Hídlap, 2005. július-szeptember (3. évfolyam, 128-192. szám)

2005-08-13 / 159. szám

2 HÍDLAP • 2005. augusztus 13., szombat www.esztergom.hu Budapesti vizitre buzdítja Busht Tom Lantos (H) „Arra fogom ösztönözni az amerikai elnököt, hogy jövőre, az 1956-os forra­dalom és szabadságharc ötvenedik év­fordulójának tiszteletére látogasson el Magyarországra” - mondta Tom Lan­tos amerikai demokrata párti képviselő pénteken budapesti sajtótájékoztató­ján. A Kongresszus külügyi bizottsá­gának magyar származású korelnöke szerint minden esély megvan arra, hogy George W Bush felismeri 1956 történelmi jelentőségét, és személye­sen tiszteleg a szabadság hősi harcosai előtt. Tom Lantos elmondta, hogy csütörtökön találkozott Sólyom Lász­lóval, akit minél előbb szívesen látnak az Egyesült Államokban. Kinevezte az elnöki hivatal vezetőit az államfő (H) A köztársasági elnök Paczolay Pé­tert a Köztársasági Elnöki Hivatal vezetőjévé, Tari Sándort a hivatal he­lyettes vezetőjévé nevezte ki augusz­tus 5-i hatállyal - írta közleményé­ben a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtó- és kommunikációs főosztálya. Sólyom László azt is közölte, hogy több szervezeti egység megszűnik, így például a belföldi programok szervezéséért felelős, illetve a társa­dalompolitikai főosztály. Nem lesz állandó tanácsadó testületé sem az államfőnek, minden kérdéshez meg­keresik a megfelelő szakembereket, pártállástól függetlenül. Helyreállt a vonatközlekedés (H) Az áramhiány okozott fennakadást csütörtökön a Déli pályaudvaron, ami miatt több órát is késtek egyes szerelvények. Azokat, akik nem tud­tak a hiba miatt elutazni, kártalanítja a MÁV Az InterCity és az elővétel­ben vett jegyek árát visszafizetik. Nem egyedül próbálkozik a MÁV (SK) A szlovák Slavia Capital csoporttal együtt próbálja meg a MÁV megszerez­ni az eladás előtt álló Cargo Slovakia te- hervasút-társaságot. A szlovák kormány által kiírt pályázatra Európából, az USA-ból és Ausztráliából is van jelent­kező. Az első rostán nyolc társaság jutott túl, ezek közé tartozik az osztrák vasút, a Cargo Central Europe és természetesen jó esélyekkel lépett tovább a MÁV is. Megkezdődött a felújítás (SK) Tegnap este tíz órakor megkezdő­dött Pozsony egyik legtöbbet hasz­nált hídjának felújítása. A munkála­tokat két szakaszban végzik el, az el­ső előreláthatólag augusztus 19-ig tart, a második pedig 26-ig. A híd a két szakaszban hol az egyik, hol a másik oldalon lesz lezárva. New York retteg Közeleg a szeptember 11-i terror- támadás évfordulója, amelyre az FBI - meg nem erősített - információi szerint merényletet készítenek elő. A titkosszolgálat szerint üzemanyag­szállító tartálykocsikkal akarnak olyan akciót elkövetni, ami ismét sok áldozatot követelne. Az Amerikai Egyesült Államokon kívülről szár­mazó információkat egyes kormány­zati tisztviselők kétségbe vonják. Má­sok szerint mindenképpen figyelmet érdemel az értesülés, amely szerint három lehetséges célpont is van: New York, Los Angeles és Chicago. ORSZÁG-VILÁG Magyar Bálint csütörtöki sajtótájé­koztatóján azt mondta: nem érti Sió Lászlónak, a Fidesz oktatáspolitikusá­nak a javaslatát a kimaradó háromezer, államilag finanszírozott hely átcsopor­tosításáról. Ezek a helyek a fellebbezé­sekre, az egyházi és hitéleti oktatás fi­nanszírozására, a határon túli diákok számára vannak fenntartva. „Nem tu­dom, hogy úgy értsem-e Sió László ja­vaslatát, arra kéri a kormányt, hogy a hitéleti képzés állami finanszírozását szüntessük meg, a határon túli diákok számára a tandíjmentes oktatást szün­tessük meg és ezeket a helyeket cso­portosítsuk át más területekre. Én ezt nem tenném” - mondta Magyar Bá­lint, hozzátéve: a 62 ezer államilag fi­nanszírozott helyet szétosztják. Vita a felsőoktatási férőhelyekről A Fidesz szerint nem mond igazat a szakminiszter Az oktatási tárca vezetője nem mond igazat a közel háromezer betöltetlen, államilag finanszíro­zott felsőoktatási férőhelyet illető­en - közölte a Fidesz oktatási mű­helyének vezetője. Magyar Bálint Sió László pénteken azt közölte: az idei évben - ellentétben a korábbi évekkel - a felvételinek ebben a szaka­szában már nincs mód érdemi felleb­bezésre, azaz erre a célra ilyen szám­ban férőhelyeket tartalékolni nem in­dokolt. „Nehéz elhinni, hogy Magyar Bálint komolyan gondolja, hogy több ezer felvételizőnek adták össze rosz- szul a pontjait. A hitéleti képzés és a határon túli magyarok képzési keret­számai pedig messze alatta vannak a be nem töltött férőhelyek számának” - írta közleményében a szakpolitikus. A valóság az, hogy Magyar Bálint mi­niszternek érdemi lehetősége van ar­ra, hogy segítsen azoknak a fiatalok­nak, akik a minisztérium hibája miatt szenvedtek hátrányt az idei felvételi eljárás során - tette hozzá Sió László. Mint mondta, a Fidesz ismét felhívja Magyar Bálint figyelmét, hogy az Al­kotmánybíróság álláspontja szerint az idei felvételi eljárás pontszámítási módja esélyegyenlőtlenséget okozha­tott. Számos példa mutatja, hogy saj­nos az esélyegyenlőtlenség be is kö­vetkezett. A kormány felhatalmazása alapján Magyar Bálint miniszternek módja van arra, hogy a keretszámok átcsoportosításával orvosolja ezeknek a fiataloknak a problémáját. • Koncz Endre Jövő héttől panelprogram Év végéig adhatják be a panella­kásokban élők felújítási kérelmü­ket közölte az augusztus 15-én in­duló panelprogrammal kapcsolat­ban Kolber István regionális fej­lesztésért felelős tárca nélküli mi­niszter pénteken. Kolber István kijelentette: a panel­programot gyorsítani kell, mert to­vább romlott a lakások állapota. Az augusztus 15-től induló programmal négyszázezer forintra lehet pályázni úgy, hogy az önkormányzat és a lakás- tulajdonos is ugyanekkora összeget fi­zet ki. Kolber kijelentette, hogy a kor­mány 20 milliárdos hitelprogramot in­dít az önerővel nem rendelkezők meg­segítésére. „Az állam átvállalja azok hiteltörlesztését, akik a viszonylag ala­csony költségeket sem képesek kifizet­ni” - jelentette ki Kolber. Az úgyneve­zett Panel Plusz hitelprogramra a kor­mány 15 év alatt, árfolyam garanciá­val, azaz 5-6 százalék kamattal tud se­gíteni az önrész kiváltásában. • Ke Tovább kutat a szőlősben a bizottság A Tokaj Kereskedőház támogatását firtatja az MSZP Elhamarkodott kormánydöntés Fidesz: le kell állítani a MALÉV-privatizációt Az MSZP tudni szeretné, mi indo­kolta, hogy az Orbán-kormány ide­jén több milliárd forintos állami tá­mogatást kapott a Tokaj Kereskedő­ház Részvénytársaság miközben a cég jelentős mennyiségű szőlőt vá­sárolt fel az Orbán Viktor volt kor­mányfő feleségének érdekeltségébe tartozó kft.-tői - mondta Török Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője egy pénteki sajtótájékoztatón. Joggal vetődik fel az a kérdés, hogy j Orbán Viktor és kancelláriaminiszte- ! re, Stumpf István, aki a kereskedőház ! támogatásról szóló előterjesztést a kormány elé vitte, valóban „olyan kisstílűek voltak-e, hogy akkor jutat­tak több milliárd forintos állami tá­mogatást a Tokaj Kereskedőháznak, mikor a saját szőlőjük, amikor saját családtagjaik” szőlőjének a felvásár­lására kellett pénzt biztosítani - kö­zölte az Orbán-család meggazdago­dását vizsgáló parlamenti bizottság j szocialista tagja. Török Zsolt el- j mondta: azokban az években a keres­kedőház akkori és jelenlegi vezetője szerint is nagyon gyenge minőségű volt a felvásárolt szőlő, ami a társaság j számára veszteségeket okozott. Mint ! mondta, a cégvezetők azt is közölték, j hogy a kereskedőház nem kért állami j támogatást. A képviselő kitért arra, hogy a Nép- | szava című napilap pénteki száma sze- i rint az Orbán-családtól az átlagnál más- j félszer magasabb, 70 forint helyett 100 j forint kilogrammonkénti áron vásárol­ták fel szőlőt ebben az időszakban. A politikus elmondta: az Élet és Irodalom című hetilapban korábban közölt jegy­zőkönyvek tanúsága szerint a cég tagjai arról beszéltek, hogy az a szőlő, amit a cég beadott a kereskedőháznak gyenge minőségű. Török Zsolt azt tudakolta, valóban igazak-e ezek az állítások. • VÁRY A Fidesz arra kéri a kormányt, hogy függessze fel a Malév elha­markodott privatizációját - jelentet­te ki Wintermantel Zsolt, az ellen­zéki párt országgyűlési képviselője pénteki sajtótájékoztatóján. A poli­tikus szerint nagy bajban lehet a gazdaság, ha a kormány ilyen ro­hamtempóban kívánja értékesíteni a még meglévő állami vagyont. A képviselő hozzátette: a légitársa­ság elhamarkodott privatizációjának komoly gazdasági és - Magyarország NATO-tagságából fakadóan - bizton­sági kockázatai vannak, amelyeket a kormánynak mérlegelnie kell, és en­nek alapján kell lefolytatnia, újra meghirdetnie a privatizációt. Mint mondta, a Maiévnek meghatározott honvédelmi és szövetségesi kötele­zettségei vannak Magyarország NA­TO-tagságából adódóan, ezért felve­tődik a kérdés, hogy ha a légitársaság az egyik pályázó orosz cég többségi tulajdonába kerül, akkor hogyan tudja teljesíteni ezeket a feladatokat. Wintermantel Zsolt elmondta: a oneworld légiszövetség meghívta a Malévot soraiba, ami nagy üzleti érté­ket jelent, hiszen a magvar légitársaság 134 országban, több mint 600 repülőté­ren lehetne jelen, és kínálhatná szolgál­tatásait. Ez azonban veszélybe kerül­het, ha egy elkapkodott privatizáció eredményeképpen nem a megfelelő tulajdonosok kezébe kerül a cég. A po­litikus felhívta a figyelmet arra, hogv az érvényben lévő pályázatok alapján APV Rt. mindössze 160 millió forin­tért akarja értékesíteni a légitársaságot. Wintermantel Zsolt úgy fogalma­zott: a Malév Rt. által készített fel­jegyzés szerint - amelyet a miniszter- elnöknek is eljuttattak - akár 15-20 milliárd forintot is azonnal ki lehetne venni a légitársaságból. • PALOTÁS Az MDF aláírja Kóka pontjait Változhat a munka törvénykönyve Az MDF aláírja a szakminiszter ál­tal előterjesztett gazdaságpolitikai nyilatkozattervezetet - közölte Heré­nyi Károly pénteken Budapesten. A gazdaságpolitika jövőjéről szóló nyilatkozatot azért fogadják el, mert a dokumentum a konszenzus, a nemzeti minimum gondolatának megvalósulását jelenti, amelyet elő­ször Dávid Ibolya vetett fel - mond-: ta a párt frakcióvezetője sajtótájé­Szakértők szerint Szlovákia már jövőre be tud lépni az euró beveze­téséhez szükséges árfolyam-me- chanizmusba, az ERM 2-be és egy évre rá tagja lehet az euró­övezetnek. Magyarország ezzel szemben csak 2014-ben tudja majd bevezetni a közös valutát. A Reuters 37 szakértőt kért fel, hogy mondjon véleményt a tíz leg­utóbb csatlakozott uniós tagállam euró bevezetésének esélyeiről. A Napi Gazdaság által közétett eredmény sze­rint Szlovákia már 2006-ban, Lengyel- ország 2007-ben, Magyarország és Csehország pedig 2008-ban tud majd koztatóján. Hozzátette: a dokumen­tumban megfogalmazott szándék biztonságot ad a hazai vállalkozók­nak, mivel garantálja, hogy a pártok által elfogadott célok választási cik­lusokon átívelnek, és hosszú távon meghatározzák a magyar gazdaság- politika jövőjét. Herényi Károly hangsúlyozta, hogy Kóka János el­fogadta a dokumentumhoz megfo­galmazott MDF-es javaslatokat. belépni az ERM2-be. A többi hat or­szág már csatlakozott az árfolyam-me­chanizmushoz, közülük Litvánia, Észtország s Szlovénia 2007-ben, Mál­ta, Ciprus és Lettország pedig, egy év­vel később vezetheti be az eurót. A felmérés nyomán nyilatkozott az egyik koppenhágai elemző, aki sze­rint a magyar államháztartás helyze­te rosszabb, mint a régió többi orszá­gáé és úgy véli az ország vezetése nem elkötelezett a változtatás mel­lett. A szakemberek egyharmada sze­rint Magyarország 2010 helyett csak négy évvel később tudja majd beve­zetni a közös európai valutát. • GK Az Országos Érdekegyeztető Tanács augusztus 25-én tárgyalja a munka tör­vénykönyvének módosító javaslatait. Ha a kormány is elfogadja ezeket, ak­kor többek között bonyolultabb lesz a felmondás határozott idejű munkavi­szony esetében, a dolgozónak ugyanis meg kell indokolni, miért akar eljönni Szlovákiába érkezett Rodolphe M. Vallee, az ország új amerikai nagykövete. Vallee feladata az első hetekben a kormány és a felső kö­rök megismerése lesz. Az amerikai nagykövetség közlemé­nye szerint Rodolphe M. Vallee este ér­kezett meg Szlovákia fővárosába, Fb- zsonyba. A nagykövet az elkövetkezen­dő hetekben a kormány tagjaival ismer­kedik meg, de beszélgetéseket folytat majd az üzleti élet szereplőivel is, akikkel elsősorban terveit szeretné megosztani. Rodolphe M. Vallee Szlovákia új amerikai nagyköve­te nős, két gyereke van. Szabad­idejében legszívesebben a síe­lésnek, vadászatnak és a horgá­szatnak hódol. Elkötelezett foci és jégkorong rajongó. a munkahelyéről. Ezenkívül munkakö­ri leírást kell adnia a munkáltatóknak a foglalkoztatottak számára és lehetőség nyílna a négyhavi munkaidőkeret al­kalmazására is. A módosítás kiterjed a teljesítménykövetelmények megállapí­tásának, valamint a munkaerő-köl­csönzés szabályainak szigorítására is. „Örömmel tölt el, hogy egy olyan országban lehetek nagykövet, mely Európa gazdasági csodájának számít. Nem mellékesen, pedig Szlovákia az USA egyik legjobb barátja” - áll az új nagykövet közleményében. Vallee továbbá megígérte, hogy szlovákiai tartózkodása során sokat fog utazni, hogy minél jobban megismerje az embereket és az ország kultúráját. A nagykövet elismerte azt is, hogy most jár először Szlovákiában. En­nek ellenére bízik benne, hogy csa­ládjával úgy fogja magát érezni, mintha otthon lenne. Az ígéretek kö­zött szerepel, hogy az utazások során nemcsak az emberekkel, hanem szlo­vák nyelvel is megismerkedik. Az új amerikai nagykövetet augusz­tus 23-án iktatják be hivatalába, ugyan­azon a napon kezdi meg munkáját, mint Szlovákia új orosz nagykövete. • Nb A szlovák euró nem késik Magyarország több évvel van lemaradva Megérkezett az új amerikai nagykövet

Next

/
Oldalképek
Tartalom