Hídlap, 2005. április-június (3. évfolyam, 63-127. szám)
2005-05-21 / 99. szám
2005- május 21., szombat A HÍDLAP hétvégi kulturális melléklete 19. szám Szerkesztette: Ámon Adrienn és Váczy-H. István Kalendárium A dunai gőzhajókról és az egyik konnányos szerencsétlen esetéről olvashatunk a száz évvel ezelőtt környékünkön megjelent lapokban. Ezenkívül e heti összeállításunkban találkozhatnak az olvasók egy pórul járt kereskedővel, de a rendőrkapitány bírálata sem marad el. Az utazó közönség érdekeit szem előtt tartva az Esztergom egy hiányosságra hívja fel az illetékesek figyelmét 1905. május 21-i számában. „Hajó-jelzés. A dunai gőzhajók érkezése olyan mint az időjárás. Egyszer hamarabb, egyszer későn érkezik meg a Wien és Budapest között közlekedő hajó a esztergomi állomásra s ilyenkor az utasok kénytelenek ott ücsörögni a napon s lesni, mikor húzódik az állomás felé a méltóságos mozgású vizi jármű. A hajó jövetelét semmi sem jelzi és bizony gyakran megesett, kivált az éjjel utazókon, hogy bár a közelben tartózkodtak, lemaradtak a hajóról. Jó volna, ha az állomáson behoznák a harangjelzést. így a közönség a szigeti sétányon, az Arjrád-kertben, nappal pedig a primási kertben üdülhetne a hajó megérkeztéig s nem kellene a kátrányos és petroleumos hordók tetején táborozni. ” Ha már a hajónál tartunk, akkor ezzel kapcsolatban következzen egy tanulságos eset az Esztergomi Lapok május 25-i számából. „A hajókormányos rejtélyes halála. Megírtuk, hogy egy a Dunán horgonyzó uszályhajó kormányosa: Tolna Imre f. hó 17 én a hajóról nyomtalanul eltűnt. Mint utólag megállapitottuk, az eltűnt kormányos a Duna habjaiban lelte halálát. A muzslai főszolgabiróság az eltűnt feleségét kihallgatta. Azt hiszik, hogy a szerencsétlen kormányos a Dunába fűlt. Tolnai az eset alkalmával teljesen józan volt, de különben is szeszes italt sohasem ivott. Így valószínű, hogy hirtelen szivszél- hüdés vagy szédülésfolytán bukott le a hajóról a hullámokba, honnan - mert úszni sem tudott - nem birt megmenekülni. ” Az eset ahhoz hasonlít, mint amikor pár éve a Körúton egy villamosvezető - nem ismerve fel egy KRESZ táblát - arra hivatkozott a baleset után az intézkedő rendőrnek, hogy: ja kérem, nekem ne rejtvényeket rajzoljanak itten. Mindenki a saját hibájából tanul, ezt biztosan megjegyezte a következő eset szereplője is, amelyet az Esztergom cikke írt le. „Zsákba macskát vett. Nem jó a cigánynak hinni. Lukács István muzslai lakos ezt az igazságot bizonyára nem fogja egyhamar elfelejteni. Történt ugyanis, hogy Együtt írunk, nevetünk- Pesti Pisti rovata Tá-tá-tá-tá-tátá-tá-tátá... Most akkor hangzatos leszek. A népek - világ padawanjai, egyesüljetek! - jó sok része tudja, hogy május 19-től más az időszámítás, megváltozik az élet, a mindennapi etc. Mert jönnek a sötétek, vagyis és pontosabban véget ér - teljessé válik - egy mítosz; bemutatják a Star Wars galaktikus eposz - A sith-ek bosszúja című utolsó, harmadik, hatodik, vagy kilencedik részét. Ahogy tetszik. Vitán felül áll, hogy George Lucas Star VEz«'-folyama nem pusztán film. Az emberi kultúra szerves része lett; áthatja az egész planétát, akár az Erő. A Föld bármelyik pontján találunk olyan embert, aki elvigyorodik, ha azt mondjuk: „negola devdzsi vuldegger!”, merthogy tudja, ez idézet és nem sértés, lévén „réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban” elhangzó kocsmai mondat. Merthogy például a „csillagoknak” folklórja is van: a Skywalker-saga olyannyira a mindennapok részévé vált, hogy lassan beivódott a hagyománykincsbe. Ahogy ez például ez a következő szösszenetekre is igaz (Varga Csaba szerzeményei, a „Lakodalom van a mi utcánkban” dallamára): „Luke Sky- walker ha leszállna Taszárra/ Lézerkarddal belevágna a szádba/ Törölget- hetnéd a szélét hiába.../ Dőlne belőled a vér kifelé a világba/ Yoda manó sokat ad a szagára/ Az Obi-Wannak takonyos a szakálla/ Együtt járnak taun- taunt is nyergelni/ Mert annak a hátáról lehet szakszerűen/ Buckalakót hergelni” stb. Vagy vannak mondókák is: „Lézerkardnak egy baja/ Nincsen on- off kapcsaja/ Csubakkának egy baja/ Nincsen saját űrhaja” stb. A két hármas-széria most összeért, minden a helyére került, mindenre magyarázatot kaptunk. A Star Wars: III. rész - A sith-ek bosszúja kárpótol a korábbi két epizód gyermetegségeiért és gyengeségeiért, például egy nyegle gungan (Jar Jár Binks) verbális és egyéb idétlenkedéseiért, az alkalmasint egészen suta dialógusokért és jelenetekért, példának okáért „a galaktikus táppénzcsaló” (idézet: V Cs.), Yoda mester, illetve Dooku gróf szó- és lézerkard-párbaja, amely egy elmés megjegyzés szerint inkább egy gumimaci-perpatvarra haja- zott. Tisztában leszünk azzal is, ki kinek volt a mestere, kirajzolódik előttünk egy Yoda, Dooku, Qui-Gon Jinn, Obi-Wan Kenobi, Anakin Sky walker vonal, amelyet átír - és elrondít - a Darth Plagious, Darth Sidious (személyi azonosítója szerint: Palpatine szenátor), Darth Maul és Darth Vader lánc (köztük a korábban átpártoló Jedivel, Dooku gróffal). Szóval a részletek, a kirakós összeáll végre egy képpé (géppé, hehe), és most az egyszer nem a látványra koncentrálunk elsősorban. Figyeljük a fantasztikus mese kiteljesedését, és örömmel konstatáljuk: eközben meg-, illetve visszafiatalodtunk (már hogy az egykori gyermeknézők). Azok az érzések töltenek el, mint amikor 1979-ben - a magyarországi filmgyártásban mindaddig szokatlan módon mindössze kétéves késéssel a világpremierhez képest - a vidéki kisváros (azóta félig bálás turkálóvá alakított) mozijának előcsarnokában tolongtunk. A vetítőterem bejáratánál egymást tapostuk - gyermek és felnőtt egyaránt -, nehogy lemaradjunk, pedig mindenkinek helyre szólt a jegye, és az üzérek is abszolút eredeti belépőkkel üzleteltek, csak sokszoros áron, amelynek elsődleges hasznát éppen a közeli talponállóban fölözték le. Ráértek, ők ugyanis már látták a filmet. (Számunkra, laikusok számára örök rejtély marad, hol és hogyan.) Mint ahogy a teremben mindenki, én sem tudtam kivonni a magamat a Csillagok háborúja hatása alól, hozzátehetjük: természetesen nem is akartam. A film - pontosabban: a FILM - mágiája az előadás után gyökeresen megváltoztatta életemet. Semmitmondónak éreztem a sajátomat, úgy gondoltam, az igazi dolgok felfoghatatlanul sok fényévnyire történnek innen, ahol egy gonosz, rohamsisakos szörcsögő nagyúr tényleg leigázni készül a világot, de vagány - és jó - srácok ezt tényleg nem hagyják. Nem filmként, realitásként éltem meg a Csillagok háborúját, és „zsaroltam” az Erőt, hogy nekem hasonlóképpen megmutassa magát, ám a kiszemelt partvis meg se mozdult. Hát persze, egy tejfölös szájú padawan kudarcra van ítélve mester nélkül a lakótelepi magányban. A harmadik rész mozi-varázslata hasonlatos a 28 évvel ezelőtti csodához, újra érezhetjük az egykori előcsarnoki feszült várakozás izgalmát és azt, hogy egy örök és hatalmas valami része vagyunk. S még az idő sem fog ki rajtunk. a legutóbbi párkányi vásár alkalmával egy ágány azt az ajánlatot tette neki, hogy látatlanban cseréljen vele lovat. Miután a cigány azt ajánlotta, hogy az ő lováért már Ígértek 64 forintot, Lukács lova pedig nem ért többet 60frtnál, azért bele is egyezett a cserébe. Ezután kölcsönösen átíratták a marhalevelet. S csak azután következett a dolog érdekesebb része. A cigány hozzátartozói ezalatt a cserélt lovat elhajtották, Lukács pedig szömyűködve látta, hogy a cigány lova csak 5 frtosgebe. ” Szóval alaposan lóvátették a szerencsétlen embert. Nem hagy ki egyetlen lehetőséget sem a Szabadság, hogy pellengérre állítsa a helyettes rendőrkapitányt, most éppen a táblalopások miatt. „Si- hederek. A közönség körében nemrégiben panasz merült fel a postahivatal ellen, hogy a gyűjtő szekrényeken nincsen jelző tábla. A panaszt közöltük a hivatal vezetőjével, a ki bizonyítékot szolgáltatott arra nézve, hogy az utcai sihederek ellopják a jelző táblácskákat, de nyomban intézkedett, hogy minden gyű]tőszekrény fellegyen szerelve az időt jelző táblácskákkal. A sihederek most megint hozzáláttak a rotnboláshoz és sorra használhatatlanná teszik a táblácskákat, de azért az Isten minden hatalmáért se tud a rendőrkapitány egy sihedert kézrekcriteni. ” Végül egy fura történet az Esztergomból. „Beszélia vadász: Alighogy beértem az erdőbe, egyszerre két vaddisznó terem előttem. De különös módon futottak: a hátulsó az előtte menőnek a farkát tartá agyarai közt. En lelőttem az elsőt, elbukott, de a hátulsó állt és még tartotta a farkat. Amint hozzá jöttem, értettem a dolgot: ez a vaddisznó vak volt, amaz meg a farkával vezette őt. ” • Gál Kata
