Éhhez, jelen állás szerint, azonban az szükséges, hogy az Eurostat hozzájáruljon az autópálya-beruházások költségvetésen kívüli elszámolásához. • VÁRY Jövőre kezdődik a helyreállítás Pakson A munkát végző szakemberek hazatértek Dimitrovgrádból Várhatóan 2006 második felében kezdődhetnek meg a két évvel ezelőtti üzemzavar helyreállítási munkálatai a Paksi Atomerőműben - közölte a cég vezérigazgatója pénteken. Kovács József hozzátette: a 2-es blokk pihentető medencéjében tárolt 30 darab, összesen 3,6 tonna súlyú sérült fűtőelem kiemelése és biztonságos elhelyezése két hónapot vesz igénybe, a munkálatok költségei üzleti titoknak minősülnek. Mint elmondta, az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) már elvi engedélyt adott a sérült üzemanyagok eltávolítására, de szükség van még egy végrehajtási és egy végső engedélyre is. A cégvezető bejelentette: még idén megkezdődhetnek Pakson a kiemelést megelőző helyszíni előkészítési munkák. Jelenleg a kazetták eltávolításához szükséges speciális tokok gyártás-előkészítéséhez kapcsolódó műszaki dokumentációk ösz- szeállítását végzik, valamint folyamatban van más, a kivitelezéshez nélkülözhetetlen berendezések készítése is. Szólt arról is: a közelmúltban tért haza Dimitrovgrádból az a 60 magyar mérnök, akik a helyreállítást végző orosz TVEL vállalat munkáját segítik. A magyarok orosz mérnökökkel együtt inaktív körülmények között gyakorolták a sérült fűtőelemek kiemelésének és tokokba helyezésének műveleteit. Kiemelte: csak akkor látnak hozzá a helyreállításnak, ha a szakemberek maximálisan felkészültek, és a munkák minden feltétele biztonságosan teljesíthető. Kovács József cáfolta azokat az értesüléseket, miszerint a kormány elvi engedélyt adott volna a Paksi Atomerőmű élettartam-hosszabbítására. Közölte: a kabinet mindössze azt hagyta jóvá, hogy az Országgyűlés elé kerüljön az élettartam-hosszabbításról és a bátaapáti kis és közepes radioaktivitású tároló megépítéséről szóló javaslat. • PALOTÁS Óriási eltérések a fizetések között A pozsonyi kerületben keresnek a legjobban A Trexima cég legfrissebb felméréséből kiderül, hogy Szlovákiában a pozsonyi kerületben keresnek a legjobban. A fizetések mértékével foglalkozó cég óriási különbségeket regisztrált az egyes kerületekben. A tanulmányból kiderül hogy Pozsonyban és környékén 65 százalékkal keresnek többet az alkalmazottak, mint a besztercebányai régióban, de 60 százalékos az eltérés a trencséni, illetve a zsolnai régióval szemben is. Pozsonyban a bruttó fizetések negyven százalékkal haladják meg a kassai béreket. Ehhez az információhoz hozzátartozik, hogy Kassa a második „legjobban fizető város”. Gejza Mihály, a Trexima közvélemény-kutató cég első embere elmondta, hogy a fizetési különbségek egyre nagyobbak lesznek, ebben az esztendőben Pozsony nagyon „elhúzott”, de a szakadék tovább bővülhet. A számszerű adatok azt mutatják, hogy Pozsonyban és a város környékén 22 és fél ezer korona körül mozognak a fizetések, míg a többi régióban 13 és 15 ezer körüliek a bérek. A felmérésből továbbá az is kiderül, hogy az egyik legrosszabban fizetett kerület az eperjesi, ahol nem tudnak lépést tartani a többi kerület változásaival. Ebben a kerületben a fizetések épphogy elérték a 12 ezer koronás határt, de a bérek csak 1,7 százalékkal nőttek, mint az árak. A szakemberek szerint az eperjesi kerület hosszabb ideje stagnál, általában a fizetésekről szóló statisztikák utolsó helyét foglalja el. • NB Érzéketlen a kormány szociális téren Érzéketlenségre vall, hogy a Gyurcsány-kormány 15 milliárd forint zárolására kötelezi a szociális tárcát - jelentette ki a Fidesz szociális kabinetjének vezetője pénteki sajtótájékoztatóján. Harrach Péter közölte: „Úgy tűnik, hogy a Gyurcsány-kormány önmagát dicsőíti, miközben az embereket szorongatja, és egyfajta érzéketlenségre vall az, hogy pont a szociális területen történnek ilyen megszorítások”. Az ellenzéki képviselő szerint a maradványképzési kötelezettség elsősorban a fogyatékos- és idősellátásban okoz zavarokat. Úgy vélte: nyilvánvalóan összefügg a zárolásokkal a szociális intézmények normatívájának tavasszal és nyáron tapasztalt akadozása. Mint mondta, a kabinet a szociális törvény őszre tervezett módosításával újabb problémákat okoz majd, mert akár 50-80 százalékkal is csökkenhet a kisebb ápolást igénylő idős emberek után járó normatíva, így az intézmények nem lesznek érdekeltek abban, hogy ezeket az embereket is felvegyék. „Ez a kormányzati ciklus nem a családoké, nem a szegényeké, nem a fogyatékkal élőké és nem az időseké” - mondta az ellenzéki politikus. Hozzáfűzte: a kormány a családtámogatási rendszer átgondolatlan átalakításával pont a legrászorultabbakat sújtja, de probléma van a fogyatékkal élők támogatásával is, hiszen megtorpant az akadálymentesítési program, valamint kevesebb forrást kapnak a fogyatékosok szervezetei. • KE Kóka és Matolcsy a magyar jövőképről Kóka János gazdasági miniszter és Matolcsy György, az Orbán-kormány gazdasági tárcájának vezetője egyetértett abban, hogy a versenyképességnek nagy hangsúlyt kell kapnia a felzárkózás érdekében. A Figyelő és a Heti Válasz című lapok által szervezett „Magyarország jövőképe” című pénteki, budapesti konferencián Kóka János elmondta: a versenyképességet kell állítani a Nemzeti Fejlesztési Terv középpontjába, mert csak ez teremthet forrást a szociálpolitikai és társadalompolitikai feladatok megoldására. Matolcsy György szerint egy új, 15 éves korszak kereteit kellene megalkotni, amiben már nem csupán nemzeti fejlesztési tervről kell beszélni, hanem egy nemzeti megállapodásokat érvényesítő új politikai rendről. Tovább sugározhat a JOJ televízió Szlovákiában is megkezdődött a kereskedelmi televíziós csatornák harca. Az egyes televíziók a különböző valóságshow-kal szeretnének még több nézőt megnyerni, ezt viszont többen nem nézik jó szemmel. Magyarországhoz hasonlóan Szlovákiában is két valóságshow-t közvetítenek a televíziók. Az egyik a Ende- mol által gyártott Big Brother (Markíza), míg a másik az RTL Klub által kitalált Való Világ (JOJ). A JOJ televízióban nagy sikerrel sugárzott Való Világot a holland Endemol cég nem nézte jó szemmel, így a bírósághoz fordult, annak reményében, hogy a valóságshow-t betiltják. A pozsonyi bíróság azóta meghozta ítéletét, melyben elutasítja az Endemol cég felvetéseit, így a JOJ csatorna tovább sugározhatja a Való Világot. A JOJ vezetősége az ítélet után kijelentette, hogy az Endemol cégnek kötelessége megfizetni az összes bírósági költséget. Milan Knazko, a JOJ igazgatója elmondta, hogy az Endemol nem bírja elviselni, a Való Világ nagy népszerűségnek örvend, a szeptember 5-i indulás óta ezt a műsort választotta a legtöbb néző (15 és 40 év közötti). • HAJDÚ