Hídlap, 2005. január-március (3. évfolyam, 1-62. szám)
2005-03-25 / 58. szám
www.istergranum.hu SPORT 2005. március 25., péntek • HÍDLAP 7 Emmer Attila: Debrecenbe kéne menni A bajóti futó Ferrara helyett a cívis városban áll a rajthoz Emmer Attila kenyai versenyzőkkel is összemérheti erejét a debreceni viadalon FUTÁS Emmer Attila, a bajóti hosszútávfutó élete az elmúlt hónapokban nagyon megváltozott Minden idők legkeményebb felkészülését tudhatja a háta mögött és nem mellékesen klubcsapatot is váltott. A hónapok óta tartó hezitálás után döntést is hozott: nem az olaszországi Fer- rerában, hanem a határokon belül, Debrecenben áll idén először rajthoz. A futó nem tudott egykönnyen dönteni, Olaszországban nagy pénzdíjazású verseny csábította, míg Debrecenben a sík terep és az illusztris társaság volt a vonzó. Miután Emmer Attila beszélt új edzőjével, Jenkei Andrással, úgy döntött, inkább a cívis várost választja és Debrecenben áll ebben a szezonban először rajthoz.- Sikerült elintéznem a rajtengedélyem, már csak az orvosi és az átigazolási papírokkal kell végeznem, ami viszont nem vesz annyi időt igénybe - kezdte mondanivalóját Emmer Attila. Hogy miért döntöttem a hazai verseny mellett? Nemcsak az edzőm miatt, hanem, mert a debreceni nevezési lapon látott nevek magukért beszélnek. Nagyon illusztris társaság jön el Debrecenbe, az afrikai kontinens legjobb futói képviselik hazájukat. Anyagi szempontból sem mellékes, hogy melyik versenyen indulok és a debreceni viadal eredménye felkerül az országos eredmények közé. A verseny sík pályán lesz, bent a városban is futunk. Emmer Attila hozzátette, hogy örül a jó időnek, mert most érzi igazán az elvégzett munka nagyságát.- Novembertől alapozom, mindössze két napot hagytam ki egy ambuláns műtét miatt - beszélt a tréningekről a futó. Soha nem éreztem még magam ilyen jó formában, remek fekészülést tudhatok a hátam mögött. A bajóti futóra rengeteg maratoni, félmaratoni táv vár, legtöbbször Magyarországon, de lesz, hogy külföldön is rajthoz áll.-A sprintversenyek fekszenek nekem a legjobban, ott kamatoztatni tudom a gyorsaságom. A külföldi versenyekről csak annyit, hogy az Esztergomi Önkormányzattól még nem kaptam visszajelzést, hogy május elsején a lengyel testvérvárosban, Gnieznoban rajthoz állhatok-e. A felkérés még a tavalyi esztendő Esztergom-Párkány Hídfutáson jött a lengyelektől. Szívesen mennék, de hezitálásra ad okot, hogy előtte egy nappal Szentendrén is lesz egy nívós viadal, ahol pályacsúcstartó és címvédő vagyok. Emmer Attila a versenyekhez még annyit fűzött hozzá, hogy decemberig, kisebb-nagyobb kihagyásokkal minden hétvégén komoly megmérettetés vár rá. Az erőltetett versenyszezon mellet Emmer Atilla odafigyel más dolgokra is, nem felejtette el (soha nem is fogja), hogy egykori edzője, Rózsavölgyi István, olimpiai bronzérmes futó március 30-án ünnepli 75. születésnapját.- Azt hiszem, hogy egy horgászbotot vásárolok neki, hiszen imádja ezt a sportot egykori trénerem - beszélt az ajándékvásárlásról Emmer Attila. • Nagy Szenzációs győzelem Nemzetközi tornára készül az U 15-ös válogatott a szlovákok ellen KÉZILABDA A jubileumi Balázs-Kupa kézilabda utánpótlástoma egyik legjobban várt pillanata a Magyarország-Szlovákia női kézilabda-mérkőzés volt, melyen fölényes magyar siker született A magyar válogatott légiósai nélkül nézett farkasszemet Szlovákia legjobbjaival, akik szintén csak a szlovák bajnokság csapatainak játékosait tudhatták a keretben. Szenzációsan kezdett a magyar csapat, négy perc elteltével négy gólt értek el, nulla ellenében. Görbiczék nemcsak támadásban, hanem védekezésben is remekül teljesítettek. Németh András tanítványai már az első játékrészben eldöntötték a találkozó sorsát (21-8), sőt a folytatásban sem adták alább. Pálinger, a világ egyik legjobbjának bravúrjai is kellettek a nagy gólarányú sikerhez, de a csapat többi tagja is hozta formáját. A végére már csak az örömjáték maradt, a 41-19-es sikerhez hozzáfűzni sokat nem lehet. • Nb Magyarország - Szlovákia 41-19 (21-8) Magyarország: Pálinger, Balogh B. 7, Hornyák 2, Görbicz, Borbás, Kindl 6, Vérten 6. Csere: Sugár, Herr, Ferling 8 (5), Mehlmann 2, Szűcs G. 5, Gaál 3, Kenyeres 2. LABDARÚGÁS Már csak öt napot kell várni arra, hogy a magyar labdarúgó-válogatott kifusson a gyepre Bulgária ellen, az elmúlt évek egyik legfontosabb világbajnoki selejtezőjén. Ám nemcsak felnőttek mérettetnek meg, hanem a legkisebbek is, akik Olaszországban egy nemzetközi tornán szerepelnek. Az U 15-ös válogatott az olaszországi Sacilébe utazik, ahol a hagyományos Gallini Nemzetközi Tornán lép pályára. A viadalon nemcsak a helyi klubok utánpótláscsapatai, hanem az U 15-ös korosztály válogatottjai is megmérettetnek. A magyar együttes tegnap utazott el Itáliába, és ma délután négy órakor már mérkőzést játszik Szokolai László, szövetségi kapitány legénysége, Venezia ellen. Szombaton két összecsapás vár a csapatra, délelőtt az RW Essen, délután pedig az olasz Sacilese lesz a rivális. A három csoportmérkőzés után már egyenes kiesési rendszerben játszanak a csapatok. A magyar keretben ott lesznek az újjáéledt OTP-Mol Bozsik program kiválasztottjai, sőt játéklehetőséghez juthat az ezüstcipős Nyilasi Tibor fia, Nyilasi Bálint is, aki már korábban is bizonyította, ott a helye a legjobbak között. • Hajdú Máté Mérkőzés nélkül maradtak a vitézek RÖGBI A hatszoros bajnok Esztergomi Vitézek rögbicsapata nem lép pályára a hétvégén és kiderült, hogy a másodosztályú csapat mérkőzése is elmarad. A felnőtt csapat legutóbb Temesvár ellen játszott és Szőlősi László vezetőedző szerint tökéletesen felkészült a bajnokság rajtjára, ami április 2-án veszi kezdetét, a kecskemétiek ellen. A másodosztályú csapat, Sujogán Károly vezetőedző irányításával is mindent megtett annak érdekében, hogy a legjobb felkészülést tudhassa a háta mögött. A játékosok becsületesen látogatták az edzéseket, és úgy készültek, hogy most hétvégén már pályára is lépnek. A találkozóból nem lesz semmi, mivel az ellenfél lemondta a találkozót, így azt egy későbbi időpontban rendezik meg.- A vendégcsapat lemondta a találkozót, úgyhogy mi is meccs nélkül maradunk - nyilatkozott a Híd- lapnak Sujogán Károly vezetőedző. Nem csüggedünk, készülünk a következő összecsapásra. • Kéméndi Tibor Egyik edzőtábor a másik után Pozsonyi Agnes a válogatott kerettel készül az idei szezonra T R I A T L 0 N Az Esztergomi Triatlon Klub egyik legnagyobb tehetsége, Pozsonyi Ágnes egy edzőtáborozáson már túl van, de nincs megállás, a válogatott versenyzőre április elején újabb megpróbáltatás vár. A pár hónnappal ezelőtti megfázásos betegség már a múlté, Pozsonyi Ágnes újra régi fényében tündököl. A fiatal tehetség március közepén a válogatott horvátországi, egyhetes edzőtáborában vett részt. Ez egy kerékpáros edzőtábor volt, ahol igaz, nemcsak biciklizés szerepelt a programban, de erre fektették a legnagyobb hangsúlyt. Zámbó Tibor, az Esztergomi Triatlon Klub edzője nem sajnálta tanítványát, annak ellenére sem, hogy az elvégzett munka alapján kőkemény felkészülést végzett Pozsonyi Ágnes.- Láttam az edzéstervét és állítom, hogy megerőltető edzőtáboron van túl versenyzőnk - kezdte mondanivalóját Zámbó Tibor. Ezzel a táborral nem ért végett a válogatott felkéPozsonyi Ágnes kőkemény tréningekkel készül az idei szezonra szülés, Ágira április 2-án Orfűn újabb megmérettetés vár, akkor már két hétig tartanak majd egyhuzamban az edzések. Az orfűi táborban is a kerékpározáson lesz a fő hangsúly, de mellette erősítést és más feladatokat is elvégeznek a versenyzők. Zámbó Tibor megemlítette az itthon maradt triatlonistákat is, akik már a felkészülés végén járnak és április 9- én versenyen is rajthoz állhatnak.- Nagy Angéla válla továbbra is ra- koncátlankodik, nem tudott teljes értékű munkát végezni, de a gyógyszeres kezelés - reméljük - megteszi hatását. Osvald Adrienn esete sem jobb, ő alighogy felgyógyult betegségéből, az újabb influenzajárványban is megbetegedett. Bizakodunk, mert már kezdi visszanyerni régi formáját. Az Esztergomi Triatlon Klub április 9-én Som- ogyszilre utazik, hogy a versenyzők az év első versenyén bizonyítsanak.- Ez egy duatlon ranglista verseny lesz, de gyermek, serdülő és sprint viadal is szerepet kap a programban - beszélt az első megmérettetésről Zámbó Tibor. Úgy érzem, tökéletesen felkészültünk a viadalra, bízom benne, hogy szép eredményekkel zárunk majd. A klub versenyzői májusban duatlon sprint országos bajnokságon szerepelnek, míg az első triatlon megmérettetés május végén Tiszaújvárosban lesz, ahol triatlon klubcsapat országos bajnokságot rendeznek. Júniusban több triatlonos a lakiteleki Diákolimpia döntőjében szerepel. • Hajdú Máté Lékó sporttörténelmet írt a vb-döntőn Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik elleni partiját választották a legutóbbi sakkszezon legjobb mérkőzésének. A magyar nagymester a brissagói világ- bajnoki döntő nyolcadik játszmájában meglépett Marshall-támadásával érdemelte ki a kitüntető címet. A nemzetközi zsűri véleménye szerint Lékó lépése sakktörténeti remek volt, a címvédő Kramnyik teljesen kiszolgáltatott helyzetbe került. Lékó egyébként előkelő helyen szerepel a világ- ranglistán is, az elmúlt időben nyújtott teljesítményének köszönhetően a 4., Polgár Judit pedig a 7. helyen áll. Képemyó'n a kupadöntők Nyilvánosságra hozták a nemzetközi kupák elődöntőibe jutott női kézilabdacsapatok mérkőzéseinek időpontját. A kézilabda sport kedvelői számára jó hír, hogy valamennyi magyar csapat mérkőzését élőben közvetíti valamelyik televíziós csatorna. BL: Dunaferr-Slagelse április 10., 16:50, visszavágó: április 17., 19:30 (MTV) EHF Kupa:I ^eipzig-Győr április 10., 15:30, visszavágó: április 17, 17:30 (Sportl); Cornexi-FTC április 8., 18:00, visszavágó: április 15, 19:00 (Sportl) Dávid Kornél ismét remekelt A spanyol Tau Vitoria magyar játékosa, Dávid Kornél ismét pazar j teljesítményt nyújtott csapata leg- j utóbbi mérkőzésén. Dávid 16 pont- j tál, illetve 3-3 lepattanóval és gólpasszal segítette győzelemre csapatát : a görög Panathinaikosz elleni találko- [ zón az Euroliga középdöntőjében. Magyar indulók a Masters Eb-n ! Idén második alkalommal rendezi j meg az európai kézilabda-szövetség a i Masters Európa-bajnokságot, amelyen az aktív játéktól már visszavo- i nult hölgyek és urak csápatai mér- i köznek egymással. A vasárnapig tar- i tó tornán Budapest Old Boys néven I szerepel Vass Sándor szövetségi kap- j tány vezetésével a 45 fölötti korosz- i tályban a magyar válogatott, amely j két évvel ezelőtt ezüstérmet nyert. Forsberg kihagyja a VB-t A svéd jégkorong veteránja, Peter Forsberg kihagyja az idei világbajnokságot csuklótörése miatt. A világklasszis csatár mellett a svéd válogatottból hiányozni fog több más sztár is, Mats Sundin, Markus Näslund, Nicklas Lidström és Tomas Holmström már korábban lemondta a szereplést. Az április 30- án kezdődő ausztriai VB ennek elle- ! nére sok izgalmat ígér, hiszen a szünetelő NHL-bajnokság miatt a legtöbb válogatottban jégre lépnek a legnagyobb sztárok is. SP0RTSZ1LÁNK0K Mennyit ér egy vb érem? A fenti kérdésre egyszerű a válasz: fejenként 300 ezer eurót, vagyis több, mint 70 millió forintot - legalábbis, ha az ember német és ráadásul válogatott futballista. Ennyi pénzt ígértek ugyanis a jövő évi németországi világbajnokság megnyerésért a Nationelf játékosainak. Természetesen fejenként...