Hídlap, 2005. július-szeptember (3. évfolyam, 128-192. szám)

2005-07-07 / 132. szám

www.istergranum.hu SPORT 7 2005. július 7., Főszerepben a fiatal kajakos tehetségek Plovdivban ifjúsági kontinensviadalt rendeznek Angyal Zoltán bízik a fiatalok jó szereplésében KAJAK-KENU A jövő héten, július 14. és 17. kö­zött U23-as és ifjúsági kajak-kenu Európa-bajnokságot rendeznek Plovdivban, ahol a fiatal tehetsé­gek mellett két rutinosabbnak szá­mító versenyző, Joób Márton és Patyi Melinda is megméretteti ma­gát a poznani felnőtt Európa-baj- nokság és a zágrábi világbajnok­ság előtt. Az l)23-as keret összeté­teléről Angyal Zoltán beszélt, aki ezen a világversenyen még a kö­zelmúltban a korosztály vezető­edzőjének kinevezett Nagy László­val együtt látja el a szövetségi ka­pitányi feladatokat.- A jövő héten sok fiatal tehetség indul útnak a plovdivi U23-as és ifjúsági Eu- rópa-bajnokságra. Hogyan áll össze az idei U23-as csapat?- A kontinensviadal gyakorlatilag az a verseny, ahol az ifikből kiörege­dett fiatal tehetségek lehetőséget kaphatnak a versenyzésre. Nagyon nehéz időszak ez számukra, hiszen már jobbak, mint az ifi versenyzők, de zömmel még nem tudnak bele­szólni a felnőttek vetélkedésébe. Ezt az átmeneti időszakot szerencsésen köti össze ez a mostantól minden év­ben megrendezendő Európa-bajnok- ság, mely nagyszerű motivációs té­nyező ebben a korosztályban. A tava­lyi kontinensviadalon is nagyon eredményesen szerepelt a magyar válogatott. Közülük sokan - például Kucsera Gábor, Paksy Tímea, Bene­dek Dalma - már a felnőttek között is kiemelkedőt tudnak nyújtani. A je­lenlegi csapatból a Sík, Csamangó páros, Patyi Melinda vagy Joób Már­ton is bizonyította már rátermettsé­gét a felnőttek között.- Az U23-ások számára is rendeztek válogatóversenyt?- Számukra egy versenyt rendez­tünk a felnőtt válogató után, ami elég megterhelő volt a fiataloknak, ám az esélyesek bizonyítani tudtak ebben a korosztályban is. A legeredménye­sebb közülük Boros Gergely volt, aki K-l 500 és 1000 méteren, valamint K-4 1000 méteren is kivívta az indu­lás jogát. Mindegyik számban dobo­gós helyezést várhatunk, különösen a négyes számban a tavalyi sikeres sze­replés folytatását remélhetjük, hi­szen elég stabil négyesről van szó, ahol egy pozíció cserélődött csak, a szólóban sokat vállaló Boros Attiláé. Ugyanígy eredményes lehet a Sík, Csamangó páros K-2 200 méteren, és a Gönczi, Gál összeállítás K-2 1000 méteren.- A nőknél kik képviselik hazánkat az U23-asoknál?- A nőknél kevésbé erős az idei mezőny Paksy Tímea és Benedek Dalma kiválásával. Janics Natasa is U23-as korú, de természetesen ő már a felnőttek között versenyez. Viszont ott van Szabó Gabriella és Keresztesi Alexandra, meg jó né­hány tehetséges kislány, akik bizo­nyíthatnak a nemzetközi mezőny­ben. Mivel ez a korosztály állandóan változik, cserélődik, nem ismerjük pontosan a jelenlegi nemzetközi me­zőnyt, de mindegyik számban do­bogó, vagy dobogó közeli helyezést várhatunk.- Kenusoknál kiktől számíthatunk ha­sonló eredményes szereplésre?- Esélyesnek tartom a dobogóra Kronecker Gábort, aki az idén szé­pen szerepelt a felnőtt válogatókon is. De ott van még Joób Márton, a Metka, Mike páros, Sarudi Pál és Sáfrán Mátyás is.- A két verseny, az U23-as és a felnőtt Eb között nagyon kevés az idő. Hogyan Patyi egyesben is bizonyíthat Patyi Melinda már a felnőtteknél is világ- és Európa-bajnoki címet szerzett, vagyis az egyik legrutino­sabb tagja az 1123-as csapatnak. „K1-500 méteren indulok Plovdiv­ban, s emellett a poznani Eb-n és a zágrábi vb-n is szerepelek majd K-4 200 méteren. A válogatókra, úgy érzem, jól sikerült a felkészü­lésünk, mondom ezt attól függet­lenül, hogy nem sikerült Paksy Tímeával megnyernünk a K-2 200 méteres versenyt. Életem legjobb formájában vagyok, és ezt min­denképpen szeretném bizonyítani az elkövetkezendő világversenye­ken. Jelenleg az egyesre készütök intenzívebben, de a héten már el­kezdjük a K-4-es edzéseket is Dunavarsányban. K-i 500 méteren szeretnék döntőbe kerülni, és ott dobogón végezni. K-4 200 méte­ren pedig mindenképpen nyerni szeretnénk.” tudnak a két megmérettetésre készülni a mindkét regattán érintett versenyzők?- Nem ideális, hogy ilyen kevés az idő a két verseny között. Most Dunavarsányban készülnek a fiata­lok, aztán kedden elutaznak egy hét­re versenyezni, ami nem egyenlő az edzésekkel, utána pedig már jön a felnőtt Eb Poznanban. Ennek a kor­osztálynak azonban elsősorban az U23-as Eb a fontos. Itt tudják magu­kat megmutatni igazán a nemzetközi mezőnyben azok a versenyzők, akik a felnőtt válogatón nem tudtak olim­piai számban indulást kiharcolni. • Gy Holdampf: maradok a csapatnál LABDARÚGÁS Jövő héten kezdi meg felkészülé­sét az Esztergomi SC a következő megyei első osztályú szezonra. Örömhír a klub háza táján, hogy Holdampf Sándor vezetőedző kitart a csapat mellett, továbbra is ő ül majd a kispadon. „Aludtam rá és úgy döntöttem, hogy még egy nekifutást megér a dolog” - mondta a vezetőedző. „Úgy néz ki, hogy meg tudjuk erő­síteni a keretet és továbbra is együtt dolgozunk a további sikerekért. Me­gyünk tovább és megpróbálunk mindent megtenni azért, hogy jövő­re jobbak legyünk.” Holdampf Sándor a kerettel kap­csolatban elmondta, hogy még kép­lékeny a dolog, de a játékosok jelez­ték, hogy szívesen maradnak. „Örömteli, hogy a labdarúgók ma­radnak, de nem állunk meg, szeret­nénk még jobban megerősíteni a ke­retet” - folytatta Holdampf Sándor. „Tárgyaíásokat folytatunk, többen jelezték is, hogy szívesen visszatér­nének az ESC-hez, de biztosat csak július 15-e után tudok mondani. Fő­leg a támadósorba keresünk embere­ket és jó lenne megerősíteni a közép­pályát, főleg a széleken. Holdampf Sándor hozzátette, hogy három ifi játékos is szerepet kap majd a jövő évi szezonban, akik­nek nem lesz újdonság a felnőtt csa­patos szereplés, mert már tavaly is számított rájuk a vezetőedző. , • Hajdú Máté Tatán ütik a labdát a női golfosok OTP Bank Ladies Central European Open G 0 L F Második alkalommal kerül meg- i rendezésre július 13-16. között az OTP Bank Ladies Central European Open női profi golfverseny. A tatai helyszín a Ladies European Tour nemzetközi női golfverseny egyik állomása. A tavalyi esztendőben 120 versenyző érkezett Magyarországra, idén a szer­vezők 130 indulót várnak. A tatai golf­verseny a hazai viszonyokat figyelem­be véve egyedülállónak számít, fontos szerepet tölt be. A verseny összdí- jazása sem mindennapi, a tornagyőztes 41 millió forintot vihet haza. Árendás Kinga, az értékesítési osztály munkatársa arról számolt be lapunknak, hogy a tavalyi megmé­rettetéshez hasonlóan idén is színvo­nalas versenyben reménykednek. „Közel 130 versenyzőt várunk a ta­tai golfversenyre” - kezdte monda­nivalóját Árendás Kinga. „A jövő heti program szerint hétfőn és ked­den gyakorló nap lesz, majd kedden kezdődik a verseny. Csütörtökön, pénteken és szombaton már élesben megy a viadal, de az utolsó napra - a szabályok szerint a 130 golfozóból csak 60 fő marad.” A golfverseny szervezőbizottságá­nak tagja azt is elmondta, hogy a pro­fik a világ több pontjáról (tavaly 24 országból) érkeznek majd Tatára, a verseny ideje alatt három helyszínen lesznek elszállásolva. „A Ladies Euro­pean Tour 2005 egy olyan női golf­verseny, amely 21 helyszínt érint, ide tartozik Tata is. Fontos ez a helyszín, mivel a nemzetközi golfozók sok pon­tot gyűjthetnek, ezzel elősegítve a csapatba kerülést, mellyel részt ve­hetnek a Solheim Cup-on.” • Nagy London rendezi a 2012-es olimpiát New York, Moszkva és Madrid már az első körben búcsúzott OLIMPIA London rendezheti a 2012-es nyári olimpiai játékokat - jelentette be Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke Szinga­púrban a NOB 117. ülésén. Az öt kandidáló város - New York, Moszkva, Madrid, Párizs és London - közül hárman már az első körben kiestek, végül London és Párizs kö­zött dőlt el, ki rendezheti a XXX. olimpia játékokat. A szakértők már a szingapúri ülés előtt egyöntetűen kijelentették, hogy a legszínvonalasabb pályázatot Lon­don és Párizs nyújtotta be. A NOB 117. ülésen az öt kandidáló város egy-egy órát kapott arra, hogy meggyőzzék a voksolókat. Párizs kezdte a sort, majd New York, Moszk­va, London és Madrid következett. A prezentációk után kiderült, hogy há­rom város - New York, Madrid és Moszka - kiszáll a további küzdel­mekből, így csak Franciaország és Nagy-Britannia fővárosa izgulhatott, vajon megkapja-e a rendezési jogot. A kora délutáni „eredményhirde­téskor” tehát már csak két város volt versenyben azért, hogy hol rendezzék meg 2012-ben a nyári olimpiai játéko­kat. Jacques Rogge, a NOB elnökének beszámolója előtt kisfilmeket vetítet­tek a kandidáló országokról, majd az olimpiai himnusz elhangzása után Rogge megköszönte a városnak a pá­lyázatokat és elmondta, hogy nagy sajnálatra csak egy város rendezheti meg a 2012-es nyári olimpia játékokat. A nyertes nevét tartalmazó boríték ki­bontása után az is kiderült, hogy Lon­don lett a befutó, így Nagy-Britannia fővárosa lehet a házigazdája a XXX. olimpiai játékoknak. • Nb csütörtök • HÍDLAP • Győri győzelem a Varsó ellen Felkészülési mérkőzésen egygólos j győzelmet aratott a Győri ETO FC j a lengyel bajnokság legutóbbi ! bronzérmese, a Legia Warsawa el- j len. A meglehetősen lassú iramú j mérkőzés 20. percében Kenesei ta- i Iáit a vendégek kapujába, és ez az j egy találat elegendőnek bizonyult I a győzelemhez. A lengyelek teljesít- j ményét valószínűleg az is befolyá- I solta, hogy a csapat idegenlégiósai- ; nak vízumproblémái miatt másfél : órát várakoztak a magyar-osztrák j határon a mérkőzést megelőzően. Felújítják a soproni arénát Elkezdődtek a soproni stadion fel­újítási munkálatai. Az FC Sopron 35 millió forintot szán a rekonstrukciós i munkálatokra, amire azért van szük- ! ség, hogy a stadion megfeleljen az i UEFA szabványoknak. Nemzetközi ! meccseket ugyanis eddig nem játsz- j Itattak a soproniak a stadionban, ezért a jelenlegi állószektorokba szé- i keket szerelnek, részben befedik a i lelátókat és augusztusig felépül egy i új sajtóközpont is. Szlovák siker az Üllői úton Hiába szerzett két gólt a Ferencvá- j ros hazai pályán a Besztercebánya csa- ! pata ellen, a játékvezető mindkettőt les : miatt érvénytelenítette. A mérkőzés ! hajrájában azután jött a válasz a meg- : lehetősen kényelmesen focizó vendé- i gek részéről: a 87 percben Bazik távoli : lövéssel vette be a hazaiak kapuját, ki- j alakítva ezzel a 0-1 -es végeredményt. Eredmény: Ferencváros-Banska ] Bystrica 0-1 (0-0) Átlagos jegyárak a Hajdúk meccsre Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor kezdik árulni a belépőket a Debrecen-Hajduk Split mérkőzésre, a jegyek árát azonban már ismertették. A július 27-i, debreceni találkozóra a legolcsóbb jég)' 4, míg a legdrágább 15 ezer forintba kerül majd, a legtöbb I szektorba azonban a 7-9 ezer forintos I belépőjegyek lesznek érvényesek. Bodrogi lemaradt Az első két napot követően a Tour magyar indulója, Bodrogi László és csapata - Credit Agricole - valamivel halványabb teljesítményt nyújtott. A magyar sprinter csapata a hatodik helyen ért célba, így Bodrogi az ösz- szetett harmadik helyről a 19-re csú­szott vissza. Feljött viszont az össze­tett első helyére Lance Armstrong, így az utolsó Tourján kerekező ame­rikai megszerezte a sárga trikót. Bod­rogi hátránya Armstronggal szemben 1 perc 45 másodperc. I SPORTSZILÁNKOK j Cseh csúcskísérlet j Az egyórás kerékpározás világrekord- j jának megdöntésére készül egy cseh \ sprinter, Ondrej Sosenka. A jelenlegi \ csúcsot a brit Chris Boardman tartja, j immár közel öt éve. A brit bringás \ 2000 októberében egy óra alatt 49331 j kilométert tett meg. A csehek időfutam- I bajnoka a hírek szerint szeretné elérni i az 50 kilométeres bűvös határt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom