Hídlap, 2005. április-június (3. évfolyam, 63-127. szám)
2005-05-28 / 104. szám
II • HÍDLAP • 2005. május 28., szombat _________________________1)1(1 7n apos programtúra Nagyon komoly esélyünk van ezen a héten arra, hogy belekerüljünk valami olyasmibe, amit nyár eleji hangulatnak nevezünk. A fesztiválok, szabadtéri rendezvények szezonnyitója már meg is kezdődött, az esztergomi lampionos felvonulás hajnalig tartó programjait már május elején táncovációval és mulatozással értékelte a nagyérdemű. Az igény tehát nem kicsi, hogy kiszabaduljunk a friss levegőre és ott dorbé- zoljunk, a kultúrára való mélységes tekintettel. No, erre máris újabb lehetőség, sőt alkalmak egész sora adódik a következő hét napon. Rögtön itt van a mai, szombati nap, amikor is a bőség arcpiritó zavarában kell, hogy válogassunk a jobbnál jobb programok között. Esztergomban, az Erzsébet parkban május 28-án déli 12 órától veszi kezdetét a „Vándorló Kultúra” című roma kulturális rendezvény, melyet a Határtalan Szív Alapítvány rendez meg. A fesztiválon állandó és kiemelt programok bőséges választékában válogathatnak az érdeklődők. A régi cigánymesterségek bemutatója, kézműves foglalkozások, arc-, illetve hennafestés, valamint roma képzőművészek kiállítása lesz látható. Ez utóbbit a Magyarországi Roma Galéria Egyesület, Horváth Zoltán festőművész valamint a helyi cigány fiatalok fotókollekciója adja ki. Ezenkívül lesz táncház, cigány népmesemondó, valamint este fellép a Roma Jilo, a Szilvási Gipsy Folk Band és a fiatalok elsőszámú kedvence, a slágerlisták és a csini lánytánckarok vezénylője, L.L. Junior. Valamilyen mágikus eredetű véletlen következtében ezen a szombat estén több blues rock együttes is muzsikál mifelénk. A visegrádi Don Vito impozáns étterem színpadán a Táncosokkal Farkaló Band, az esztergomi betonba öntött rockklubban, a Molothow Ligetben a Tűzkerék xT, a pilismaród tizenegyedik Strange Horde Motorcycle Club motoros találkozóján a Blues Company, valamint a két erotomán hardrock csapat, a Hooligans és a Sex Action lép fel. A városlakók által közkedvelt, évente megrendezésre kerülő Múzsák című összegző műsorkavalkád idén az esztergomi Bajor Ágost Művelődési Házban és környékén lesz látható. A május 28- án, szombaton és 29-én, vasárnap bemutatásra kerülő egész napos programok tervezete szerint fellépnek, illetve bemutatkoznak a ház különböző ágazatokban jeleskedő csoportjai, zenészek, táncosok, csepűrágók, különböző előadó művészettel foglalkozók illetve lesznek még vásározók, mutatványosok. A program ideje alatt a ház Kultúrmozgójában nonstop filmvetítésekkel, az aulában kiállításokkal, az este folyamán pedig könnyűzenei koncertekkel várják az idelátogatókat. A szépművészet kedvelőinek pedig Dorogra érdemes ellátogatniuk, hiszen itt két érdekes anyaggal szolgáló kiállítás is látható. A József Attila Művelődési Házban május 30-ig tekinthetjük meg Fodor Gyula fotóművész „Attack” című tárlatát. Egy másik alkotó, Asot Baghdaszarjan szobrászművész Örményországból hozta el alkotásait, melyek június 30-áig lesznek a művelődési házban. Amennyiben május 28-án látogatunk el a József Attila Művelődési Házba, úgy délután 5 órai kezdettel egy komolyzenei koncert részesei lehetünk. Ekkor lép fel a németországi Musikkapelle Reitheim zenekar a helyi fúvós együttessel közösen. Startol tehát az idény füves rétekre, szabad terekre, zsibogó ligetekbe, kultúrkommandósok, kifele! Szapora hajhászást és hajrázást kíván: • Berger Norbert, túravezető A magyarok hegyén a Keleti-Kárpatokban Túra a Nagy Sándor-csúcsra Erdélyi barátaink invitálására a pünkösdi munkaszüneti napokat Kézdivásárhelyen, illetve a környező hegyekben töltöttük el. Annak ellenére, hogy programunk szervezésében szabad kezet kaptunk, nem hagyhattuk figyelmen kívül az éppen ottjártunkkor zajló szabadidős rendezvényeket sem. A Kézdivásárhelyi Sportegyesület szervezésében minden évben ez idő tájt, vagyis május közepén rendezik meg az úgynevezett KSE-napokat a háromszéki magyar városban, amely számtalan szabadtéri programlehetőséget kínál az idelátogatóknak. A városi „felbolydulást” mi sem hagyhattuk figyelmen kívül, annál is inkább, mert a helyi Földrajz Körösök és Török Sándor polgármester előző évben tett meghívásának is szerettünk volna eleget tenni. Ez pedig a Nemere-hegységbe szervezett, majd 40 kilométeres teljesítménytúrára szólt. Eddig még sohasem jártunk a Nemerében, jóllehet tanulmányaink során többen is találkoztunk már nevével, én magam például az egyik főiskolai vizsgatételem kapcsán. Különösen nehéz egy olyan összetett területből felkészülni, mint amilyen maga a Kárpátok is, ahol rengeteg földrajzi névvel, topográfiai jellegzetességgel kell szembenézni. Mennyivel könnyebben ment volna a vizsga akárcsak egy felszínes terepi megfigyeléssel a tarsolyomban. „Hetekre ” a végcéltól Reggel a Stadion előtt gyülekeztünk, ahonnan autóbusszal szállítottak a Katrosa nevű településre, túránk tulajdonképpeni kiindulópontjára. Hatfős csoportunk egy nagyon segítőkész székely túravezető „Dodó” társaságában vágott neki az útnak. Szándékosan nem említek versenyt, mert a legkevésbé sem akartuk lerohanni a távot, mi ugyanis nézelődni jöttünk. Valószínűleg nem is bírtuk volna szuflával, ha már az elején megpróbálunk „kilépni”. A nyolcórás szintidő számunkra csupán jelképes jelentőséggel bírt (ennek ellenére is „csak” fél órával léptük túl). Útvonalunk betájolására elsőként a Gombás-bérc (1198 méter) adott lehetőséget, a Honnan jó rálátásunk volt a A láp kiterjedése 15 hektár, különlegessége, hogy 117 növényfajt írtak le itt, a legfőbb jellegzetesség a Sphagnum wulfianum nevű arktikus mohafaj. A területet 1942-43-ban szerették volna lecsapolni, s emígy mű- velhetővé tenni, de a kísérlet kudarcba fulladt. Ellenben 1971-től folyik a tőzeg kitermelése. A Veresvíz-patakon több helyen is átkeltünk, híd ugyan nem volt, keresztbe fektetett farönkökön kellett egyensúlyoznunk. A közelben létesített erdésztelep volt az igazi megmérettetés, a csúcstámadás előtti utolsó pihenőhelyünk. A szervezők által kibérelt faház az idáig tartó úton kifáradt turisták végállomását is jelentette. A késő délutáni „ebéd” elfogyasztása után újult erőre kaptunk, és kezdtünk hinni a csúcstúra kivitelezhetőségében. Innen már tényleg közelinek tűnt a cél, ráadásul a visszatérők mindössze kétórás kapaszkodásról beszéltek. Úgy terveztük, hogy ha este hatra feljutunk, nyolcra - sötétedésig - még simán le is érünk. Értesülve arról, hogy a visszaúton teherautóval összeszednek, megjött a bátorságunk. Fent a Nagy Sándor-csúcson Társainkat és holmink nagy részét hátrahagyva, négyen vágtunk neki a kaptatónak. Valósággal felszabadultunk a tudattól, hogy megcsináljuk. Nem mintha ezt egy óriási teljesítménynek tartottuk volna, ám „hetekre” innen, a Gombás-bércen tanúsított „lelkesedésünkhöz” képest önmagunknak bizonyítottunk, és ez tájra, és sajnos az előttünk álló megmérettetésre is. A Gombás-tető még csak a Csíki-havasok utolsó tagjának, a Répát-hegységnek legmagasabb pontja, ahonnan tulajdonképpeni úti célunk a Nagy Sándor- csúcs nagyon messzinek tűnt. Amikor Dodó rámutatott a távolban sejlő hegyoromra, többen is visszakérdeztünk, hogy hány hetünk van rá? Na attól meg végképp elcsüggedtünk, amikor elmondta, hogy a legjobbak ezt a távot kb. három óra alatt lefutják. Lápok, mocsarak földje Útvonalunk a Lassúág medencéjébe ereszkedett, egészen 940 méterig. E mélyedés egyben választóvonalat képez a Csíki-havasok és a Nemerehegység között. Érdekessége, hogy öt felláp (oligotróf mocsár) található itt, ugyanis a felszínt vízátnemeresztő kőzetek (eocén homokkő, márga) alkotják. A medencében találjuk az ún. Ezeréves erdőt is, valamint a botanikai ritkaságok miatt védett Legyes- és Kovács-gátja-mocsarat. Miután a viszonylag jól járható vizenyős terepet - ahol azért senki sem süllyedt el - elhagytuk, a néhány faházból álló Csángótelepre érkeztünk. A jelentősen megfogyatkozott csángók itt szemlátomást szarvasmarhatenyésztéssel foglalkoznak. A Csángótelepet pásztorkutyák egyre halkuló ugatása kíséretében hagytuk el, majd az Asztag-kő felé vettük az irányt. A Nemere talán legszebb, konglomerátumon kialakult szélfútta képződményeit, pazar kőgombákat láthattunk volna, de ehhez le kellett volna térni útvonalunkról, amit - érezve egyre reménytelenebbé váló helyzetünket a Nagy Sándor- csúcs sötétedés előtti elérésére - nem kockáztattunk meg. Utólag persze beláttuk, hogy ez hiba volt, mert, belefért volna az időnkbe. A Kőrös-bércről (1085 méter) újbóli ereszkedés, és a Veresvíz medencéje (976-1000 méter) következett. Itt ismét egy vizenyős terület terpeszkedik, mégpedig a Veresvízi-tőzegláp. elégnek tűnt a boldogsághoz. A Nagy Sándorra vezető ösvény, ami valamikor hadiút is volt, az ezeréves határt keresztezi. Az egykori határra utal a Csendőr-kút nevezetű forrás is, ami nevét az egykoron erre járőröző, illetve itt megpihenő csendőrök után kapta. Utunk során - leszámítva az általuk sajnos kihagyott Asztag-követ - jóformán csak innentől találkozhattunk a hegységet kialakító jellegzetes tarkői homokkővel. Számunkra erre a legszebb példát egy közvetlenül a turistaút mellett lévő, palásodott homokkőtömb szolgáltatta. A forrástól néhány száz méterre hófoltok árulkodtak a kemény télről. Bár már jócskán benne voltunk a tavaszban, odafent ez még nem igazán érződött. Ha elől volt a Nap vetkőzött az ember, de ha elbújt, előkerült a kabát is. Az 1640 méter magas tetőre kiérve különös érzés keríti hatalmába a kirándulót, hiányzik a várva várt „csúcsérzés”. Nincs is a szó szoros értelmében vett csúcs. A fenyvesből kiérve egy tisztáson (irtáson) találtuk magunkat, középen egy ormótlan, rozsdás fémbodegával, rajta a névvel és a magassági adatokkal. Hát ennyi lett volna? Fent „csúcscsoki” híján a „csúcskekszet” vettük elő, az elvesztett energia pótlására ez is bőven elegendő volt. Nagyjából negyedórát időztünk, megcsodáltuk a környező hegyekre, többek között a Kis- vagy Magyar-Nemerére nyíló szép kilátást, majd elindultunk vissza a többiek után. A „magyarok hegye" A Nemere-hegység nevét minden bizonnyal a hunoktól vagv a magyaroktól kapta, ugyanis a Nemere a Nimród (a magyarok eredetmondájának, a Csodaszarvas regéjének szereplője) népies változata. Még egy magyarázattal tartozunk: a Nagy Sándor-csúcs nem az alexandriai hódítóról kapta a nevét. • Szöveg: Lieber Tamás, Varga Mariann Fotók: Kifor Attila, Lieber Tamás
