Hídlap, 2005. július-szeptember (3. évfolyam, 128-192. szám)

2005-08-31 / 170. szám

www.istergranum.hu RÉGIÓ 2005. augusztus 31., szerda • HÍDLAP Veszélyes csemege az erdei gomba Vásárolna-e bizonytalan eredetű gombát? Szlovákiában idén kiugróan magas a gombamérgezések száma Folytatás az 1. oldalról A központ főleg az orvosoknak nyújt segítséget a toxikus anyagok meghatározásában, de laikusoknak is információt nyújt az elsősegély nyúj­tásáról. Bízik azonban hangsúlyozta: a gombamérgezés gyanújával azonnal forduljanak orvoshoz, ne próbálkoz­zanak otthon a gyógyítással. Régiónkban a kórházak jelentő­sebb számú gombamérgezéses esetet nem jegyeztek sem a zselízi, sem az érsekújvári járásban. Az érsekújvári kórház illetékese lapunknak elmond­ta, hogy a járásban kevés ilyen eset fordul elő évente. Komolyabb gon­dok inkább Pozsony és Kassa kör­nyékén mutatkoznak. Mint megtud­tuk, főleg azok a mérgezések veszé­lyesek, amelyek lappangási ideje akár két nap is lehet. Akkor ugyanis már az egész szervezet károsult. Párák Zoltán kertész (Lekér) nem érti, hogyan lehetséges, hogy a média figyelmeztetései ellenére is ilyen nagy a mérgezéses esetek száma. Mint el­mondta: főleg a gomba színére, illetve arra kell odafigyelni, hogy a bocskora nyitott, illetve van-e gallérja a gombá­nak. A gombamérgezés azért is rend­kívül veszélyes, mert azonnali tünetei csak ritkán vannak. Leggyakrabban csak 12 óra elteltével hat a méreg. Ko­molyabb eseteknél, ha meg is mentik az illető életét, a szervezete, főleg az idegrendszere, tartósan károsodhat. „Az ízéről nem lehet felismerni a mérgező gombát, hiszen a mérgező gomba rendkívül ízletes, édeskés ízű” - mondta Párák Zoltán. A gombamérgezéses esetek erős gyomorgörcsökkel, hasmenéssel jár­hatnak, de nem ritka a hallucinogén hatásuk sem, amely során teljesen önkívületi állapotba eshet az áldozat. Párák Zoltán szerint a piacokon gyakran találkozni árusokkal, akik fe­ketén árulják a gombát. Az emberek általában bizalmatlanok az ilyen áru­sokkal szemben, ám azért mindig akad vevő. Viera Baricicová, a Szlovák Állat- és Élelmiszerbiztonsági Hivatal (SVPS) piaci árusításért felelős illeté­kesétől megtudtuk, hogy aki a piacon gombát árul, rendelkeznie kell szakér­tői igazolvánnyal. A Szlovák Kereske­delmi Felügyelőség ellenőrzi a piaco­kon a törvények betartását, aki a szük­séges igazolvánnyal nem rendelkezik, akár félmillió korona bírságot is kap­hat. Az SVPS pedig az üzletekben el­lenőrzi a gombák minőségét. Magyarországon az illetékesek el­mondása szerint más a helyzet, mint Szlovákiában. A lakosság itt óvato­sabb, mint a Duna másik partján. A kiránduláskor kedvtelésből vagy cél­tudatosan gyűjtött erdei gombákat Esztergomban ingyenesen megvizs­gáltathatjuk a városi piac gombavizs­gálójánál, aki az árusított erdei gom­bákat is nap mint nap szigorúan leel­lenőrzi. Az ANTSZ rendszeresen fi­gyelmeztet a gombák veszélyeire, így egyre jobban elterjed a köztudatban az óvatosság fontossága. Pák Gábor, a Vaszary Kolos Kórház orvosigazgatója arról számolt be, hogy örömmel ta­pasztalják a mérgezéses esetek csökke­nését, idén például még nem is fordult elő semmiféle ilyen panasz. A kórház dialízis-központjában megoldható a sürgősségi ellátás, a súlyosabb eseteket a budapesti toxikológiai intézetbe kül­dik tovább. Nagy Istvánná, a Komá- rom-Esztergom Megyei ÁNTSZ ille­tékese is megerősítette, hogy csökken a mérgezések száma, súlyosabb mér­gezés utoljára a kilencvenes évek köze­pén fordult elő, amikor családi tragé­diát okozott egyetlen gyilkos galóca. Gombavizsgálatot csak szakképzett szakértő végezhet, és általában az ön- kormányzatok piacfelügyelete látja el ezt a feladatot. A legnagyobb gond az, hogy ez a szolgáltatás általában csak piaci napokon vehető igénybe, míg a gombát maximum 24 órán át tárol­hatjuk biztonságosan nyers állapotá­ban. A mérgezés egyébként koránt­sem szezonális előfordulású, mióta a mélyfagyasztás elterjedt, télen is elő­fordulnak ételmérgezéses esetek. • Czigler, Szabó Műszakilag megfelelő a korzó Párkány. Kedden ellenőrizték a zselízi kivitelező Rekomont Uni vál­lalat munkáját műszaki, statikai, szempontból. A korzó építésére uni­ós pályázat keretén 42 millió korona értékben nyert támogatást az önkor­mányzat, a beruházás pedig 46 millió koronába került. A korzót hivatalo­san szeptember kilencedikén, a vá­rosnapok alkalmával adják át. Megszűnik a kórház? Zselíz. A város önkormányzata legutóbbi ülésén kiderült, hogy a kórház magántulajdonba helyezése nem valósul meg, mert a privatizálni kívánó cégnek nincs és nem is lesz pénze a kórház megvásárlására, mi­vel a magyarországi befektető nem biztosítja azt a szlovák leányvállalat részére. Jelenleg a város tulajdoná­ban van az intézmény, azonban ha nem sikerül sürgősen pénzforrást találni, január 1-jétől megszűnhet a létesítmény. Csak a nők hűségesek a volt gazdasági miniszterhez Az ANO képviselők közül csak hárman támogatják Rusko-t Lubomír Lintner, az ANO kegy- vesztett alelnöke szerint az ANO képviselő testülete kiáll majd Ru­dolf Zajac egészségügyi és Frantisek Tóth kulturális miniszter mellett Pavol Ruskot csak három parlamenti képviselő támogatná. Lintner jelenleg Jirko Malchárek, Peter Biros, Rudolf Chmel, Stanislav Kropilák, Jozef Heriban támogatását élvezi. A képviselőkhöz csatlakozik va­lószínűleg Jozef Elsner, és a korábban az ANO-ból kivált két független kép­viselő, Ján Drgonec és Anton Danko. A parlamenti képviselők támogatják a kormánykoalíciót, Lintner szerint je­lenleg csak az a kérdés, hogy ez a szám a koalíciós pártok számára elegendő lesz-e. A kormánykoalíció többi tagja, az SDKÚ, MKP és a KDH azonban nem szándékozik elhamarkodni a vá­laszt, a szeptember 12-i parlamenti ülésig várni fog, hogyan zárul a hely­Egy felmérés szerint ha augusz­tusban lettek volna a választá­sok, azt a Smer nyerte volna meg 32,9 százalék szavazattal. Őket a HZDS követné 11,4 százalék sza­vazattal, majd Slota pártja, az SNS következik 10,4 százalék sza­vazattal. A negyedik helyet az MKP foglalja el 10,3 százalék sza­vazattal. Majd a keresztényde­mokraták, az SDKÚ és a kommu­nista párt következik. Az ANO-t a megkérdezett 1085 válaszadó kö­zül csak 5 százalék választaná. zet a liberálisok pártján belül. A hét végi ANO Országos Tanácsának ülé­se ugyanis nem hozott végleges ered­ményt. A Lintner köré csoportosult képviselőket árulóknak, illetve a párt szétverőinek nevezték. Lintnert és Malchárek-ot felszólították, hogy mondjanak le alelnöki funkciójukról, amiért Pavol Rusko önkéntes lemon­dását javasolták a miniszteri posztról. A Lintner köré csoportosult képvi­selők Frantisek Tóthtal és Rudolf Zajaccal egy állásfoglalást hozott lét­re, amely értelmében az ANO-t vissza szeretnék adni tagjainak és vá­lasztóinak. A képviselők elfogadha­tatlannak tartják azt, hogy Pavol Rusko mint miniszter vállalkozott és az ő személye veszélyt jelent nem csak a párt tagjaira, hanem a választó- polgárokra nézve is. Pavol Rusko volt gazdasági minisztert ezek szerint csak három parlamenti képviselő (Éva Cerná, Beáta Brestenecká és Iveta Henzélyová) támogatását élvezi. Egy cseh hetilap, a Respekt szerint csak a Markíza tartja még életben Ruskot, amelynek kiadásvezetője Rusko felesége. Karrierje végét az je­lentené, ha a televízió működésének engedélyét nem hosszabbítanák meg. • Czigler Mónika Újabb lyukakat tömnének be a büdzsén ✓ Eles viták a természetbeni juttatások megadóztatása miatt Mióta napvilágra került a hír, csaknem minden érintett tiltakozik a természetbeni juttatásokra vonat­kozó, új kormányrendelet ellen. A vállalkozók többsége övön aluli ütésként, és a kormány költségve­tési hiányának mérséklését célzó intézkedésként értékeli az évközbeni, nagymértékű járulék- emelést, és a döntés azonnali visz- szavonását követeli a kormánytól. Bizonyos adóköteles juttatások után ugyanis szeptember 1-jétől a társada­lombiztosítási járulékot a személyi jö­vedelemadóval (44 százalék) megnövelt összeg után kell kifizetni. Az összesen mintegy 17 százalékos járulékemelke­dés kizárólag a munkaadókat érinti, ám a rendeleti szabályozás előzetes egyez­tetés nélkül született. Az Országos Ér­dekegyeztetési Tanács legutóbbi ülésén elfogadhatatlannak és igazságtalannak ítélte a változtatást, mivel az mindkét oldalt kedveződenül érinti, megkérdő­jelezi a gazdasági kiszámíthatóságot és nehezíti a vállalkozások helyzetét. A Pénzügyminisztérium azt hangsúlyoz­za, hogy csupán kiskapuk bezárásáról van szó. Lapunk számára eljuttatott közleményükben hangsúlyozzák: „A változás nem járulékemelés, nem adó­emelés, hanem megváltozó számítási mód”. A rendelkezést olyan módon ál­lítják be, mintha a munkavállalói jogo­kon eddig esett csorbát köszörülnék ki vele, azaz: „munkájáért a dolgozó tisz­tességes fizetést kapjon és csak kiegé­szítésképpen egyéb juttatásokat, mert a tisztes ellenértékhez joga van. Ez ne csorbuljon csak azért, mert a termé­szetbeni juttatás kedvezőbb a munkál­tatónak, mintha ugyanezt az összeget bérként fizetné ki”. A Pénzügyminisztérium azt is ki­emeli, hogy a változások nem érinte­járulékcsökkentést javasol a Fidesz Nem volt határozatképes a kor­mánypárti képviselők távollétében a parlament költségvetési és pénz­ügyi bizottságának keddi ülése, amit a természetbeni juttatások magasabb járulékfizetése ügyében hívott össze Varga Mihály bizottsá­gi elnök. Ezért a Fidesz önálló kép­viselői indítványt terjeszt elő a já­rulékmérték csökkentése érdeké­ben - közölte a fideszes politikus az elmaradt ülést követően. nek közel száz ilyen jogcímen adott juttatást, például az étkezési utalvá­nyokat, az iskolakezdési támogatást, vagy a közlekedési bérleteket. Annál inkább sújtja az általában személyre szabott, menedzsment jellegű juttatá­sokat. így például növekszik a külföldi magánutazások, értékes reprezentáci­ós tárgyak, ajándékok, golfpálya-bérlet után fizetett járulék. Az Országos Ér­dekegyeztető Tanács mellett szintén tiltakozik a bevezetés ellen az Infor­matikai Vállalkozások Szövetsége, akik arra hívták fel a figyelmet, hogy a változtatással nehéz helyzetbe kerül­hetnek multinacionális vállalatok ha­zai cégei. Különösen azok, melyek dolgozóikat eddig részvényopciók biz­tosításával, teljesítményarányos bére­zéssel ösztönözték. Varga Mihály, a Fi­desz gazdasági kabinetjének vezetője azt javasolta, hogy már az első ülésen módosítsa a parlament a jogszabályt. A több oldalról érkező támadások elle­nére Katona Tamás, a PM politikai ál­lamtitkára határozottan kijelentette: nem fogják visszavonni az intézkedést, mellyel egyébként - több elemző sze­rint - az aggasztó költségvetési hiányt szeretné orvosolni a tárca. • Szabó Hajnal Félúton növény és állat között furcsa lény a gomba. Vegetáriánus is eheti, húsevő is szereti. Finom és egészséges, de veszélyes lehet, ha nem hozzáértő gyűjti be. Fontos, hogy csak garantált, bevizsgált gombát fo­gyasszunk, mivel a mérges gombák — bár halált csak ritkán okoznak - nagyon kelle­metlen gyomorbántalmakat és egyéb érzék-, szervi rendellenségeket okozhatnak. Patkó István (kisvonatvezető) Nagyon szeretem a gombát, egyedül gom­baleves formájában nem fogyasztom. El­készíteni is eltudom, akár tojásosán, akár pörköltnek, akár ránt­va. Főleg a laskagombát kedvelem, mert az íze némileg hasonlít a pa­cal ízéhez. Ezt a gombafajtát jól is­merem, mivel tenyésztik, nem er­dőben szedik, ezért a minősége ga­rantált. Mindegy, hogy az ember hol veszi, ezek bevizsgált termékek. Klotz Nikoletta (értékesítő) Nem vagyok oda külö­nösképpen a gombáért, ennek ellenére az el­múlt héten háromszor készítettem ételt belő­le. A férjem nagyon szereti, én kevésbé, in­kább csak a pizza tetején tudom el­képzelni. A piacos és bolti gomba minőségében nem kételkedem, nem volt még rossz tapasztalatom. Vaday György (áramszolgáltató munkatárs) Sokáig nem szerettem a gombát, mert egy hiedelem távol tartott tőle. Gyermekkorom­ban egy meséskönyv­ben láttam mérges ga­lócát, ami olyan hatást tett rám, hogy nem voltam hajlan­dó gombát fogyasztani. Ebből már kinőttem, ha édesanyám vesz és készít gombát, azt megeszem. Megbízom abban, hogy amit ő vesz, az csak jó lehet. Főfai Anett (kismama) Nem értek a gombák­hoz, ezért magam nem szedem, viszont nagyon szeretem. Nagyáruhá­zakban szoktam vásá­rolni, piacon nem szí­vesen vennék gombát, ■ mivel - gombaszakértők ide, vagy oda - azokban nem bízom meg. Kodály-emléktábla Zoboralján Csitár. A Nyitra melletti települé­sen Kodály Zoltán tiszteletére avat­tak emléktáblát. A zoboraljai faluban a zeneszerző 1907 és 1910 között gyűj­tött magyar és szlovák népdalokat. Az ünnepségen jelen volt Csúky Pál mi­niszterelnök-helyettes, aki beszédé­ben hangsúlyozta: a nagy magyar ze­neszerzőnek köszönhetően A csitári hegyek alatt kezdetű népdallal vált is­mertté a falu népe a világ számára. Útépítés félmilliárdból Göd. Megkezdődött az 560 millió fo­rintos beruházással épülő városi útépí­tési program - írja a dunakanyar.hu. A nagyszabású fejlesztés megvalósításá­hoz 504 millió forint hitelt vesz fel a vá­ros, a hitel 56 millió forint önerővel egé­szül ki, az útépítési programban részt vevő utcák ingatlantulajdonosai 72 ezer forinttal járulnak hozzá a fejlesztéshez. *

Next

/
Oldalképek
Tartalom