Hídlap, 2005. július-szeptember (3. évfolyam, 128-192. szám)

2005-07-02 / 129. szám

• HÍDLAP 2005. július 2., szombat lndla^nw£azin Kivilágos kivirradtig Fényárban pompázik a Bazilika Bizonyára mindannyian sétáltak már át az újjáépült Mária Valéria hí­don Párkányba és vissza Esztergom­ba. A híd látványa mindig megdo­bogtatja a szívemet. Gyerekkorom­ban csonka, fölrobbantott állapotá­ban elborzasztott, valójában soha nem értettem, hogy miért is ilyen és miért nem épül újjá. Valóban, szinte napjainkig maradt a II. világháború utolsó mementója. Ma már, ha Párkányból visszafelé sétálunk rajta, megcsodálhatjuk a Bazilikát - szerintem onnét a leg­szebb -, amint aranyló feliratával és a kupola gömbjén csillogó keresztjé­vel messze hirdeti a világnak Euró­pát és annak gyökereit, a keresztény szellemet. Párkányban viszont na­ponta hallható az idő múlását jelző muzsika, gyakran a Boldogasszony anyánk, e Mária ének, amely sokáig a magyarok himnusza volt. Es most íme, a Bazilika, Magyarország legna­gyobb katedrálisa, díszkivilágításnak örvend, és ha ő nem is örvend neki, mi és az idelátogatók bizony örven­dezhetünk. Vannak csodák az élet­ben. A Bazilika kivilágítása is közé­jük tartozik, nekünk, itt élőknek és mindazoknak, akik Szent István vá­rosát megtisztelik a látogatásukkal. Beilleszkedett a sorba, a Ferences templom, a Szent Tamás kápolna, a Kerektemplom és még sorolhatnám, hány, de hány nevezetesség társasá­gában. (Mind megérdemelnének egy röpke megemlékezést.) A költségek állami finanszírozásból származtak, az üzemeltetés a mi dolgunk. He­lyén, sőt rendjén is van. Vasárnap a jeles alkalomból a város önkormányzata az Erzsébet parkban ünnepséget szervezett, én is ki­sétáltam a Duna partjára, a vá-» rosi vigasságra. A Fényünne­pen együtt csodáltuk azt ai pompát, amit a kivilágítás nyújtott a városnak és minden­kinek, akik gyönyörködni kí­vánnak éjszaka is e nagyszerű, klasszicista stílusban épült ka- tedrális utánozhatatlan pompá­jában. „Quae sursum sün qiferite!” olvasható a székesegy­ház homlokzatán - és valóban! Nem tesszük rosszul, ha a fönt levőket keressük! De azért tessenek megnézni onnan, a hídról is! Lenyűgöző! • Varga Péter Az emberiséggel egyidős a vágy, hogy repüljünk, szárnyaljunk és ha­sítsuk a levegőeget, akár a madarak. Ez a gondolat azonban sokáig csak egy ábránd maradt, hiába próbálkoz­tak különböző testre szerelhető me­chanikus szerkezetekkel, vagy bár­mely más furfanggal. Napjainkban már senki sem csodálkozik, ha egy- egy repülő, léghajó esetleg helikop­ter motorhangjára lesz figyelmes, ám míg idáig jutottunk, számtalan ku­darcot, s csalódást kellett átéljünk. A Zeppelin néven elhíresült röpködő szivarhoz hasonlító léghajók a ma­gyar, Schwarz Dávid terveinek to­vábbfejlesztéséből alakultak ki, melynek szabadalmát Zeppelin meg­vásárolta a tervezőnek. A keszthelyi fakereskedő Schwarz Dávid építette meg a világ első kormányozható, fémből épült léghajóját, mely 1897 novemberében egyetlenegy alkalom­mal emelkedett a magasba Berlin­ben. Ennek nézőjeként volt jelen Zeppelin is, kit egyáltalán nem kese­rített el a szerencsétlen kimenetelű próbarepülés, hiszen remek lehetősé­get látott az egyébként lezuhant és kettétört szerkezetben. Schwarz Dá­vid masinájának a levegőben elsza­kadt az ékszíja, a pilóta pedig rémül­tében túl sok hidrogént engedett ki a ballonból. Ez okozta a zuhanást. Zeppelin ennek ellenére megvásárol­ta a szabadalmat, és léghajóépítő üzemet alapított. Az általa tervezett első irányítható léghajó, az LZl volt, Repülő szivarok 128 m hosszúságával 1900. július 2-án emelkedett először a magasba a bodeni-tó felett. A 31 km/óra sebes­ségű jármű 17 percig tartózkodott a levegőben. Mivel a léghajók építése meglehetősen drágának bizonyult, sokáig nem talált támogatókra sem, ezért munkája folytatásához pénz­szerző akciókba kezdett. Az 1900-ban felszállt prototípust még sok módosí­tás követte. Az érdekességek között kell megjegyezni, hogy az első zep­pelin 1931. március 29-én érkezett Magyarországra, és a csepeli repülő­téren landolt. Utasaival - köztük Ka­rinthy Frigyessel - magyarországi körrepülésre indult, de a rosszra for­dult időjárási viszonyok miatt csak Debrecenig jutott el, és még aznap visszatért Németországba. Az im­már tökéletesí­tett repülő szi­varoknak nagy jelentőségük volt az első vi­lágháború so­rán, hiszen az akkori repülő­gépek még nem tudtak oly magas ré­giókba eljutni, mint a légha­jók. Ezért a zeppelinek „jó szolgálatot” tettek a bőm- j bázások és a felderítő tevékenységek alkalmával. Később az egyre fejlődő, tökéletese­dő repülőgépek az utasszállításból is kiszorították a. léghajókat, mígnem napjainkban csak nagy szerencsével pillanthatunk meg az égen ilyen re­pülő alkalmatosságot... • MARKUS Kultúrtörténeti kuriózum Senki nem állíthatja jószívvel, hogy nagyon könnyű volna az élet ma Ma­gyarországon. A nagytöbbségnek leg­alábbis nem az. Drága az élelmiszer, sok a rezsi, nem is beszélve az elrom­lott hűtőszekrényekről, mosógépekről vagy tévékről, amelyeket bizony köl­csönből kénytelen pótolni a kisnyugdí­jas vagy az alacsony bérkategóriába tartozó aktív dolgozó, főleg ha még né­hány éhes bendőt is jól kell lakatni. Ne gondoljuk persze, hogy ez még soha nem fordult elő a történelemben. Bi­zony, komoly hírnévre tett szert egy­kor a magyar társadalom életében egy intézmény, amely a „Domus Fiducaria” névre hallgatott. Ma úgy mondják: zálogház. Ősi intézmény volt ez, a középkorban jobbára az izma­eliták, vagyis mohamedánok és a zsi­dók működtették. Erre utalnak Kál­mán királynak és IV Bélának a zsidók­ra vonatkozó dekrétumai is. Az utóbbi kimondja azt is, hogy zsidót ünnep­napján zálog kiadására nem lehet kényszeríteni. Az 1279-es budai zsinat csak annyiban szigorítja meg a zsidók életét, hogy előírja: ha nyilvános he­lyen fordulnak elő, felsőruházatuk bal oldalán felül egy kerek alakú vörös szövetdarabot kötelesek viselni. Az iz­maelitáknál ugyanez sáfrány színű volt. Természetesen a törvény a zálog­gal foglalkozókra is érvényes volt. Egy 1375-ös, Strassburgban kihirdetett ren­delet szerint, ha egy ilyen „intézmény” fenntartója elköltözik a városból, azt a templomban idejekorán ki kell hirdet­ni, hogy aki akarja (vagy tudja), zálog­ba adott holmijait még kiválthassa. 1392-ben Zsigmond császár és magyar király a pozsonyi zsidó zálogosokkal, hitelezőkkel szemben a „levélölés” módszerével élt, melynek során meg­engedte, hogy a keresztények - az őket ért fagykár okán - a zsidóktól koráb­ban fölvett kölcsönök után nem kötele­sek kamatot fizetni. Firenzében a város tartott fenn zálogházat 1473-tól, később Augsburgban, Nürnbergben és má­sutt is nyíltak ilyen intézmények. Bécs 1707-től adott otthont egy zálogháznak, Prága 1747-től, míg Magyarországon 1773-ban kezdték meg annak szervezé­sét, s az július elején meg is nyűt Po­zsonyban. Ezt valamikor „kézi zálog­háznak” nevezték. Természetesen ezek vezetésében zsidók egyelőre nem na­gyon vehettek részt, talán csak 1867 után tölthettek be ilyen hivatalt. A bé- ' esi alaptőkéje 200 ezer forint volt, a po­zsonyié 12 és fél ezer. A magyar zálog­ház elnöke gróf Csákv György lett, jogszabályainak kidolgozásában pedig Kempelen Farkas is részt vett. Az in­tézmény két becsmesterrel kezdte meg működését. E zálogházat 1787-ben Bu­dára helyezték át, egy fióküzlete azon­ban Pozsonyban maradt és egészen 1755-ig üzemelt. A budai zálogház 1803-tól Pesten működött. • DÉNES

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom