Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)
2005-02-24 / 38. szám
www.istergranum.hu RÉGIÓ 2005. február 24., csütörtök • HIDLAP • Semmibe vették a termelők követeléseit A kormány és a gazdák külön-külön helyszínen és csak faxon tárgyaltak egymással Folytatás az 1. oldalról A Parlament előtti keddi demonstráción felszólalt Bottka Pál, a Szlovák Földtulajdonosok és Agrárvállalkozók Szervezetének elnöke. „Tudom mii ven az, amikor a gazda a puszta létéért küzd. A szlovák helyzet most valamivel jobb, hiszen Simon Zsolt földművelésügyi miniszter mindent elkövetett, hogy a gazdák még karácsony előtt megkapják a hazai és uniós támogatást. Ha ez nem történt volna meg, valószínűleg most együtt demonstrálunk” - hangzott el Bottka Pál beszédében. Lapunk megkeresésére a társulat elnöke elmondta: a magyarországi gazda- szervezettel már tíz éve szoros kapcsolatot tartanak fenn, rendszeresen megtárgyalják gondjaikat, és ahogy tudnak, segítenek egymásnak.- A „parasztbecsület” azt diktálja, hogy a szolidaritás elve alapján legalább jelenlétünkkel részt vállaljunk a gondjaikból. A magyar és a szlovák gazdák megérdemlik, hogy tisztességes feltételek mellett tudjanak gazdálkodni, és biztosítani tudják családjuk megélhetését - jelentette ki Bottka Pál. Bottka Pál szerint a szlovák földművelésügyi miniszternek hivatalba lépésekor kétéves hátrányt kellett ledolgoznia a többi uniós tagállamhoz viszonyítva. Azt viszont kifogásolja, hogy a minisztérium a szabad piacra hivatkozva nem korlátozza a külföldi olcsó zöldség-gyümölcs behozatalt Szlovákiába. Szerinte a többi uniós országban is szabad piac van, de azok mégis megoldják a hazai termelők áruinak felvásárlását. Mégpedig úgy, hogy előbb felmérik a hazai állományt, csak ez után szabják meg, mennyi import árura van szükség. A lengyelországi olcsó zöldség-gyümölcs behozatallal kapcsolatban elmondta: azért tudják ott alacsonyabb áron kitermelni áruikat, mert kevesebb járulékot kell a tulajdonosoknak az állam felé megtéríteniük. A termelők nagy része ott családi gazdaságot működtet, ami szintén kevésbé költséges, mint Szlovákiában. A minőségi védjegy bevezetését azonban mindenképpen pozitív előrelépésnek tartja. Véleménye szerint azonban nem csak a minisztérium hozzáállásában van hiba. A gondokat a gazdák maguknak is köszönhetik, hiszen az uniós csatlakozás előtt tájékoztatva voltak a felmerülő problémákról, de azokra nem reagáltak megfelelőképpen. • CzM Zavarja-e Önt a szigorúbb határellenőrzés? Értékessé válhatnak az elöregedett járművek Tegnapi lapszámunkban elsőként írtunk arról, hogy a forgalomból kivont, tizenöt évnél idősebb gépjárművek esetében adandó kedvezmény felét az állam, másikfelét a gyártó, illetve a forgalmazó vállalná. A kezdeményezéssel kapcsolatban megkérdeztük a Levegő Munkacsoport elnökségi tagját, Lenkei Pétert, mi a véleményük a tervezetről. Lenkei elmondta, hogy a GDP 14 százalékát viszik el a gépjárműveket támogató kiadások, amelyek négyszer annyi kiadást jelentenek az államnak, mint amennyi bevételt eredményeznek. Kifejtette, hogy semmi nemű olyan támogatással nem tudnak egyetérteni, amely hasonló célokra von el állami forrásokat. Ezzel szemben a Porsche Hungária Skoda üzletágának igazgatója lapunknak elmondta, hogy jónak tartja az ötletet, mivel ezen a módon viszonylag hatékonyan meglehetne fiatalítani az igen elöregedett gépjárműparkot. Méhn Imre három évvel ezelőtt már benyújtott egy hasonló tervezetet az éppen távozó kormánynak, de akkor érthető okból a téma lekerült a napirendről. Most azonban az igazgató megerősítette: környezetvédelmi szempontból sem lenne hátrányos a csereprogram, hiszen az új, korszerűbb gépjárművek kevesebb káros anyagot bocsátanak ki. Másrészt jelentős állami bevételeket hozhat, tekintve az áfa és a regisztrációs adó bevételeit. Ugyanakkor az állami bevételekből támogatható az említett rendszer, csak meg kell előlegezni a beindulását - fogalmazott Méhn, hozzátéve, hogy erre már jó gyakorlatok működnek az unión belül. Petíció a Magyar Köztársaság Kormányához a magyar gazdák életben maradása érdekében Követeljük: 1. A tárgyalások azonnali megkezdését, a gazdákat lejárató sajtókampány beszüntetését. 2. A 2004. február 25-én aláírt Demonstrációs Megállapodás maradéktalan betartását. 3. A velünk azonos időben csatlakozó országok gyakorlatának megfelelően a terü- letalaf)ú támogatások és a nemzeti kiegészítő támogatások kifizetését, (...) 4. A mezőgazdaságot és vidékfejlesztést érintő uniós pályázatoknál töröljék el az ÁFA-kötelezettséget. 5. Az uniós gyakorlatnak megfelelően az érdekképviseleteket folyamatosan tájékoztassák az ágazatot érintő kifizetésekről, a beérkezett pályázatokról és a feldolgozottság mértékérőlf..) 6. 2005. február 28-ig hirdessék meg az idei nemzeti támogatásokat (...) 7. A kormány az Európai Unió által biztosított gabona intervenciós felvásárlás helyzetéről adjon teljes körű tájékoztatást, nevezze meg a késlekedés felelőseit, biztosítsa az intervencióra felajánlott gabona felvásárlását (...) 8. A 40 milliárd forintos Agrárfejlesztési Hitelprogramban csak a termelők és kizárólag termelők által létrehozott termelői szerveződéseik vehessenek részt (...) 10. Az Európai Unióban alkalmazott gyakorlatnak megfelelően a minőség-biztosítás és minőség-ellenőrzés intézményrendszerét alakítsa ki (...) 11. Követeljük továbbá (...) az ÁFA-visszaigénylési minimumhatár eltörlését(...), a hibásan meggyengített falugazdász rendszer újra működőképessé tételét (...), a mező- gazdaság sajátosságaihoz igazodó hitel- és kamatpolitikát, GAZDABANK létesítését (...), a gyenge adottságú szántóterületek erdősítéséhez (évi 24.000 ha) az Európai Uniótól igényelhető támogatás teljes körű felhasználásához a nemzeti támogatási hányad (2 milliárd Ft) biztosítását^..), adóskonszolidációs program meghirdetését. 12. Azonnal intézkedjenek arról, hogy az MVH-t kinevezett vezető irányítsa, intézkedjenek a hivatal akkreditálásáról, az EU-támogatások kockázatmentes kifizetése érdekében. Budapest, 2005. február 18. Demonstrációs Bizottság A zöldek ellenzik az autócsere állami támogatását A Levegő Munkacsoport ellenzi azt az egyelőre még csak ötlet szintjén létező tervet, melyet a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) terjesztett a kormány elé. A tervezet szerint aki egy tizenöt évesnél idősebb kocsit kivonat a forgalomból, jelentős kedvezményt kaphat új autója vásárlásához. Ebed eredményesen menetel Látványos fejlesztési tervek a kistelepülésen A 2005-ös év látványos fejlődést hozhat az 1100 lakosú szlovákiai község számára, hiszen egy időben több nagy beruházás is átlép a terv fázisból a megvalósítás szakaszába. Várhatón egy hónap múlva fogadják el az illetékes hivatalok a község területfejlesztési tervét. Nagy Tibor polgármester hangsúlyozta, hogy a terv egyik legfontosabb része az ipari park kialakítása. Az elkövetkezendő idők feladatai közé tartozik, hogy a telket fölvásárolják, illetve bérbe vegyék, majd erre építési engedélyt kérjenek. A munkák zömét már elvégezték, és a tervek nagy része is elkészült. A park kialakításához szükséges anyagi forrást európai uniós pályázatoktól reméli az önkormányzat. Az ötven hektáros ipari park kialakítását követően építési telkek és lakóházak kialakítását is tervezik. Mindettől elsősorban a munkanélküliség helyzetének javulását várják. A korábbi évekhez viszonyítva idén több pénzből, mintegy 11 millió koronából gazdálkodhat idén a község. A település vezetője elmondta, hogy folytatódik az új községi hivatal építése a településen, melv- re négy és fél millió korona kölcsönt vett fel az önkormányzat. Az új községi hivatal alapkőletétele tavaly nyáron történt meg, az épület teljes átadását idén augusztusban tervezik. Azért van szükség a gyors tempóra a kivitelezésnél, mert hat éve - a Párkánytól való különváláskor - az akkori nyugdíjas klub épületébe költözött a hivatal, de azt mielőbb szeretnék visszaadni eredeti tulajdonosának. • Kertész Viktor Nyitrai Andor (nyugdíjas) Jómagam nem szoktam átjárni a határon, de a gyerekeim, unokáim az utóbbi időben minden héten ellátogatnak a párkányi hullámfürdőbe. Ok me- I sélték, hogy többet kell várniuk a határátlépésnél, benéznek a határőrök a kocsikba is. Nem értem, mi féltenivaló van ezen az elnökön, annyi haszna sincs belőle a világnak, mint egy hómunkásból. Szabó Klára (titkár) Nem szeretek várni, és mivel most volt részem benne, megfogadtam, hogy amíg ez a csúcstalálkozó vág)' konferencia tart, addig nem teszem a lábam Szlovákiába. Hallottam, hogy a buszok, teherautók, kamionok egyáltalán nem járhatnak, sőt még a csatornák fedelét is lehegesztették. Nem tudom, mire jó ez a felhajtás. Fekete Tibor (villanyszerelő) Gyakran járok át Párkányba, mert ott elég olcsó a sör. Szinte kétnaponként utazom, a határőrök már jól ismernek, ezért engem nem is vizsgálnak meg annyira. Ennek ellenére sokat kell várnom, mert a többieket ugyanúgy komolyan átvizsgálják, ezért ha a napokban utazom át, mindig szánok rá egy-két órát, nem tervezek más programot. Békés Júlia (egyetemi hallgató) Ritkán járok át Párkányba, éppen ezért meg is értem, hogy George Bush miatt ekkora felhajtást csinálnak. Szegénynek van is oka félni... Nem tőlünk, magyaroktól, az igaz, tőlem meg végképp nem, hiszen nem érdekel a kisstílű politikájú, de biztos vagyok benne, hogv sokakat, akik gyakrabban járnak a két város között, zavar ez a túlzott hisztéria. A sok baj ellenére jó termés ígérkezik Az idei tél eddig kíméletes volt a mezőgazdasággal Borban az igazság a Felvidéken is Több, mint harminc helyi borász részvételével rendeztek borversenyt február 20-án, vasárnap Ebeden. A hatodik alkalommal megtartott eseményen 46 fehér és 18 vörös borfajta mérettetett meg. A pálmát Mikóci Alajos hozta el, díjnyertes bora - az igazságos bíráskodás eredményeképpen - a Cabernet Savuignon volt. • KV Folytatás az l. oldalról A tavaszi munkálatokat lassan meg kéne kezdeni, de amíg az éjszakai fagyok veszélye fennáll, addig tolni kell a kerti munkákat - mondják a gazdák. Két-három héten belül a szőlőt is metszeni kéne, de az időjárás miatt ez még csúszhat. A Komárom-Esztergom Megyei Falugazdász Hivataltól megtudtuk, hogy még nem érkezett bejelentés fagykárok miatt. A fiatalabb gyümölcsösök sem rügyeznek még, de a rügyszámok vizsgálata kedvező termésre enged következtetni. A régióban a szőlő- és gyümölcsültetvények jól vészelték át a telet, a gyümölcsfák ágain nem volt tartós jégborítás. A vizsgált rügyekben számottevő fagykár még nem mutatható ki. Gimeskövi Károly kesztölci borász szerint nem valószínű, hogy károsodott a szőlő. Komolyabb fagykár akkor keletkezik, ha egy héten keresztül -20 fok alatt van a hőmérséklet. Kesztölc térségében mindössze egy-két napig volt ennyire hideg, s ezt a tőkék gond nélkül elviselik. De folyamatosan figyelik a szőlőültetvényeket a neszmélyi Hilltop Rt.-nél is. Fagykárt egyelőre itt sem észleltek. A falugazdászok szerint a csapadékos napoknak köszönhetően a vetés megerősödött a télen. A gabonavetés 90 százaléka magyar fajta, ezek pedig jól bírják a fagyot; a magyar búza hótakaró nélkül is jól viseli a zord időt. A fajta nemesítői speciális hűtőkamrákban, mínusz 25 fokon tesztelték a gabonát. Csak azok a fajok kaptak megfelelt minősítést, melyek ezt a hőmérsékletet túlélték. Termésbecslésre a kalászosok estében csak a tavaszi időjárás ismeretében és a fejtrágyázást követően vállalkoznak. A börzsönyi ribizlisek sem tudják még, hogy szenvedett-e kárt az ültetvény, bár a ribizli jó bírja a fagyokat, és a töveket a hó is megvédi. A régió felvidéki részén sem okozott különösebb gondot a nagy hideg. Bottka Pál, a Szlovák Földtulajdonosok és Agrár- vállalkozók Szervezetének elnöke szerint a komáromi járásban nem jelezték a gazdák, hogy gondjaik lennének. Párkány vidékén és Kürtön a szőlőültetvényeken sincsenek gondok, a síkvidékeken azonban lehet károkkal számolni. Korpás András, a kürti mezőgazdasági szövetkezet szőlésze lapunknak elmondta, hogy utoljára 1985-ben és 1987-ben voltak nagyobb fagyok, amelyek országos szinten is komoly gondokat okoztak. Korpás szerint a fagyok okozta károkat senki nem téríti meg, az egyetlen védekezési mód az lehet, hogy jól válasszák meg a területet. A muzslai Rivel kft. borszakértője. Petrech Miroslav lapunknak elmondta, hogy Párkány vidékén csak -15 fokot mértek a domboldalakon, s ez a szőlőre nézve még nem veszélyes. Az egyéves vesszőben csak a -17 fokosnál alacsonyabb hőmérséklet okozna gondot, az is csak akkor, ha huzamosabb ideig tartana. A búcsi mezőgazdasági szövetkezetben - ahol a gabonaféléken kívül szőlőt és gyümölcsöt is termesztenek - eddig szintén nem jegyeztek károkat egyetlen ültetvényen sem, tudtuk meg a szövetkezet elnökétől, Nagy Istvántól. • Ak-cz