Hídlap, 2005. április-június (3. évfolyam, 63-127. szám)

2005-06-18 / 119. szám

2 HÍDLAP • 2005. június 18., szombat ORSZAG-VILAG www.esztergom.hu Kulcsár nem kötött vádalkut (H) Nem kötött vádalkut az ügyészség­gel Kulcsár Attila - közölte a volt bró- j kér ügyvédje a közszolgálati televízió­ban. Zámbó Gyula a Nap-kelte című műsorban elmondta: arról sem tud, hogy az eljárásba vont személyek kö­zül más kötött volna egyezséget az ügyészséggel. Az egyik bulvárlapnak nyilatkozva Szőgyényi József ügyvéd azt mondta, hogy Kulcsár Attila vád­alkut kötött. Zámbó Gyula hozzátette: az ügy következő lépéseként az irato­kat ismertetik, így a védők a teljes nyomozati anyagot átnézhetik. Az ügyvéd szerint az ügy ősztől kerülhet a bíróság elé. Zámbó Gyula a sajtóban megjelent gyanúsítotti lista kapcsán el­mondta: szerinte azért nem szerepel­nek rajta politikusok, mert mentelmi joguk miatt velük szemben nem járhat el a rendőrség. Kulcsár Attilát, a K and H Bank volt ügyvezető-igazgató­ját több mint húszmilliárd forintos sikkasztással vádolják. A veszélyes-hulladék égetők EU-konformak (H) A környezetvédelmi miniszter sze­rint az ország összes hulladékégetője megfelel az uniós követelményeknek. Persányi Miklós annak kapcsán mondta ezt, hogy a hónap végén Ma­gyarország számára lejár a szennyező­anyag-kibocsátás csökkentésére adott uniós haladék. A tárcavezető elmond­ta: tavaly május előtt az ország 41 ve­szélyes hulladékégető-művéből csu­pán kettő felelt meg az uniós előírá­soknak, ezért Magyarország még a csatlakozási tárgyalásokon kénytelen volt átmeneti mentességet kérni a szükséges átalakításokhoz. A minisz­ter hozzátette: jelenleg már csak 30 égetőmű működik, mert több kisebb létesítmény nem tudta vállalni a nél­külözhetetlen módosításokat. Hatmillió katolikus az országban (H) A Magvar Katolikus Püspöki Kon­ferencia közlése szerint több mint hatmillió katolikust tartanak számon a magyarországi egyházmegyék a tava­lyi összesítés alapján. A szervezet tit­kársága által kiadott jelentés szerint így a magyarok 59 százaléka katolikus. Veszélyes arcszeszek az országban (SK) Ivan Rovny tiszti főorvos felhívta a figyelmet, hogy Szlovákiában több veszélyes kozmetikai termék is az üz­letek és áruházak polcaira kerülhetett. Mégpedig az ukrán MIT - Konstan­tin Kisin által gyártott Eau de Cologne „Schipr” és Eau de Cologne „Trojnoj Retro” arcszeszről van szó, amelyet egy német cég hozott be az Európai Unió országaiba. A szóban forgó kozmetikai termékek egy tiltott anyagot, úgynevezett moskenét tartal­maznak. A tiszti főorvos arra is fel­hívta a fogyasztók figyelmét, hogy akik a terméket megvásárolták, sem­miképpen se használják. Elégedetlenek, ezért hazamennek (SK) Nincsenek megelégedve a Magas- Tára egves területeinek megtisztításá­val a cseh civil szervezetek, ezért úgy döntöttek, hogy visszatérnek hazájuk­ba. Az önkénteseket már ki is vonták ' a területekről, így tiltakozva a rossz módszerek ellen. A civil szervezet el­gondolkozik azon is, hogy az ügyben az Európai Parlamenthez fordul. Nem változnak a lakossági földgázárak A kisfogyasztók több ártámogatást kapnak A támogatott lakossági földgáz­árak nem változnak, nem emelke­dik a lakossági célú távhőszolgál- tatók részére értékesített földgáz ára sem - jelentette be a gazdasá­gi és közlekedési miniszter pénte­ken a kormányülést követő sajtótá­jékoztatón. Kóka János elmondta: a nem lakossági nagyfogyasztók szá­mára viszont 7 százalékkal nő átla­gosan a gázár augusztus í-jétől. Minden lakossági fogyasztásra fel­használt gázra köbméterenként, átla­gosan 17,70 forint támogatást ad az ál­lam az eddigi 13,50 forint helyett, ez átlagosan 31 százalékos emelkedést jelent a támogatásban. Ennek forrása a Mól Rt. által a költségvetésbe befi­zetett bányajáradék - mondta a tár­cavezető. Kóka János közölte: a szén­hidrogének világpiaci árának emel­kedése az elmúlt egy évben soha nem látott dinamikát mutatott, ez el­kerülhetetlenné tette az árváltozást. A világpiacon a földgázárakat is meghatározó Brent kőolaj átlagárát tavaly ősszel a szakértők a hordón­kénti 40 dollár körüli szintre valószí­nűsítették 2005-re, most a Brent tőzsdei jegyzése ennél mintegy 40 százalékkal magasabb szinten áll. A kisfogyasztók esetében az ártá­mogatás évente 1500 köbméter fo­gyasztásig a jelenlegi 16 forint helyett 20,60 forint lesz köbméterenként. Az évi 1500-3000 köbméteres fogyasztást elérő lakossági fogyasztók esetében a mostani 11,20 forintról 15,76 forintos szintre nő a támogatás köbméteren­ként. A miniszter arról is beszámolt, hogy a Mól Rt. tavaly mintegy 46 mil­liárd forintot fizetett be a központi bü­dzsébe bányajáradék címen, idei befi­zetését 70 milliárd forintra becsülik. • KONCZ ENDRE Répássy Róbert megnézné a miniszterelnöki kabinet tanácsadójának anyagát Répássy Róbert, a Fidesz ország­gyűlési képviselője levélben kérte Szilvásy Györgytől, a miniszterelnöki kabinet államtitkárától, hogy bete­kinthessen azokba az iratokba, ame­lyeket Braun Róbert, a kabinet ko- | rábbi helyettes államtitkára, későbbi tanácsadója készített - tájékoztatta a távirati irodát a legnagyobb ellenzé- | ki párt sajtóosztálya pénteken. Répássy Róbert közleményében azt is kérte, hogy feljegyzést, vág)’ másola- ; tot készíthessen a dokumentumokról. ! A képviselő tájékoztatást kért arról, | hogy a Braun Róbert által készített anyagok között van-e olyan, amelyet állami-, vagy szolgálati titokká minősí­tettek. A fideszes képviselő szerdán, sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Fidesz választ vár a miniszterelnöktől arra: valóban készült-e kampányterv az ellenzéki párt elnökének lejáratásá­ra. Mint elmondta, kedden több inter­netes hírportálon is megjelent egy irat, amely azt a látszatot kelti, hogy Gyurcsány Ferenc részére állami hiva­talnokok, közpénzen, a parlamenti el­lenzék vezetőjének lejáratására készí­tett kampánytervet állítottak elő. A kormányszóvivő reagálásában ha­misítványnak nevezte az internetes portálokon megjelent, Orbán Viktor Fidesz-elnök lejáratását célzó és a fejlé­ce alapján a Miniszterelnöki Hivatal­hoz köthető dokumentumot. László Boglár leszögezte, hogy a kancellárián ilyen tanulmány nem készült, Braun Róbert ilyen tanulmányra megrende­lést nem kapott és ilyet nem is készí­tett. László Boglár emlékeztetett arra, hogy Braun Róbert - aki okirat-hami­sítás miatt feljelentést tett az ügyben - tavaly május óta nem helyettes állam­titkára a Miniszterelnöki Hivatalnak, így az állítólagos fejléccel ellátott papí­rokkal sem rendelkezik. • PALOTÁS | A Fidesz-képviselőket már átvilágították A Fidesz minden képviselője át | van világítva, így a párt nem fog- : lalkozik az MDF azon felvetésével, : hogy a parlamenti pártoknak kérni­ük kellene képviselőik és vezető politikusaik átvilágítását - mondta el Révész Máriusz, a Fidesz szóvi­vője pénteken. Gyakorlatilag a Fidesz összes veze­tő politikusa országgyűlési képvise­lő, akik már átestek az átvilágításon - közölte Révész Máriusz a független hírügynökség érdeklődésére. A poli­tikus hozzátette: ha Pelczné Gáli Il­dikó, a múlt szombati kongresszuson megválasztott új alelnök képviselő lesz, akkor őt is átvilágítják. Csáky András MDF-es képviselő csütörtö­kön szólította fel a másik három par­lamenti pártot, hogy az MDF-hez hasonlóan kérjék képviselőik és veze­tő politikusaik átvilágítását. A kisebbik ellenzéki párt képviselője elmondta: az MDF februárban kérte tisztségviselői átvilágítását, és az Ál­lambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára által a napokban megküldött dokumentum szerint a párt elnökségé­nek tagjai, országgyűlési képviselői, országos választmányának elnöksége és megyei elnökei között nincs senki, akinek „hálózati múltja” lenne. Az MDF volt az egyetlen párt, amely az ügynöktörvény vitája során élt a tör­vény adta lehetőséggel - fűzte hozzá, j Orbán Viktor, a Fidesz elnöke még j márciusban egy televíziós műsorban j azt mondta: ha valaki Fidesz-tag, alá j kell írnia egy nyilatkozatot, amelyben : olyan kérdésekre is válaszolnia kell, j hogy tagja volt-e az állampártnak, a I munkásőrségnek, illetve együttműkö- j dött-e a titkosrendőrséggel. • KE Újjászülethet a Partium Mádl Ferenc reméli, Románia esetleges uniós tagsága lehetővé teszi, hogy a Partium ismét kiala­kítsa valaha jól működő kapcsolat- rendszerét. A köztársasági elnök Debrecenben egy konferencián be­szélt erről pénteken. Románia EU-tagsága révén egy j olyan történelmi régió, mint a Par- | tium, a hagyományaira építve beillesz­kedhet a ma oly kívánatosnak tekintett j regionális struktúrákba - mondta j Mádl Ferenc a Református Kollégium I dísztermében rendezett „Partium, az j európai régió” című konferencián. Az | államfő kifejtette: az ország három i részre szakadása következtében szüle- j tett Partium sorsának alakulása tükrö- j zi nemzeti sorsunkat. „Ezért remény- keltő, hogy ma ismét beszélhetünk ró- j la, és nemcsak a területileg érintett or- ! szágok erőterében, hanem a tágabb európai integráció összefüggéseiben is” - mondta az államfő. Hozzátette: Európa - az elmúlt hetek-hónapok döccenései ellenére — annyi fájdalom és vérontás után arra készül, hogy helyreállítja egykori egységét. Nem a viszálykodó, rivalizáló nemzetállamok örökségét akarja folytatni. Történelmi feladata az, hogy a kulturális, a szelle­mi összetartozás eszményét kövesse és próbálja megvalósítani. Mádl Ferenc szerint a Partium újjászületése a tér­ség integrációját is szolgálja. • KONCZ Kanadába szállítják a szlovák húst Simon Zsolt földművelésügyi mi­niszter elmondta, hogy Szlovákia egy j hónapon belül megkezdheti húsipari termékeinek kanadai exportját. „A kanadai élelmiszeripari fel- j ügyeleti szervek megfelelőnek talál- 1 ták a szlovák Állategészségügyi és j Élelmiszeripari Igazgatóság húster- j mék-ellenőrzési rendszerét, és enge- j délvt adtak a szlovák húsipari termé­kek kanadai szállítására” - tájékozta- í tott Simon. Czajlik Katalin, a föld- i művelésügyi miniszter sajtószóvivő- j je szerint már csak az adminisztráció j maradt hátra. Simon Zsolt arról is j beszélt, hogy két hét múlva látogat- j ják meg Szlovákiát a dél-koreai ellen­őrök, hogy meggyőződjenek a szlo­vák húsipari termékek kifogástalan­ságáról. A madárinfluenzával kap­csolatban elmondta, hogy Szlovákia rendelkezik egy, a betegséget vizsgá­ló monitoring programmal, amelyet nemcsak a földművelésügyi minisz­térium, hanem az Európai Bizottság j is jóváhagyott. Sőt Zólyomban egy j speciális laboratóriumot is kialakítót-1 tak, amelyben ezt a betegséget vizs- ! gálják és ellenőrzik. Simon arra is fel- j hívta a figyelmet, hogy bár eddig | leginkább Ázsiában terjedt el a ma- j dárinfluenza, ahonnan Szlovákia j nem hoz be baromfihúst, mégis bár- j melyik országban felütheti a fejét. • RÉVÉSZ Jármű tendert írt ki a főváros Új metrókocsik vásárlására írt ki uniós közbeszerzési pályázatot a fő­városi önkormányzat, így összesen 37, automata vezérlésű szerelvény futhat majd 2009-től a vonalakon - áll a Főpolgármesteri Hivatal pénte­ki közleményében.. A kiírás értel­mében, a várhatóan 2009-re elkészü­lő 4-es metró vonalára 15 egy légte­rű, valamint a 2-es metró elörege­dett kocsijai helyére 22 új szerel­vényt kap majd a főváros közlekedé­si vállalata. A szerelvények gyártó­ját tárgyalásos eljárás során választ­ják majd ki. Az ajánlati ár a legko­molyabb bírálati szempont, de sze­repet játszik a szerelvények zajszint­je, energiaigénye, a kocsik férőhely­száma és tartóssága is. • CZE Júliustól emelkednek a nyugdíjak Peter Gajdos, a Szociális Biztosí­tó Igazgatótanácsának tagja el­mondta, hogy 2005 júliusától a nyugdíjak nagy része emelkedni fog, csak a 15 ezer koronát meg­haladó nyugdíjak nem mutatnak majd változást. A jelenleg 3 907 és 10 937 korona közötti nyugdíjjal rendelkezők 8,85 százalékos növekedéssel, míg a 3 906 koronától kevesebb nyugdíjjal ren­delkezők 10,2 százalékos emelkedés­sel számolhatnak. A 11 078 és 14 719 koronás nyugdíjakat 7,5 százalékkal emelik, a 14 720 és a 15 824 közötti nyugdíjakat pedig 15 825 koronára egészítik ki. A parlament május kö­zepén fogadta el a szociális biztosí­tásról szóló törvényt, amely alapján az alacsony nyugdíjakat jobban, a magasabbakat kevésbé vagy egyálta­lán nem fogják növelni. Az új nyug­díjvalorizáció az állam 4,23 milliárd koronájába kerül. • Rga Fico már a pénzügyminiszter leváltásáért küzd Ivan Miklós pénzügyminiszter szerint Robert Ficonak a Szlovák Gázművek vagyonfelértékelésével és felosztásával kapcsolatos állítá­sai nem állják meg a helyüket, csak félrevezeti a közvéleményt. Fico egy sajtótájékoztatón jelentette ki, hogy a gázművek felértékelésével a kormány több tíz millióval fosztja meg az államot. Amennyiben a gáz­művek vagyonfelértékelése a gázár nö­vekedésével fog járni, a Smer-SD kez­deményezni fogja a pénzügyminiszter leváltását. Fico úgy véli, hogy a gáz­művek felértékelésével 50-100 millió koronával nőhet a társaság vagyonér­téke. Pavol Rusko gazdasági miniszter elmondta, a kormány garanciát kapott a Szlovák Gázmüvektől, hogy az elkö­vetkező négy évben a társaság felosz­tásából származó többletköltséget nem építik bele a gázárba. Dana Krsáková, a gázművek szóvivője is már több ízben azt nyilatkozta, hogy a társaság feldarabolása nem lesz nagy hatással a fogyasztói ár alakulására. • Rga

Next

/
Oldalképek
Tartalom