Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)

2005-03-26 / 59. szám

• HÍDLAP • 2005. március 26., szombat hídlapmagazin Egy születésnap apropóján 72 éves Lábik János festőművész A környékbeli régió számta­lan értékes művészt adott a vi­lágnak, Esztergomnak és Pár­kánynak egyaránt. Közülük so­kan máig itt élnek és alkotnak. Lábik Jánossal a 72. születésnap­ja apropóján beszélgettem, tető­téri műtermében kínált hellyel és a maga készítette vörösborral. A falakon mindenütt festmények, akár egy gyönyörű kiállítás. Eredeti foglalkozása is a festékhez kötődik, ugyanis szobafestő mázólóként vég­zett iskolát szülővárosában, Eszter­gomban. Édesapja nyomdokain ha­ladva - és gyermekei ösztönzésére - kezdett festeni. 1979-től az Esztergo­mi Képzőművészeti Szakkörben és művésztelepeken tanulta választott hivatását, de ettől függetlenül első kiállítását már 1954-ben megrendez­te. Festészeti technikái változatosak, palettáján szerepel olajfesték, tem­pera, de láthatunk akrillal készült műveket is. A tanultak alapján 1982- ben alapítója és vezetője lett a Párká­nyi Képzőművészeti Szakkörnek, de aktív munkásságának köszönhetően alapító tagja volt a '89-ben nyíló Pár­kányi Galériának. Régebben a város | támogatását is élvezete a szakkör, de sajnos mára ezen segítségnyújtások elmaradtak. A művészeti szakkör je­lenleg több mint harminc tagot számlál, így hát minden segítséget örömmel fogadnának. Ide bárki je­lentkezhet, ha érez elegendő kreati­vitást és tehetséget magában. Lábik képei megtalálhatóak múzeumok­ban, külföldi és hazai magángyűjte­ményekben. A festményein is tükrö­ződő természet és vízszeretete csalá­di hagyományokra vezethető vissza, hiszen nagyapja halászmester volt. Maga a művész is, ha ideje engedi örömmel horgászik és fest a termé­szetben. A művészi véna gyermekei­ben, unokájában is fellelhető, képe­ket alkotnak ők is. Az érdeklődők ízelítőt kaphatnak Lábik János és a szakkör tevékenységéről, ha elláto­gatnak a párkányi Galériába. Beszél­getésünkkor a művész megemlítette, hogy véleménye szerint a Galériá­ban kiállított képek több odafigye­lést igényelnének, a festők elismeré­se pedig nem arányos alkotásaik értékével. Valóban több segítségre volna szükségük. • MÁRKUS Tisztán Természetjárás! A környékbeli vidéken számtalan csodás kirándulási lehetőség kínálko­zik, de azért szükséges szót ejteni ezek tisztaságáról, elérhetőségéről. Az egyik legközelebbi ilyen hely a Vaskapu. Ide viszonylag jól karban­tartott autóút vezet, a menedékház könnyen megközelíthető, akár szobát is bérelhetünk. A környezet egészen tiszta, vannak szeméttárolók, ame­lyekbe ha vesszük a „fáradtságot” be­le is kerül a hulladék. Lehetőség nyí­lik továbbá kiépített tűzrakó helyen akár egy bográcsgulyás elkészítésére is. Ha Dobogókő felé vennénk utun­kat, autóval vagy busszal ezt köny- nyen megtehetjük, de gyalog is útnak indulhatunk akár a Rám Szakadék felől. Itt is találunk menedékházat, ahol a kellemes kiszolgálás mellett ­ha kedvünk tartja - szaunázhatunk is. Persze a kilátás önmagáért beszél! A hely - könnyű elérhetősége okán - az egyik legkedveltebb kirándulóhely a térségben. Természetesen vannak szemetesek, de még így is találkozha­tunk kóbor sörösdobozokkal, papír­zacskókkal, melyek csúfítják a kör­nyezet szépségét. Ha a mogyorósbá­nyai Kősziklát tűznénk ki célunknak, akkor szintén kocsival vagy busszal juthatunk a faluba. Innen tanácsos gyalog tovább mennünk, hiszen az út, melyen át feljuthatunk a hegyre igen meredek. Fölérvén a hegyre csak magunkra számíthatunk ugyan­is sem menedékházat, sem telefont nem találunk, még egy szemetes sincs. Ettől függetlenül: a barlangok­kal tarkított magaslat kiváló szabad­idős programnak bizonyul. Nem várhatjuk el mindenütt a szervezett hulladéktakarítást, talán inkább ma­gunk felé kellene igényesebbnek len­nünk, hogy megőrizzünk egy évek múltán is gyönyörű, látogatható, ki­rándulásra alkalmas környezetet! • LM Nálunk is történhetett Rovatunk olyan apró, színes történetek feldolgozására vállalkozik, amelyek nagy valószínűséggel sokak számára ismerősek lehetnek, vagy legalábbis el tudják képzel­ni őket környezetükben is. Fontos, hogy a történetek és az alakok valódiak, még ha olykor - személyiségi jogaik miatt - nem is eredeti nevükön említem a szereplőket, vagy itt-ott egy kis színezékkel dúsítottam a históriákat. Mindezek természetesen az adomákban lényegi változást nem okoznak, és hangsúlyozom: a hír igaz. Arról, hogy két ember is lehet kisebb csoport, pláne, ha részeg Igen, a címnek megfelelően rovatunk néhány tekervényes kitérő után ismét felveszi jellegzetes vezérfonalát, a szesz és az általa okozott bo­nyodalmak bolyhos gombolyagát. Remélem, így húsvét környékén nem túlságosan megbotránkoztató olvasóink számára, mentségül talán annyit, hogy keresztény ünnepünk ide vagy éppen oda, kár lenne ta­gadni: a Húsvét a férfitársadalom jelentős részénél bizony serény italo­zásba csap át. Történetünk ha nem is húsvétkor, de egy kellemes első tavaszi napon játszódik, meglehetősen vegyes szereplőgárdával. Ha egy kispap, egy főiskolás, egy sereg tűzoltó, két autónyi rendőr és néhány korsó sör összetalálkozik, bizony furcsa dolgok sülhetnek ki belőle. A tavaszi napsütés bizsergette fiatal idegek ugyanis még a történe­tünk papnövendékét sem hagyják hidegen (mentségéül: azóta se lett pap), és engedve a jó idő és főiskolás barátja csábításának, kö­télnek állt, pontosabban sörivónak csapott fel. A hóvirágok mintá­jára nyíló és a gombák módjára szaporodó kerthelyiségek ugyanis tán még egy angyalt is bűnbe vinnének: a szürke, hideg tél után a napsütötte fapadokon ücsörögve nagyokat kortyolni a frissen csa­polt sörből a rügyező fák alatt, bizony meglehetősen paradicsomi állapotokat idéző elfoglaltság. Mint minden alkalommal, ezúttal sem a fenti tényezők harmonikus összhangja okozta a galibát, hanem a mértéktelenség, mert ugye jó sörből is megárt a sok. A két cimbora vígan szflrögetett a tavaszban és a csuhás jelölt minden intése ellenére a diákok gyöngye bizony már időnként megingott. Pénztárcájának tartalmát és agysejtjei szá­mát tekintve meglehetősen megfogyva bár, de törve nem rángatta kispap barátját a kocsmatúra soros állomása felé, amikor útjukat állta a végzet, egy piros-fehér szalaggal elzárt (a következő kocsmához ju­tás szempontjából stratégiailag fontos) terület és néhány zord, tűzol­tóruhába bújt cerberus formájában. A kis sétány tölgyeinek ágait karbantartó cerberusok egyike megálljt vezényelt a szalagot figyel­men kívül hagyó zsongó fejű ifjaknak, és visszavonulásra biztatta őket. Főiskolás barátunk a felkészült hadvezérek minden furfangjával megkenve próbált szabad átvonulást kialkudni, de az ellen kérlelhe­tetlennek bizonyult. Hadvezérünk kevésbé kapatos tanácsadója, Richelieu kései, magyar őse is meghátrálást javasolt, így végül diá­kunk nagyokat fújtatva hajlandónak bizonyult elhagyni a területet. Az utolsó szó jogán azonban lábát a kifeszített szalagba akasztva meglódult, mire az óriási csattanással elszakadt. A tűzoltók rögvest rohamot vezényeltek és pillanatok alatt bekerítették a meglehetősen bizonytalanul menekülni próbálókat. A fő cerberus a rádiójába már recsegte is a vészjeleket a rend őrei felé: Egy kisebb csoport randalí­rozik a sétánynál, azonnal intézkedjenek. Rendben - jött a válasz, amire „a kisebb csoport” egyik fele, a teljesen kijózanodó kispap se­rény imába fogott, abban bízva, hogy „főnöke” elnézi apró botlását. A könyörgés azonban nem sokat segített, a sarkon sivító gumikkal kanyarodva érkezett meg két rendőrautó, hogy elejét vegyék a kisebb csoport randalírozásának. Kispapunk még jobban rákapcsolt, meg­bánva minden bűnt, nem csak az övét, de kelekótya diákunkét is. Utolsó sóhaja közben kisandított összeszorított szemhéján keresztül, és látta, hogy imája meghallgattatásra talált. A rendőr járőr élén ugyanis egy uniformisos angyal, pontosabban zsarunak állt régi osz­tálytársa loholt, aki felismerve a „kisebb csoport” tagjait, hogy-hogy nem, szintén az ég felé fordította tekintetét. Istenem - sóhajtotta a rendőr, Istenem - susogta a kispap, Ámen - derült fel arca diákunk­nak, az ördög vigye el - mormogta a tűzoltók vezetője. A kisebb csoportot némi fejmosással úszta meg a dolgot, hasonló­képpen a tűzoltókhoz. A rendőrök visszatértek az utakra, a két cim­bora pedig a nagy ijedtségre való tekintettel leült egy kis árnyas sö­rözőbe, hogy átbeszéljék a történteket. • BUKOVICS

Next

/
Oldalképek
Tartalom