Hídlap, 2005. április-június (3. évfolyam, 63-127. szám)
2005-04-30 / 84. szám
2005. április 30., szombat Ä HÍDLAP hétvégi kulturális melléklete 16. szám Szerkesztette: Ámon Adrienn és Váczy-H. István Május első vasárnapja -Anyák napja Az édesanya minden ember szívében, legyen az gyermek vagy felnőtt, különleges helyet foglal el. Apró gyermekként hozzá futunk, ha sérelem ér, érte kiáltunk, ha megijedünk valamitől ebben a gyakorta ijesztő világban, őt hívjuk, ha rosszat álmodunk és az ő ölében húzódunk meg, ha megnyugvást keresünk. Azután amint cseperedünk, iskolásokká válunk, minden reggel ő indít útnak bennünket, tudván, hogy a felnőtté válás rögös útjára léptünk. Akár mellettünk van, akár távol tőlünk, folyamatos aggódás az élete. Félt és óv, dicsér és megdorgál, ha kell, támogat vagy eltilt, ám mindezt szeretetből teszi, hiszen leginkább a csalódástól óv bennünket. Hitem szerint nap, mint nap hálát kell adnunk édesanyánkért, hiszen talán a legtöbbet neki köszönhetjük. Igaz, hogy az év egyetlen napja - május első vasárnapja - korántsem elegendő ahhoz, hogy egy egész élet aggódó szeretetét megköszönjük, ám ez a nap legyen legalább annyira ünnepélyes, hogy érezze: fontos nekünk! Köszöntsük most őket innét, az újság hasábjáról David L. Weatherford kiművelt gondolataival! Köszönet Gyengéd irányításod befolyásolt mindenben, amit tettem, amit teszek, és amit valaha tenni fogok. Jóságod kitörölhetetlenül rányomta pecsétjét mindenre, ami voltam, ami vagyok és ami valaha leszek. Ily módon részese vagy mindennek, amit elértem, és amivé válók. Amikor segítek a szomszédomnak, ott van a te segítő kezed is. Amikor enyhítek barátom fájdalmán, ezért ő neked is tartozik. Amikor szavakkal vagy példamutatással helyes utat mutatok egy gyereknek, elsősorban te vagy a tanítója. Minden, amit teszek, a tőled tanult értékrendet tükrözi vissza. Minden rossz, amit kijavítok, minden szív, amelyet felvidítok, teher, amelyen könnyítek, irántad való tiszteletadás, a maga szerény módján. Mert te adtál nekem életet, és ami még fontosabb, leckéket arra, hogyan kell élni. Te vagy minden jónak a forrása, amit elértem életem során. Mami, köszönetét mondok mindazért, ami vagy és ami én vagyok. • David L. Weatherford Kalendárium A közbiztonság helyzete hagyott némi kívánnivalót maga után száz évvel ezelőtt a környéken, a kivilágítatlan utcák homályában ugyanis egy banda lesett a járókelőkre. Ezen kívül hírt adunk egy gyomorforgató esetről és egy történelmi értékű szövetről is. A bevezetőben említett közbiztonság helyzetével az Esztergom foglalkozott április 30-án. „A legsötétebb külvárosból. A királyi város egyes utcáiban még mindig felüti fejét a régi betyár virtus. Valóságos terrorizmust gyakorolnak vasár- és ünnefmaponkint estefelé a tucatjával egymásba fogódzóföldmiveslegények. A családos rendőr 24 frtért nem akarván testi épségét kockáztatni, nem mer erélyesen fellépni az ilyen féktelen csoportokkal szemben. Ismételt panaszok hallatszanak, békés járókelőkbe mindenáron belekötnek, őket inzultálják és brutális módon bántalmazzák. E héten két panaszt vettünk, mindkettőt iparossegédektől, bogy a garázdálkodó fóldmives ißüsdg őket, bár semmit nem tettek, bántalmazta. Az egyiktől cigarettát kértek, a másiktól pedig egy koronát kölcsön. Természetesen egyik sem adott nekik s ezért megverték őket. ” Talán a rendőrség fellépése, vagy az utcák jobb megvilágítása kedvét szegte volna a legényeknek. Ez utóbbira bizonyára lehetősége lett volna a városnak, hiszen jól jövedelmezett a villamos világítás, amint arról az Esztergom és Vidéke május 4-én beszámolt. „A villamos mű jövedelme. Arról értesültünk, hogy a villamos mű minden valószínűség szerint az első üzemi év lezártával már is tiszta jövedelmet fog hozni a városnak, és pedig mintegy 3000 koronát. ” Történelmi becsű emlék tulajdonosa volt egy nyergesújfalui kárpitos, adta hírül az Esztergomi Lapok május 4-én. „Hoffmann Ignác volt udvari kárpitos és a Ferenc József rend lovagkeresztese nyergesújfalusi lakos féltő gonddal őriz egy igen becses nemzeti emléket: a koronázási sátor damaszt burkolatát. Hoffmann Ignácz készítette ugyanis 186- ban azt a díszsátort melyet a király a koronázási ünnepélyek alkalmával használt. Ezen sátor szövetét annak idején Hoffmannak ajándékozták. Ezen szövet kisebb részét a volt udvari kárpitos a nyergesújfalusi r.k. templomnak ajándékozta, hol abból egy igen díszes kivitelű Együtt írunk, nevetünk- Pesti Pisti rovata Anyátok napja (Sz'al az úgy van, hogy én már nem szeretem Fajkasházi Tivadajt. Pedig. Mint ráulió- kabarés, neki köszönhetjük a fenti címet, meg azt, hogy amikor lányismerőse végigtekert I az Andrássy úton biciklivel, szájvédő maszkban, és fekete lett ama fehér álarc, akkor azt írta, hogy „ólomarcú lány”, és napokig kacagtunk. Na, mindegy. Váltsunk témát.) Interjú az Isteni Bubussal Most elmész, és interjút készítesz az Isteni Bubussal - mennydörögte a népszerű képes magazin főszerkesztője az alázatos testtartásba görnyedt D-nek. És D. ment. Egy jó újságíró nem ismer lehetetlent - suttogta, és vidáman fütyörészett „Interjú az Isteni Bubussal! Micsoda kiugrási lehetőség!” Isteni Bubus napjaink legnépszerűbb popcsillagai közé tartozott. Fényképei és a róla szóló háttéranyagok - intim pletykák és dicsőítő kritikák - a képes magazinok döntő hányadának állandó magas bevételt biztosítottak. Koncertjein szinte semmit sem lehetett hallani a zenéből az extázisbán tomboló rajongók visításától. D. elővette mobiltelefonját, hogy az Isteni Bubus Marketing és Ügynökségen keresztül megpróbálja lebeszélni a riport időpontját, egy csicsergő női hang azonban közölte vele, hogy az Isteni Bubus idén már nem ad riportot, de ha D. akarja, a jövő karácsonyra előjegyzésbe tudja venni. D. könyörgőre fogta, miszerint az késő, meg hát mégis, ugye, a karrierje, de a csicsergő női hang nem hagyta befolyásolni magát. Vigasztalásul azonban felajánlott egy dedikált életnagyságú Isteni Bubus posztert. Egy jó újságíró nem ismer lehetetlent - dünnyögte D. és elhatározta, hogy személyesen próbálkozik, de még a portáig sem jutott. A szálloda bejárata előtt söp- rögető idősebb férfi meglátva D. sajtóigazolványát, szó nélkül megragadta és áthajította a járdát szegélyező bukszuson. D. elhatározta hát, hogy cselhez folyamodik. Pizzásfiúnak öltözött, hogy kijátszva a mamelukokat a popcsillag közelébe férkőzzön. A földszinten őrködő biztonságiak azonban észrevették a tészta alól kikandikáló diktafont. D. alig bírt elszaladni előlük. Különböző álöltözetekkel egyre és egyre beljebb jutott. Sikeresen áthaladt a forgóajtón. Elsétált a portásfülke előtt és a földszinten őrködő biztonságiak előtt, beszállt a liftbe, majd kiszállt a megfelelő emeleten. A cél előtt azonban valami mindig közbejött. Egyszer köztársasági elnök maszkban túljutott Isteni Bubus személyi titkárán is, de a rózsaszín kétszárnyú ajtó előtt heverésző több, mint testőrt nem tudta megtéveszteni. „Újságíró” - harsant a riasztás és D-nek újra szaladnia kellett. Nagyon sebesen. Egy jó újságíró nem ismer lehetetlent - hörögte D. és elhatározta, hogy erőszakot alkalmaz. Bakancsot, military nadrágot és golyóálló mellényt öltött. Egy fegyverkereskedésbe ment, ahol túlélőkést, gázsprayt, elektromos sokkolót és automata fegyvereket vásárolt. D. türelmesen kivárta a sötétedést, bekormozta az arcát, majd akcióba lépett Az utcán söprögető idősebb férfit elektromos sokkolóval, a nagydarab portást pedig ideggázzal kábította el. A földszinti biztonságiakkal egy jól irányzott géppisztolysorozattal végzett. A kínai liftes fiúnak egyszerűen átharapta a torkát, majd a megfelelő emeleten egv tigrisugrással kivetette magát a liftből, és pontos lövésekkel ritkította az Isteni Bubus lakosztálya előtt csoportosuló testőröket. Amikor elfogyott a töltény, D. kést rántott és a még ellenálló biztonságiakra rontott. Sebeket adott és kapott, ám egyre közelebb jutott a rózsaszín kétszárnyú ajtóhoz. A rávetődő személyi titkárnak kitörte a nyakát. A több, mint testőrt már a titkár pálmafás nyakkendőjével fojtotta meg. D. fellélegzett. Végre ott állt Isteni Bubus lakosztálya előtt. Rendbe szedte öltözékét, lesöpörte a magára tapadt agyve- lődarabokat, megfésülte gyérülő haját, elővette hűséges diktafonját, majd udvariasan kopogott a rózsaszín kétszárnyú ajtón. Szabad! - harsant Isteni Bubus bársonyos falzettje. D. mosolygott. Egy jó újságíró nem ismer lehetetlent - gondolta magában, és diszkrét fél mosollyal az arcán belépett. A 8 éves kisfiúk és a mata-matai selyemmajmok társaságában időző Isteni Bubus azonnal fejbe lőtte egy női revolverrel. D. kezéből még a jókötésű sírásók sem tudták kitépni a diktafont. A temetésén amúgy jó volt a hangulat. A népszerű képes magazin főszerkesztője különösen vidámnak tűnt. „Jó fiú ez a D, hozott anyagot.” mennyezetet készítetek. A történelmi becsű emléket érdemes volna pl. a bazilika részére megszerezni és úgy tudjuk, hogy Hoffmann Ignác minden ellenszolgáltatás nélkül bocsájtaná azt rendelkezésre, ha ez irányban lépések tétetnének. ” Érdekes lenne megtudni, hogy vajon mi lett ezzel a szövettel. A felettébb gyomorforgató eset Kesztölcön történt, amelyről szintén az Esztergomi Lapok hasábjairól értesülhetünk. „Furcsa histórián mulatnak most a jó kesztölciek. Megtörtént ugyanis, hogy Perutek kesztölci gazdának lépfené- ben elpusztult két darab hizó ökre. Mi sem természetesebb, hogy Beck járási állatorvos kiszállván a helyszínére a két dögöt annak rendje és módja szerint desinficálta, bőrüket behasogatta és jóféle petróleummal és karbollal leöntvén a község határában jó mélyen elásatta az eképen denaturált szarvasmarhákat. Történt azotiban, hogy néhány kesztölci zsellérnek erős gusztusa támadt egy kis marhahúsra. Mi sem természetesebb, hogy azonnal a két denaturált tulokra gondoltak, melyeket egy holdvilágos éjjelen ki is ástak nyugalmas sirjukból és testvériesen megosztozának a kövér falatokon. Erre mindenki hazavitte a maga részét családi tüzhelyéhz és két héten keresztül vígan rotyogott néhány kesztölci család fazekában a petróleum és karbollal köritett marhahús gulyás, beafsteak, ross- beuf vesepecsenye és rostélyos alakjában sőt vadmódra is elkészítve. A jó gyomrú családok azt állítják, hogy ilyen jót még világéletükben sem ettek!?” • Gál Kata
