Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)
2005-03-05 / 45. szám
www.istergranum.hu SPORT 2005. március 5., szombat • HÍDLAP 7 Brilla Gergő a legnagyobb táti csibész Esztergom méltó színhelye volt a nemzetközi birkózó versenynek BIRKÓZÁS Egy hete birkózóktól volt hangos az esztergomi Pézsa Tibor Sport- csarnok. A BVSC-GANZ-TÁT birkózó szakosztálya a királyvárosban rendezte meg diák, ifjúsági és junior nemzetközi birkózóversenyét. Az eseményen nemcsak a hazai tehetségek léptek szőnyegre, hanem tíz külföldi ország legjobbjai is elutaztak Esztergomba. A viadal táti sikerekkel ért véget, a 18 súlycsoportból kilenc aranyérmet és számos helyezést megszerezve magasan felülmúlták a többi csapatot. A BVSC-GANZ-TÁT birkózóinak felkészüléséért elsősorban Lévai Zoltán felel, aki eg)' hete nem tudott igazán versenyzői mellet lenni, mivel a szervezés elvette minden idejét. Egy héttel később már tiszta fejjel tudta értékelni birkózói teljesítményét.- Az előzetes esélylatolgatások alapján is számítani lehetett a táti sikerekre, de a kilenc aranyérem és a számos dobogós hely minden képzeletet felülmúlt. Ha nem nagy gond, szaladjunk végig az egyes versenyzők eredményein.- A diák korcsoportban Papp György és Készéi Krisztián az ötödik helyen végzett - kezdte mondanivalóját Lévai Zoltán, a BVSC- GANZ-TÁT vezetőedzője. Papp György tavaly már a Magyar Bajnokságon is bizonyított, ott harmadik lett. Készéi Krisztián ötödik helye nagy meglepetésnek számított, nem terveztük, hogy ennyire jó lesz, hajszálon múlott csak, hogy nem végzett előrébb.-A 46 kilogrammosok versenyében volt azért fájdalmas pillanat...- Két versenyzőnk lett harmadik helyezett, kezdjük Tokai Attilával, aki nagy meglepetést okozott. Szorgalmas srác, egyben kitűnő tanuló is, most jönnek ki az eredményei. Brilla Gergő szereplése okozta a legnagyobb fájdalmat, nála aranyéremmel számoltunk, de elcsibészkedte a versenyt. Szépen akart nyerni, és sajnos nem jött össze. Hat éve birkózik, kétszeres országos bajnok. Akitől vereséget szenvedett, azt tízből tízszer megverné, de most nem magának, hanem a hazai közönségnek birkózott. Ügyeskedett, brillírozott, de nem tudott fejben ott lenni a versenyen.-A serdülőknél viszont volt ok az * örömre. Három versenyző is a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel. i - Molnár Ádám (35 kg), Leskó Gábor (42 kg) és Donigoid Péter (47 kg) klasszis birkózók, együtt kezdték sportpályafutásukat. Már most kimagasló alakjai korcsoportjuknak. Tudatos versenyzőknek számítanak, nem számoltunk aranyéremmel, de én le mertem volna fogadni, hogy mindhárman elsők lesznek.- Jäger Krisztiánnál sem lehetett nagyon másra számítani, mint aranyéremre. Az eredmény láttán, akár fogadni is lehetett volna az első helyre.- Krisztián hozta a kötelezőt. Az egész csapat legtehetségesebb, legszorgalmasabb birkózója, példaképe lehet mindenkinek. O még életében nem hiányzott edzésről, sőt az iskolapadban is remek teljesítményt nyújt. Biztos, hogy fogunk vele még a későbbiekben is találkozni nagyobb versenyeken. Lefogadom, hogy a pekingi olimpiára már elutazhat, és ott bármi előfordulhat. Nem nagyképűségből mondom, de ha kint lesz, arannyal tér haza.- Látva Korpást Bálint birkózását, akár belőle is lehet aranyérmes olimpikon.- Korpási nagyot alakított, már az Európa-bajnokságon is remekül szerepelt, ott második lett, és egy orosz versenyzőtől kapott ki. A döntőben most is egy orosz riválissal találkozott, óriási csatát vívtak. Vesztett helyzetből fordított, és az orosz ellenfél nem hitte el, hogy ez megtörténhet. Szenzációs mérkőzés volt.- A junioroknál Robotka László harmadik, míg Szalczinger Dániel ötödik lett. Milyen teljesítményt nyújtottak ezek a versenyzők?- Szalczinger Dániel genetikailag a legjobb versenyzőnk. Ez alatt azt értem, hogy tökéletesen kidolgozott teste van a srácnak, ami nem mellékes, de birkózása még nem állt össze. Tény, hogy nagyon akar. Robotka László is túlzottan akar, talán ezért nem jönnek az eredményei. Idén szeretne bekerülni a válogatottba, de 2005 nem indult számára túl jól. Nála is nüánszokon múlt, hogy nem végzett jobb helyen.- A Lévai-testvérek teljesítménye önmagáért beszél.- A két testvérpár - Lévai Attila és István - szintén klasszis versenyzők, az idén még nem szenvedtek vereséget. Egyetlen negatívumról tudok csak esetükben beszámolni: súlycsoportjukban - a magyar mezőnyben - nincs olyan birkózó, aki méltó ellenfele lehetne kettejüknek. Most külföldiekkel is összemérhették erejüket, de ezek szerint ott sincs riválisuk.-Az 58 kilogrammban is volt ok örömre, Hlavati Dániel meglepetés, győzelmet aratott, ráadásul ő két évvel fiatalabb korosztályánál.- Hlavati Dániel 1990-ben született, ő az edzők álma. Tényleg meglepetés az aranyérme, a fináléban egy horvát ellenféllel szemben bizonyult jobbnak. Okosan, éretten birkózott, nagyon akarta és meg is érdemelte a győzelmet.- Knyaskó Máté és Pápa Péter esete kuriózumnak számított a versenyen. Miért is?- Ok ketten egy súlycsoportban versenyeztek és egymással kerültek szembe. Abból a küzdelemből Knyaskó jutott tovább, de mindenki Pápa Pétert látta jobbnak. Két bíró az előbbit, egy az utóbbit hozta ki győztesen. Ez a döntés mindkét birkózó teljesítményére rányomta bélyegét, a későbbiekben nem tudták azt nyújtani, ami elvárható lett volna.- Három versenyző van még hátra, Hevesi Péter és Egervári László szépen szerepelt, az előbbi ötödik, az utóbbi második lett.- Hevesi Péter esetében reális eredményről kell beszámolnom, ő is remekül szerepel az edzéseken, szorgalma, akarata példaértékű. O bármikor, bármilyen eredményt elérhet. Egervári László az egyetlen pesti versenyzőnk, aki érmet tudott szerezni. Meglepetés volt, amit elért, komoly csatában maradt alul ellenfelével szemben.- A király kategóriában (100 kg) Kreisz István nem talált legyőzőre. Ez benne volt a pakliban?- Kreisz István 1988-ban született versenyző, ő mindent meg tud nyerni, bár a mostani teljesítményétől kicsit tartottam, mivel a tanulás miatt kevesebbet foglalkozott a birkózással. Ő az állóképessége miatt nyerte meg súlycsoportját. Jó záróakkordja volt a versenynek.- Apropó verseny! Milyen visszajelzések érkeztek, így egy héttel a viadal vége után?- Kevés olyan helyzet van, amikor ennyire jól érzem magam a bőrömben egy-egy verseny után, és ezt nemcsak az eredmények tükrében mondom. Úgy érzem, Kelet-Európát nem nehéz elkápráztatni, de nyugatról is kaptunk pozitív visszajelzéseket. Esztergommal, a szervezéssel, a szállással, tehát mindennel elégedettek voltak. Remek versenyt sikerült összehoznunk, amire mindannyian büszkék lehetünk. • Nagy BalAzs Női kézilabdacsapatok a számok tükrében KÉZILABDA Két héttel ezelőtt jelentette be az Esztergomi KSE női kézilabdacsapatának vezetősége, hogy visszalépteti együttesét az NB I-től. Az ügy hátterében anyagi gondok állnak, a csapat nem tudta fedezni kiadásait. Esztergom város önkormányzata a Hídlaphoz eljuttatott táblázatából kiderül, hogy az NB I-ben szereplő női kézilabdacsapatok 2002-től 2004-ig (évekre lebontva) mennyi pénzből gazdálkodhatnak. Az összehasonlításból kitűnik, hogy az NB I női csapatai mennyi önkormányzati támogatást kaptak, és hogy egy lakos mennyi pénzzel járult hozzá az egyesület működéséhez átlagban, egy évre lebontva. Képviselők harca TEREMLABDARÚGÁS Vasárnap kerül megrendezésre a III. Ister-Granum Határmenti Kisrégió Teremlabdarúgó Kupa döntője. A fináléban négy csapat küzd meg az első helyért, de a szünetekben gálamérkőzések várnak a kilátogatókra. Az Ister-Granum Focikupa programja 14.00 Döntő, első forduló 15.00 Magyar Labdarúgóedzők csapata - Magyar Egyházi válogatott mérkőzése 15.30 Párkányi Képviselők - Esztergomi Képviselők mérkőzése 16.00 Döntő 2. forduló mérkőzés 17.00 Magyar Labdarúgóedzők csapata - Esztergomi Öregfiúk mérkőzése 17.30 Döntő 3. forduló első mérkőzés 18.00 Esztergomi Fociovi bemutató 18.15 Döntő harmadik forduló második mérkőzés 18.45 Carmen Táncegyüttes bemutatója 19.00 Eredményhirdetés Egy lakos hozzájárulása Az egyesület neve önkormányzati támogatások (millió Ft) az egyesület működéséhez átlagban évente 2002 2003 2004 összesen: 389,6 Székesfehérvár 40 40 40 120FTC nem kap 161,91 Debrecen 25 30 45 100 56,82 Dunaferr 3 3 3 9 349.07 Győr 40 40 40+15 135 296,94 H.vásárhely 10 11 15+7 egyéb 43 238,94 Bp. Vasas SC n.a. 20 27+5 52 701,12 Vác (női-férfi n.a. 20 27 47 (női(női-férfi együtt) együtt) férfi együtt) 322,16 Bp. Spartacus 25 25 25 75 88,08 PEAC Pécs 5 19 18 42 394,5 Kiskunhalas 10 10 11+4 35 1871,31 Esztergom 67 35 + a decemberi 9+19 kezességvállalás 164 mérleg adata alapján (leemelve 2005. február 34 halmozott kintlévőség (nincs rendezve) 17-én) Negyeddöntős a Pécs A harmadik, továbbjutást eldöntő mérkőzésen magabiztos játékkal verte ukrán ellenfelét a MiZo-Pécsi VSK női kosárlabdacsapata, és így 2-1-es összesítéssel bejutott az I Euroliga negyeddöntőjébe. A pécsi- j ek a következő fordulóban a francia I Bourges ellen mérkőzik, és ameny- I nyiben sikerül rajtuk is túljutni, ak- j kor harmadszor lehet az Euroliga ! Final Four döntőjének résztvevője. Eredmény, nyolcaddöntő, 3. mérkőzés: MiZo-Pécsi VSK - ! Zaporizzsja (ukrán) 73-59 Újabb Lékó-remi A linaresi sakk szupertorna nyol- í cadik fordulójában Lékó Péter ismét remizett. Az ellenfél ezúttal a I tornát vezető Kaszparovval ült asz- i tálhoz és egyezett ki vele döntetlen- I ben a 31. lépésváltást követően, j Lékó tegnap este a brit Michael } Adamsszel mérkőzött, a találkozó i lapzártánk után ért véget. Az állás: Kaszparov 4.5 pont, i Topalov 4, Lékó és Anand (6 játszma) 3.5-3.5, Adams és Kasz- imdzsanov 3-3, Vallejo Pons 2.5 Női korongozóink vereséggel kezdtek A Dél-Afrikában zajló divízió-3-as ! világbajnokság nyitó meccsén vere- í séget szenvedett női jégkorong-válo- j gatottunk. Balogh Tibor szövetségi j kapitány tanítványai a brit váloga- I tóttól szenvedtek sima, 0-5-ös vere- j séget. Tegnap Ausztria ellen léptek 1 pályára a mieink, a mérkőzés lapzár- i tánk után ért véget. Nagy-Britannia-Magyarország 5-0 I (2-0, 0-0, 3-0) Walker, a kihívó A brit Dean Walker (11-4-1) ellen lép szorítóba Nagy József a márci- j us 19-i, tapolcai gála harmadik j mérkőzésén. A Felix-Promotion j középsúlyú bokszolója számára a i tét az IBF (Nemzetközi Bokszszö- j vétség) nemzetközi bajnoki övének, illetve a nyolc mérkőzés után még ! hibátlan mérlegének megőrzése. A j gálán a fenti pároson kívül világ- ■ bajnoki címért száll ringbe Kovács : Attila és Miló Viktória, valamint i Csábi Bettina, Kertész Henrik és j Nagy Zsolt is. Telek a nők kapitánya A Ferencváros egykori kiválósága, i Telek András lett a magyar női labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya. Megbízatása egyelőre csak ideiglenes, két barátságos meccsre szól. Telek a szövetségi kapitányi feladatok mellett tovább folytatja munkáját a Ferencváros utánpótlás nevelésénél is. SPORTSZILÁNKOK Sokszoros túljelentkezés A hónap elejéig több, mint félmillió jegyigénylés érkezett a Bayern München új stadionjának nyitómeccsére. Az Allianz Aréna befogadóképessége ettől \ jóval szerényebb, a stadionban mind's össze 66 ezren férnek be. A hírek szerint nem csak a nyitómeccsre, hanem a következő idény bajnokijaira is nehéz \ belépőhöz jutni. Hja, ahol foci van, ott \ néző is akad...