Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)
2005-01-27 / 18. szám
• HÍDLAP • 2005. január 27., csütörtök SPORT Víz nélkül is folyik az alapozás az evezősöknél Idén hamarabb kezdődik a versenyszezon Kónya Rebekának még várnia kell a vízi megmérettetésekre EVEZÉS január elejétől kezdődött el a téli alapozás az Esztergomi Evezősök Hajós Egyleténél. A klub hatvan versenyzője naponta vesz részt futó és kondicionáló tréningeken. Fekete Almos, az egyesület egyik legjobb evezőse nem Esztergomban, hanem külföldön, Ausztriában készül az idei szezonra, a többiek idehaza vágtak neki nagy lelkesedéssel a monotonnak tűnő felkészülésnek - tájékoztatott Mármarosi Győző, az Esztergomi Evezősök Hajós Egyletének edzője.- Január elején kezdtük az érdemi munkát, erősítő tréningek, futások szerepelnek a napi programban - kezdte mondanivalóját az edző. Koridite- rembe is járunk és örömteli, hogy a klub összes korosztálya, az ifik, a juniorok és a serdülők sem panaszkodnak az edzésmennyiségre. Kőkemény futások tarkítják a programot, legtöbbször a sziget körül és a Vaskapu felé vezető szerpentinen tréningezünk. Az evezősök idei versenyszezonja a korábbi évekhez viszonyítva korábban kezdődik, február második hetében futóversennyel, majd ergo- méteres magyar bajnoksággal kezdenek a versenyzők.- Február 12-én a Hármashatárnál, a Szabadság-hegyen futóversenyre, majd február 26-án Vácott a magyar válogatottak kötelező ergométeres viadalára kerül sor - tért rá a versenyekre Mármarosi Győző. Az ergométeres tréninggel sterilebb körülmények között készülhetnek az evezősök, nem kell figyelniük az időjárási körülményekre. Erre a versenyre külön készülünk, jelenleg hatezer méteres felmérések vannak, s ha közeledünk a váci viadal időpontjához, akkor már csak kétezer méteres tesztek lesznek. Mármarosi Győző elmondta, hogy a vízi versenyek április elején kezdődnek, felmérő és válogató viadalok lesznek országszerte.- Akkor indul be igazán a szezon, kéthetente lesznek megmérettetések, i Ott kiderül, hogy sikerült-e a felkészülés - tájékoztatta lapunkat a sikeredző. • NB Mi az ergométer? Az ergométer egy készülék, ami nagy hatékonysággal méri a versenyzők evezéshez közeli mozgását és a leadott mechanikai teljesítményét. Ezt sebességbe átszámítja, megállapítja a megtett utat és egy kijelző segítségével jelzi, hogy végezte el az evezős a gyakorlatot. Nem kap mattot az esztergomi sakkutánpótlás SAKK A Szentgyörgyemezői Olvasókörben ifjúsági sakkversenyt rendeztek, ahol az esztergomi ifjúsági sakkozók a tokodi fiatalokkal mérték össze erejüket. A hazai csapat — remek játékosainak köszönhetően - 15-10 arányban bizonyult jobbnak ellenfelénél. Az eredmények: Esztergom: Balonyi Arnold 5/4, Patos Benjamin 5/4, Grinácz Aba Sámuel 5/5, Dunai Alexandra 5/2, Nébold Márk 3/0, Grinácz Aporka Cecillé 2/0. Tokod: Pap Norbert 5/3, Berek Gergő 5/3, Faragó Eszter 5/2, Szemes Valentina 5/1, Karvalyi Gábor 5/1. Kovács Géza az Esztergomi Sakk Club szakosztályvezetője szívén viseli a legkisebbek sorsát is, szerdánként 15.30-tól a Bajor Ágost KultúrmozHorvát-magyar közös EB rendezés Patos Benjamin góban, illetve szombaton kilenc órától a Szentgyörgymezői Olvasókörben várja korosztálytól függetlenül a sakkozni vágyókat. • GY Aláírás kerülhet a szándéknyilatkozatra LABDARÚGÁS Pénteken a magyar sportügyekért felelős államtitkár és a horvát sportminiszter aláírja azt a szándéknyilatkozatot, ami a közös labdarúgó EB megrendezéséről szól. A közös rendezésről szóló szándéknyilatkozatot pénteken, Nagykanizsán írják alá. A 2012-es labdarúgó Európa-bajnokságra január 31-ig kell beadni a pályázatot. A horvát kormány a múlt héten adott hírt arról, hogy anyagilag támogatja a kontinensviadalt. Magyar részről egyelőre ismeretlenek a helyszínek, Horvátországban Zágráb, Rijeka, Varasd és Split városa jöhet szóba. A magyar-horvát rendezés mellett több más ország is jelezte, hogy szívesen rendezne foci EB-t, és vannak olyan érdeklődők is, ahol szintén közös rendezésben gondolkoznak. Lengyel- ország Ukrajnával, míg Görögország, Olaszország, Oroszország és Csehország egyénileg nyújt be pályázatot. A héten a román labdarúgó szövetség is bejelentést tett, hogy képes megrendezni egy futball EB-t, s a tavaly novemberi román-magyar közös pályázatot elvetve, egyedül indul harcba. • Haidú Máté Nagy Zsolt visszatért a Vitézekhez RÖGBI Több mint egy év kihagyás után tért vissza az Esztergomi Vitézek keretéhez Nagy Zsolt, többszörös válogatott játékos. A rögbis még a Magyarország- Moldávia válogatott találkozón sérült meg: a gerincemről letört két csont, majd ehhez kapcsolódott még egy deréksérülés is. Zsibbadt a kezem és az orvosi vizsgálat porckorongsérvet is kimutatott. Csőstül jött a baj - emlékezett vissza az esetre a rögbis. Nagy Zsolt gyógyulása nagyon elhúzódott, egy évig még edzésre sem járt, a tavaszi és az őszi szezon minden mérkőzését kihagyta. A válogatott játékos már a visszavonulás gondolatával is eljátszott, de a gyógyulás eltántorította ettől a tervétől. Nagy Zsolt már nem érez fájdalmat és újra csapata rendelkezésére állhat. • NB Ragyogó évkezdet a táti birkózóknál Brilla Gergő különdíjban részesült BIRKÓZÁS Érden vette kezdetét az idei birkózó szezon, ahol a gyermek korosztálytól az ifjúsági korosztályig vettek részt a versenyzők. A BVSC- GANZ-TÁT csapata több éremmel tért haza a megmérettetésről. Az eseményre 283 fő kvalifikálta magát, az öt szőnyegen zajló mérkőzések az új szabályok értelmében másfél percesek voltak. A BVSC- GANZ-TÁT csapatát nagy számban rutinos versenyzők alkották, de fiatal kezdőkben sem volt hiány, ők is szerephez jutottak. A csapat és a két edző, Lévai Zoltán és Székely Gyula elégedettek lehettek az egyéni teljesítményekkel, hiszen az alapozó edzések közepette is ragyogóan helytálltak a versenyzők. Egy sikeres év lezárása után a 2005-ös esztendő első megmérettetésén remekelt a klub, több arany-, ezüst- és bronzérmet szereztek a birkózók. A verseny végén kupával díjazták Brilla Gergőt (Tát), a verseny legjobb, legtechnikásabb birkózóját. Az eredmények: Gyermek korcsoport 1996-1997- 98-ban született versenyzők: 4. Hegedűs József (22 kg), 1. Torba Erik (26 kg), 1. Papp Bertalan (28 kg), 1. ifj. Lévai Zoltán (30kg), 3. Kovács Brilla Gergő Norbert (35 kg), 3. Papp Viktor (35kg) Diák, második korcsoport, 1994- 95-ben született versenyzők: 3. Lévai Zoltán (28 kg), 5. Czomba Péter (28 kg), 2. Maros Péter (31 kg), 3. Szakmár Alexandra (37 kg), Diák, első korcsoport 1992-93- ban született versenyzők: 1. Brilla Gergő (46 kg), 5. Tokai Attila (46 kg), 2. Tokai Nikolett (55 kg). Serdülő korcsoport, 1990-91-ben született versenyzők: 2. Leskó Gábor (47 kg), 1. Donigoid Péter (53 kg), 3. Hlavati Dániel (59 kg), 4. Hlavati Dávid (59 kg) Ifjúsági korcsoport, 1988-89-90- ben született versenyzők: 3. Lévai Attila (54kg), 3. Pápa Péter (76 kg), 5. Hevesi Péter (76 kg). A BVSC-GANZ-TÁT birkózóit Lévai Zoltán és Székely Gyula készítették fel a versenyre. • GY Felnőtt Kupa Pilismaróton TEREMLABDARÚGÁS Az elmúlt hét végén ért véget a Pilismaróti Községi Sportcsarnokban a hagyományos Ifi-Kupa. A létesítmény azonban nem marad kihasználatlanul, szombaton a Felnőtt-Kupa teremlabdarúgó tornán indul útjára a labda. A Felnőtt-Kupa is hagyományosnak mondható rendezvény, a Pilismaróti Községi Sportcsarnok a torna megrendezésével járul hozzá az egyes környékbeli csapatok téli felkészüléséhez. A kupára nyolc együttes adta le jelentkezését, Esztergom és Dömös két-két csapattal érkezik a megmérettetésre. A szervezők elkészítették a kétfordulós kupa csoportbeosztását, érdekesség, hogy a kvartettekből egy csapat sem esik ki. A torna második napján (február 5.) mindenki játszik mindenkivel és az a csapat lesz a végső győztes, aki a legtöbb pontot gyűjti össze. A-csoport: Dömös L, Esztergom 11., Visegrád, Csornád. B-CSoport: Dunabogdány, Dömös II, Pilismarót, Esztergom I. A mérkőzések: A-csoport: 14.00 Dömös I. - Esztergom II., 14.30 Visegrád - Csornád, 15.00 Visegrád - Dömös L, 15.30 Csornád — Esztergom II., 16.00 Csornád - Dömös I., 16.30 Esztergom II. - Visegrád. B-csoport: 17.00 Dunabogdány - Dömös II., 17.30 Pilismarót - Esztergom I., 18.00, Esztergom I. - Dömös 11., 18.30 Dunabogdány - Pilismarót, 19.00 Dömös II. - Pilismarót, 19.30 Dunabogdány - Esztergom I. • Kéméndi Tibor y Szávay a párját ritkítja A Melbourne-ben zajló Australian Open-en a junior nők között párosban és egyéniben is remekül teniszezik Szávay Anikó. A magyar teniszezőnő először egyéniben diadalmaskodott cseh ellenfele, Nikola Frankóvá ellen három játszmában (6:0, 5:7, 6:4), majd a cseh hölggyel az oldalán párosban is győzött a Bridget Healy, Megan Price ausztrál kettős ellen 6:0, 6:2 arányban. A felnőtt férfiak között a második helyen kiemelt Andy Roddick könnyedén bánt el az orosz Nyikolaj Davigyenkoval, így már biztosan ott van az elődöntőben, ahol a Nalbandian-Hewitt találkozó győztesével mérkőzik. Kovács a Pick ideiglenes kapitánya A hajdani szövetségi kapitány, Kovács László dirigálja ideiglenesen - két hétig - a Pick Szeged férfi kézilabdacsapatát. A megbízott vezető jól vizsgázott, hiszen irányításával a szegediek a szerb légiósokat mellőzve is magabiztosan győzött a Temesváron megrendezett nemzetközi kézilabda-tornán. Hazai pálya az oda és visszavágón is Az EHF-kupa nyolcaddöntőjében a Ferencváros női kézilabdacsapata mindkét mérkőzésen hazai pályán játszhat görög ellenfele, az Artasz ellen. Az ehhez hasonló klubok közötti megegyezések nem ritkák a nemzetközi kupákban, a csapatok így próbálnak meg spórolni az utazás költségein. Az összecsapásokat február 12-én szombaton, és február 13- án vasárnap rendezik. Baumgartner már csak a jordanben bízhat A magyar autósport első Forma-1- es pilótája a következő idényben biztosan nem korábbi csapatánál, a Minardinál folytatja, mivel az istálló mindkét pilótáját megtalálta Christijan Albers és a dán Nicolas Kiesa személyében. Az orosz érdekeltségű Midland-hoz került Jordan ugyanakkor továbbra is pilótákat keres, a hírek szerint az új tulajdonos egy tapasztalattal rendelkező középeurópai pilótát keres, és Baumgartneren kívül kevesen felelnek meg mindkét kritériumnak... Doppingolt a szlovák jégkorongozó A szlovák jégkorong-élvonalban szereplő Dukla Trencin válogatott játékosa, Marcel Hanzal fennakadt egy doppingvizsgálaton. Az ellenőrzés marihuánát és hasist mutatott ki a szervezetében, amelyet a B-próba is megerősített. Az eredmény ellen tiltakozó játékosra három hónaptól két évig terjedő eltiltás vár. Lékó továbbra is az élen A hollandiai Wijk aan Zee-ben zajló sakk szupertorna kilencedik fordulójában Lékó Péter nagyszerű végjátékot produkálva a parti feladására kényszerítette az angol Nigel Shortot. Ennek köszönhetően továbbra is vezeti a mezőnyt a bolgár Veszelin Topalovval, akivel lapzártánk után véget ért partiban döntötték el az elsőséget.