Hídlap, 2005. április-június (3. évfolyam, 63-127. szám)
2005-04-22 / 78. szám
2 HÍDLAP • 2005. április 22., péntek ORSZÁG-VILÁG www.esztergom.hu Száz személy ellen emelhetnek vádat (H) Jogosulatlan rokkantnyugdíjazások miatt több mint száz személy ügyében javasolnak vádemelést a nyomozás befejeztével a borsodi rendőrök. A száz személy között 11 megvesztegetett orvos és 3 asszisztens, továbbá 93 vesztegető nyugdíjas van - közölte a megyei főkapitányság szóvivője. A betegségek számától, jellegétől, súlyosságától, és az életkortól függően harminc, kétszázezer forint közötti összeget kértek az egészségügyi dolgozók a törvénysértő leszázalékolá- sért. A rokkantnyugdíjaztatás a pénz átadása után általában megtörtént. Másodfokú készültség a Maroson (H) Másodfokúra emelték az árvízvédelmi készültséget a Maroson. A napok óta tartó eső miatt árad a többi hazai folyó is. A Dunán még nem kell készültséget elrendelni. A Tiszán és mellékfolyóin, a Zagyván, a Tárnán, a Berettyón viszont árhullám indult el. Belvízvédelmi készültség több helyen van érvényben. Jelenleg, több mint 56 ezer hektárnyi területet borít a víz az országban. Megállhatna a népességcsökkenés (H) Ha minden nő legalább két gyereket szülne, közel jutnánk ahhoz, hogy megállítsuk a honi népességcsökkenést, ami egyébként nem tér el az európai trendektől - hangzott el a Kárpátok Szociális Alapítvány és a Polgári Magyarországért Alapítvány konferenciáján. Figyelmeztették a parlamentet (H) Magyarország az Európai Bíróság elé kerülhet - állítja több hazai emberjogi szervezet - ha a parlament elfogadja azt a törvényt, amely megfosztja költségvetési önállóságától az Egyenlő Bánásmód Hatóságot. Megbüntették a távközlési társaságot (SK) Tízmillió koronára büntette meg a szlovák versenyhivatal a Slovak Telecomot (ST). A hivatal állásfoglalása szerint a távközlési vállalat visszaélt piaci helyzetével és nem vette figyelembe az építkezési tervrajzokat, azokon pedig a kapcsolódási pontokat. Káosz a házasságkötésnél (SK) Döntött a szlovák kormány és nem támogatja azt az ANO által elkészített törvényjavaslatot, mely a házastársi szerződés intézményének törvénybe iktatásáról szól. Az előkészített javaslat szerint a házasságkötést a polgári törvénykönyv szabályozná, és a házasságkötők a házasság alatt is módosíthatnák a vagyonmegosztásról szóló szerződést. Több lett a bűncselekmény (SK) Több ügyet oldott meg a szlovák rendőrség a 2005-ös esztendő első három hónapjában, mint tavaly ilyenkor. A növekedés 12 százalékos, 15 020 esetben járt el a rendőrség sikeresen. A bűnesetek nagy százalékban gazdaságiak voltak, de az illegális határátkelésben is jó mutatókkal rendelkezik a rendőrség. Emelkedés mutatkozott a betörések és autólopások terén is. A drogtörvény módosítását kezdeményezi az SZDSZ A drogtörvény módosítására irányuló javaslatot nyújt be öt SZDSZ - es képviselő jövő hét hétfőn a parlamentnek. A liberális képviselők azt szeretnék elérni, hogy a kábítószer-fogyasztókat a törvény ne tekintse bűnözőnek. Az indítvány értelmében, a jövő- j ben a kábítószer-fogyasztás nem, i csak a kereskedelem vonna maga | után büntetőjogi következménye - I két. A javaslatot jegyző Eörsi Má- j tyás, Fodor Gábor, Gulyás József, I Gusztos Péter és Horn Gábor sze- | rint „ahelyett, hogy iskolai preven- j ciós programokon keresztül felvilá- | gosítanák a diákokat, az állam arra | költ, hogy a kábítószert már kipró- I bált és lebukott fiatalokkal az úgy- j nevezett elterelés keretében ismertesse meg a drogok veszélyeit.” i Fodor Gábor az SZDSZ ügyvivő/ je úgy nyilatkozott, hogy: „Nem látjuk indokoltnak, hogy az alkalmi fogyasztókat és a kábítószer-függőségben szenvedőket ilyen keményen büntessék. Szerintünk inkább a prevencióra, illetve a gyógyításra kéne helyezni a hangsúlyt.”-A szabad demokrata politikus szerint erre azért van szükség, mert a hazai rendőrség statisztikái szerint évente mintegy 4500 eljárás indul kábítószerrel való visszaélés miatt, és ennek több mint 80 százaléka az alkalmi fogyasztókat érinti. Fodor hozzátette, hogy sem az MSZP-vel, sem az Igazságügyi Minisztériummal nem egyeztettek ez ügyben, de a javaslat kidolgozása során azonban több civil szervezettel is felvették a kapcsolatot, akik - mint mondta - „mind egyetértettek a kezdeményezésünkkel.” Gusztos Péter elmondása szerint, a szabad demokraták indítványáról egyeztettek több civil szervezettel, köztük drogprevencióval foglalkozó és kábítószeres betegeket ellátó szervezetekkel is, akik egyetértettek a javaslat dekriminalizálási szándékával. A Büntető Törvénykönyv módosítása azért sürgető, mert annak egyes rendelkezéseit tavaly az Alkotmány- bíróság megsemmisítette. Az Igazságügyi Minisztériumnak május 31- ig kell pótolnia a hiányos részeket. • EJ. Új adózókat és hiteleket ígér Veres Sikeres Magyarországért címmel új hitelprogramot indít a kormány, melynek részleteiről a hét végén tárgyalnak az érintett miniszterek - jelentette ki csütörtökön Veres János, kijelölt pénzügyminiszter. A bizottsági meghallgatáson Veres János pénzügyminiszter-jelölt elmondta, hogy a miniszterelnök által meghirdetett száz kis lépés politikájának egyike eleme lesz a „Sikeres Magyarországért” hitelprogram. Mintegy egymillió munkaképes magyar nem vesz részt a közteherviselésben, ezért miniszterként egyik legfontosabb célja az ő bevonásuk az adózás rendszerébe. A PM kijelölt vezetője megjegyezte: kinevezése után a minisztérium más rendszerben, szigorúbb határidőkkel ellenőrzi majd az áfa-vissza- utalásokat. Veres János úgy vélte, hogy idén nem lesz szükség pótköltségvetésre, és 2010-ben euróval fizethetünk majd Magyarországon. • Ep Elkészült a Nemzeti Szélessávú Stratégia programja Az informatikai tárca közétette a Nemzeti Szélessávú Stratégiát (NSZS), amely a szélessávú internet terjesztésének felgyorsítására tesz programjavaslatokat. A programok összes forrásigénye meghaladja a 300 milliárd forintot-, olvasható az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) közleményében. A stratégia legfontosabb célként azt jelölte meg, hogy 2008 végéig a szélessávú elérések aránya, az e-közigazga- tási szolgáltatások használata és a kereskedelmen belül az e-kereskedelem részaránya érje el az EU, 2013-ra, pedig a korábbi 15 tagország átlagát. Kiemelt cél az is, hogy a 2010-re az ország egész területén elérhető legyen a szélessávú internetszolgáltatás, és a digitálisan írástudatlan lakosság aránya 2008-ig 50 százalék alá csökkenjen. A készítők szerint az e-közigazga- tás, illetve az e-kultúra fejlesztése központi programként, a szélessávú közmű fejlesztése pályázati úton, az e-üz- let támogatása pedig pályázatokkal és a Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) II- ben megjelenő programokkal érhető el a leghatékonyabban. A szélessávú közmű program finanszírozására a 2006-os költségvetésben 18 milliárd forint szükséges, amelyből 10-11 milliárd az IHM költségvetésében és a 2004-2006 közötti időszakra vonatkozó első NFT- ben szerepel. A fejlesztéspolitikai eszközök forrásigénye 2 milliárd forint, az IHM költségvetéséből. Az NFT Il-ben a szélessávú közmű programok tervezett forrásigénye 290 milliárd forint, ami magába foglalja a magán-, a nemzeti és az uniós finanszírozást is. A forrásigény csaknem 70 százalékát teszi ki az intelligens iskola program. A stratégia részeként elkészült helyzetelemzésből kiderül, hogy a 100 lakosra jutó szélessávú internet- eléréseket nézve jelentős lemaradásban vagyunk az Európai Unióhoz képest. Magyarországon az összes internetelérés csaknem fele szélessávú, a stratégia előrejelzése szerint ez az arány 2006 végére eléri a 60 százalékot. A hazai piac erősségei a csökkenő hírközlési tarifák, a 70 százalék fölötti kábeltévés lefedettség, az EU-átlaghoz képest is magas középiskolai internetelérések és személyi számítógépek száma, valamint a lakosság internetről alkotott pozitív képe. • Epress József Hőerőművet vásárolhat a Szlovák Gázművek A Szlovák Gázművek (SPP) nagy érdeklődést tanúsít a hat szlovákiai hőerőmű-társaság privatizációja iránt, amelyek jelenleg száz százalékban az állam tulajdonában vannak. „Valóban érdekes lehet a számunkra a hőerőművek privatizációja, azonban meg kell várnunk a konkrét ajánlatot. A készülő privatizáció minden lépését nyomon követjük” - mondta Jan Massman, az SPP igazgatótanácsának elnöke. A koalíciós pártok februári döntése alapján a hőerőművek privatizációja úgy történne, hogy a hőerőművek részvényeinek 51 százaléka kerülne eladásra, a maradék részvényeket pedig térítésmentesen átruháznák az önkormányzatokra. A stratégiai befektető maximálisan csak a részvények 66 százalékát birtokol- j hatja, de ebben az esetben meg kell egyeznie a helyi önkormányzattal. A I Nemzeti Vagyonalap (FNM) azt ja- j vasolta a gazdasági minisztériumnak, hogy a részvények 51 százaléka helyett a 66 százalékukat adják el, hiszen a költségvetési hiánnyal küzdő önkormányzatok előbb-utóbb úgyis eladnák az eladható 15 százalékot. A pozsonyi, kassai, zólyomi, nagy- szombati, túrócszentmártoni és zólyomi hőerőművek 51 százalékának eladásáról már tavaly szeptemberben döntött a kormány. • Révész Nem változik az új felsőoktatási törvény koncepciója A kormány nem támogatta azoknak a módosító indítványoknak a többségét, melyek megváltoztatnák az új felsőoktatási törvény alapkoncepcióját. A jogszabálytervezethez ötszázharminchét javaslat érkezett - mondta Magyar Bálint oktatási miniszter szerdai sajtótájékoztatóján. Magyar Bálint elmondása szerint, több mint félezer, egészen pontosan ötszázharminchét módosító indítvány érkezett az új felsőoktatási törvény tervezetéhez, melyek közül a kormány a szerdai ülésén kilencvennégyet támogatott. Mint mondta: sokan annak ellenére szeretnék alapjaiban megváltoztatni a koncepciót, hogy azt a hét legfontosabb szakmai szervezettel együtt hozták tető alá. A tárca vezetője az elfogadott módosítások közül kiemelte: az intézmények irányító testületéinek a szervezetre vonatkozó döntések előtt ki kell kérniük a szenátus véleményét. A másik változás a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) kérésére került be, mely szerint az államilag finanszírozott képzéseknél a támogatott időszak két félévvel tovább tartson. A harmadik módosítás a diákigazolványokon látható feliratokat egészítené ki angol nyelvű tájékoztatóval. A miniszter rámutatott: elkészült a Magyar Universitas program honlapja, ahol egyebek között a törvény- tervezet teljes szövege olvasható. Az érdeklődők régiókra és intézményekre bontva megtalálják a felsőoktatási beruházások leírásait, látványtervekkel kiegészítve. Az ígéret szerint hamarosan ösztöndíjakról és pályázatokról is lesz tájékoztató. • Epress Robert Fico az egészségügy átszervezésére készül Robert Fico, a Smer - szociálna demokrácia (Smer-SD) elnöke szerint az egészségügyi reformot a 2006-ben hatalomra lépő új kormány teljesen meg fogja változtatni. Fico elmondta, pártja az új kormányalakítási tárgyalások során ragaszkodni fog ahhoz, hogy az egészségügyi törvényt megváltoztassa, és a szlovák egészségügy visszakapja a közjogi jellegét. „így fogjuk megakadályozni, hogy a magántársaságok elherdálják a közpénzeket” - jelentette ki a Fico. A Smer-SD azt tervezi, hogy az új törvényben pontosítja az egészségügyi biztosítás által megtérített egészségügyi ellátás mértékét. „Módosítani akarjuk az alkotmánynak az egészségügyi ellátásról szóló cikkelyét is, mégpedig olyan módon, hogy ne lehessen kétségbe vonni az állampolgárok ingyenes egészségügyi ellátáshoz való alkotmányos jogát” - állapította meg a pártelnök. Fico úgy véli, az egészségügyi reformnak az a célja, hogy a közegészségügyet magánszemélyek és pénzügyi csoportok kezébe juttassa. A reform következtében a szlovák egészségügyben nem következtek be minőségi változások, nem lett sem hozzáférhetőbb, sőt a gazdálkodása sem lett kiegyenlítettebb és nyereségesebb. • Rga Törődni kell a szeméttel is 2006. január í-jétől lép hatályba a hulladékokról szóló új törvény, amely megtiltja a kertekből, parkokból, temetőkből származó biológiailag szétbomló hulladékok tárolását és elégetését. „Az önkormányzatoknak hamarosan el kell gondolkodniuk azon, hogyan fogják megoldani a kommunális hulladék részét képező biohulladékok elkülönítését, elszállítását és hasznosítását” - jelentette ki Radoslav Plánicka, a Föld Barátai - SPZ (PZ SPZ) mozgalom tagja. Szerinte az önkormányzatok nagy része még eddig nem foglalkozott ezzel a problémával, és nem tudnak a biohulladék olcsó és egyszerű újrahasznosításáról sem. „A biohulladék alkotja a kommunális hulladék 30-45 százalékát. A fejlett •környezetvédelmemmel rendelkező országok a biohulladék tárolása és elégetése helyett a biohulladék osztályozását és újrahasznosítását vezették be” - mondta Plánicka. A Föld Barátai a biohulladékok újrahasznosítását a komposztálással képzelik el. • Gubík