Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)

2005-01-15 / 10. szám

• HÍD LAP • 2005. január 15., szombat tídHjmagazin Varga Péter jegyzete Mindenek kezdete Mindennapi életünkben bizony ritkán jut eszünkbe, mennyire fontos is az időszámítás. Már a természeti népeknél is meg volt az igény arra, hogy az eseménye­ket időben és térben rögzítsék. Ám ez az „időszámítás” valójá­ban a kultúrnépeknél vált valósá­gos tudománnyá. Mit is jelent valójában „időt szá­mítani”? Nem mást, mint hogy kijelölünk valamely időegyenesen egy kezdőpontot és azon belül meghatározunk úgynevezett idő­szakaszokat. Ez kultúrákként el­térő lehet. A görögök -keresztény időszámítás szerint 776-tól számí­tották az időt, ekkor jegyezték föl az olimpián először a győztes sta­dionfutó eredményét. A rómaiak 753-at tekintették induló évnek, a hagyomány szerint ekkor alapí­tották Rómát, míg a mohamedá­nok Krisztus után 622-tól számít­ják az időt, ekkor űzték el a pró­fétát Mekkából Medinába. A keresztény időszámítás termé­szetesen Jézus Krisztus születésé­vel kezdődik. Persze nem csak a esztendőket kell valahogyan megkülönböztet­ni, hanem az éveken belüli idő­szakokat is, amelyek a korai idők­ben jobbára a mezőgazdasági munkához kapcsolódtak. Az iráni népek például csak hideg és me­leg időszakokat különböztettek meg. Ennél differenciáltabbnak tekinthető az Egyiptomból szár­mazó úgynevezett szoláris rend­szer, vagyis a holdév. Megalkotója egy Szoszigenész nevű alexandri­ai csillagász volt. Az ő naptárát tökéletesítette Julius Caesar, az utolsó módosítást pedig 1582-ben XIII. Gergely pápa végezte el rajta. Ez az úgynevezett gregoriá­nus naptár, amely máig a legtö­kéletesebb. Mikor is kezdődik egy esztendő? Bizáncban például szeptember elseje volt az évkezdő nap, illetve hónap, de Európában, így Ma­gyarországon is a 16. századig de­cember 25-től számították az új­esztendőt. Másutt sokáig március 25-én kezdődött az év, ekkor volt ugyanis a hagyomány szerint az „angyali üdvözlet”. Érdekesen alakultak a hónapne­vek is. Március Mars, vagyis a termékenység istenéről kapta a nevét, a február, vagy februa tisz­títóeszközt jelent, az április, va­gyis aperire annyit tesz, mint rügyfakadás, a május pedig maius, azaz a kifakadt rügy már nagyobb, mint korábban volt. A június a római Juno főistennőről kapta a nevét, a júliust kezdetben quintilisnek, azaz ötödiknek hív­ták, később Caesar szerényen magáról nevezte el, a sextilis egy­kor hatodikat jelentett, de Caesar fogadott fia, Augustus sem en­gedhette meg magának, hogy őt ne illesse meg egy hónap, a Sep­tember hetedik, az október nyol­cadik és így tovább. Most folvó se hideg, se meleg hó­napunk, a január Janus istenről kapta a nevét, őt tekintették a ró­maiak minden kezdet istenének. Egyes népek azután saját nyelvü­kön is hívták az egyes hónapokat, Magyarországon például a 16. századig a január hivatalos elne­vezése „Boldogasszony hava” volt. Nos, akár január, akár Bol­dogasszony mindenesetre évkez­det és mint olyan, legyen min­denkinek nagyon sikeres! „Letört az utolsó arany ágacska ” 1290-ben, a „Kun”-nak nevezett László király mai szóhasználattal élve katasztrofális állapotban hagyta az or­szágot. Fennállása óta először fordult elő, hogy Magyarország területi in­tegritása került veszélybe, jószerével ki is kerülhetett volna a trón Szent István utódainak, a „Turul nemzet­ségnek” a kezéből. Sokan kihaltnak is vélték az Árpád-házat, és Rudolf oszt­rák császárt tekintették a jogos örö­kösnek. Szerencsére azonban IV Mik­lós pápa tájékozottabb volt a kortár­saknál, és* határozottan megintette Rudolfot, hogy ne merészeljen Ma­gyarországra hadat küldeni. így fog­lalhatta el a trónt az az András herceg, aki II. Endre és Beatrix unokájaként az Árpád-ház utolsó sarjának volt te­kinthető. Koronázásának különleges érdekességét adja, hogy vele kapcso­latban említik a történetírók először „Szent István koronáját”, vagyis hogy őt ékesítették volna elsőként szent ki­rályunk fejékével, mintegy törvénye­sítve magyarországi királyságát. Ek­kortól válik tehát törvénnyé az a ko­rábban volt szokásjog, hogy csak az volt legitim magyar uralkodó, akit az esztergomi érsek, Székesfehérváron, a Szent Koronával koronázott meg. András trónraléptét követően hala­déktalanul hozzálátott az ország terüle­ti integritásának helyreállításához. Igaz ugyan, hogy sikerült viszszaszereznie az ország Habsburgok bitorolta nyuga­ti területeit, békés időszakról azonban mégsem beszélhetünk uralkodásának hátralévő esztendeiben. Királyságát mindvégig negatív értelemben befo­lyásolta édesanyja, a velencei patrícius- aszszony, Morosini Thomasina határo­zott egyénisége. Ennek ellenére nem elhanyagolhatóak külpolitikai sikerei. Erről tanúskodik az a leírás is, amely a Habsburg Albert segítségére küldött magyar haderőkről született: „Hajuk hosszú volt és befonva viselték, míg hosszú szakálluk a német lovagokra emlékeztetett. Könynyen öltözve, ne­héz fegyverzet nélkül, száguldó pari­pán előre-hátra lőtték a nyilat s bármi­lyen mély folyón átúsztattak.” A kró­nikás korabeli tudósítása kísértetiesen hasonlít a hét évszázaddal korábban ké­szült bizánci krónikára, amely az ava­rok harcmodorát festette le. Mindennek ellenére király-mítosz­nak, uralkodói varázsnak III. András korában már nyoma sem volt. A Tu­rul-nemzetség napjai meg voltak számlálva. Ez leginkább annak volt kö­szönhető, hogy'Árpád házának kihalta egyre nyilvánvalóbb volt a kortársak számára. Igaz ugyan, hogy még And­rás trónra kerülte előtt Krakkóban föl­tűnt egy másik Endre nevű ifjú, aki magát Kun László öcscsének vallotta, és az Árpád-házban közismert anyaje­gyekről, vagyis a lapockák között lát­ható kereszt alakú jelről többen azono­sították is, ám ő is hamarosan meghalt, Esztergomi titkára lesz a frissen alakuló közép-afrikai nagykövetségnek Reményi János Esztergomban szü­letett, megszakításokkal 9 éve él Bu­dapesten. Szülei: Baranyai Irén, az esztergomi Zeneiskola csellótanára és Reményi Károly, aki szintén tanít, il­letve hosszú ideig töltötte be az intéz­mény igazgatói tisztségét, mind a mai napig a Városi Szimfonikus Zenekar és a Balassa Bálint vegyeskar karna­gya. János csellózni tanult, de későbbi ambíciói a közélet, a szervezése felé sodorták. Tanulmányait a Ferences Gimnáziumban és a székesfehérvári Kodolányi János Főiskolán folytatta, egy évet töltött Franciaországban, ta­nulmányúton. Ma a Közép-afrikai Köztársaság magyarországi nagykö­vetségének leendő elsőtitkára.-Hogyan jut el valaki odáig, hogy elsőtitkár váljék belőle?- Kamaszkorom óta foglalkoztatott a szervezés, így családi vállalkozás­ként el is kezdtem rendezvényszer­vezéssel foglalkozni. Hosszas tájéko­zódás után felkeltette a figyelmemet a protokoll, annak is a legfelsőbb fo­ka, a diplomáciai protokoll. Rengeteg könyvet olvastam, napról-napra bő­vítettem a tudásomat egészen addig, amíg rá nem döbbentem, hogy ez a szektor talán az egyik legzártabb, a bekerülés szinte lehetetlen. A siker­telen próbálkozások körülbelül egy évig tartottak, majd a belga nagykö­vetségen sikerült alkalmi szinten - ez évi három-négy rendezvényt jelen­tett - besegítenem. Ez az időszak ta­pasztalatszerzésnek jó volt, de ahhoz kevés, hogy valódi protokollmunkát végezhessek.-Ezek a tények nem lohasztották a lelkesedését?- Dehogynem! Sokszor éreztem úgy, hogy már nem látom értelmét a további próbálkozásoknak, viszont nem is tudtam elképzelni, hogy az életem ne a szervezésről szóljon. Az­tán a sorsnak köszönhetően tavaly egy baráti társaságban megismerked­tem Bemard Leclerc-rel, a Közép-af­rikai Köztársaság elnöki tanácsadójá­val, aki egyben az EU-ba delegált utazó nagykövet, de Magyarország­hoz még nem fűzte diplomáciai szál. Baráti viszony alakult ki köztünk.- Úgy tűnik, hiszen Önt szemelte ki maga mellé titkárnak.- Mivel ez egy bizalmi kapcsolat, oda-vissza működik, és ezért hatal­mas előny, hogy mi előbb voltunk barátok, aztán lettünk (a nagykövet kezdeményezésére) munkatársak. Nem érzem túlzott tehernek, hogy megfeleljek a megbízásnak, azonnal elvállaltam a fölkérést. Hivatalos be­osztásom mellett én vagyok a nagy­követ magántitkára is, ami maximá­lisan bizalmi munkát jelent. Ez fon­tos is, mert, ha hirtelen döntéseket kell hozni távollétében, akkor az O döntésének megfelelően kell dönte­nem, és ebben neki a legmesszebb­menőkig meg kell bíznia. Diplomá­ciai rangom, kis nagykövetség lévén, a második legmagasabb a külképvi­seleten, bár diplomata, állampolgár­ság híján, nem lehetek.- Mit kell tudnunk erről az országról, amelyet képviselni fog?- A Közép-afrikai Köztársaság hu­szadik századi alapítású fiatal köztár­saság. Ebből kifolyólag számos nehéz­séggel kell szembenézniük mind bel- politikailag, mind a nemzetközi diplo­mácia területén az ország megítélésé­nek tekintetében. Jelenleg Francois Bozizé elnök úr vezeti az országot. Minden törekvése arra irányul, hogy hazája maximálisan demokratikus ál­lam maradhasson, és minél inkább felzárkózhasson. Február elején el­nökválasztást tartanak és az, hogy a jelenlegi elnököt újraválasztják-e, nagyban befolyásolja a magyarorszá­gi külképviselet összetételét.- Önnek mi lesz a feladata a nagykö­vetség munkájábán?- A nagykövetség hivatalos, diplo­mácia kapcsolattartás mellett a kul­turális és civil kapcsolatok kialakítá­sát, erősítését és fenntartását szolgál­ja. Mindig befelé irányul, tehát jelen esetben Magyarország irányába, de ez által a fogadó országnak is lehető­sége nyílik a kapcsolatok felvételére. Jómagam a külügyminisztérium felé vagyok a kapcsolattartó, a kül­III. András mégpedig nem is természetes halállal -gyilkosság áldozata lett. Mindenesetre az is bizonyos, hogy III. Andrásunk is fiú utód nélkül tá­vozott az élők sorából, egyes források szerint megmérgezték. 1301. január 14-én tehát, amint Ákos-nembeli Ist­ván mondotta „letört az utolsó aranyágacska”. A budai várban, a minoritáknál temették el, ott, ahol később a várszínház épülete állott. • Varga Péter Dénes képviselet felállításának koordináto­ra. A hivatalos működés megkezdé­sétől pedig minden apró üzemelési feltétel megteremtése, valamint a nagykövetség ügyvezetése lesz a fela­datom. A klasszikus elsőtitkári fela­datokon túl a protokollmunkát is én fogom ellátni.- Milyen módon alapíthat egy idegen állam nagykövetséget hazánkban?- Ennek megvan a maga nemzet­közileg szabályozott, hivatalos útja. A küldő állam kinevezi a nagyköve­tet, aki bejelentkezik Magyarorszá­gon azzal a szándékkal, hogy nagy- követséget alapítson. Optimális eset­ben ezt a fogadó állam elfogadja. Ez­után a köztársasági elnök megadja a nagykövetnek az úgynevezett agré- ment-t, majd egy hivatalos ceremó­nia keretében átadja a nagykövet megbízólevelét.- Aki, ha a választások úgy alakul­nak, Bernard Ledere lesz?- Igen, alighanem, hiszen ő már bizonyított. Neki három diplomáciai pozíciója is van: az első az elnöki ta­nácsadói poszt, a második az európai utazó nagykövet és immár rezidens nagykövet Magyarországon. Ezt a megbízást 2004. szeptember 4-én kapta, amit november 15-én fogadott el a köztársasági elnök úr. Már csak a megbízólevél átadása van hátra.- Tetszik, amit csinál? Ez az, amire ifjúkora óta vágyott?- Úgy érzem, hogy végre megta­láltam azt, amivel a legszívesebben foglalkozom, és a hivatásomnak tart­hatok. Mindenkinek hasonló szeren­csét kívánok az életben! • Kép és szöveg: Wilunger Ágnes

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom