Hídlap, 2005. április-június (3. évfolyam, 63-127. szám)

2005-06-23 / 122. szám

www.esztergom.hu ESZTERGOM 2005. június 23., csütörtök • HÍDLAP 3 All a bál és az élményfürdő építése Kik és miért vennék el Esztergomtól az állami támogatást? Az ország jövője a tét Kövér László lakossági fórumon járt Esztergomban Magyarország, az itt élő emberek és gyerekeik sorsa dől majd el jövőre - fogalmazta meg a 2006-os választás tétjét Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke tegnap este Esztergomban, a Mindszenty Csarnokban tartott előadásán. Folytatás az 1. oldalról A szocialista frakció tagjai ekkor még kötbérért kiáltottak, és hűtlen kezeléssel vádolták Meggyes Tamás polgármestert. Most viszont fordult a kocka. Információink szerint a néhány nappal ezelőtt hajnali három óráig tartott zárt képviselőtestületi-ülésen éppen a szocialista frakció tagjai voltak azok, akik már elálltak volna a kötbértől. Leszavazták őket. Arról is döntés született, hogy felbontják a Contur Bauval kötött szerződést, s az önkormányzat lehívja a banktól a cég által biztosított 423 millió forin­tos hitelgaranciát. (A garancia ösz- szegét éppen arra az esetre kötötte ki a szerződésben Esztergom, ha a kivitelező nem fejezné be határidőre az építkezést.) Megkérdeztük Schiller Kertész Tamást, a szocialista frakció tagját, hogy ezúttal miért nem tartottak vol­na igényt a napi ötmillió forintos kötbérre, mire ő úgy válaszolt, hogy ők nem önmagában a kötbért, hanem az egész élményfürdő ügyét szavaz­ták le úgy, ahogy van. A képviselő meggyőződése, hogy ez egy drága torzó marad a Duna-parton, ami még nagyon sokba fog kerülni Esz­tergom városának. Ezzel szemben Takács István, az Esztergomi Polgár- mesteri Hivatal sajtófelelőse azt állít­ja, hogy gyorsított közbeszerzési el­járás keretében heteken belül kivá­lasztják az új kivitelezőt, s még a nyár folyamán elkészülhet az él­ményfürdő. Amivel már csak azért is sietni kell, mert a Széchenyi-terv ke­retében a város 900 millió forintot nyert a beruházásra, s amennyiben szeptemberig nem fejezik be az épít­kezést, akkor ezt az összeget vissza kell fizetni az államkasszába.-Az Esztergomi Fürdő (Spa) Rt. munkatársai jelenleg műszaki álla­pot-, illetve készültségmérést végez­nek a terepen, hogy pontosan tisztá­zódjon, milyen munkálatok folytatá­sára van még szükség - tájékoztatott Lengyel József vezérigazgató. - Az egy-két hetet igénybevevő felmérés után az önkormányzat azonnal kiírja a pályázatot, és a fürdő legkésőbb év végéig biztosan elkészül, mert a bel­ső tér felszereltsége nagyjából 80-85 százalékos, és vannak már 90 százalé­kos készültségű részek is. A hátralé­vő munka jó részét a külső terepren­dezés jelenti - mondta a vezérigazga­tó és hozzátette, hogy volt ugyan né­mi nézeteltérés ä Contur-Bauval, de már sikerült tisztázni a helyzetet. Ott jártunkkor éppen a török fürdő­höz megrendelt eredeti török márvány­lapok mozgatása, elhelyezése folyt. Egyébként legutóbb arról is döntöttek Esztergom képviselői, hogy a késedel­mesen érkező pályázati támogatás és a kormányzat által visszatartott, ám a vá­rosnak jogosan járó áfa későbbi megér­kezése miatt a jövő évre keretszerződés­be foglalt hitel egy részét is előre hoz­zák. Az önkormányzat hozzánk eljutta­tott nyilatkozatában az áll, hogy „a kor­mányzat jogtalanul nem fizetett ki négyszázharmincmillió forintos beru­házási támogatást a szerződésben kikö­tött határidőben Esztergomnak.” A vá­ros által kifogásolt másik ok „a Gyurcsány-kormány vállalkozásokat is sújtó áfa-visszatartó magatartása. Mivel a sikerpropaganda ellenére az ország költségvetése tarthatatlan, az állam­kassza kiürült, az állami kifizetéseket visszatartják, úgy, mint a tavaly elma­radt tizenharmadik havi béreket. Ezért Esztergom is sokkal később jut a várost megillető kettőszázhatvanmillió forint­nyi áfához” - derül ki a kommünikéből. „Esztergom nem kíván lemondani beruházásairól, a tervezett felújítá­sokról, nem kívánja visszatartani számláinak kifizetését vagy a köz­szférában dolgozók bérét. Nem lesz sem megbízhatatlan, sem jogsértő, nem akarja továbbhárítani az állam­kasszát kiürítő, az önkormányzatokat csődbe sodró, a polgárokat kisemmi- ző felelőtlen gazdaságpolitika követ­kezményeit.” Annak érdekében, hogy a város feladatainak és vállalt kötelezettségeinek időben eleget tud­jon tenni, előrehozták a hitelt, amit az állami összegek késedelmes meg­érkezése után a város visszapótol hi­telkeretébe - áll a nyilatkozatban. „A szocialista képviselők - akik hétfőn ismét kiadták a fürdőépítés kapcsán tőlük megszokott nyilatkozataik egyikét - állításával szemben nem félkész, hanem nyolcvanöt százalé­kos készültségben lévő fürdő építése nem félbemaradt, hanem szeptem­berre befejeződik. így természetesen -megint csak a szocialista ellenzék ál­lításával ellentétben - Esztergom nem veszítheti el a Széchenyi-terv kilencszázmilliós támogatását sem, bár sokan igyekeznek elérni azt, hogy a kongóan üres államkasszába visszakerüljön a városnak járó majd' egymilliárdos támogatás.” Hétfőn arról is határozott a képvise­lő-testület, hogy kötbért követel a ki­vitelezőtől az élményfürdő-építés ké­sedelme miatt, amelynek összege március elseje óta napi ötmillió forint. „Éppen csak azok, Haller Zoltán és a szocialista valamint szabad demokrata képviselők nem szavazták meg a köt­bér-követelésről szóló határozatot, akik hűtlen kezeléssel vádolták a kép­viselők többségét és Meggyes Tamás polgármestert” - zárul a nyilatkozat. • V. Zs.-Sz. H. A több szervezet által közösen rendezett fórumon Kövér László a közélet aktuális kérdéseiről beszélt. Felhívta a figyelmet arra, hogy már most azon kell gondolkodnia a pol­gári, keresztény, konzervatív néze­teket valló polgároknak, valamint a politikusoknak, hogyan tudják majd újjáépíteni az országot. Kövér ezzel „a három évig tartó szocialista kor­mányzás által végzett romboló, öt- lettelen politika” következményeire utalt, hozzátéve: bár más demokra­tikus országban az ilyen kormány­zás természetes következménye len­ne a kudarc, a Fidesz még nem te­kinthető a 2006-os választás biztos nyertesének. „A 2006-os választáson az unoká­ink, az ország jövője fog eldőli, hi­szen ez az ország így nem bír ki még négy esztendőt” - mondta a politikus. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az ország sorsa nem a két párt biztos választóin fog múlni, hi­szen körülbelül azonos bázissal ren­delkeznek, hanem azon, hogy abból a kétmillió emberből, akik bizony­talanok, vagy legutóbb nem szavaz­tak, mennyit sikerül maguk mellé állítani. Kövér László szerint a szo­cialisták újból elkezdik majd a 2002- ben bevált kampányt, vagyis a rio­gatást: mi fog történni akkor, ha a Fidesz nyer. „Nincs más fegyverük, hiszen az elmúlt négy évből nehéz lenne ered­ményt felmutatniuk” - mondta a po­litikus, hozzátéve, az Orbán Viktort lejárató kampánynak várhatóan még lesznek helyi, városi megfelelői is. • GK Forgalomkorlátozás a Széchenyi téren Az időhúzó taktikázóknak áll a világ Eddig közel félmilliárdos kár érte az esztergomi önkormányzatot? A közterület-felügyelet felhívása szerint holnap parkolási korlátozások várhatók az esztergomi Széchenyi téren, mivel megkezdik a radaros ré­gészeti felmérést a rekonstrukciós munkálatok előzményeként. Komo­lyabb lekerülésekre valószínűleg csak a jövő héttől lehet számítani - mond­ta Horváth István, a Balassa Bálint Múzeum igazgatója és kifejtette, hogy a radarfelmérés és régi rajzok, fényképek alapján megkezdett feltá­rási munkák várhatóan október végé­ig tartanak majd, közben dől el, mennyire látványos és értékes lele­tekre bukkannak, érdemes-e azokat üvegfedél alatt vagy romkertként be­mutatni. Kezdeti lépésként pénteken tehát a közművek, üregek, régi falak, pincék pontos helyének műszeres vizsgálatára kerül sor. Folytatás az 1. oldalról A bérlakásokban lakók számára ki­alakítottak egy gyalogos utat az épü­let mellett, gépkocsival azonban kizá­rólag azon az úton tudják megközelí­teni otthonukat,, amelyik a Relabor Kft. irodaépülete előtt halad el. A cég külön-külön bekerítette a csoma­goló épületét, a Via Bona szálló épü­letét és az irodaházat, a Dobogókői útról befelé vezető út forgalmát pe­dig portaszolgálattal felügyeli. Az utat a kft. dolgozóin kívül csak a szo­ciális bérlakások lakói használhatják. Így a volt kórházban idősek otthonát és fogyatékosok napközi otthonát lé­tesíteni szándékozó Életút Alapít­vány munkatársai, és azok a vállalko­zók, akik a Relabor alatti területet vá­sárolták meg, gyakorlatilag nem tud­nak bejutni saját ingatlanjaikra. Takács István, a polgármesteri hi­vatal sajtóreferense állítja, hogy az önkormányzat maximálisan együtt­működik az érintett vállalkozókkal. Az érintett telkek megosztását azonban azért nem tudják végrehaj­tani, mert a Relabor Kft. különböző kifogásokat emelve ezt megakadá­lyozza. Két éve folyik már a telek- megosztás miatti pereskedés. A vál­lalkozók nem tudják birtokba venni jogos ingatlanjukat, az önkormány­zat pedig nem tudja tulajdonba ad­ni a megvásárolt területeket, miu­tán a Relabor Kft. minden bírósági döntést megfellebbez. Esztergom önkormányzatának a szociális alapszolgáltatásokon belül a fogyatékkal élők nappali ellátását is meg kell szervezni. Az „Életút Egye­sület a Sérült Fiatalokért” civil szer­vezet Nyergesújfalun működtet egy lakóotthont és nappali ellátást bizto­sító intézményt, ahol esztergomiakat is fogadnak, azonban hosszabb távon elkerülhetetlen Esztergomban is a fogyatékkal élők nappali ellátása. A feladat megszervezésére a város ve­zetése ellátási szerződést kötött az egyesülettel, mely szerint négy éve az Életút Egyesület a munkákat meg is kezdte. A teljes körű felújítás után az egyesület az épületben ötven férő­helyes idősek otthonát és fogyatékkal élő fiatalok számára tíz férőhelyes bentlakásos otthont kíván létrehozni - egyúttal a nappali ellátást is bizto­sítva. Az alsó szint teljesen elkészült, az építkezés folytatását azonban a Relabor Kft. a birtokháborításig me­nő zaklatással, illetve a szükséges hozzájárulás megtagadásával próbál­ta megakadályozni. A legutóbbi testületi ülésen a kép­viselők döntöttek arról: annak érde­kében, hogy biztosítsák az esztergo­miak számára a nappali ellátást, és segítsék az egyesület munkáját, az önkormányzat biztosítja az ingatlan használati és tulajdonjogát számukra. Az ingatlan átadását biztosító szer­ződés legfőbb eleme, hogy az egyesü­let átvállalja az önkormányzat által a fogyatékkal élőknek biztosítandó nappali ellátást, és emellett szociális ellátásokat nyújt. Ezért Esztergom a volt kórházépület tulajdonjogának egyharmad részét térítésmentesen átadja az Életút Egyesületnek. Né­meth György egyesületi elnök la­punknak elmondta, hogy az építke­zés befejezéséhez szükséges lenne a közművek bekötése, amelyhez a Relabor Kft. nem járul hozzá. Az egyesület azonban a testületi döntés értelmében most már tulajdonosként pereskedhet a céggel. Az érintett esztergomi fiatalok szülei megkeresték Tittmann János parla­menti képviselőt, dorogi polgármes­tert, vagyis a Relabor társtulajdonosát, hogy cége ne akadályozza az épület fel­újítását, de semmilyen biztatást nem kaptak tőle. Egyébként a közelmúlt­ban egy közszolgálati televízió-műsor­ban is foglalkoztak az Életút Egyesület és a Relabor Kft. közti vitával. A mű­sorban elhangzott, hogy az önkor­mányzat a Relaborral 2003-ban cserélt el egy telket. Akkor a cég csak az Élet­út otthonnal szomszédos házat kapta meg, ám a valóságban az egész osztat­lan közös tulajdonnak vált a társtulaj­donosává. Márpedig ez azt jelenti, hogy noha mindössze a terület egy százaléka a Relaboré, mégis a teljes volt laktanya sorsáról egyedül dönt. Eddigi időhúzó magatartásával egyéb­ként a Relabor 424 millió forint bevé­telkiesést okozott az önkormányzat­nak, de kárt szenvednek az ide települ­ni szándékozó vállalkozók, az Életút Egyesület és azok a sérült fiatalok is, akiknek nappali ellátása és bentlakásos elhelyezése egyaránt megoldatlan. Szerettük volna megismerni Tas- nádi Sándornak, a Relabor Kft. társ- tulajdonosának és ügyvezető igazga­tójának véleményét is az üggyel kapcsolatban, ő azonban elzárkózott a válaszadástól. • Hajnal A MAGYAR VÖRÖSKERESZT Felhívása véradásra! Adj vért, és ments meg három életet! Nyáron a szabadságok miatt kevesebben mennek vért adni, ugyanakkor a közlekedési balesetek magasabb száma miatt nagyobb a vérigény a sürgős és halaszthatatlan műtéteknél. Ezért a Magyar Vöröskereszt és a humanitárius szervezet arany fokozattal kitüntetett támogatója, a TESCO-Global Áru­házak Rt. ismét közös Véradó Napot szervez. Az ország Tesco áruházaiban immár hatodik alkalommal terem­tik meg a lehetőségét annak, hogy segíthessünk embertársain­kon. A több éves hagyományokhoz híven idén is minden vér­adónak ajándékcsomaggal kedveskedik az áruház. Ráadásul a Magyar Vöröskereszt és a Tesco közös kérdőívét helyesen ki­töltők között Tesco ajándékutalványokat sorsolnak ki. Idén a megszokottól eltérően, az Országos Vérellátó Szolgálat vérkészleti igényeinek megfelelően kétszer kerül sor az Orszá­gos Tesco Véradó Napra. Az első idei Tesco véradást június 25-én 9.00 és 16.00 óra kö­zött szervezik az esztergomi Tesco áruházban. Várunk minden egészséges, 18-65 év közötti felnőttet és fiatalt: Azokat, akik tudják, hogy adni mindig jó! Azokat, akik még nem adtak vért, de most segíteni akarnak. Kérjük, hogy arcképes, személyazonosságát igazoló okmányát és TAJ-kártyáját minden véradó hozza magával! • Muzslai Ágnes

Next

/
Oldalképek
Tartalom