Hídlap, 2005. július-szeptember (3. évfolyam, 128-192. szám)
2005-08-24 / 165. szám
8 HÍDLAP • 2005. augusztus 24., szerda BULVÁR www.istergranum.hu Megasztár határok nélkül újszerűsége, no meg a borsos gázsi maradásra bírták őket. Az ősszel rajtoló harmadik szériában a tervek szerint ugyanis már határon túlról is lehet majd szavazni. Részletekről még nincs bővebb információ, de most, hogy végre teljes létszámú a zsűri, biztosan elindul a műsor. Az énekes, dalszövegíró Novák Péter - aki már egyszer színpadra is állt Oláh Ibolyával - bizonyára új színfoltot fog képviselni a produkcióban. Hosszas találgatás és huza- jpl& l vona után végre kiegészült a tím MeSasztar zsűri ötös fogata. Miután Pierrot bejelentette, l||9f hogy nem kíván a harmadik Ssmr széria ítészei között helyet Jr foglalni, sokáig keresték a megfelelő utódot. Most végre megtalálták, és Novák Péter már el is fogadta a felkérést. Bár a hírek fife szerint Soma és Bakács is egy ffil ideig ki akartak szállni, a s í * *' Testhezálló szerepet kapott Görög Zita a Fej vagy írás című magyar filmben, ugyanis egy modellt alakít majd. A készülő mozi főszerepére Bódi Szilvi is esélyes volt, de a rendező végül a színészi tapasztalatokkal is rendelkező Zita mellett döntött A történet szerint egy fiatal egyetemista fiú beleszeret a topmo- dellbe, aki komoly dilemma elé kerül: karrier vagy szerelem? Hogy végül miként dönt Zita a filmben, az novemberben a mozikban kiderül. EGY HÁZASSÁG VÉGE Beadta a válási papírokat Brad Pitt és Jennifer Aniston. A négy évig tartó házasságot várhatóan októberben bontja fel a bíróság. A hollywoodi szívtipró a hírek szerint már alig várja, hogy hivatalosan is különváljanak útjaik, hiszen a hírek szerint feleségül akarja venni újdonsült kedvesét, Angelina Joliet Talán ez a házasság majd jobban sikerül, mint az előző. Nagy Könyv Elkezdődtek a forgatások A Nagy Könyv elnevezésű programsorozat első három helyezett filmjét kezdték el forgatni a hét végén. Gerlóczy Márton vizsgafilmjének, A kis hercegnek már vasárnap nekiláttak, a film több jelenete azonban a hírek szerint Párizsban kerül szalagra. Ezenkívül már dolgoznak az Abigélen is, melynek rendezője Szederkényi Judit. A rendező a film helyszínéül a sárospataki református kollégiumot választotta, ahol szívesen fogadták őket. Fekete Ibolya a Mester és Margarita filmváltozatának készítését vállalta magára. A filmhez sikerült Hernádi Juditot megnyerni, aki boldogan vállalta a felkérést. Fekete Ibolya az eredeti helyszínre, Oroszországba vitte színészeit, melynek oka többek között az, hogy az ördög figuráját egy orosz színész játssza majd. a a szerelem megszépít A régi közhelyet most kutatási eredményekkel is alátámasztották izraeli kutatók. A kitöltött kérdőívek tanúsága szerint a nők fokozottan törődnek külsejükkel, ha egy új kapcsolatot kezdenek. A megkérdezettek 65 százaléka vallotta be, hogy jóval többet ad és költ magára, ha szerelmes, és csak 15 százalékuk gondolta úgy, hogy egy férfi nem éri meg a ráfordított időt és energiát, ezért nem újít semmit önmagán, összesen kétszázötven 25 és 40 közötti nőt faggattak szokásaikról, akikről kiderült, hogy legtöbbjük az ápoltságra koncentrál, míg 26 százalékuk lázas fogyókúrába kezd, ha álmai pasija megjelenik a színen. Szellő István válik Második házassága is tönkrement az RTL Klub híradósának, Szellő Istvánnak. Feleségével, Mónikával hat évet éltek együtt, de pár hónapja megromlott közöttük a viszony és különköltöztek. Szellő nemrég Spanyolországba vitte nyaralni két fiát, felesége azonban nem tartott velük. A pletykák szerint Mónika hűtlensége miatt váltak külön útjaik, az egykori fogorvos hölgy ugyanis beleszeretett olasz főnökébe, és viszonyuk már egy éve tart A híradós a különélés tényét megerősítette, de részleteket nem árult el, mondván, ez magánügy. HOROSZKÓP™™ 24Sápszki Márta diplomás asztrológus kos 03.21-04.20. Előfordulhat, hogy közvetlen munkatársában találja meg azt, ami kedveséből hiányzik, vagy csak részben van meg benne. Ettől aztán nehezen választja ketté az érzelmeket és az üzletet. BIKA O4.2i-O5.2O. A kapkodás most rossz ta- ; nácsadó! Stresszes, túlhajszolt életvitelű Bika, kortól függetlenül kerülhet szembe szívritmus, vérnyomás és légúti bajokkal. IKREK O5.2i-06.2i. f\P A Vénusz megoldja a nyelvét, és végre a kedvese előtt is rw fel meri tárni szíve titkos vágyait. Ez a vallomás azért jó, mert így megszabadulhat a félelmeitől. RÁK 06.22-07.22. Amennyiben még nem kötelez- ; te el magát, a bolygók most ™ segítenek növelni vonzerejét, magabiztosabbá válik, és könnyebben megtalálja azt, akire vágyik. OROSZLÁN O7.23-O8.23. € A céljai jók, csak az eszközöket kellene újragondolni! Magabiztossága legtöbbször megátalkodott konoksággal párosul. Másoknak a kikapcsolódás ideje ez a hét, Önnek azonban az aktivitást hozza meg. szűz 08.24-09.23. Ahhoz, hogy jól döntsön, nem árt, ha egy kicsit félrevonul a világ zajától, és mélyen belenéz lelke tükrébe. Ha fél ettől, akkor kérje ki olyan ember véleményét, aki mélyen ráérez a dolgokra. MÉRLEG 09.24-IO.23. Ez a hét párkapcsolati szem- j pontból vízválasztó is lehet. ’ Fontos önnek a vezető szerep, de az állandó beszédével, fontoskodásával kiüldözi kedvesét a világból. SKORPIÓ lO.24-ll.22. Mindenben megpróbál maxi- "málisan teljesíteni. Szüksége van intellektuális feltöltődés- re. Nem elképzelhetetlen egy rövi- debb tanulási folyamat sem. NYILAS ll.23-i2.2i. Ne csodálkozzon azon, hogy so- \ kan nem képesek felvenni az Ön ‘ tempóját! Tessék olyankor hozzájuk idomulni és lelassulni, ha kell! BAK 12.22-01.20. Otthonát illetően fontos a ' biztonság, ami nemcsak anyagiakban, tárgyakban értendő, hanem egy boldog társ mellett. Ha ez megvan, úgy érzi, képes az egész világot megváltani. VÍZÖNTŐ Ol.2i-O2.i9. Megszokta hogy a maga ura. Nem nagyon hallgat másokra, így több esetben botor módon csak a saját kárán tanul. Legyen nyitottabb, figyelmesebb, rengeteg kellemetlenséget spórolhat meg! HALAK O2.2O-O3.2O. A szerelemben lazuljon el egy kicsit, hagyja, hogy a sors egyengesse útját! Menjen többet társaságba, és ne akarja kedvesét ketrecbe zárni! Mickey Rourke negyvenkilenc éves korában is olyan életet él. mintha ő lenne Casanova reinkarnációja. A színészt egymást követő négy este is csinos és fiatal hölgyek társaságában látták vacsorázni. A hölgyek között szerepelt Alicia Douval modell is, akit a következő este egy ismeretlen, de ugyanolyan gyönyörű lány követelt A hölgyek mind azt hitték, ők Rourke valódi barátnői, azonban csalódniuk kellett, a 49 éves színész csak az időt múlatta velük. Ugyanilyen szándéka volt egy 18 éves orosz lánnyal, Anyával, akit viszont nagy bánatára nem sikerült elcsábítania, mivel a lány I barátja közbelépett De egy igazi Casanova nem bánkódik sokáig, hamar új préda után néz... HÓDÍTÓ ÖTVENES 182 éve, 1823. augusztus 24-én nyílt meg Miskolcon a mai Nemzeti Színház elődje. Az első előadáson Kisfaludy Károly „A tatárok Magyarországon” című drámáját mutatták be. A színjátszásnak Miskolcon a XVIII. századra visszanyúló hagyományai vannak. A város művészetpártoló közönségének olyan jó híre volt, hogy Wesselényi Miklós ideküldte az Erdélyi Magyar Színtársulatot. A társulat az 1800-as évektől a Korona vendéglő (ma: Avas szálló) kerthelyiségében, majd a Wesselényi által építtetett nyári színkörben lépett fel. Az ország első, állandó „kőszínházát" Kun jános helyi kőműves építette fel. A színház húsz éves működés után tűzvész martaléka lett. Az újonnan emelt és ma is álló színház 1957. szeptember 3- án nyitotta meg kapuit. __________ Gö rög Zita főszerepet kapott Megy össze a világ egyik csodája A legfrissebb kutatási eredmények szerint egyre gyorsabban zsugorodik a világ egyik csodájaként számon tartott grönlandi llulissat gleccser. A NASA finanszírozásával és a Greenpeace támogatásával vezetett kutatóexpedíció kutatói bebizonyították, hogy a páratlan természeti-képződmény néhány év alatt 10 kilométert ment össze. Ha a felmelegedés ilyen ütemben folytatódik, Grönland jégsapkája néhány száz éven belül elolvad, ami akár 6-7 méterrel is megemelheti a világ óceánjainak szintjét. Ez a folyamat a tengerpartok 30 kilométeres körzetében több mint 1,2 milliárd ember életét veszélyezteti - adta hírül a hirado.hu.