Hídlap, 2005. július-szeptember (3. évfolyam, 128-192. szám)
2005-07-02 / 129. szám
HIDLAP • 2005. július 2., szombat Az első varázslat Éhező talentumok nyitódarabja Beszélik, egy színész élete során három szerepét kap, amiben magára talál, s közben nem vész el. Egy társulatnak még nagyobb szerencsével kell járnia; ha a fentiek alapján nézzük az esélyeket, azok a nullához közelítenek. A Beregszászi Illyés Gyula Színháznak és a vele testvéri kapcsolatban lévő' Gyulai Várszínháznak szerencséje volt. A maga szerencsétlenségében. Bár az alábbi cikk helye Örkény István Tóték című (lassan elcsépelt) groteszk színművének múlt pénteki bemutatóját hivatott boncolgatni, nem állhatom meg, hogy ne szóljak a darabot prezentáló csapat sorsáról. Ha Vidnyánszky Attila társulata nem lenne olyan katasztrofális helyzetben, amiben létezni kénytelen, talán az egyperces novellák szerzője sem tudott volna többet és újat mondani, mint eddig bármikor. Az ukrajnai magyar társulat a hu- szonkettes csapdájába került. Határon túlisága miatt sem a magyar kormánytól, sem az ukrántól nem kap különösebben nagy, vagy legalább az életfenntartáshoz elegendő pénzt, a színház pedig tízezer magyar forintnál több támogatást még erejét megfeszítve sem tudni adni. A csapat azon tagjainak, akiknek lakásuk van, a kimondottan szerencsések közé sorolhatják magukat. Ennek ellenére rendre Kossuth- és/vagy Jászai Mari-díjas színészek bukkannak fel előadásaikban, hogy a hosszú sort csak eggyel példázzam; tavaly Törőcsik Mari egyenesen és őszintén csak annyit mondott, beleszeretett „ezekbe a gyerekekbe, nem csak öröm, de példátlan élmény volt velük együtt játszani.” A Tóték tehát ráíródott a beregszásziakra. A három hét alatt „összedobott” előadás csodával határos módon az első pillanattól a közönségé volt, aki a meglehetős rendszerességgel sulykolt gagyiworld csendes lakójaként is minden szavát értette ennek az amúgy nem könnyen értelmezhető előadásnak. Na persze az előadók kezére játszott a szerencse; a szerepeket - kimondottan „hülye” - sorsukra írták. Rácz József az első pillanatban meghódította a közönséget: igazságtalanul hálás szerepe igazságtalanul lejátszotta a többieket - ráadásul postásként ő volt az első, akivel a közönség találkozott -, ő a malter és az oldószer, és egyben a mesélő. Rácz könnyedén és közvetlenül teremt kapcsolatot az általában besüppedt és nehezen megmozdítható magyar közönséggel, ez még Szűcs Nellinek is csak nehezen sikerül, aki egyébként lehengerlő és átütő stílusával már rutinból képes hangot találni a publikummal. Vidnyánszky remek érzékkel irányítja a színpadképet; Tótné kimondottan jól eltalált (habár egy cseppet funkció nélkül való: ő már akkor is ott főzőcskézik, mikor a közönség csak épphogy beszállingózik) idő előtti színpadra hozása csak az első sziporka volt az este folyamán. Aztán feltarthatatlanul elindul a történet, Rácz József lehengerel, majd eltűnik, és Szűcs Nelly szabályosan átveszi tőle a hatalmat. Odafent történhet bármi, beléphet Agika vagy a Tótot játszó Tóth László, egytől egyig homályossá és életlenné válnak Tótné árnyékában. Néha olyan érzése támad a nézőnek, mintha a második világháborúból szakadatlanul érkező híreket, indulókat (mikor mit) bemondó-éneklő-üvöltő kvartett (Vass Magdolna, Gál Natália, Ferenci Attila és Kristán Attila) megjelenése Szűcs Nellit volna hivatott ellenpontozni. Egyébként ők mind a társulat kétségkívül nagy reménységei.... Mindössze egyetlen méltó párja akad egész este alatt: Trill Zsolt. Talán csak puszta véletlen, hogy a két színész az életben házaspár, ugyanakkor nem lehet elhallgatni, hogy a két ember között láthatatlan kötelék fűződik, ami különös és új illatot ad Örkény darabjának. Trill Zsoltról nem lehet rosszat írni. Trill Zsolt egészen egyszerűen egy fiatal zseni. Úgy sugárzik, világít és éget a színpadról, mint izzó reflektor. A mozdulatai, gesztusai, hangjai mind ijesztően valódiak, s szinte értelmezhetetlen, hogy ez a valójában törékeny és szelíd fiatalember miként válik a Don-kanyart megjárt félőrültté lett idegbeteg őrmesterré, így született. Privát vélemény: bármikor bekerülhetne (Szűcs Nellivel együtt) a budapesti sztárgócpontba, azonban még szimpatikusabbá teszi a tény, hogy sosem tenne ilyet. Tóth László kvázi főszereplővel jól elbánt a rendezés és a társulat. Egyébként kiváló színészi munkája az enyészet részévé lesz, az előbb említett három vértehetség mellett. Pedig mindent belead, és legjobb tudása szerint játssza az idióta helyzetbe került család fejét, de leszámítva néhány magányosan elsütött poént, nehezen tud kibontakozni a többiek árnyékában. Talán ez csak egyetlen szereplőnek sikerül, a rosszhírű lányt alakító Béres Ildikónak, aki, ha nem is mindig játékával, de külsejével mindenképpen leveszi a lábáról a közönség férfiblokkját. A többiek - szerepeikhez mérten - szintúgy profin és remekül dolgoztak, csodálatos keretet és színeket adva ehhez a tablóhoz, melynek köszönhetően valóban csak az nem érezte a háború démoni illatát, aki teljes audiovizuális analfabéta. Hibát nehéz észrevenni bármiben is, ha csak abban nem, hogy Vidnyánszky nagy ritkán elszáll a groteszk adta lehetőségekkel és Alekszandr Belozub csodaszép és ötletes díszletei között lármás hisztibe csap át, hangsúlyozom igen-igen ritkán, hiszen sok helyütt épp ezek az illusztrációk adják a darab sikerét. S mindennek végén: „A társulat nagy része hajnalban, vagy még jóval azelőtt ébredt fel, szóval nagyon fáradtak voltunk, és szerintem ez érződött is rajtunk.” - mondta Trill Zsolt az előadás után. Hisz a piszi. • szalay Almos Viccelsz? Beszélgetés Trill Zsolt őrmesterrel Múlt évben Trill Zsolt neve - szerencsétlen módon - legenda lett a Várszínházban. A Szarvassá változott fiúban nyújtott nagyszerű alakításáról is elvonta a figyelmet a balesete. ínszakadt bokával is végig csinálta az estét, mert „muszáj volt, mert rengetegen voltak” és nem hagyhatta cserben a közönséget. Azóta sok minden történt vele. Például megkapta a Tóték főszerepét..- Hogy érzed magad az előadás után?- Köszönöm, fáradtan. És szerintem az egész társulat így van ezzel. Én hajnali háromkor ébredtem, a többiek fél ötkor keltek. Azóta talpon vagyunk, utazás, próba, most előadás... Ügy gondolom, az egész előadáson lehetett érezni ezt a fáradtságot. Nem voltunk elemünkben. Kicsit álmosak voltunk... (nevet)- A közönség nem érezte. Azt viszont annál inkább, bogy kíviil-belül a tiétek volt az előadás. Hosszú idő óta készültetek a Tótékra?- Viccelsz? Két-három hét alatt csináltuk meg. Vidnyánszky Attilával nem tudtuk máshogy összehozni ezt a darabot. Persze még javában csiszolunk rajta, de tény: most még nincs igazán kész... Abban viszont igazad van, hogy szeretjük egymást; minden túlzás nélkül egy nagy család vagyunk. Nem is menne másképp, ilyen körülmények között legalábbis bizonyosan nem.- Egy kutyafuttában tető alá hozott darab esetében felmerül a kérdés: egy elvont, groteszk színdarab esetében menynyire sikerült minden szereplőnek értelmeznie a saját feladatát?- Ilyen nincs nálunk! A rendezőnk nem diktál és idomít, hanem együtt dolgozik, gondolkozik velünk. A Tótékat mi régen megszerettük volna csinálni és ha valaki nem úgy áll hozzá a csapatból, biztosan nem tűzzük repertoárra. A Totókkal - minden elvontsága mellett is - szerencsénk volt. Érthető, vicces és „titokban” még mélyen drámai is. Jó szerepek vannak benne, amelyekben szinte lubickolni lehet. Ez mindenképpen a kezünkre játszott.- Talán butaság egy színésztől ezt kérdezni, de nem állom meg: annyira szelíd és „zajtalan” ember vagy, hogy szinte érthetetlen, hogy tudtad magadévá tenni a gyépés őrmester szerepét?- Igazából sehogy. Nem is nagyon érzem... A Szarvassá változott fiú címszerepével ellentétben ez a szerep kevésbé talált meg. Ha őszinte akarok lenni, vannak mondatok, gesztusok, amiket nagyon élvezek, de valójában semmi közöm hozzá. Legalábbis egyelőre.- A beregszászi munkák mellett Budapesten is dolgozol...- Persze, mert kell a pénz. Budapest éppen ezért feltételes környezet számomra. Az például nagy ajándék az életemben, hogy együtt dolgozhattam Jiri Menzellel, sokat tanultam tőle. Egy-egy filmszerep, vagy színházi munka is nagy ajándék, de igazából én a Beregszászi Illyés Gyula Színházhoz tartozom, szívvel-lélekkel. És ez egy jó darabig nem fog változni.- Múlt évben feleséged, a darabban Tótnét alakító Szűcs Nellivel beszélgettünk, milyen rossz egzisztenciális helyzetben vagytok. Egy hete Vidnyánszky Attila, a rendezőtök is megerősítette konkrét számokkal az elhangzottakat.- A helyzet nem egyszerűen rossz. A helyzet kilátástalan. Én nem panaszkodom, mert Nellivel együtt van egy lakásunk és két gyermekünk, és nem vagyunk olyan rossz helyzetben, bár olyah jóban sem... De vannak itt olyanok, akik éheznek, és néhány ezer forintból tengődnek. Amíg az állam nem hajlandó támogatni olyan színházakat, mint a miénk, itt nem történik érdemi változás. Addig a szenvedésről és a tapsról szól minden. Persze az ember eladhatná magát, amiből éppen úgy nincs kiút, mint egy vidéki színházból, de ez mindenkinek saját morális ügye.- Csak nem pesszimista vagy?- Nem! (nevet) Ezt én jól tudom, és így is vállalom ezt az életet. Mikor belevágtam, sokkal egyszerűbbnek láttam az egészet. Sokkal jobban bíztam a szerencsében és a jövőben. Csak idővel derült ki, hogy az út küzdelmes és göröngyös. De gyönyörű! • SzÁ
