Hídlap, 2005. április-június (3. évfolyam, 63-127. szám)
2005-06-02 / 107. szám
www.istergranum.hu SPORT 2005. június 2., csütörtök • HIDLAP 7 Kämmerer a szegedi viadalon is brillírozni akar KAJAK június 3. és 5. között rendezik meg Szegeden az Astra Zeneca I. Felnőtt és Ifjúsági Válogató versenyt. A férfiak közül Kämmerer Zoltán is evezni fog a megmérettetésen, őt kérdeztük a felkészülésről és távlati terveiről.- Kucsera Gáborhoz hasonlóan ön is szívesen megismételné a szolnoki hétvégét?-Jobbat szeretnék, ugyanis a szolnoki tájékoztató előtti napokban 39 fokos lázam volt és antibiotikumokat kellett szednem. Ennek ellenére sikerült Kucsera Gáborral K2-S00 méteren l:30.89-es idővel nyernünk, ami bizakodásra ad okot.- Az 500 páros mellett milyen számokban indul még Szegeden?-Kl-1000 méteren és K2-200 méteren Storcz Botonddal.-Melyik szám a legfontosabb az ön számára idén?- A szombati napon K1 -1000 méteren szeretnék dobogós helyen végezni, hiszen akkor a négyesbe is sikerül bekerülnöm az új válogatási elvek szerint. Vasárnap pedig szeretnénk nyerni párosban 500 és 200 méteren, hogy kijuthassunk világversenyekre, ahol kipróbálhatjuk magunkat.- Párosban kiket tart esélyesnek még a győzelemre?- Jónak tartom 500 méteren még a Storcz-Horváth párost és a Kadler- Beé páros is elég gyors. Bízom benne, hogy az idei jó formánkkal sikerül megelőznünk őket.- Az, hogy jövőre hazai rendezésű világ- bajnokságon szerepelhet, mit jelent önnek?- Nagyon szeretek itthon versenyezni. Az 1998-as vb és a 2002-es Eb is jól sikerült. Leírhatatlan az érzés, amikor 150-200 méterrel a cél előtt magyarok ezrei éltetnek minket. Nagyszerű hangulata van ezeknek a versenyeknek.- A verseny szezonban, a válogatóversenyek mellett mennyi ideje marad pihenésre, családra, szabadidőre?- Szinte semmi. Most éppen Szolnokon, edzőtáborban készülünk a hétvégi válogatóra, ami azt jelenti, Kämmerer és Kucsera hogy hétfőn reggel 7 órától szombat délutánig folyamatosan dolgozunk, a maradék időt próbálom a családommal tölteni. Bár elég sok hobbim is van (motorozás, autók), jelenleg csak az edzésekre koncentrálok.-A hobbikról jut eszembe: Vereckei Ákos cápát festetett Nelo hajójára. Ön gondolkodott már valami hasonlón?- Én maximum piros Ferrarit festenék a hajómra, de ennél szerényebb vagyok.- Visszatérve a kajakozásra, többszörös olimpiai bajnokként milyen motivációi vannak a jövőt tekintve a sportban és azon túl?- Pekingben mindenképpen ott szeretnék lenni. Aki egyszer megtapasztalja, milyen az ötkarikás játékokon bajnoknak lenni, az szeretné ezt az érzést minél többször megtapasztalni. Az olimpia számomra egyfajta függőség.- Vannak a pekingi győzelmen kívül más álmai is?- Igen, nálunk élsportolóknál 35- 36 éves kor után a „nyugdíjas évek” következnek. Akkor majd olyan dolgokkal szeretnék foglalkozni, amelyek mindig is érdekeltek. Nem akarok a napi betevőért dolgozni, számomra a munka is egyfajta hobbi lenne. Álmaim munkarendje a következő: délelőtt általános iskolai testnevelő tanárként dolgoznék, délután edzősködnék, este pedig a sörözőmben, a barátaimmal élvezném az életet. Azért is fontos számomra, hogy addig sportolóként a legjobbat hozzam ki magamból, hogy ez az álom egyszer valóra válhasson. • Gy Bekebelezték Esztergomot a táti birkózók BIRKÓZÁS Az esztergomi Pézsa Tibor Sportcsarnok adott otthont a BVSC-GANZ- TÁT által rendezett birkózóversenynek, ahol a lányok és a kezdő fiú birkózópalánták remekül helytálltak. A BVSC-GANZ-TÁT birkózó szakosztályának az esztergomi régióban nagy az utánpótlás bázisa és országosan is a legjobbak közé tartoznak, így szinte kötelességének érzi a szakosztály az Uyen rendezvények lebonyolítását. A legkisebbek mellett remek lehetőség volt a megmérettetés a diák csapatbajnokság selejtező fordulójának lebonyolítására is, mivel megkezdődött a diák csapatok országos bajnoksága. A BVSC-GANZ-TÁT csapata mind a négy ellenfelét legyőzve bejutott az ország legjobb nyolc csapata közé, így kvalifikálta magát két hét múlva rendezendő nyolcas döntőre. Az egyéni versenyzők közül az ovis fiúk versenyében az esztergomi Putno- ki Zsolt (19 kg), Szépvölgyi Amold (21 kg), Lévai Tamás (24 kg) és Tillman Máté (27 kg) aranyérmet szerzett. Az 1996-97-98-ban született fiúk korcsoportjában Torba Erik (26 kg), Papp Bertalan (28 kg) és ifjabb Lévai Zoltán állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára. A lányoknál az 1995-ben született és fiatalabb versenyzők viadalában Molnár Enikő (29 kg), Juhász Réka (32 kg) és Antal Eszter (47 kg) végzett az első helyen. A 93-as születésűek megmérettetésén Szakmár Alexandra lett aranyérmes, míg a serdülő korcsoportban Jäger Szimonetta (38 kg) és Tokai Nikolett (59 kg) lett első. Az ifjúságiaknál Molnár Andrea (49 kg) végzett az élen. • Nb Diák csapat eredménye: 1. BVSC- GANZ-TÁT, 2. Szigetvár, 3. Dunaújváros, 4. Bp Vasas, 5. Tatabánya. A csapat tagjai: Molnár Enikő (28 kg), Czomba Péter (28 kg), Hegyi Sándor (31 kg), Szakmár Alexandra (35 kg). Készéi Krisztián (37 kg), Czomba Katalin (41 kg), Pápai Richárd(45 kg), Rózsavölgyi Alex (50 kg), Tokai Attila(55 kg) Amatőr ralisok száguldoznak Esztergomban R A L Esztergomban a Schweidel úti rutinpályán pénteken kerül megrendezésre az I. Kék Duna amatőr rali futam. A viadalon utcai autóval, versenyautóval lehet rajthoz állni, de a megmérettetésre az országos bajnokságban szereplő versenyzők is ellátogatnak. A ralisok 8 kilométert tesznek meg aszfalton, négy gyorsasági szakaszt teljesítenek majd. A versenyre az előnevezési díj 5000 forint, de a helyszínen is lehet jelentkezni (7000 forint). A junior kategóriában indulók előnevezés esetén 2000, helyszíni nevezésnél 3500 forintot fizetnek. A nevezési feltételekről a 0630/6709927- es telefonszámon vagy a 0670/2776818 telefonszámon lehet érdeklődni. A szervezők több kritériumot is megszabtak, hogy milyen autók indulhatnak a versenyen. Az autókban lennie kell biztonsági övnek, bukócsőnek, jól rögzített üléseknek, megfelelő fékrendszernek. Bukósisak használata kötelező. A biztonsági eszközöket a versenyzők biztonságának érdekében a gépátvételen szigorúan ellenőrizni fogja a rendezőség. Ha ezen biztonsági eszközök valamelyikét a rendezőség nem ítéli biztonságosnak, akkor a versenyző rajtengedélye visszavonásra kerül. A versennyel kapcsolatban további információ kérhető Csepy Zoltántól (Tel.: 0630/6709927, 0630/2422628) és Móni Attilától (Tel.: 0670/2776818) • NB Program: 08.00- 10.00 Adminisztratív átvétel, helyszíni nevezések 08.00- 08.45 N kategória 08.45-09.30 H kategória 09.30- 10.00 Junior kategória 10.00- 11.00 Gépátvétel (minimális ellenó'rzés) 08.00- 11.00 Pályabejárás 11.30- 18.00 Verseny (4 kör) Aranyeső Nyergesújfalun K I C K - B O X Nyergesújfalun a Kernstok iskola tornatermében rendezte meg a Megyei Kick-boksz Szövetség a területi bajnokság második fordulóját. A megyei versenyzők hat arany-, öt ezüstös egy bronzéremmel tértek haza. A verseny nem a legideálisabb körülmények között kezdődött, mivel a Szombathelyi Skorpió SE és a Győri Bulls SE sportolói balesetet szenvedtek. A versenyzők többségét kórházba szállították kivizsgálásra, ezért ők nem is tudtak részt venni a rendezvényen. A többi kick-boxos viszont harctérre vonult, de a megmérettetésen a válogatott és az első osztályú versenyzők nem indultak. • NB Semi-contact: Aranyérmesek: Zímonyi Alexandra, Németh Dávid (Esztergomi KBSE), Horváth Enikő, Plattmann Attila (Dorogi ESE), Hartmann Balázs (Zoltek SE). Ezüstérmesek: Zimonyi Debóra (Esztergomi KBSE), Burányi Alexandra (Dorogi ESE), Hartmann Viktor, Kozma Tamás (Zoltek SE). Bronzérmes: Quintz Norbert (Dorogi ESE). Light-contact: Aranyérmes: Hartmann Balázs (Zoltek SE). Ezüstérmes: Quintz Norbert (Dorogi ESE). A gall kakasok győztek a viadalon Franciaország - Magyarország 2-1 (2-0) LABDARÚGÁS Vereséggel zárta a Franciaország elleni barátságos találkozót a magyar labdarúgóválogatott. Lothar Matthäus legénysége az első félidőben kiábrándító teljesítményt nyújtott, a folytatásban - a cseréknek köszönhetően - már gólra tö- rőbb volt a nemzeti tizenegy. Az Európa- és világbajnok francia válogatott „B-kerettel” lépett pályára a magyarok ellen, de ez a teljesítményü- kön nem látszott. A gallok az első negyvenöt percben úgy hatoltak át a magyar védelmen, mint kés a vajon. Az első félidő tizedik percében Király adott „remek passzt” a franciák játékosának, aki Wiltordhoz passzolt, a felszabadítás nem sikerült, így az újdonsült BL- győztesnek, Cissének nem volt nehéz dolga. A folytatásban is a franciák irányítottak, Malouda révén kétgólosra növelték előnyüket. Az első félidő magyar helyzet és gól nélkül zárult, ami nem túl bíztató a hétvégi Izland elleni találkozó fényében. Lothar Matthäus a szünetben lecserélte szinte az egész csapatot, ami legalább egy kis pezsgést hozott a nemzeti tizenegy játékába. A franciák visszavettek a tempóból, a magyarok pedig első helyzetüket kihasználták, Kerekes Zsombor volt eredményes. A hátralévő időben már nem történt értékelhető helyzet a pályán, a franciák megérdemelten nyerték meg a találkozót, a magyarok pedig elgondolkozhatnak azon, hogy ez a teljesítmény mire lesz elég a szombati, Izland elleni világbajnoki selejtezőn. • Gy Edzői nyilatkozatok Raymond Domenech, a francia válogatott kapitánya: „Az első félidőben engem is meglepett, milyen könnyen alakítottunk ki helyzeteket. A csatárok eredményességén túl úgy érzem, az új összetételű védelem szintúgy jól zárt. A szünetben kiválóan cserélt Lothar Matthäus, így a magyarok feljavultak, ám a győzelmünk nem forgott veszélyben.” Lothar Matthäus, a magyar válogatott kapitánya: „Gratulálok a francia válogatottnak, amely megérdemelten nyert. Az első félidei játékunkról nehéz mit mondani, de a második félidőben a mély vízbe dobott újoncok bizonyították, hogy lelkesedéssel, több futással és néhány kombi- natív megoldással a francia válogatott ellen is tehet keresnivalónk.” Rekordlétszám a szumó Eb-n Eddig több, mint 250 versenyző adta.le nevezését a június 10. és 12. között esedékes visegrádi amatőr Európa-bajnokságra. Magyarorszá- i got 40 sportoló képviseli a konti- j nensviadalon, közülük többen is : éremesélyesek. A nőknél a címvédő j Kálló Gyöngyitől, valamint Németh i Melindától és Makai Erikától várha- j tó jó eredmény, a férfiaknál pedig i Nagy Barna és Libor Dezső esélye- ; sek a dobogóra. A verseny egyik j színfoltja lehet olimpiai ezüstérmes j birkózónk, Bárdosi Sándor, aki szin- ! tén megméretteti magát a tornán. Cortina kapitány maradna Pat Cortina több külföldi ajánlat- j tál szemben a Magyar Jégkorong ! Szövetség (MJSZ) ajánlatát részesí- ; tette előnyben, a szervezet illetéke- I sei jövő héten döntenek az ügyben. I A kiszivárgott hírek szerint a kana- j dai-olasz szakember ugyanis 20 szá- i zalékos fizetésemelést kért az I MJSZ-től, amit a sportág vezetői j túlzottnak tartanak, de bíznak ben- j ne, hogy sikerül megegyezniük. I Iványi bemutatkozott i a San Antonióban Rövidre sikerült Iványi Dalma bemutatkozása új csapatánál, az északamerikai női profi kosárlabda-bajnokságban (WNBA) szereplő San Antonio Silver Stars-ban. A Pécsről a tengerentúlra igazolt magyar válogatott irányító öt percet töltött a pályán, és ez alatt az idő alatt mindössze egy, sikertelen mezőnykísérlete volt. A csapat többi tagjának sem ment igazán a játék. így 11 jxmttal (81-70) alulmaradtak a Los Angeles Sparks-szal szemben. Ismét az Aramis a bajnok Öt év után ismét a Colorspec- trum Aramis végzett az élen a magyar teremlabdarúgó-bajnokságban. A két mérkőzésből álló döntő első összecsapásán az Aramis először idegenben diadalmaskodott 4-2-re a Rubeola FC Csömör ellen, a visszavágón pedig a rendes játékidő 3-3- as döntetlenjét követően a hosszabbításban 5-3-ra győzött, így öt év után ismét a dobogó legmagasabb fokára állhatott az Aramis. Bayern diadal a stadionavatón Az új müncheni stadion, az Allianz Arena hivatalos megnyitójaként rendezett gálamérkőzésen gólzáporos mérkőzésen a Bayern München diadalmaskodott a német válogatott fölött. Az új Aréna a jövőben átveszi az Olimpiai Stadion helyét és otthona lesz mindkét müncheni egyesületnek, a Bayernnek és az 1860 Münchennek is. Eredmény: Bayern München-Németország 4-2 (2-0) SPORTSZILÁNKOK Béla király folytatja Korábbi terveivel ellentétben még egy szezon erejéig erősíti az MTK csapatát Illés Béla. A 37 éves futballista a közönség és a szakvezetés szerint továbbra is fontos tagja a csapatnak. Öröm az ürömben a kék fehér hívek számára, hogy több játékos viszont távozik, Fűzi Ákos, Kanta Szabolcs és Welton Silva biztosan távozik, és Juhász Roland sorsa is bizonytalan. Az ifjúság elmúlik, Illés azonban - úgy tűnik - örök.