Hídlap, 2005. április-június (3. évfolyam, 63-127. szám)

2005-05-04 / 86. szám

www.istergranum.hu SPORT 2005. május 4., szerda • HÍDLAP 7 Isten éltesse, Buzánszky Jenő! Az Aranycsapat legendás labdarúgója ma ünnepli 80. születésnapját LA BDARÚGÁS 1938-ban, 13 évesen kezdte sikerekben gazdag pályafutását, majd a Dorogi Bányászból került be az magyar nemzeti válogatottba, az Arany­csapatba. Ott lehetett Helsinkiben (1952) az olimpiai aranyérmet szerző válogatottban, sőt játszhatott a legendás, angolok elleni 6-3-ra megnyert találkozón is és tagja volt az 1954-ben világbajnoki ezüstérmet szerző magyar csapatnak. 274 bajnoki és 48 válogatott mérkőzésen lépett pá­lyára. Buzánszky Jenő ma ünnepli 80. születésnapját. Buzánszky Jenő 1954-ben az Uruguay elleni 4-2-re megnyert találkozón Buzánszky Jenőt, az Aranycsapat legendás hátvédjét telefonon értük utol, hogy gratulálhassunk neki 80. születésnapja alkalmából. Jenő bá­csi, mint mindig most is szívesen állt rendelkezésünkre.- Tegnap is próbálkoztunk vele, hogy utolérjük őket, de hallottuk, hogy Buda­pestre volt hivatalos, a Régi Sipos Halászkertbe...- Egy kis születésnapi ünnepség­gel fogadtak az egykori játszótársak. Ott volt a születésnapi rendezvényen Sándor Károly, Szusza Ferenc, Bozóky Imre, az MLSZ elnöke, Aján Tamás, Szepesi György, Lothar Matthäus és tiszteletét tette a Ma­gyarországon tartózkodó Vlatko Markovié, a horvát szövetség elnöke is. Eljöttek a régi játszótársak, a do­rogi labdarúgók, a válogatott játéko­sok. Nagyon megható ünnepség volt, rengeteg gyönyörű ajándékkal ked­veskedtek 80. születésnapom alkal­mából. A horvát elnöktől egy régi tí­pusú futball cipőt vehettem át.- Úgy értesültünk róla, hogy Mádl Fe­renc, köztársasági elnök levélben gratu­lált Önnek.- Szívhez szóló üzenetet kaptam Mádl Ferenctől. A levélben kedves barátomnak szólított - nagyon régóta ismerjük egymást, tegeződünk is leírta, hogy a világ legnépszerűbb já­tékában lettem a világ legjobbja, amit az olimpiai aranyérem elnyerése is hűen tükröz. A köztársasági elnök el­mondta, hogy a labdarúgó pályafutá­som befejezése után sem apadt el a kitartásom, erőm.-Mit üzen azoknak a fiataloknak — látva a mai magyar fociviszonyokat —, akik labdarúgók szeretnének lenni?.- Legyenek azok, mert a labdarú­gás gyönyörű sportág. Egyet azon­Buzánszky Jenő Született: 1925. május 4., Újdombóvár Posztja: jobbhátvéd Élvonalbeli mérkőzések száma: 274 Válogatottbeli mérkőzések száma: 48 Klubjai játékosként: Dombóvári Vasutas, PVSK, Dorogi Tárna, Dorogi Bányász Eredményei: olimpiai bajnok (1952), világbajnoki ezüstérmes (1954) ban nem szabad elfelejteni: sokat kell tenni azért, hogy valakiből jó focista legyen. Aki a futballt szereti és lab­darúgó lesz, az egy nemzet szeretetét vívhatja ki, de a célt mindig szem előtt kell tartani, és ezért le kell bi­zony mondani a mindennapi dolce vitáról. Kívánom a fiatal labdarúgók­nak, hogy hallják rengetegszer a ma­gyar nemzeti himnuszt, a háttérben szurkolókat és a HAJRÁ MAGYA­ROK felkiáltást. • NAGY Kónya András helyezése nemzetközi szereplést ért EVEZÉS A Magyar Evezős Szövetség Sze­geden rendezte meg az év első vá­logató versenyét, ahol a tét a fel­nőtt világbajnokságra és világku­pákra valamint az ifjúsági világbaj­nokságra és nemzetközi versenyek­re utazó nemzeti csapatokba való bekerülés volt. Az Esztergomi Evezősök Hajós Egylete az ifjúsági korcsoportban volt elsősorban érdekelt. Kónya András - a versenyt megelőző hetek­ben sérüléssel bajlódott — biztosan vívta ki helyét a döntőbe jutáshoz. Az esztergomi versenyző a fináléban 1700 méterig vezetett, de a célba csak harmadikként ért be. A szakvezetés, a helyezés ellenére a Kónya-Szabad- kai kettőpárevezős nemzetközi sze­replése mellett döntött. A szintén betegséggel bajlódó Feke­te Almos nem mutatott jó formát, csak a kisdöntőbe tudott bekerülni, ahol a negyedik helyével, összesítésben a ti­zedik helyen végzett. A serdülő Czakó Péter a 24 fős ifjúsági mezőnyben a ti­zenegyedik lett. A női ifjúságiak mező­nyében, az esztergomi Pék Nóra a húszfős mezőnyben, a kisdöntős győ­zelmével a hetedik helyet szerezte meg. A felnőtt könnyűsúlyúak mező­nyében, az esztergomi Besszer Balázs, nehéz előfutamából tized másodper­cekkel esett el a továbbjutástól. A viadal másnapján nemzetközi versennyel folytatódtak a küzdelmek A húsz magyar egyesület és a ma­Kónya András gyár, a szlovák, a bolgár válogatott egységek mellett kilenc külföldi klub versenyzői álltak rajthoz. Az esztergomiak közül Besszer Ba­lázs az MTK-s Hakkel Andrással ver­senyegyesüléssel bronzérmet nyert. Pék Nóra az ifjúsági nők mezőnyé­ben, a döntőben a hatodik helyet sze­rezte meg. Fekete Álmosnak ismét csak a kisdöntőbe kerülés sikerült, de azt elsőként zárta. A válogatottként induló Kónya András és Szabadkai j Olivér kettőpárevezőst csak a Partizán | Belgrád csapata tudta legyőzni, így | ezüstérmet nyertek. Pék Nóra, szin­tén a válogatott ifi. négypárevezős tagjaként aranyéremmel zárta a na­pot. Czakó Péter, a második napon, az erős nemzetközi mezőnyben, a serdü­lő egypárevezősben ezüstérmet nyert Az Esztergomi Evezősök Hajós Egyletének versenyzőit Mármarosi János készítette fel. • Nagy ! A Ferences Gimnázium első helye LABDARÚGÁS A Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium csapatának győzelmé­vel ért véget az Esztergom-Do rog- Nyergesújfalu körzet középiskolái­nak labdarúgó-bajnoksága. Az iskola csapata az őszi-tavaszi két­fordulós mérkőzéssorozat összesített eredményei alapján ért oda az első helyre. Az elsőség azt jelenti, hogy a gárda a Tatabánya-Tata-Komárom körzet győztesével játssza a megyei j döntőt, a tatabányai Bánki Donát Ipa- ri Szakközépiskola válogatottjával. A ! döntő helyszíne a prímás-szigeti volt j Vasas pálya. A viadal kezdési időpont- j ja május 5-én, 13 órakor esedékes. ,A ta- ! lálkozót Mihályi László vezeti. • Kéméndi Vereséggel zárt az Esztergomi KE Miklósi Kék Rókák - EKE 80-51 KOSÁRLABDA Az NB II közép-magyarországi cso­portjában szereplő Esztergomi KE az utolsó bajnoki fordulóban is veresé­get szenvedett, a tartalékos vendégek a harmadik negyedet rontották el. Tartalékosán utazott el a bajnokság záró fordulójára a csapat, és a további nehézségekkel csak a helyszínen érte­sült Danóczy Richárd csapatvezető. A fiatal Hartmann János és Szántó Ro­land nem léphetett pályára, mert a sportorvosi engedélyük lejárt, így a nyolc kosarasból csak hat emberre szá­míthatott az EKE. Az első két negyed­ben fej-fej mellett haladtak a csapatok, de a harmadik felvonást 27-13-mal zárta a hazai gárda, sőt az utolsó negyedben sem hagyta kibontakozni az EKE-t, így megérdemelt Kék Róka siker született.- Hárman munkahelyi elfoglaltság miatt nem tarthattak velünk, ketten pe­dig a helyszínen tudták meg, hogy nem léphetnek pályára - mondta el Danóczy Richárd. Úgy érzem, ez megpecsételte sorsunkat, ennek tudható be a vereség. • Hajdú Máté 60. JÉGKORONG-VILÁGBAJNOKSÁG Szlovákia már a középdöntőben Továbbra is sok a panasz a pályák minőségére Szlovákia hétfő délután fantasz­tikus mérkőzést vívott az orosz vá­logatottal. A torna eddigi legizgal­masabb összecsapásának minősí­tett találkozón 3-3-as döntetlen született, ami egyben azt is jelen­ti, hogy Szlovákia már biztosan ott van a középdöntőben. A szlovák válogatott már két góllal is vezetett a szbornaja ellen, a mérkőzés végén mégis örülhettek a dön­tetlennek, mert az utol- I só játékrészben az oro- | szók óriási nyomást 1 gyakoroltak a parádé­san védő Lasák ka­pujára. Az ered­ménnyel mindkét gárda elége­dett lehet, hiszen 3-3 ponttal már biztosan továbbjutók, az Orosz- ország-Fehéroroszország (ma 16.15- kor), illetve a Szlovákia-Ausztria (ma 20.15-kor) mérkőzés dönt a csoportel­sőségről. Az is eldőlni látszik, hogy a házigazda osztrákok a bent- maradásért lesznek kénytelenek küz­deni hazai pályán. Amíg a játékosok tökéletesen vég­zik munkájukat, addig a rendezők to­vábbra sem állnak a helyzet magasla­tán, több csapat panaszkodik a jég minőségére. „Néha úgy érzem, nem is jégen, hánem egy víztócsában va­gyunk kénytelenek játszani” - mondta Miroslav Satan az oroszok elleni mérkőzést követően. Az orosz sportnapilap egyértelmű sikernek könyvelte el a szlovákok el­leni döntetlent, a mérkőzést elemző írás szerint „ember- emlékezet óta” nem volt rá példa, hogy az orosz I válogatott 0-2-ről fel j tudott volna állni világ- bajnoki találkozón. Az „A” csoport állá­sa: 1. Oroszország 3 (7- 5), 2. Szlovákia 3 (5-4), 3. Fehéroroszország 2 (6-2), Ausztria 0 (2-9) Spórolós szlovák drukkerek A szlovák szurkolók többsége drá­gának ítéli a bécsi sör és frissítő árakat, ezért legtöbbjük „házi koszttal”, otthonról hozott sörrel elemózsiával frissítik magukat - a bécsi árusok legnagyobb bánatára. Hamed rács mögött Letartóztatták a korábbi profi ököl- ! vívóbajnokot, Naszem Hamedet. A j bokszolót a sheffieldi rendőrség vette ! őrizetbe, miután súlyos balesetet oko­zott Mercedesével. A karambolban vétlen autó sofőrjének mindkét karja és az egyik lába is eltört, az utas könnyebb sérüléseket szenvedett. Bátorfi Csilla kifakadt Botrányos körülmények között fe- I jezte be a magyar klasszis a Sanghaj i j egyéni világbajnoki szereplését, j Bátorfi Csilla a legjobb 16 közé jutá- I sért vívott összecsapáson a bírók elfo- í gultságára hivatkozva feladta a küz­delmet. „A kínai bíró elcsalta a mér­kőzést. A főbírót kértem, hogy cse­réljék le a játékvezetőt. O először egyetértett kérésemmel, de a szünet- i ben valamiért meggondolta magát, s ekkor döntöttem a levonulás mellett” - mondta Bátorfi. A sportoló hozzá­tette: lépése jelzés volt a sportág ve­zérkarának, mivel az európaiak hatal­mas nyomás alatt játszanak Ázsiában. Arany Prága A jelző ezúttal nem a cseh főváros­nak, hanem a Sparta Praha labdarú­gócsapatának jár: A Sparta ugyanis ! öt mérkőzéssel a bajnokság vége előtt j behozhatatlan előnyre tett szert a ri- I vális Teplicével szemben, így kilen­cedik alkalommal bizonyult a cseh j pontvadászat legjobbjának. Korai j győzelmét a városi riválisának, a j Slaviának (is) köszönheti, amely a I cseh bajnokság legutóbbi fordulójá- i ban legyőzte a Teplicét, és ezzel biz- j tosította a Sparta győzelmét. Tököli a Bundesligában folytatja Három fordulóval a német másod- ; osztályú bajnokság vége előtt eldőlt, : hogy Tököli Attila csapata, az 1. FC I Köln a 2005-2006-os idényben ismét I az élvonalban szerepelhet. Mindez ! még nem biztos, hogy elég gyógyír a j magyar focista számára, aki sérülései j miatt mindössze három találkozón lé- I pett pályára, és egy gólt sem tudott i szerezni az idei kiírásban. Annusék Legfelsőbb Bírósághoz fordulnak Annus Adrián és Fazekas Róbert i nem fogadják el a Nemzetközi Olim- j piai Bizottság (NOB) és a Nemzetkö- j zi Sportdöntőbíróság (CAS) ítéletét, I és a svájci Legfelsőbb Bírósághoz for- j dúlnak. A két atlétát az athéni olim- j pián fosztották meg aranyérmüktől, j doppingvétség gyanújával. A Nem- I zetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) főtitkára, Gyulai István szerint nincs sok értelme a lépésnek, nem valószí­nű, hogy Svájcban felülbírálnák a CAS és a NOB együttes döntését. I SPORTSZILÁNKOK Buzsáky minden pénzt megér! Úgy tűnik, hogy a magyar Buzsáky j Ákos mindent megérne jelenlegi klubjá- j nak, az angol másodosztályban szereplő ! Plymouth-nak. Buzsáky jelenleg kölcsön- játékosként szerepel az angoloknál, a Porto egy évre adta kölcsönbe őt az ango- \ lóknak. A portugálok szívesen eladnák a i magyar játékost, de a Plymouth képtelen \ előteremteni a 350 ezer fontos vételárat. I As angol klub vezetői ezért elhatározták: j a szurkolóik segítségét kérik, hogy rnegvá- \ sárolhassák Buzsáky játékjogát...

Next

/
Oldalképek
Tartalom